HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Az, hogy a Fidesz jelöltjeinek felét le kellett cserélni, annyit tesz, hogy a csapat kieső helyen áll

A Tisza Párt elnöke egy videóban és egy frissen lefoglalt weboldalon ment neki a kormánynak. Szerinte a Fidesz csak az oligarcháknak biztos választás, a magyaroknak pedig maga a lejtmenet.
F. O. - szmo.hu
2026. január 10.



Miközben a Fidesz a Hungexpón tartja jelöltbemutató kongresszusát „A biztos választás” jelszóval, Magyar Péter lefoglalta a szlogenhez tartozó domaint, és a kormányt bíráló tartalommal töltötte fel. A Tisza Párt elnöke szombat délután egy Facebook-videóban jelentette be mindezt, és

élesen bírálta a kormánypártot, amiért az „fényűző pártkongresszust tart közpénz 100 milliókon”, miközben szerinte emberek ezrei küzdenek a hideggel és a megélhetéssel.

Magyar Péter az újonnan indított biztosvalasztas.hu oldalt ajánlotta a választók figyelmébe. „Javaslom, hogy kattintsatok oda, és rögtön ki fog derülni, hogy a Fidesz legfeljebb az orbáni oligarcháknak biztos választás, és egyben biztos lejtmenet a magyar embereknek” – fogalmazott. Videójában

azzal vádolta a kormányt, hogy az elmúlt közel 16 évben eladósította az országot, leépítette az egészségügyet, szétverte a gyermekvédelmet, megélhetési válságot és inflációt okozott, nem hozta haza az uniós forrásokat, és gyűlöletet keltett a magyarok között.

Állításai szerint Magyarországon rövidebb ideig élnek az emberek, mint az uniós átlag, minden negyedik nyugdíjas mélyszegénységben él, Európa-rekorder az áfa, Orbán Viktor pedig tízezer kórházi ágyat szüntetett meg és 225 kórházi osztályt záratott be.

A Fidesz képviselőjelöltjeinek cseréit Magyar Péter úgy értékelte, hogy „a csapat kieső helyen áll”, de a cserék már megkéstek, mert „az edző és a mentalitás is a régi”.

A Tisza Párt elnöke három biztos dolgot is megnevezett a választásokkal kapcsolatban. „Én is hadd mondjak három biztos dolgot a választásról. Egy. Biztos, hogy ez volt Orbán Viktor utolsó pártkongresszusa miniszterelnökként. Kettő. Tavasszal a magyar emberek leváltják ezt a korrupt, haszonleső és gyűlölködő kormányt. Három.

Biztos, hogy a Tisza kormány a jó dolgokat megtartja, az önök bűneit és hibáit pedig kijavítja”

– mondta. Ígéretet tett többek között adócsökkentésre, nyugdíjemelésre, az egészségügy megmentésére, a vidék felemelésére és a korrupció megállítására.

Magyar Péter a videóját a következő felhívással zárta: „Nézz a fiadra! Nézz a lányodra! Gondolj a hazádra, és szavazz a Tiszára!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Rost Andrea kihagyta a 200 milliósra becsült házát a vagyonnyilatkozatából
Az operaénekes-kormánybiztos a hatályos szabályok szerint jogszerűen járt el. Aszerint ugyanis „nem kell feltüntetni azt az ingatlant, amelyet a nyilatkozatot adó, illetve családtagja életvitelszerűen vagy tartós jelleggel lakhatás céljából használ”.


Több százmilliós értékű lakás maradt ki Rost Andrea vagyonnyilatkozatából, a hatályos szabályok szerint viszont ez jogszerű. A hétfőn nyilvánosságra hozott képviselői vagyonnyilatkozatok közül az operaénekes, országgyűlési képviselő és a magyar zenekultúráért felelős kormánybiztos dokumentumából hiányzik egy nagy értékű ingatlan – írja a Blikk.

A lapot egy olvasójuk értesítette arról, hogy a művész nem tüntette fel a solymári házat, amelyben él, és ahol korábban többször fogadott már tévéstábokat is. Az olvasó leírása szerint egy felújított, kétszintes egykori sváb parasztházról van szó.

„Tényleg csodálatos ház, amely méltó is egy ilyen szép karriert befutott művészhez. Éppen ezért nem értem, miért nem került bele a művésznő vagyonnyilatkozatába” – jegyezte meg.

A nyilvánosan elérhető tulajdoni lap szerint az ingatlan 2019 júliusa óta van Rost Andrea teljes tulajdonában. A lap által megkérdezett

ingatlanszakértő úgy becsülte, a ház most 200-220 millió forintot érhet.

A szakember szerint Solymár kiemelt terület, ahol a négyzetméterárak 650-700 ezer forinttól akár egymillióig is terjedhetnek.

Rost Andrea a hatályos szabályok szerint jogszerűen járt el, a parlament honlapján is elérhető útmutató ugyanis kimondja: „nem kell feltüntetni azt az ingatlant, amelyet a nyilatkozatot adó, illetve családtagja életvitelszerűen vagy tartós jelleggel lakhatás céljából használ”.

