„Adósodjunk el kétszáz évre egy kétszobás panelért?” – magyar mamahotelesekkel beszélgettünk
– Nősülésre, gyerekre nem is gondoltok?
(Óriási röhögés, szinte egyszerre válaszolnak): – Két kérdésünk van: „Mibű” és kitől?
– Barátnőtök van, nem?
– Ja, volt most két évig, sőt, lehet hogy nekem gyerekem is van valahol, csak nem tudok róla - vihog Norbi, aztán elkomolyodik. - Az egy dolog, hogy évekig elvagyok egy csajjal, de inkább vennék feleségül egy kutyát, mint egy nőt. A papír nekem kötöttség.
– A mai huszonéves csajok királylányok - magyarázza Levente. - Apa-anya eltartja őket (amúgy ezzel a mamahotellel mért csak a fiúkat csesztetik?), és elvárják, hogy legyen pecód, vidd nyaralni, fizesd a négyezer forintos műkörmét, ő meg szétteszi a lábát, és kész.
– Nem lehet, hogy ők is valami hasonlót gondolnak rólatok?
– Mondjuk látom, hogy csajban is, pasiban is iszonyú nehéz rendeset találni - bólogat Máté. - A kapcsolatokkal is az van, mint mondjuk az ájfónnal: mindig a legújabb kell. Ha kihoznak egy új verziót, a régi már unalmas, az újra hajtasz. Azt mondják, mi, huszonévesek semmit nem tudunk megbecsülni. De hogyan, ha dől ránk az MTV-ből meg mindenhonnan ez a sok bullshit, hogy vegyél újat, meg semmihez se ragaszkodjál, lépj tovább, és kész? A gyerek meg totál anyagi csőd. Ha nincs a számládon tíz millád, neki se indulj, egynek se, pláne kettőnek.
– Én sem vennék el egy lányt, aki minden nap kipakolja a csöcseit az instára - fűzi hozzá Levente - nekem nem gold digger kell ("aranyásó", aki csak a pénzre utazik - a szerk.), hanem törődés. Megcsinálom én a kávét, meg besegítek a házimunkába, nem kell engem kiszolgálni, de érezzem már, hogy egy nő van velem, aki szeret meg van neki aurája.
– Mint anyukátoknak?
– Hát igen - mondja Norbi.
Ha sorrendet kéne felállítani, kit szeretek a legjobban, azt mondanám: először magamat, aztán anyut, aztán a haverokat.
– Haverok nélkül már én is bediliztem volna - teszi hozzá Máté. - Ha összeadom, életemben többet voltam nyaralni velük, mint a saját családommal.
– Külföld? Jó szakmátok van, elboldogultok angolul...
– Hát...ott jobb lenne, talán. De ott van Robika, ő is régi haver, pék. Évek óta Norvégiában dekkol, jól keres, de tiszta rotty a lelke a honvágytól. Norvégiában állandóan tök sötét van, szerintem be fog depizni.
– Akkor hogyan tovább? Egyáltalán, boldogok vagytok így?
– Boldogok, de elégedetlenek.
– Az meg mit jelent?
– A jelennek élünk, gályázunk, de tudjuk, hogy nem igazán kerek ez így. Talán annyi remény van, hogy az öregek lassan úgyis nyugdíjba mennek, csak lesz meló. Feleség, gyerek - szeretnénk, de az nagyon odébb van. Amúgy meg sokat röhögünk: a múltkor vihar volt, elöntötte az utcát a víz, ez a három hülye meg gumicsónakkal evezett ide hozzám - vihog Máté. - Idióták. Na, az ilyenekért megéri.