L. Ritók Nóra: „A fél ország leszakadóban van, torokszorító ennek a következményeibe belegondolni”
A szegénységi mutatók 2022-ben hosszú évek után először romlottak - derült ki a KSH legújabb kiadványából, amely a magyar háztartások életszínvonalát vizsgálja. Eszerint nőni kezdett azoknak a száma, akiket a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség fenyeget. 1 millió 863 ezer ember tartozik ebbe a kategóriába, ami a magyar társadalom 19,6%-át jelenti. A lecsúszás a gyerekeket fenyegeti leginkább, míg 2021-ben a 18 éven aluliak 18,1%-a számított fenyegetettnek, 2022-ben már 24,4%.
Mi történik eközben a társadalom legmélyebb rétegeiben, ott ahol a kirekesztettség és a lakhatási szegénység generációról generációra öröklődik? L. Ritók Nórával, az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjével és alapítójával beszélgettünk.
— A statisztikai hivatal friss adatai szerint 2022-ben 2 százalékkal nőttek a reálbérek, vagyis az inflációs ellenszélben is többet kerestek az emberek. Abban a körben, ahol önök dolgoznak, ebből látszik valami?
— Mi jellemzően leszakadó térségekben olyan családokkal dolgozunk, akik generációs szegénységben élnek. Itt mi inkább az infláció hatását éreztük nagyon erősen a családokkal együtt, és nem azt, hogy a jövedelmük valamennyit nőtt volna. Ők évek óta közmunkából és alkalmi munkákból élnek. A közmunka esetében volt némi emelés, de ez reáljövedelem szempontjából nem volt értelmezhető. Az alkalmi munka egy időszakosan jobban fizető, de gyakran a fekete zónában mozgó foglalkoztatást jelent. Valameddig elmennek dolgozni egy építkezésre, mert nyilván, ahol élnek ott nem tudnak, és akkor az abból származó jövedelmet felélik, majd utána újra mennek valahova, esetleg ugyanoda. A lényeg, hogy
A kapcsolatrendszerünkben nőtt a segítségkérések száma, ezt érzékeltük a beiskolázásnál, és most, a karácsony közeledtével is.
— Milyen termékekről mondtak le azok a szegénységben élő családok, akikkel kapcsolatban vannak?
— A családokkal, főleg az asszonyokkal sokat beszélünk arról, hogyan próbálnak kijönni, mert nekünk fogalmunk sincs, hogyan lehet ennyiből élelmet biztosítani egy családnak. Nyilván előre veszik a számlákat, azokat befizetik. A tartozásokat már nem mindig tudják befizetni, azokkal variálnak, hátrébb tolják, és így marad egy szűkre szabott rész a bevásárlásra. A listáról már lekerült a disznóhús, mert az túl drága. A csirkehúsból a csontos részek maradtak, a farhát meg a szárny. Általában is ritkábban kerül hús az asztalra.
Ezek a krumplis-tésztás levesek gyakrabban kerülnek elő, mint a korábbi években. A zöldségek, a gyümölcsök és a tejtermékek teljesen háttérbe szorultak. Persze mindig ott vannak a váratlan kiadások is, mint például egy új szemüveg a gyereknek, vagy egy vizsgálat, amire el kell utazni nagyobb távolságra. Többen jelezték már azt is, hogy a tüzelővel is gondjuk lesz. Jellemzően ezeknél a helyzeteknél kérnek segítséget tőlünk. Sokan azonban elmondták, hogy nem tudják végigvinni a hónapot, kölcsönt kell felvenniük. Most nőtt a kockázata, hogy az uzsora újra megjelenik, akár olyan településeken is, ahonnan korábban visszaszorult már. Nem tudja elképzelni az, aki nem ebben él és messze van tőle, hogy milyen lehet egy ilyen tartaléknélküliségben megélni ilyen árak mellett.
— A KSH szerint 2022-ben a magyar népesség közel 20 százalékát, 1,8 millió embert érintett „a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázata. Ön reálisnak gondolja ezt a számot?
— Alapvetően elkülönítjük a generációs szegénységet, amikor valaki generációk óta él ugyanebben a helyzetben, lakhatási szegénységben, a létminimum alatt, illetve a lecsúszó szegényeket, akik például egy gazdasági válság, a Covid-járvány, korábban a svájci frank alapú hitelek, vagy most az infláció miatt kerültek ebbe az élethelyzetbe.
— Úgy fogalmazott: lecsúszó szegények. Honnan, miből csúsznak ők le?
— Abból a tervezhető életből, amiben havi fizetéssel, biztos munkahellyel rendelkeztek. Nekik megvan a tervezés képessége, és, bár nem éltek jól, de nem is nélkülöztek. A generációs szegénységben megvannak a túlélési stratégiák, olyanok például, amelyekkel a fekete zóna területére vezetnek. Ezt a lecsúszó szegényeknek is át kell venniük, mert különben nem tudnak megélni. Tehát nem nagyon tudnak mit csinálni, elindulnak ők is alkalmi munka után, és nem baj, ha az esetleg fekete munka, nem baj, ha nem lesz nyugdíj belőle, vagy nincs tb. Arra kell fókuszálniuk, hogy most legyen pénzük.
— Mennyien élhetnek Magyarországon az említett generációs szegénységben?
— Nem tudnék számokat mondani. Ez az egész probléma nagyon összetett, halmozódnak a szegénységfaktorok: a szolgáltatások hiányossága, az egészségügyi állapotok, az iskolai lemorzsolódás kockázata, a lakhatási szegénység, a munkahelyek hiánya, a képzett felnőttek hiánya, stb. Akik mobilisabbak, azok már elmentek, akik meg nem mobilisak, azokkal valamit
kezdeni kellene.
De nehéz számokat mondani, mert van olyan település, ahol a lakosság 70-80 százalékát érinti a szegénység, és van, ahol jóval kevesebb embert. Nyilván minél nagyobb egy település, annál jobban megtalálhatják a boldogulásukat az ott élők.
— Tehát nyílik az olló?
— Igen, és úgy néz ki, hogy megállíthatatlanul. Torokszorító ennek a következményeibe belegondolni, mert azok a gyerekek, akik most a szegregált iskolákban tanulnak, akik lakhatási szegénységben érintett családokban nőnek föl, akik a fekete zónában látják az életstratégiát, azok a gyerekek nem lesznek olyan polgárok, akikre például a munkaerőpiacot, vagy a részvételi demokráciát lehet építeni.