HÍREK
A Rovatból

Márki-Zay Péter: „Orbán egy személyben viszi vásárra a bőrünket, miközben népvezérként tetszeleg”

Ma egyre többen szégyenkeznek a világban azért, mert magyarok - mondja az ellenzék miniszterelnök-jelöltje.


"A hatalom a népé" címmel szervezett "kormányváltó" nagygyűlést az ellenzéki szövetség március 15-re. Az esemény délután 3 órakor kezdődött a Műegyetem rakparton, ahová a Szabadság hídon keresztül érkezett meg az ellenzéki szimpatizánsok tömege.

Az eseményen felszólalt többek között Iványi Gábor lelkész, Donáth Anna, a Momentum elnöke, Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke, Jakab Péter, a Jobbik elnöke és meghívott vendégként Donald Tusk, az Európai Néppárt lengyel elnöke.

Az első felszólaló Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője volt, aki először arról beszélt, hogy míg a lengyel, a cseh és a szlovén kormányfő Kijevbe utazott, hogy tárgyaljon az ukrán elnökkel, Orbán Viktor nem tartott velük. Április 3. után viszont már nem marad üresen az a hely, Márki-Zay Péter első útja ugyanis oda vezet majd. "Ma ismét megértjük, hogy nincs magyar szabadság világszabadság nélkül. 1948 forradalmi ifjait és 1956 pesti srácait ma kijevi srácoknak és harkovi forradalmi ifjaknak nevezzük" - mondta. Arról is beszélt, hogy mi az oroszoknak soha nem voltunk és nem is leszünk ellenségei, most sem az orosz néppel van konfliktusa a magyaroknak, hanem az orosz diktátorral. Szerinte az, amit Vlagyimir Putyin tervez, a magyar szabadságra is hatással van.

Az őt követő felszólalók ismertették az ellenzék 12 pontját.

A rendezvényen Márki-Zay Péter, miniszterelnök-jelöltje is beszédet mondott.

VIDEÓ: Márki-Zay beszédét itt követheted

"A nép a legnemesebb szó, ahogy egy nemzet nevezheti magát" - kezdte beszédét. "Ez vagyunk mi, a magyar nép, egy nép, amire a világ szabadságszerető népe csodálattal nézett 1848-ban és 1956-ban is. Szerettek minket, jó volt magyarnak lenni bárhol a világban. Büszkék lehettünk rá, mert a történelem jó oldalán álltunk.

De ma 30 évvel a rendszerváltás után már nem egy nép vagyunk a világ számára. Ma egyetlen arc vagyunk, egy ember kisajátított minket és elhomályosít mindent. Miközben népvezérként tetszeleg, jogot formál arra, hogy ő mondja meg, ki része a nemzetnek és ki nem."

Beszélt arról is, hogy a határon túli magyarokat is nehéz helyzetbe hozta. De éket vert idehaza is. "Vissza kell szereznünk a nemzet elbitorolt fogalmát" - mondta.

"Húsz nap múlva el kell érnünk, hogy ismét nemzet legyünk, ne legyünk kivülállóak azoktól, akiket ez az ember nemzetnek nevez. Mi is a nemzet vagyunk."

"Elfogadhatatlan, hogy egy ember akarja megmondani, hogy kik vagyunk, mit gondoljunk. Elfogadhatatlan, hogy Magyarország sakkjátszmájában a szabályokat ő írja. Elfogadhatatlan, hogy most nem egy külső kényszer, hanem a saját vezetőnk hatalomvágya választotta a rabságot a szabadság helyett. Önként mentünk vissza a történelem rossz oldalára"

- mondta.

"A hatalom igyekszik elbizonytalanítani a propagandájával, sajtójával. Ezzel szemben csak egy jó választás van, ha a kelettel szemben Európát választjuk" - közölte Márki-Zay. "Egy jó választás van, ha a rabsággal szemben a szabadságot választjuk."

Négy éve még ő is csak a barátaival kritizálta a rendszert. Mint hétgyerekes édesapa, a fejében nem fordult meg, hogy most itt áll a tömeg előtt. És egy fél ország gyűlőli, míg a másik fele tőle várja a "megváltást". Eközben "Naponta érnek engem és érik családomat a gyűlölködő, trágár megjegyzések olyan emberektől, akiket nem ismerek és akik nem ismernek, akiknek soha nem ártottam és soha nem is fogok ártani" - mondta.

"Érdemes-e leváltani egy zsarnokot?" - teszi fel a kérdést. "Érdemes-e leváltani egy olyan vezetőt, aki négyévente változtatja a véleményét egy olyanra, aki őszinte, de néha vele sem értenek egyet a partnerei." De hisz abban, hogy sokkal több köt össze velük, mint ami elválaszt. És hisz egy gondoskodó, biztonságos Magyarországban.

A NATO szövetségben bízik, és "ezt a szövetséget soha nem fogjuk elárulni" - tette hozzá. Hisz egy olyan országban, ahol a rend őreit megbecsülik, akik a legelesettebbeket is védik. Hisz egy olyan országban, ahol versenyképes tudást adnak a jövő generációjának, akik itthon fognak dolgozni, mert nem kell elhagyniuk a hazájukat. Olyan országban hisz, ahol a támogatásokat megemelik, megbecsülik az anyákat. Ahol nem tolvajok, hanem tisztességes emberek kerülnek a parlamentbe. Azt ígérte, hogy lesz tisztességes orvosi, egészségügyi bér, szabadság és megbecsülés az oktatásban.

"Lesz elszámoltatást"

- ígérte.

Arról is beszélt, hogy sok fiatal nyugatra - nem keletre - ment el. Abban hisz, hogy közülük sokan visszatérnek a választás után, hogy itt élhessnek, itt nevelhessék a gyerekeiket.

"Rendületlenül hiszek az igazság erejében. Hogy a tisztességes többség nem akar a rossz oldalon maradni."

"Már bebizonyították Vásárhelyen, hogy a polgármester nem lop és nem politikai kapcsolatok alapján győzhetnek a vállalkozók" - mondta Márki-Zay.

"Hiszek a csodákban is, mert már háromszor megtapasztaltam ezt" - emlékeztett. Fideszes kétharmadból ellenzéki kétharmadot tudtak csinálni - magyarázta.

Arra kérte az embereket, hogy higgyenek. "Legyen Magyarország mindannyiunké - akik megfogták most egymás kezét, azok soha ne engegjék azt el" - kérte.

Még három hét van a választásokig. Azt kéri, hogy mindenki, aki most megjelent, győzzön meg három embert, hogy szavazzon a kormányváltásra, és akkor kétharmaddal győzhetik le az Orbán-kormányt április 3-án, és "másnap egy szabad és igazságos országban fogunk ébredni".

Hisz abban, hogy újra egy nép, egy nemzet leszünk. "És újra büszkén mondhatjuk ki a világban bárhol, hogy magyar vagyok".

"A mély gödörból, ahová Orbán jutatta az országot, a kijárat nem jobbra, és nem balra van, hanem csakis felfelé van"

- mondta.

"Isten óvja Magyarországot, Isten óvja a magyarokat" - zárta beszédét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Narancs és sárga riasztást is kiadtak: durva vihar csap le vasárnap
Egy újabb hidegfront érkezik, heves zivatarokkal, széllel, esővel, és még jégre is számítani kell. Ezért az ország legnagyobb részére figyelmeztetést adtak ki.


Vasárnap délutántól heves zivatarok érhetik el a délnyugati országrészt, a HungaroMet Zrt. ezért másodfokú, narancs figyelmeztetést adott ki Somogy és Baranya vármegyékre.

A legintenzívebb cellákban óránkénti 80 kilométeresnél erősebb széllökés, két centiméteresnél nagyobb átmérőjű jég, valamint lokálisan 25-30 millimétert meghaladó felhőszakadás is előfordulhat.

