SZEMPONT
A Rovatból

„Már a daganatos betegek is rendre késve jutnak ellátáshoz, pedig ezek a hetek akár az életükbe is kerülhetnek”

Az összeomlott egészségügyi rendszer a szemünk láttára omlik tovább – mondja Dr. Szijjártó László gyermekorvos, a MOK Győr-Moson-Sopron megyei elnöke. Szerinte orvosként kötelességük felemelni a szavukat.
Fischer Gábor - szmo.hu
2023. március 24.



A Magyar Orvosi Kamara honlapján számláló figyelmezteti az orvosokat, mennyi idejük van nyilatkozni kamarai tagságuk megújításáról. Idő még van, és az már biztos, hogy az orvostársadalom több, mint fele továbbra is tagja marad a MOK-nak. Hogy ez az érdekérvényesítő erő mire lesz elég, Dr. Szijjártó Lászlótól, a Kamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezete elnökétől próbáltam megtudni.

– Húszezer felett van az aláírók száma. Örülnek, vagy aggódnak emiatt a szám miatt?

– Nagyon örömteli, hogy ilyen gyorsan és elsősorban az aktív, fiatal kollégák, önként csatlakoztak. Ennyi orvos már nem tekinthető kisebbségnek! Látok esélyt a sikerre. Ugyanakkor a MOK nagyon nehéz helyzetbe került, a tagság jelentős részének és így a bevételeinek elvesztésével. A közhiedelemmel ellentétben, ez nem a MOK választott tisztviselőit érinti, mert mi minimális tiszteletdíjat kapunk, és arról is sokszor lemondunk.

Ez a helyzet a MOK működését biztosító adminisztratív munkatársainkat, az alkalmazásunkban álló jogászainkat veszélyezteti.

Az a gyanúm, hogy még sokan belépnének a MOK-ba, de nem jutott el hozzájuk a történtek híre. Sokan tájékozatlanok a kollégák között, jószerivel csak dolgoznak. Fiatal koromban én azt sem vettem észre, hogy Magyarországon rendszerváltás volt, mert minden nap este 8-ig dolgoztam egy gyerek onkológiai osztályon. Szinte utólag értesültem, hogy mi történt az országban.

– Hogyan jutottunk ide?

– Az egész miatt nagyon el vagyunk keseredve, nem ezt vártuk. Mi nem veszekedni akartunk a kormányzattal, a hatalommal, hanem az aggodalmunkat fejeztük ki. Lehet ezt sokféleképpen értelmezni, vitatni is lehet, azonban ha valaki a követeléseinket elolvassa, az biztosan láthatja, hogy az orvostársadalom döntő többsége aggódik az állapotokért, amelyek kialakultak. Továbbá erősen aggódunk a kilátásba helyezett intézkedések miatt is, mert nem bízunk benne, hogy ezek segítenének. A betegágy mellett dolgozóként világosan látjuk, ami magasabb szinteken nem észlelhető, hogy nem segítenek, vagy még rontanak is a helyzeten. Osztályok zártak be az én kórházamban is. Most már hétvégeken nincs szülészeti ellátás.

Gyermek sürgősségi ellátás sincsen. Ezt a lakosság nagy része észre sem veszi, ahogy azt sem ha a sürgősségi ellátást visszaminősítik. Több kórházban szűntek meg sürgősségi osztályok, melyek helyébe sürgősségi ellátóhely került, még mi orvosok sem tudjuk sokszor, hogy ez pontosan mit jelent, a lakosság pedig végképp nem tudja, mert a tájékoztatásokból ez nem derül ki. De egy ilyen változtatás sok súlyosabb betegség ellátásának megszűnését jelenti, és a kórház egész működőképességét sodorja veszélybe.

Azt szeretnénk, hogy érdemi tárgyalások kezdődjenek a kormányzattal, és a tisztán szakmai szempontok erősen érvényesüljenek,

hogy olyan egészségügyi átalakítás induljon, ami a lakosság hozzáférését, minőségi, folyamatosan javuló ellátását eredményezi a valóságban is, nemcsak a híradásokban. A mi jelzéseinket nem veszik komolyan, cenzúra van, azaz ha felszólal az egészségügyi dolgozó, azért büntetést kaphat. A kórházvezetők sem szólnak nyíltan manapság, már leváltották a teljes kórházvezetői garnitúra nagy részét a járvány után. Tehát el van némítva az orvostársadalom, nem tudjuk a betegeinket tájékoztatni, mert meg van tiltva. Ha meg mégis szólunk, akkor meg azt kapjuk, amit most kaptunk. Még a kamarát is megpróbálják beszántani.

– Kimondhatjuk, hogy a magyar egészségügy összeomlott?

– Kimondhatjuk, már régóta mondjuk sajnos. Persze mi a definíciója az összeomlásnak? Még a Covid alatt volt egy interjú, ahol ugyanezt a kérdés föltette nekem a riporter, és akkor én azt mondtam neki, ha nincs definiálva, hogy mi a minimális minőségi elvárás egy rendszertől, akkor sohasem mondhatjuk rá, hogy összeomlott. Mert még ha csak egy orvos és egy nővér maradt is, amíg az utolsó kórház kapuja nincs bezárva, addig nem omlott össze. Most fogy az ellátás, összevonnak osztályokat, csak hónapok múlva kap időpontot a páciens, a daganatos betegek is rendre késve jutnak ellátáshoz. A háziorvosok folyamatosan panaszkodnak, hogy nem tudják eljuttatni őket szakellátásra.