Ezzel a lehetőséggel azonban nem mindenki élt: többek között Csézy, Nagy Ervin, a fideszes Németh Balázs, valamint Orbán Viktor és Magyar Péter is feltüntette azt az ingatlant, amelyben él.

Az eset rávilágít a rendszer egyik sokat kritizált pontjára, ami miatt a politikusok vagyoni helyzetéről a nyilvánosság nem kap teljes képet. A rendszer hibáit már a legmagasabb szinten is elismerték. Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke a saját vagyonnyilatkozatában jelezte, hogy változásra van szükség.

A dokumentum „Egyéb közlendők” rovatába a következő megjegyzést írta: „A jelen vagyonnyilatkozatnak az Ogytvben korábban meghatározott adattartalmát alkalmatlannak tartom bárki vagyoni helyzetének vagy vagyongyarapodásának a megállapítására. Támogatni fogom az igényelt adatok körének átdolgozását.”

Forsthoffer Ágnes már a mostani ügy előtt is nyíltan bírálta a szabályozást, mondván, az elavult és „egy korrupcióban érdekelt hatalom érdekeit szolgálta”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter azonnali jelentést kér az M1-es autópályán történt tragédia miatt
Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.


Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.

Magyar Péter miniszterelnök azonnali jelentést kér az autópálya közlekedésbiztonsági helyzetéről.

„A ma hajnali tragikus baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kérek az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről” – fogalmazott a közösségi oldalán.

A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

„A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!” – írta a kormányfő még korábban a Facebookon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Orbán apja visszavonta a beadványát, én a feljelentésemet nem fogom
A korábbi országgyűlési képviselő szerint Orbán Győző visszalépett az adatvédelmi hatóságnál tett beadványától, amit a hatvanpusztai birtokról készült felvételek miatt indított. Hadházy viszont a műemlékrombolás és költségvetési csalás gyanúja miatt tett feljelentéseit fenntartja.


Hadházy Ákos péntek reggel közzétett Facebook-posztjában arról írt, hogy Orbán Viktor édesapja, Orbán Győző visszavonta az adatvédelmi hatóságnál (NAIH) tett beadványát. Ezt azért tette korábban, mert Hadházy képeket és videókat tett közzé a hatvanpusztai birtokról.

A korábbi országgyűlési képviselő szerint a beadvány végül hasznosnak bizonyult.

„Részletesen felsorolta benne a posztjaimat és ezzel megerősítette az ott közzétett fotók és videók hitelességét is.”

Azt írta, nem tudja, miért vonta vissza Orbán Győző a bejelentését. „Talán a fia veresége után már nem olyan magabiztos, már nem bízik Péterfalvi Attilában, vagy csak szeretne lapítani inkább.”

„Akárhogy is: én viszont természetesen nem vontam vissza a műemlékrombolás és az azt engedélyező hivatali visszaélés miatti feljelentést, illetve a héten az általam közzétett dokumentumok alapján a Transparency a túlárazott kőszállítások miatt is beadta a feljelentést” – fogalmazott.

Szerinte Orbán Győző ezekben az ügyekben „csak társtettes”, a főszereplő pedig az az ember, aki magabiztosan nyilatkozza, hogy nem fog börtönbe kerülni.

„De mindannyian tudjuk: teljes és valódi rendszerváltás EGYIK, de fontos és szimbolikus feltétele az, hogy Hatvanpusztától megszabadítsuk az Orbán klánt és végre szabadon bejárhassa mindenki a lerombolt műemlékek helyén az adófizetők pénzén felépített kastélykomplexumot”.

2025 szeptemberében a rendőrség elutasította Hadházy műemlékrombolás gyanújával tett feljelentését. A politikus június 2-án újabb feljelentést tett hivatali visszaélés és költségvetési csalás gyanújával a Dolomit Kft. és a V-Híd szerződéseire hivatkozva, miután márciusban kiderült, hogy Orbán Győző cége is része az M1-es autópálya bővítéséhez kapcsolódó kőbeszállítási láncnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Panyi Szabolcs: Leváltotta a polgári titkosszolgálatok vezetőit a Magyar-kormány
Az oknyomozó újságíró értesülése szerint minden polgári titkosszolgálat, így az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját is menesztették. Az új vezetőkről egyelőre nincs hír, a felmentésről szóló információkat sem erősítették meg hivatalosan.


A Magyar-kormány felmentette a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatóit – írta Facebook-oldalán Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró.

Állítása szerint értesüléseit több kormányzati és nemzetbiztonsági forrás is megerősítette.

Az utódokról egyelőre nem tud semmit.

Megemlíti, hogy tegnap vált ismertté, hogy Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt fogja ellátni Tóth Péter nemzetbiztonsági főtanácsadó csapatában a titkosszolgálatok szakmai felügyeletét.

Panyi a hírszerzés vezetőjének (Információs Hivatal főigazgatójának) leváltásáról már hetekkel korábban is írt, őt viszont szerinte a többi főigazgatónál korábban, csendben menesztették.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk