Varga Mihály máris rendet akar tenni az MNB-ben: Azonnali kiadáscsökkentést és szigorúbb gazdálkodást ígért
Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke bejelentette, hogy felülvizsgálják az intézmény kiadásait, és szigorúbb gazdálkodási fegyelmet vezetnek be. A szerdán hivatalba lépett jegybankelnök az X-en közzétett bejegyzésében kiemelte: a jegybank új vezetésének célja a működési kiadások csökkentése és a gazdálkodás racionalizálása.
A bejelentésben Varga Mihály hangsúlyozta:
A jegybank éléről távozó Matolcsy György néhány nappal korábban arról beszélt, hogy 2022 októberében az MNB mentette meg a kormányt azzal, hogy 500 bázispontos kamatemelést hajtott végre, amikor az euró-forint árfolyam elérte a 430-as szintet. „Azokban a hetekben, hónapokban, amikor a magyar politika vezető férfiúi elmondták, hogy nem lehet a Magyar Nemzeti Bankra számítani… mi védtük meg nemcsak a forintot, a pénzrendszert, hanem Magyarország kormányát, miniszterelnökét is” – mondta búcsúzóul.
„Növelem a jegybank gazdálkodási fegyelmét, felülvizsgáljuk és racionalizáljuk a kiadásokat – jelentette ki Varga Mihály. Az MNB elnöke kiemelte: a jegybank új vezetésének fontos célja a bank működési kiadásainak csökkentése, a felelős gazdálkodás és takarékos működés.
— Magyar Nemzeti Bank (@MNB_Hungary) March 5, 2025
Forrás: Forbes