Pedig az ő esetükben azok a hetek az akár az életükbe kerülhetnek. Nem véletlen, hogy annak ellenére, hogy jó minőségű gyógyszereink vannak, jó minőségű intézeteink és orvosaink, a daganatos betegek halálozásában a világon a negyedik helyen vagyunk, Mongólia, Kiribati és Zimbabwe után.

Bár nyilvánvalóan ennek van más oka is, életmódbeli, meg szociális problémák. Azonban az egészségügyi ellátórendszerünk teljesen összeomlott. Régebben úgy fogalmaztam, már a Covid előtti időszakban is, hogy hatalmas strukturális és rendszerhibáktól szenved az egészségügy, háborús viszonyok vannak. Az ellátást már akkor is csak mutyiban, kapcsolati tőkét igénybe véve, magánba terelve oldották meg, még akkor is, amikor valaki ezt nem akarta. Egyáltalán nem volt meg a rendszerben a folyamatos javulás. Ez kulcsszó.

Egy rendszer akkor lesz stabil, akkor tud fejlődni, ha bele van kódolva a folyamatos javulás.

A magyar rendszerben nincs, ezért le is csúsztunk. Ha megnézzük a különböző elemzéseket az egészségügyi mutatókban, azt lehet látni, hogy 15-20 évvel ezelőtt még Európa középmezőnyéhez tartoztunk, most pedig sereghajtók, az utolsó helyen vagyunk. Az összeomlott egészségügyi rendszer a szemünk láttára omlik tovább.

– Huszonöt évvel ezelőtt, amikor az egyetemre jártam, akkor egy bizonyos Popper Péter azt mondta, ha önöknek valamilyen komoly egészségi problémájuk lesz, azt tanácsolom, hogy szálljanak fel a bécsi gyorsra, és essenek össze az Südbahnhhofon, akkor majd rendes ellátást kapnak. 1998-ban már ez volt a vélekedés.

– Akkor is komoly problémák voltak. Sőt, amikor én '87-ben elvégeztem az orvosi egyetemet, megalapítottuk a Hársfa utcai szakkollégiumot, most Korányi szakkollégiumnak hívják. Ott már akkor az orvosképzés kritikáját fogalmaztuk meg, és próbáltunk megoldásokat találni. Ugyanabban az időben Orbán Viktorék és a Fidesz magja, a jogász szakkollégiumban már politikai rendszerváltásban gondolkoztak, mi pedig az orvoslásban álmodtunk „rendszerváltást”, hogy legyen egy sokkal korszerűbb, hálapénzmentes, fejlődőképes egészségügy. Akkor is látszott, hogy ez egy merev, hierarchikus rendszer, amiben teljesen egyenetlen a fejlődés, nincs általános minőséggarancia. Tehát megértem, hogy Popper Péter már akkor ezt mondta. Ahhoz képest most ez körülbelül ezerszer nagyobb probléma.

– Az elmúlt 33 évben, tehát a rendszerváltás óta volt-e olyan kormányzat, olyan szakmai irányítása az egészségügynek, amely párbeszédképes volt, amely meghallgatta a szakmai javaslatokat?

– Erre a kérdésre azért nem tudok pontosan válaszolni, mert 1995-től 2009-ig Hollandiában éltem. Persze tartottam a kapcsolatot a hazaiakkal, még chateltem is az internet hajnalán Molnár Lajossal is, mielőtt miniszter lett. Azt írta, a holland modell szerint akarja csinálni. Én akkor már évek óta Hollandiában éltem,

erősen vitatkoztam is vele, hogy az elképzeléseiknek nem sok köze van a holland modellhez. Az ugyanis alapvetően egy szolidaritás alapú modell, de amit ők akartak csinálni, az viszont nem az volt.

Meg kell, hogy mondjam, attól, hogy 14 évig ott éltem, ufová változtam. Megváltozott a szemléletem, kinyílt a szemem. Megtapasztaltam, hogy milyen szabad emberként, egy nem hierarchikus rendszerben létezni, szabad orvosként, szabad értelmiségiként. Enélkül a tapasztalat nélkül az ember nem tudja látni a különbséget. Nagyon okos, jól felkészült, szakmájukban magas szinten képzett kollégák, akik nem láttak más rendszereket tapasztalati szinten, ők sem veszik észre, vagy értik sokszor, mi itthon az igazi baj.

– Soha nem volt koncepció a változtatásra?

– Egy kormányzat sem nyúlt rendszerszinten az egészségügyhöz. Most leszámoltunk a hálapénzzel, legalábbis megkezdtük a leszámolást, de megint csak egy lyukat tömtünk be, azt sem megfelelően. Mert már látjuk a mutyis kompenzációit. De ha van egy hajó a tenger közepén, ami száz léket kapott, nem egyet, ott minden léken dől be a víz, és süllyed a hajó. Hiába fogok a százból huszat profin betömni, főleg úgy, hogy az egyik lékből kihúzom a dugót, és azt dugom a másikba, a süllyedést nem tudom megállítani. Csak úgy lehet megmenteni a hajót, ha végiggondolom, hogy mi az a megoldás, amivel a süllyedést megállíthatom. Ehhez előbb szembe kell néznem nyíltan a helyzet tragikusságával és részleteivel. Akkor van csak esély egy átgondolt, mindenre kiterjedő, a siker esélyével kecsegtető megoldási tervre.

– Hogyan kellene elkezdeni?

– Először is számba kell venni, hány lék van, ebből mennyi van a víz szintje alatt, mennyi a víz szintje felett. Fel kell tárni őszintén a problémákat. Ez csak akkor sikerülhet, ha az orvostársadalom kinyithatja a száját, ha nincs rajta szájkosár. Folyamatosan jeleznie kellene a kollégáknak, hogy mi a probléma. És a szemlélet is fontos. Nekem például külföldi tapasztalat kellett, hogy rálássak. Ezt látom nagyon jól felkészült egészségpolitikusokon, egészségügyi közgazdászokon, rendszerfejlesztőkön, hogy gyakran nem tudnak kilépni a saját körükből.