A Dunántúlon, valamint a Duna-Tisza között, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Fejér, Zala és Tolna vármegyékre, valamint Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékre elsőfokú, sárga figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a területeken vasárnap déltől késő estig elsősorban a villámlás jelent veszélyt, de a gyorsan mozgó zivatarokat helyenként viharos, 60-80 km/órás szél és kisebb méretű jég kísérheti.

Az időjárás változását egy hidegfront okozza vasárnap. Napközben az északkeleti tájakon van esély hosszabb száraz, napos időszakokra. Sokfelé élénk, erős, zivataroktól függetlenül is viharos lehet a nyugati, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 31 fok között alakul, de a csapadékgócok áthaladása után hirtelen több fokkal visszaesik majd a hőmérséklet.

Hétfőn a front mögött frissebb levegő árasztja el az országot, a hőmérséklet országszerte 21 és 26 fok között várható. Változóan felhős-napos időre számíthatunk, de a Dunántúlon többfelé, a Dunától keletre pedig elszórtan kialakulhatnak még záporok, zivatarok.

Kedden már sok napsütés valószínű, és 24-29 fokig melegszik a levegő. A nyugati és a délnyugati tájak kivételével többfelé lesz élénk, néhol erős a nyugati, északnyugati szél. Nyugaton helyenként futó zápor, esetleg egy-egy gyenge zivatar kialakulhat.

Szerdától melegszik majd megint. Délután az ékszakkeleti tájakon lehet gomolyfelhőzet. Sokfelé számíthatunk élénk, néhol erős a nyugati szél. Hajnalban 10-17 fokig hűl le a levegő, délután 26-32 fokot mérhetünk - írja az Időkép.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Videó: Orbán Viktor a kongresszus után – Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört
A Fidesz szombaton újonnan megválasztott elnöke a pártrendezvény után távozóban döntött úgy, hogy a munkatársaival együtt beül egy sörözőbe lazítani.


Orbán Viktor a szombati Fidesz-kongresszus után távozóban beült az autóba, de előtte meghívta a munkatársait egy sörözésre. A "lazításról" egy videót is megosztott, melyhez azt írta:

"Kongresszus után bedobtunk egy sört, hazafele már csak az anyósülés jutott".

A felvételen az látható, hogy a volt kormányfő meghívja egyik munkatársát is egy sörözésre. Azt mondja neki: "Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört".

Útközben a parkolóban pedig odaszólt egy férfinak, hogy ne őt üldözze, hanem a miniszterelnököt, "van igazi miniszterelnök, üldüzze azt".

A kocsiban ülve még annyit megjegyzett, hogy "Lázárnak kellett volna még szólni, hogyha van kedve, jöjjön". A volt miniszter egyébként később felbukkant a felvételen, Gulyás Gergellyel együtt. De bevallása szerint rajtuk kívül mindenkit meghívott, "akit nyakon tudtam még csípni" - közölte.

A sörözőben pedig még odament a "kemény maghoz" is, ahol egyikük egy Orbán-portrés pólóban üldögélt.

VIDEÓ: Orbán Viktor sörözéséről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Új vezetése van a DK-nak, Dobrev Klára is reagált: nincs még egy ilyen összetartó közösség
Teljesen megújult vezetés vette át a Demokratikus Koalíció irányítását Varju László elnökletével. Az új csapatnak parlamenten kívülről kell újraépítenie a pártot és visszaszereznie a választók bizalmát.


A választási bukás után a Demokratikus Koalíció tisztújító kongresszust tartott szombaton, ahol felállt az új vezetés.

Varju László elnök mellett megválasztották az alelnököket és az elnökséget is.

A párt közleménye szerint a kongresszust azért kellett összehívni, mert az április 12-i parlamenti választás után, amelyen a DK nem érte el a bejutási küszöböt, a párt elnöke és a teljes elnökség lemondott.

A szombati kongresszuson megválasztott új alelnökök Bakai-Nagy Zita, Bakk István, Kenéz István és Székely Dániel lettek – írja a 24.hu. Az elnökségbe Glázer Tímea, Kertész Éva, Szarkándiné Jerszi Katalin, Hrabovszki László, Nagy Richárd György, Nagy Szabolcs és Zsíros Alexander Zsombor került be.

A párt korábbi kommunikációjában elismerte a helyzet súlyát, egyik bejegyzésükben úgy fogalmaztak:

„A Demokratikus Koalíció előtt nehéz időszak áll.”

A mostani kongresszus egy két hónapos folyamat végére tett pontot. Az április 12-i választási kudarcot követő lemondások után a párt április 17-én tette közzé a tisztújítás menetrendjét. Ennek értelmében az új elnökről, Varju Lászlóról a párttagság egy online szavazáson döntött június 3. és 7. között, a szombati kongresszus pedig az alelnöki és elnökségi pozíciókról határozott.

A DK lépése egy szélesebb politikai átrendeződés része. Az ellenzéki oldalon a választások után az MSZP és a Momentum vezetésében is történtek lemondások.

A kongresszus után Dobrev Klára a közösségi oldalán azt írta:

"A DK életének egyik legnehezebb időszakában új elnökséget választottunk. Szívből gratulálok nekik, egytől egyig kiváló, nagyszerű emberek, akikre büszkék lehetünk. És talán most sokan legyintenek, vagy bizonytalanul kérdezik, hogy mi lesz velünk, a DK-val, én csak egy dolgot tudok mondani: a legnehezebb időkben is mindig az adott erőt nekünk, hogy nincs még egy ilyen összetartó közösség".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Széchenyi Egyetem reagált: a vitnyéd-csermajori ingatlant az ukrajnai menekültek után újították fel, most oktatási célokat szolgál
Az egyetem közölte, a vitnyédi ingatlanra kapott állami támogatás legnagyobb részét az állam által elvégzett munkák kifizetésére fordították. A fennmaradó összegből tovább fejleszthetnek, hogy újra oktatásra használhassák a területet.


A Széchenyi István Egyetem részletes közleményben reagált azokra az állításokra, amelyek szerint a kormány titokban menekülttábort tervezett a vitnyéd–csermajori ingatlanegyüttes területén.

Az egyetem szerint a felújításnak egyetlen célja volt: hogy a területen újra oktatás folyhasson.

A vita azután lángolt fel újra, hogy szombaton az új kormány dokumentumokot aközölt, amelyek szerint a területet menekültek fogadására akarta átalakítani a korábbi kormány.

Az egyetem közleménye szerint a munkálatok kizárólag az állami tulajdonban lévő, mintegy hathektáros területet érintették. A Belügyminisztérium és az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság arról tájékoztatta őket, hogy a felújításra a 2022 óta ott ideiglenesen elhelyezett ukrán menekültek által okozott károk helyreállítása, valamint az épület további állagromlásának megelőzése miatt volt szükség - írja az MTI.

Közölték: 2023-ban vették át a győri Veres Péter Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum fenntartói feladatait. Ehhez kapcsolódóan került részben tulajdonukba, részben vagyonkezelésükbe a vitnyéd-csermajori ingatlanegyüttes 2024-ben. Az ingatlanban korábban évtizedeken át élelmiszeripari középiskola működött, az oktatás azonban 2011-ben megszűnt. Hozzátették: a sajtótájékoztatón említett beruházás kizárólag a mintegy hathektáros, állami tulajdonban lévő területet érintette.

A munkálatok után az állam bruttó kétmilliárd forint célzott támogatást adott az egyetemnek. Ennek legnagyobb része, 1,474 milliárd forint az állam által elvégzett felújítási munkák kifizetését fedezte. További 347 millió forintot az intézmény a terület további fejlesztésére fordíthat, hogy az ingatlan – ahol több mint tíz éve élelmiszeripari középiskola működött – ismét oktatási célt láthasson el. A fennmaradó 178 millió forint pedig a győri, Budai úti egyetemi szálláshelyek kialakítását segítette.

Az egyetem azt is közölte, hogy a Vitnyéd–Csermajorban található ingatlanrész továbbra is állami tulajdonban van, az egyetem a vagyonkezelője. Jelenleg a Győri Egyházmegye fenntartásában működő kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda bérli, amíg a saját intézményüket felújítják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk