Lezárult a TISZA jelöltállításának első fordulója, itt vannak az eredmények
Lezárult a TISZA jelöltállításának első fordulója – jelentette be Magyar Péter a Facebookon. A pártelnök azt is bejelentette, hogy kedden déltől indul a szavazás a második körbe jutott 2-2 jelölt között.
A TISZA Párt ismertebb arcai mind továbbjutottak a második fordulóba.
Tarr Zoltán, a párt európai parlamenti képviselője és alelnöke Soroksáron, Budapest 16. számú választókerületében második lett az első körös szavazáson 37 százalékkal, míg a másik továbbjutó jelölt, Kiss Máté 39 százalékot kapott.
Radnai Márk, a párt másik alelnöke Esztergomban, a Komárom-Esztergom 2-es választókerületben, a voksok 44 százalékát szerezte meg. Rajta kívül Németh Norbert jutott még tovább, rá 30 százalék szavazott.
Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök Hajdúszoboszlón, Hajdú-Bihar 5-ös választókerületében másodikként jutott tovább, 34 százalék szavazott rá. 42 százalékkal nyerte meg az első fordulót előtte Kovács Attila Zoltán.
Bódis Kriszta,a párt társadalompolitikai szakértője Budapest 2. választókerületében jutott tovább, miután a voksot 39 százalékát ő kapta meg. Rajta kívül Borsós Gabriella lehet még ott a második fordulóban, rá 35 százalék szavazott.
Nagy Ervin színész 43 százalékkal, Csalami-Vörös Csaba egykori tévés műsorvezető 31 százalékkal jutott tovább Dunaújvárosban, Fejér megye 4-es választókerületében.
Rost Andrea operaénekes Szolnokon, Jász-Nagykun-Szolnok 1-es számú választókerületében szerezte meg a legtöbb szavazatot 43 százalékkal, mellette Albelné Hoksári Éva 32 százalékkal jutott tovább.
Magyar Péter szerint történelmi, európai szinten is egyedülálló és példamutató jelöltválasztást tartanak.
– mondta az oldalán közzétett videóban, amelyben köszönetet mondott azoknak a jelöltként indulóknak is, akik nem jutottak tovább a következő fordulóba.