Muszáj lenne, hogy olyan szakértők jöjjenek az egészségügyünket áttekinteni, akiknek nagyon nagy tapasztalata van, valódi komoly rálátása van, és nem a könyvekből tanulták, hogy hogy működik az angliai rendszer, vagy a holland, vagy az ausztrál, vagy a kanadai rendszer.

Talán nehéz elhinni, amit mondok, hiszen én nem vagyok szakértő. Gyermekgyógyász vagyok. De van 27 év hollandiai tapasztalatom, annak a rendszernek részese voltam, vagyok, tevékenyen részt vettem az alakításában, fejlesztésében is helyi szinten. Átéltem, megtapasztaltam, és enélkül a tudás nélkül valószínűleg én sem látnám azt, amit itt most Magyarországon látok, és ami miatt mélységesen el vagyok keseredve.

– Kívülről ránézve könnyebb ezek szerint?

– Hiányzik a megfelelő szemlélet az orvos kollégák nagy részéből, a vezető orvos kollégák jelentős részéből, és egyetlen olyan kormányzatot nem tudok mondani, amelyben egy ilyenfajta szemléletet lehetett volna látni az elmúlt 40 évben.

Rendszerszintű változás azonban azzal kezdődik, hogy szembe kell nézni a problémákkal, kőkeményen, őszintén, nem a szankcionálás, hanem a megismerés szándékával,

hol milyen problémák vannak, milyen gondjaim vannak. Jó párat tudunk: ápolóhiány, orvoshiány, a képzések, továbbképzések, a finanszírozás, a különböző motivációk, érdekeknek összefésülhetetlensége, a magán és az állami ellátás közötti egyre növekvő szakadék, az egyre bonyolultabb érdekszférák, melyek nem segítik a fejlődést. És még sorolhatnám tovább.

– Tegyük fel, nekiállnánk betömni a lékeket. Mennyi pénzbe kerülne, ha belevágnának végül?

– Dr.Gilly Gyula kollégánk angol kutatások alapján írt erről, az írás a MOK honlapján megtalálható. Ebben benne van, hogy egy bizonyos szintig fontos csak a pénz. Az, hogy mennyire lesz eredményes, fejlett egy egészségügyi rendszer, mennyire tud jó minőséget nyújtani, az természetesen pénz kérdése is. De egy bizonyos szint után már nem. Onnantól kezdve hiába tesznek bele sokkal több pénzt, már nem lesz lényegesen jobb a minőség. Tehát, bár muszáj pénzt beletenni, de

ha a szemléletváltás elmarad, akkor önthetik bele a pénzt, nem fogunk előrébb menni.

Ezt másképp is tudom mondani: sok helyen pazarló a magyar egészségügy. Rengeteg olyan rendszerszintű hiba van benne, ami miatt bármennyi pénzt is ölünk bele, akkor sem lesz jobb. A politikusok persze azt hitték, hogy ha megemelik az orvosok bérét, akkor hirtelen kiváló egészségügy lesz, hát jól megfizették az orvosokat, mert a jól honorált orvos az jó munkát fog végezni. Ugyanez igaz a pedagógusokra is, persze ott még a béreket sem emelték meg. De természetesen meg kell emelni a béreket, mert ha nem emelem meg, akkor biztosan nem lesz eredmény. Fontos, hogy az ember képes legyen minőségi munkára koncentrálni. De itt kell jöjjenek a rendszerszintű változtatások is. Például, nem elég kivezetni a hálapénzt, de az összes többi lyukat is tömködni kell. Általában a politikusok zöme azt gondolja, és az átlagemberek is, hogy ha több pénzt adtam az orvosnak, akkor jobb ellátást fogok kapni. De ez egyáltalán nem igaz.

– Mégis, mennyi kellene az egészségügyre, ha csak a hiányzó pénzt nézzük?

– Először is van egy adat, hogy egy adott gazdaság a GDP hány százalékát fordítja egészségügyre, ez nálunk nem elégséges. Mi erre kb. 7 százalékát fordítjuk a GDP-nek, miközben az uniós átlag az olyan 9 százalék. A topon lévő országok a 10-11 százalékát adják, egy olyan GDP-nek a 11%-át, ami a magyar GDP-nek a sokszorosa. Tehát abszolút értékben hatalmas, sokkal nagyobb összegeket költenek rá. Ettől is vannak annyira más szinten, mint mi. Azonban, ha most hirtelen azt az óriási összeget a jelenlegi módon működő magyar egészségügyre költenénk, nem lenne igazán jobb, máról holnapra, ha a többi változást nem menedzselem. Egy példa: a Vagon- és Gépgyár, ami itt volt Győrben, nagyon korszerűtlen gyár volt, ami fölött eljárt az idő a kommunizmusban. Ha hirtelen jön egy tőkés, megveszi, és mindenkinek megemeli a fizetését a tízszeresére, vesznek új kapukat, épületeket átépítik, mindent lefestenek, csilivili üveg toronyházba költöznek az irodisták, jobb lesz? Nem lesz jobb! Elvárható, hogy jobb legyen? Nem várható el.

– Mást kell és máshogyan gyártani...

– Igen. Én csak egy egyszerű gyerekgyógyász vagyok, csak kicsit világlátott. Számtalanszor van az az élményem, hogy én vagyok az őrült. Miért nem látják ezt a politikusok?

– Azt is tudjuk, hogy a magyar orvostársadalom nagyon hierarchikus. Az orvostársadalom részéről mekkora ellenállás van a hierarchia lebontásával szemben?

– Kettős ellenállás van, felül és alul is, én ezt tapasztalom. Sem a döntéshozók, sem a rendszer szereplői sem tudják hierarchia nélkül elképzelni a működést. 2006-ban rendeztünk egy orvosi minőségbiztosítási-érdekvédelmi konferenciát Győrben egy kollégámmal, és az egyik téma ez volt, hogy a hierarchiát meg kéne szüntetni, mert gátolja a fejlődést.

Érdektelenségbe fulladt a dolog.

Ugyanis a hierarchiában minél magasabb pozíciót tölt be valaki, annál inkább nem látja, hogy a hierarchiának milyen káros, fejlődést fékező hatása van. Aki meg alul van a hierarchiában, minél lejjebb, az meg el sem tudja képzelni, hogy anélkül is lehet működni.

– Egyáltalán nem kell hierarchia?

– A világon az egészségügyi rendszerek majdnem mindenhol valamennyire hierarchikusak, talán a holland az egyetlen, ahol ez hiányzik, tehát

nincsenek osztályvezető főorvosok, rangok, hanem teamek vannak, választott képviselőkkel.

Talán valami hierarchia maradhatna, azonban az a mértékű, ami most nálunk van, a hierarchiában alul lévőket arra szocializálja, hogy ne önállóan döntsenek, ne önállóan gondolkozzanak, hanem csak hajtsák végre a főnökök utasításait, ezért cserébe viszont nem őket terheli a felelősség. Egy példa a hierarchia kártékony voltára: a Covid idején Kásler miniszter úrtól lejött egy nagyon erős miniszteri ajánlás, hogy minden covidosnak a háziorvos rendeljen favipiravirt. Akkor már rég lehetett tudni a külföldi vizsgálatok alapján, hogy nincs értelme ezt adni, kutatási bizonyítékok voltak, hogy teljesen fölösleges, mert mire a betegséget fel lehet ismerni, ez a gyógyszer már nem hat. Ebben a helyzetben beszéltem nagyon magas rangú vezető orvosokkal, hogy miért teszitek bele a Favipiravirt a protokollba? Azt válaszolták, azért, mert magas szintről van rá ajánlás.

Miközben tudták a kollégák, hogy nem kéne beletenni, de mégis beletették, csak mert a hatalom előírta. Ez a tragédia.

Egy ilyen rendszerben nem lehet korszerű orvoslást csinálni. Szakmai vita kell, tehát ha valaki azt hiszi, hogy a favipiravir mégis hat, akkor hozza az érveit. Beszéljük meg, akkor rendben van. Azonban, ha csak annyi az érv, hogy ezt egy felsőbb hatóság írja elő, ráadásul úgy, hogy az nem is megalapozott, akkor itt hatalmas baj lesz, hatalmas bajok voltak, és vannak. Tehát nagyfokú szakmai autonómia kell az egzisztenciális autonómia mellé. Hiába keresünk jól, ha a rendszer közben ilyen. Az orvosi eskünk szerint a beteg üdve áll mindenek felett. A gyógyítás folyamatában, szervezésében, és a kommunikációnkban is ez kellene, hogy vezéreljen egy orvost. Ezért elfogadhatatlan, ha elhallgatjuk a bajokat. Orvosként kötelességünk felemelni a szavunkat. A politikusoknak kötelességük lenne megbeszélhetővé tenni és megbeszélni a szakemberekkel is a problémákat!

– Ezt meg fogja érteni a lakosság?

– Félek, hogy nem. Nagyon nehéz ezt megértetni, főleg, ha sikerrel térítik el a kommunikációt olyan irányba, hogy lám, az orvosoknak semmi sem elég, hiába emelték meg a fizetésüket, csak tovább elégedetlenkednek. Nekünk nincs közszolgálati médiánk. Egy normális országban, ilyen helyzetben az összes tévécsatorna azon versenyezne, hogy leültesse a két felet a kamerája elé, és ott mind a kettőből kicsikarja a véleményét, hogy kiderüljön ott, a nyilvánosság előtt, hogy min vitatkoznak, mi a baja az egyiknek a másikkal, kinek vannak meggyőzőbb érvei, mik a tények? Azonban ilyen műsort én Magyarországon az elmúlt 14 évben nem láttam, nem hallottam.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
A Szőlő utcai koronatanú eddig attól félt, megölik, de most megnevezi „Zsolt bácsit” az ügyészségen
Bangó Sándor, az ügy koronatanúja, ügyvédjével együtt a következő hetekben tesz tanúvallomás-kiegészítést. A fiatalember szerint a kormányváltás adta meg neki a bátorságot, hogy beszéljen. Azt állítja, egy másik tanú is ismeri a politikus nevét, de ő még mindig fél.


Bangó Sándor, a Szőlő utcai javítóintézet egykori lakója és az ottani bántalmazási ügy egyik koronatanúja, valamint ügyvédje, Liresits András a KlikkTv Mélyvíz című műsorában adott interjút.

A beszélgetésben Bangó Sándor arról beszélt, hogy egy kormányváltás után már nem fél annyira, ezért

kész megnevezni az eddig csak „Zsolt bácsiként” emlegetett, állítása szerint őt szexuálisan bántalmazó, a médiából ismert személyt. A következő hetekben tanúvallomás-kiegészítést tesz az ügyészségen.

Bangó Sándor az interjúban felidézte, hogy már hatévesen szexuális abúzus áldozata lett egy nevelőszülőnél, aki rendőrként dolgozott. „Csak arra emlékszem igaziból, hogy nagyon sokszor megvertek ott, akkor bezártak a szobába. Éheztettek minket” – mondta, hozzátéve, hogy a bántalmazás után egy fürdőszobában tért magához, ahol mindent vér borított.

Ezt követően rövid időre édesanyjához került, de miután az anyát és őt is bántalmazta a nevelőapa, az asszony pszichiátriára került, Sándor pedig visszakerült az állami gondozásba.

Életének egyetlen, kevesebb mint egy évig tartó boldog időszakaként egy agárdi befogadóotthonra emlékezett vissza. Később rossz társaságba keveredett, drogozni és bűnözni kezdett, így került a Szőlő utcai javítóintézetbe. Állítása szerint a drogok egyfajta menekülést jelentettek számára. „Mert ha a droghoz nyúlsz ilyen lelki állapotban, akkor elfelejtődik a minden lelki bánatod” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy mit kellett leginkább elfelejtenie, azt válaszolta: „Mindent. A bántalmazásokat, nem csak szexuális bántalmazásokat, hanem verbális, hanem testi bántalmazás, bármilyen dolgot. Mindent egyszerűen, hogy létezem.”

A Szőlő utcai intézetben a volt igazgató szexuálisan bántalmazta őt – állította Bangó Sándor. Elmondása szerint a férfi fokozatosan építette ki vele a kapcsolatot, majd az irodájában, ami egy hálószobára emlékeztetett, szexuális aktusokra kényszerítette.

A fiatalember szerint ez számára akkoriban „természetes” volt, mivel már gyerekkora óta ahhoz szokott, hogy a testét kell adnia alapvető dolgokért, például ételért cserébe. Hozzátette, a volt igazgató azt ígérte neki, hogy cserébe korábban szabadulhat.

A bántalmazás lelkileg azért sem viselte meg annyira, mert az igazgató egyfajta apafiguraként viselkedett vele. „És lehet, hogy azért nem bántott ez lelkileg. Mert kevés olyan ember foglalkozott úgy velem, mint ő. És úgy kedvelt engem, mintha fia lennék” – magyarázta.

A beszélgetés legmegrázóbb része az volt, amikor Bangó Sándor

arról beszélt, hogyan találkozott a „Zsolt bácsiként” elhíresült férfival.

Elmondása szerint az intézet pszichiátere folyamatosan emelte a gyógyszeradagját, azzal az indokkal, hogy „beteg ember” és „hangokat hall”. Egy ilyen, erősen begyógyszerezett állapotban vitték le a volt igazgató szobájába, ahol sötét volt.

Azt hitte, az igazgató várja, de egy idegen férfi erőszakolta meg. Ez az élmény sokkal traumatikusabb volt számára, mivel semmilyen érzelmi kötődése nem volt az elkövetőhöz. „Miután végzett, ez a csávó felkapcsolta a villanyt, felöltözött, és kiment” – idézte fel a történteket. Akkor még nem ismerte fel a férfit, de később a közösségi médiában meglátta, és a szeme alapján azonnal azonosította.

„Hát, azért beleég az emberbe a bántalmazója, így azonnal felismertem, miközben megláttam a szemét.”

Bangó Sándor szerint a kormányváltás adta meg neki a bátorságot, hogy most már névvel is vállalja a vallomását. Mint mondta, korábban félt a következményektől.

„Nagy valószínűsége, ha a Fidesz lenne a kormányzáson, hogy megölne” – jelentette ki, utalva más, gyanús körülmények között meghalt tanúk eseteire.

Liresits András, az áldozat ügyvédje elmondta, hogy tavaly novemberben és decemberben már tettek vallomást az ügyészségen, de akkor Bangó Sándor még nem nevezte meg „Zsolt bácsit”. Az ügyvéd közölte, hogy egy másik tanú is tudja a nevet, de ő fél beszélni.

Most, hogy Sándor elszánta magát, már felvették a kapcsolatot az ügyészséggel, és a következő hetekben sor kerül a folytatólagos tanúkihallgatásra. Liresits hangsúlyozta a nyomozás jogi nehézségeit, utalva arra, hogy egy tanú vallomása önmagában kevés lehet. „A jogi egyetemen az első latin mondat, amit megtanítanak a joghallgatóknak, az az, hogy egy tanú nem tanú” – mondta, kiemelve a további bizonyítékok és áldozatok jelentkezésének fontosságát. Hozzátette, hogy a jogállamiság elvei szerint a tisztességes eljárás mindenkit megillet. „Még Zsolti bácsinak is kijár.”

Bangó Sándor a jövőjéről is beszélt: jelenleg két helyen dolgozik, egy konditeremben és egy autista gyerekekkel foglalkozó iskolában.

Legnagyobb vágya egy saját otthon, ahol biztonságban érezheti magát.

A lelki feldolgozásban a zene segíti a legtöbbet, és hamarosan egy tehetségkutató műsorban is szerepelni fog. „A zene nem tud becsapni téged, nem tud bántani téged. Az mindig ott van, hogyha segítségre van szükséged” – mondta. Azt is elárulta, hogy a nyilvánosság miatt sok bántó kommentet is kap, ami lelkileg megviseli. „Mert ha egy ember beszél a fájdalmairól, az nem ezt érdemli.”

Arra a kérdésre, hogy szerinte mikor derülhet ki a nyilvánosság számára a név, azt válaszolta: „Egy fél év maximum. Szerintem.”

A teljes beszélgetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Lincselés készül” – Vidnyánszky Attila tart a jövőtől, miközben leesett az álla az NKA-s pénzosztásoktól
Vidnyánszky Attila arra panaszkodott, hogy hiába kereste Nagy Ervint. A nagy botrányt kiváltott NKA-s pénzosztásokat felelőtlennek nevezte. Úgy fogalmazott, neki is leesett az álla, milyen pénzek mentek és kiknek.


A Patriota Extra című műsorban Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és L. Simon László, korábbi kulturális államtitkár beszélt a TISZA Párt várható kultúrpolitikájáról, a jobboldali kultúra jövőjéről és a Fidesz-kormány elmúlt éveinek kulturális teljesítményéről.

L. Simon László azzal kezdte, hogy rendkívül örül annak, hogy ismét lesz önálló kulturális minisztérium, mert szerinte erre nagyon régóta szükség lett volna. Úgy vélte, bár 2010-ben értette a nagy humán minisztérium létrehozásának logikáját, az utolsó ciklusban a kulturális és oktatási területek széttagolása kifejezetten rossz hatást ért el. „Az, hogy most lesz egy új, önálló Kulturális Minisztérium, az mindenképpen a terület fölértékelődését fogja magával hozni, de persze ez csak a lehetőség, ez a keret, majd meglátjuk, hogy ebből mit lehet kihozni” – mondta, hozzátéve, hogy egy református lelkész miniszterből akár még jó is kisülhet.

Vidnyánszky Attila ezzel szemben sokkal borúlátóbban fogalmazott. Azt mondta, leginkább a valós szándékokra lenne kíváncsi, mert bár a miniszter úr sok szépet mondott az ország egyesítéséről, ő egészen mást tapasztal. A Nemzeti Színház igazgatója szerint bár szépen hangzanak a miniszter szavai, ő és a környezete egészen mást tapasztal.

„Azt érezzük, hogy lincselés készül.”

Állítása szerint a színházi területtel kapcsolatban egyetlen konkrétumot sem lehet tudni, csak annyit, hogy „legyen több pénz, meg legyen igazságosabb a pénzosztás”.

Felmerült Nagy Ervin lehetséges államtitkári szerepe, és az a pletyka is, hogy a Nemzeti Színház vezetését szánhatják neki. Vidnyánszky elmondta, hogy próbált a színésszel kapcsolatba lépni. „Én Ervinnel szerettem volna beszélni. Kértem. Jeleztem bárhol hajlandó vagyok leülni vele. Egy kicsit arról a képről, ami a fejében van a jövő kapcsán. Egy kicsit a problémákról, mindenhol kosarat kaptam, és megfutamodott” – állította.

L. Simon szerint ugyanakkor képtelenség, hogy Nagy Ervin a Nemzeti Színház igazgatója legyen, mivel parlamenti képviselőként ez a pozíció összeférhetetlen.

Vidnyánszky Attila szerint a jobboldali kormányzat alatt a színházi területen komoly eredmények születtek, példaként említette a Dériné programot és a Lázár Ervin programot, amelyeken keresztül tömegekhez juttatták el a színházat.

Sérelmezte, hogy az alternatív színházak a finanszírozás hiányára panaszkodnak, miközben szerinte kétszer annyian vannak, mint a Fidesz-kormányzás előtt, és a külföldről kapott támogatásaik teljesen átláthatatlanok.

„Hogy lehet igazságosabb egy pénzosztás, ha nem tudjuk, hogy ki mennyiből és hogyan működik, és amit kap külföldről, azt miért kapja. Mit kérnek azért, hogy annak fejében, amit onnan küldenek?” – tette fel a kérdést.

L. Simon László önkritikusan megjegyezte, hogy vannak területek, ahol valóban szükség van a finanszírozási struktúra átalakítására. Tarthatatlannak nevezte például a szimfonikus zenekarok finanszírozását, ahol szerinte a fővárosban „hihetetlen mértékű túlfinanszírozás van”, míg a pécsi vagy szolnoki zenekarok alulfinanszírozottak. Kiemelte a múzeumi területen dolgozók méltatlanul alacsony bérét is, ami miatt szerinte már a régészeti feladatellátás is veszélybe került. „Ne legyünk szemellenzősek, ne tagadjuk le azt, hogy a kulturális területen óriási nagy gondok vannak” - jelentette ki.

Az interjúban szóba került a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli vita is. Vidnyánszky Attila, aki maga is tagja az NKA-nak, meglepő őszinteséggel beszélt a pénzosztásokról.

„Leesett az állam, hogy milyen pénzek mentek és kiknek mentek.”

Arra a kérdésre, hogy voltak-e felelőtlen pénzosztások, igennel válaszolt. „Különben hazudnék, tehát muszáj, hogy ezt mondjam. És olyan értelemben fáj az egész, mert az ember nevét adja hozzá” – tette hozzá.

L. Simon László ezt annyival egészítette ki, hogy a szakmai kollégiumok döntései és az egyedi támogatások között óriási a különbség. Míg a kollégiumok szakmai alapon, viszonylag kis összegekről döntenek, addig más projektek óriási összegeket kaphattak.

Miközben azt látod, hogy egy évben restaurálásra elköltünk mondjuk 150 millió forintot a nemzeti kulturális alapból, a közben Isten tudja, hogy milyen szempontok mentén egy-egy projekt kap egy-két milliárd forintot, ez nehezen védhető” – jelentette ki.

A jobboldal választási vereségével és megújulásának szükségességével kapcsolatban L. Simon László egy fontos korrekciót tett. A felvetésre, hogy a jobboldali értelmiség eltávolodott a párttól, úgy reagált:

„Fordítva, a párt távolodott el az értelmiségtől, és ez nem kis különbség.”

Szerinte a politika hibát követ el, amikor politikai lojalitást vár el a támogató értelmiségtől. Úgy látja, a Fidesz az elmúlt években úgy gondolta, a szavazatmaximalizáláshoz nincs szüksége a kulturális elitre.

„A kormánypárti politika úgy gondolta, hogy a szavazat maximáláshoz nem Vidnyánszky Attilára van szüksége, hanem Győzikére, meg erre az aranyfogú csávóra, akinek nem tudom a nevét” – mondta. Hozzátette, ha valaki megnézné a Fidesz eredményváróinak közönségét 2010-től napjainkig, azt látná, hogy a Széchenyi-díjas tudósok és Kossuth-díjas művészek „szépen lassan kikoptak”.

Vidnyánszky Attila szerint az ország lelkiségében továbbra is konzervatív és jobboldali, és ez nem fog egyhamar megváltozni. Úgy véli, a TISZA Párt szavazóinak jelentős része is jobboldali ember.

Az interjú végén a kultúra és a politika szétválasztásának kérdésére Vidnyánszky Attila egyértelmű nemmel válaszolt. „A világ legjobb butasága, aki ezt mondja, hogy szét lehet választani. Nem lehet” – szögezte le. Szerinte a művészet mindig az életről, a valóságról mond véleményt, ezért elkerülhetetlenül politikus.

„Soha ilyen szabadság a művészetben nem volt, mint most volt az elmúlt 15 évben.”

„Mert egyszerre lehet ugyanazon nagy kérdések kapcsán ilyen narratívát, meg olyan narratívát is hallani, látni például a budapesti színházi, vagy a magyar színházi kínálatban” – zárta gondolatait a kultúrpolitika kérdéskörével kapcsolatban.

A teljes beszélgetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Jámbor András: Megkezdődött az elszámoltatás, a Sára Botond-ügy valójában Orbán Viktor öccséhez vezet
Az ellenzéki politikus szerint a Sára Botond főispán elleni vesztegetési gyanú egy sokkal nagyobb ügyhöz kapcsolódik. Azt állítja, a 70 ezer forintos boros ügy szálai a miniszterelnök testvérének vendégmunkás-közvetítő cégéhez vezetnek.


Jámbor András szerint a 70 ezer forintos vesztegetési gyanú, amelyben Sára Botond érintett, valójában sokkal magasabbra vezet. A politikus azt állítja, az ügy „valójában Orbán Viktor öccsének vendégmunkásokat közvetítő cégéhez vezet” - írja a Facebookon.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán több helyen is házkutatást tartott, majd közölték, hogy Sára Botond főispánt hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják.

A gyanú szerint a fideszes politikus több üveg, összesen körülbelül 70 ezer forint értékű bort kapott jogtalan előnyként. Sára Botond szabadlábon védekezhet.

Jámbor András a bejegyzését azzal kezdi, hogy szerinte megkezdődött az elszámoltatás, majd hozzáteszi: „Nem gondoltam volna, hogy 70 ezer forint összértékű borokért viszik el az első fideszes politikust.”

„Minden idők legpitiánerebb korrupciós ügyének tűnik elsőre, hogy korábbi ellenfelemet, Józsefváros volt polgármesterét, Sára Botond főispánt 70 ezer forint értékű bor elfogadása miatt gyanúsítják hivatali vesztegetéssel.”

Ezután rátér a lényegre, és azt állítja, hogy „az ügy valójában Orbán Viktor öccsének vendégmunkásokat közvetítő cégéhez vezet.” Hozzáteszi, hogy sajtóhírek szerint már korábban is felmerült, hogy a miniszterelnök testvére a családi befolyást használhatta üzleti előnyszerzésre.

Jámbor három lehetséges forgatókönyvet vázol fel.

Az első szerint „Sára Botond egy hatalmas balek, akivel el akarják vitetni az ügyet a magasabb felelősök elől.”

A második eshetőségnek azt tartja, hogy „A nyomozóhatóság azt gondolja, a 70 ezer forintos bor csak a kezdet, és a további kutatások alatt több bizonyítékot fognak találni.”

Végül harmadik lehetőségként említi, hogy Jámbor szerint „azt gondolják a nyomozók, hogy Sárán keresztül el tudnak jutni felsőbb kapcsolatokig.”

Bejegyzését azzal a következtetéssel zárja, hogy az eset egyértelmű jelzés. „Mindenesetre ez most konkrét üzenet: nincs érinthetetlen ember. Orbán öccsének ügye, egy fideszes politikus 70 ezer forintos korrupciója is célkeresztben van” – írja Jámbor András.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Szász János: Azzal fenyegettek meg, hogy kokaint tesznek a lakásunkba
A filmrendező egy interjúban állította, hogy két magát ügyvédnek mondó férfi fenyegette meg őt és feleségét az elutazásuk előtt. A rendező szerint a fenyegetés a NER-hez köthető, és a Gundalf-ügy után már nem lepődik meg az ilyen módszereken.


A 24.hu interjút készített filmrendezővel, aki a családjával 2021-ben költözött az Egyesült Államokba. A kivándorlásról szóló nehéz döntést azután hozta meg, hogy a rendőrség házkutatást tartott az otthonában egy a NER-től látszólag teljesen független ügy miatt, ő azonban úgy véli, az összefüggések nagyon is világosak.

Szász János szerint a családját ért öt évvel ezelőtti házkutatás volt az utolsó csepp a pohárban, ami a kivándorlás melletti döntéshez vezetett.

Az eljárás hivatalosan egy dokumentumfilm miatt zajlott, amit egy magyar orvoscsoport által szétválasztott bangladesi sziámi ikerpárról forgatott. A konfliktus állítása szerint nem az orvosokkal vagy a szülőkkel, hanem egy magánszeméllyel van. A feljelentő kilétét nem fedheti fel, mivel az illető zárt tárgyalást kért. „A neve egyébként a bírósági iratokban sem jelenik meg, mindenütt csak úgy hivatkoznak rá, hogy »az 1-es számú tanú«, persze mindenki tudja, hogy ki ő” – fogalmazott a rendező.

A filmrendező szerint az egész történet akkor kezdődött, amikor Orbán Viktor meghirdette a kultúrharcot, és egy cikkben elkezdték feszegetni, hogy ő vajon igazi magyar-e. Ezt egy korábbi, a Berliner Zeitungnak adott interjújára vezeti vissza, amelyben a magyarországi szélsőjobbos tendenciákról beszélt. Ezt követően szerinte egy folyamatos lejáratókampány indult ellene.

Amikor a Hunyadi-sorozatot forgatta volna, a kormánypárti sajtó képviselői arról kezdtek beszélni, hogy zsidó ember ne rendezzen filmet Hunyadiról.

A projekt körüli légkör annyira elmérgesedett, hogy kiszállt belőle. Ezt követte a Színház- és Filmművészeti Egyetem alapítványi átalakítása, ahol huszonöt évig tanított. Azt mondta, minden nap őrlődött a maradás és a távozás között. „Nagyobb árulás-e, ha maradok, vagy az, ha felmondok, és cserben hagyom a diákjaimat?” – emlékezett vissza. Végül a távozás mellett döntött, és

2021. február elsején egy interjúban a chilei fasiszta rezsimhez hasonlította az SZFE megszállását, ami után öt nappal megtörtént a házkutatás. A hatósági ügyet elindító „1-es számú tanúról” annyit árult el, hogy Magyarország egyik tiszteletbeli konzulja.

Szász János elmesélt egy esetet, amikor az elutazásuk előtt egy filmbemutató után két, magát ügyvédnek mondó férfi lépett hozzá és a feleségéhez. Azt tanácsolták nekik, hogy

ha valaha még szeretnének az országban élni, „akkor ne ugráljatok az igazatokért, mert egy következő házkutatás során oda fogják tenni a kokaint, ti lesztek a drogos művészek, aztán mehettek a Jóistenhez panaszra.”

A rendező hozzátette, hogy bár korábban ezt túlzásnak gondolta volna, a Gundalf-ügy kirobbanása után már nem lepődik meg rajta. Állítása szerint három tanúja is van az esetre.

„Én azonban nem vagyok hajlandó elismerni semmit, amit nem követtem el.”

A magyar filmgyártásról szólva egyetértett azzal, hogy Andy Vajna halála egy korszak végét jelentette. Bár elmondása szerint nem volt népszerű, amikor a Vajna-korszakban filmet vállalt, ma már sokan visszasírják azt az időszakot. „Én sohasem szégyelltem azt, hogy közel álltam Andy Vajnához, azt gondolom, minden hibája ellenére az egy nagyon fontos korszaka volt a magyar filmnek” – mondta. A Vajna utáni korszakot, a Petőfi-filmet és az Aranybulla-sorozatot élesen kritizálta. Szerinte történelmi filmekre szükség van, de a tehetségnél nincs fontosabb. Úgy véli, a jelenlegi kulturális vezetés tönkretette a magyar filmet és kultúrát.

„Káel Csaba, Lajos Tamás és mellettük Vidnyánszky Attila sírba lökték a magyar filmgyártást, a filmakadémiát, a magyar kultúrát.”

Álláspontja szerint a felelősöknek nem elég lemondaniuk. „Felelniük kell. Bocsánatot kellene kérniük, és kimondani, hogy szégyellik magukat, de ezt soha nem fogják megtenni.”

A Tisza Párt választási eredményével kapcsolatban azt mondta: „Ne hülyéskedjen, halál boldog vagyok!” Elmondása szerint az első pillanattól, Magyar Péter partizános interjújától kezdve hitt benne. Lenyűgözte Magyar Péter kampánya, és a családjával az időeltolódás ellenére is hajnalban keltek, hogy kövessék az eseményeket.

Szerinte a Tisza-kormány elképesztő korszak lesz, amiben a tehetség dominál majd.

Abban bízik, hogy a lojalitás helyett újra a szaktudás lesz a legfontosabb erény. „Ha újra nyíltan, demokratikusan, szakmai elvekre épülve fog működni az SZFE, boldogan tanítanék ott, de semmi másra nem vállalkoznék” – tette hozzá.

A hazatérés kérdésére azt válaszolta, hogy valamilyen formában biztosan tervezi. Hiányzik a lánya, a hazája, a kultúrája és a barátai. Különösen fájónak élte meg, hogy a könyveit itthon kellett hagynia. „Persze, megvan minden ebook-olvasón is, de az nem ugyanaz, mint kinyitni a családban generációk óta öröklődő, rongyosra olvasott József Attila-kötetet, és érezni az illatát” – mondta.

Van egy nagy álma, amit szeretne megvalósítani: filmet forgatni Szerb Antal Utas és holdvilág című regényéből. Állítása szerint a film előkészületei már a végén jártak, amikor az SZFE-s felmondása után leállították a projektet.

„Nincs nagyobb vágyam, mint hazatérni, újra a saját anyanyelvemen beszélni egy olyan országban, ahol nem zsidóznak le, és nem zsidózzák le Szerb Antalt sem, és, ahol elmesélhetek egy történetet arról az útkeresésről, amelyikben mindannyian vagyunk”

– zárta az interjút.


Link másolása
KÖVESS MINKET: