KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Itt nyilvánítottam magam végérvényesen demilitarizált övezetnek” – vásárhelyi találkozások holtakkal, élőkkel

Felrémlik 50, 80 év gimnáziumból, kollégiumból, laktanyából. Kollégánk született pestiként ifjúkorában néhány évet a dél-alföldi városban töltött. 45-50 évvel később visszatért nosztalgiázni.


Amikor a Szeged-Békéscsaba között közlekedő személyvonaton utazom Hódmezővásárhely-Népkert állomásig, soha nem kell az órát néznem, elég megpillantani a kertváros néhány házát, hogy tudjam: hamarosan megérkezem. Így van ez már 50 éve, azóta, hogy megkezdtem tanulmányaimat a Bethlen Gábor Gimnáziumban. Ki tudja, hányszor tettem meg ezt az utat azóta.

Most kifejezetten évfordulós célokkal jöttem. Egyrészt 46 éves érettségi találkozónkra (tavaly a Covidtól való félelem és szeretett osztályfőnökünk, Gulyás Lászlóné, Zsuzsa néni halála miatt elhalasztottuk), másrészt, hogy átvegyem azt a nemcsak méretében, hanem tartalmában is hatalmas könyvet, amelyet a Cseresnyés Kollégium 80 éves történetéről írt és állított össze Pataki Béla, a Kollégium tanára.

Szépen rendbe hozták a „kisállomás” épületét, a patinás majolika-oszlopokat, a resti, ahol egykor egyik haverunk mindig legurított egy nagyfröccsöt és ahol négy és fél évtizeddel ezelőtt Gavallér törzsőrmester minden eltávozásra igyekvő bakát megvendégelt, akár olyan áron is, hogy az áldozat lekéste a vonatot. Persze nem állom meg, hogy ne vessek egy pillantást a síneken és az országúton túlra, a laktanya egyik épületére, amely mellett egy fatoronyban többször voltam őrszolgálatban. Leszerelésem napján, ami egybe esett 20. születésnapommal, nyilvánítottam magam végérvényesen „demilitarizált övezetnek.”

Odakint már a tram-train sínei kanyarognak, egyelőre még csak próbajáratok mennek. Milyen jó lesz majd, hogy ha a gimnáziumba igyekszem, nem kell végig gyalogolni az Ady Endre utcán, bár annak is megvan a bája a Szőke cukrászdával, és a gyönyörű platánsorral, amely sértetlenül megúszta a nagy városrendezést, és közben számolhatom a lépteimet, hogy hányadiknál találkozom egy régi ismerőssel. Most az első innen jó messze van, az unitárius temetőben. Jövőre lesz 20 éve, hogy elment az egyik legjobb barátom, ALS-ben szenvedett, 47 évet élt, de soha nem hallottam panaszkodni, sőt, akkorákat röhögni senkivel nem lehetett, mint vele. Most már együtt nyugosznak csodálatos édesanyjával, aki 17 évvel élte őt túl, és utolsó percéig hihetetlen életerő áradt belőle.

Három évvel ezelőtt már a kezembe foghattam a 80 év tanúi című kötet mintapéldányát, a járvány és az anyagiak miatt azonban csak nemrégiben készült el a végleges kiadás.

Pataki tanár úr megszállott lelkesedéssel kutatja az 1938-ban létrehozott első tanyasi kollégiumból kialakult intézményt, az egykori diákok és tanárok sorsát, a fotós, tárgyi és szöveges emlékeket, amelyekből valóságos város- és kortörténet is kirajzolódik.

Elárulja nekem, hogy még legalább két könyvre való anyagot gyűjtött össze, miután a közösségi médiában is elindította a kutatást és az emlékezők, a régi barátokat, szerelmeket keresők azóta is folyamatosan árasztják el az oldalát. A könyv hivatalos bemutatója szombaton, október 2-án lesz a vásárhelyi református ótemplomban, sajnos erre nem tudok elmenni, így aztán a Tanár úr megelőlegezte a könyvet nekem, mint a „lázadó 70-es évek tanújának”. Egy éjszakára szállást is kaptam a hét végére üres kollégiumban, és mit ad a Jóisten, a „lányszárnyon”, ahová a fiúk csak kicsapás terhe mellett tehették be a lábukat, sőt, még azt sem nézték mindig jó szemmel egyes szigorú nevelő tanárnők, hogyha a hallban a lépcsőfeljáratnál folyt az élet gyönyöreinek ártatlan felfedezése. Szobámat kései kárörömmel foglaltam el, ha ezt egykori igazgatónőnk megtudja…

Annak idején rendszerint 7 óra 55-kor indultunk el a gimnáziumba, hiszen csak át kellett mennünk a Szőnyi utcán, és már helyben is voltunk. Főleg az első két évben, amikor még a földszinten volt az osztályunk a Bethlenben. Ahogy végig megyek az udvaron, kortyolok a kútjából, utánozhatatlan ez a fémes íz! A fémszobrász Kamotsay István alkotó emberek és emberpárok domborműveivel vette körül a kutat, amelyre eredetileg Németh Lászlótól kért szöveget, a nagy írónak azonban, aki az 1940-es években a Bethlenben először valósította meg a komplex oktatást, szűk volt ez a keret, így maga a művész töltötte meg a fémlapokat gondolataival. Talán e sorok szolgálhatnak leginkább intelmül nekünk: „Az ember teremt értelme fényében, érzelmi hevében, de sohasem egymagában. A társadalomnak örökösei és örökhagyó tagjai vagyunk.” Erre rímel Németh László egyik gondolata, amit annak idején mi is bevéstünk az agyunkba:

„Az ifjúságnak joga, hogy az életet igényei és eszméi szerint újrafogalmazza. A halál ott kezdődik, ahol erről a jogáról tudatlanságból vagy a könnyebbet keresve lemond.”

És bennünket még tanítottak olyanok, akik az Égető Eszter, a vásárhelyi élet kulcsregénye írójával osztották meg katedráikat, köztük dr. Sipka Sándorné, aki angolóráit szinte mindig kultúrtörténetbe, és humanista erkölcsi mesékbe ágyazta.

A kúttal szemben a tornaterem, amelyből valószínűleg akkor is hallatszana a labdapattogás, ha nem lenne benne senki. „Balogh Imsi tornaterem” – áll a tábla a falán. Nem tiszteletlenség az egykori nagyszerű tanárral, kosárlabda-edzővel szemben, aki szinte szó szerint az életét adta a sportért - egy kosármeccs közben kapott agyvérzést, amiből teljesen soha nem épült fel – mert mindenki így ismerte és nevezte a Városban. Az iskolába vezető ajtó azonban zárva van, körbe kell menni, a tanári folyosón, de így végighaladhatunk a szecessziós épület magas boltíves folyosóján, régi tablók és tudós tanáraink domborművei között.

Az első dolog, ami eszünkbe jut a földszinti osztályról, hogy egyszer a kicsengetéskor barátommal az ablakon át igyekeztünk ki az udvarra, egy rettegett matektanár elkapott és felcipelt minket az igazgatói irodába, de a szépemlékű Grezsa Ferenc igazgató úr nem foglalkozott ilyen apróságokkal. Nem számított neki sem külső, sem kamaszos hóbort, csupán szellemünk épülése és kibontakozása. Nem véletlenül mondta az „osztályfőnöki órán” a fenti eset másik szereplője, hogy hihetetlen szerencsénk volt, hogy ilyen csodálatos tanári kar indított el bennünket az életben, és örökre megmaradunk „bethleneseknek”. Sajnos, kevesen vannak már életben, de itt van köztünk múlt és jelen különleges képviselője, Faragóné Szénásy Emese, akinek édesapja, Szénásy Gyula volt egykor a Kollégium egyik alapítója.

Kicsit szomorúan vesszük tudomásul, hogy a 46 éve érettségizett osztályból csak 11-en jöttek el, már nekünk is van halottunk, a távollévők között akadnak nagyon szomorú sorsok, mégis örülünk annak, hogy mi legalább együtt vagyunk. És arra leszünk figyelmesek, hogy a tanterem órájának fordított számlapja van, és az óramutatók sem balról jobbra, hanem jobbról balra járnak…Az esti vacsoránál aztán felelevenítjük a régi sztorikat, poénokat, klasszikussá vált bemondásokat, valaki felveti, hogy írjuk meg az osztály történetét, többen rám mutogatnak….Innen folytatjuk, de nem 6, nem 4 év múlva, hanem minél előbb…

Másnap kora reggel az Andrássy út elején ténfergek, örömmel látom, hogy még megvan a régi könyvesbolt, és bejáratára kiírták: „itt a hagyományostól eltérő tartalmú könyveket is árusítunk”. A sarkon még áll Somogyi József Szántó Kovács János-szobra. A mi időnkben a kollégiumot is róla nevezték el, aztán rendszerváltáskor visszakapta a Németh Lászlót idéző Cseresnyés nevet. Azért örülök, hogy a 19. század végi agrárszocialista mozgalmának vezetőjéről legalább egy szobor erejéig tudnak ma is Vásárhelyen. És megszólal bennem Cseh Tamás dala Jancsó Miklós Még kér a nép című filmjéből:

„Balgaság, vakhit van ott is a fű alatt…Baksa János odavan, Szántó János odavan”.

Az utóbbi 113 éve, az előbbi alig két napja…

Leülök a Sarokház presszó teraszára egy kávéra, valamikor itt esténként élő zene volt, most rádió ontja a régi slágereket. Közben kinyitják a református ótemplom kapuját. Utoljára tán 1974-ben voltam benne egy igehirdetéssel egybekötött Mozart-koncerten. Akkoriban kertje a Kollégium előtti teret töltötte be, és a földszinten lakó renitens diákok gyakran letaposták a gyönyörű virágokat, ha este kapuzárás után az ablakon keresztül érkeztek haza. A 18. századi ótemplomot 10 évvel ezelőtt újították fel, fenségesen egyszerű, visszaszerezték hozzá a város szülöttének, Tornyai Jánosnak festett bútorait. Kár, hogy ottjártamkor nem szólalt meg az orgona…

Barátommal délelőtt még kimegyünk a katolikus temetőbe, hogy tiszteletünket tegyük Farkas Ferenc tanár úrnál, aki megtanított minket a történelmi és azon túli gondolkodásra és arra, hogy a világon semmi nem fekete és fehér. Négy évvel ezelőtt még éppen Pataki Bélának a Kollégiumról készült filmjének bemutatóján találkoztunk a vásárhelyi Emlékpontban, majd éjszakába nyúlóan beszélgettünk a 20. század abszurd eseményeiről és azok következményeiről, és őszintén kiveséztük a magyar állapotokat is. Korábban mindig ott volt az érettségi találkozókon is, és ott is végkimerülésig folytak a hasonló eszmecserék. Buta közhely, de nagyon hiányzik…

Ismét a „kisállomás”. Emlékszem, amikor még gyakrabban jártam a Városban, előfordult, hogy féltucatnyi cimbora kísért ki, és valaki mindig megkérdezte, tőlem, a született budapestitől: „Mikor jössz legközelebb haza?” A Szegedre tartó vonat előbb 5, majd 10, végül már 20 percet késik. Lehet, hogy csak engem marasztal?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Van egy jó közösségi projektetek az osztállyal? Most félmilliót nyerhettek hozzá!
Az OTP Class Pályázat idén újra megnyitja a lehetőséget az iskolai közösségek előtt – ráadásul most több osztályt díjaznak, így még nagyobb eséllyel valósíthatjátok meg a közös álmotokat.


Idén harmadik alkalommal indul az OTP Class Pályázat, amely lehetőséget ad arra, hogy a diákok közösen, kreatívan dolgozzanak egy célért – legyen szó közösségépítésről vagy az iskolai környezet szebbé tételéről. A program nemcsak anyagi támogatást kínál, hanem igazi csapatélményt is: a diákok, tanárok és szülők együtt gondolkodhatnak, tervezhetnek, majd láthatják, ahogy ötletük kézzelfogható valósággá válik.

Az OTP Bank ezzel a pályázattal szeretné megmutatni, hogy a pénzügyi tudatosság és a közösségi összefogás kéz a kézben járhat – és már fiatalon is érdemes megtapasztalni, mennyi értéket teremthet egy jól megtervezett projekt.

Tavalyi sikertörténet: az ökotanterem, ami új fejezetet nyitott a tanulásban

A 2024-es pályázat egyik nyertes ötlete a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium 5. évfolyamához kötődik: a diákok szabadtéri ökotantermet álmodtak az iskola udvarára. Saját kezűleg tervezték meg a tanterület elrendezését, növényeket ültettek, és olyan helyet alakítottak ki, ahol biológiaórák, kísérletek, csapatfeladatok zajlanak a friss levegőn. A közös munka nemcsak a környezetet tette zöldebbé, hanem új színt vitt az iskolai mindennapokba – és a gyerekek közben megtanulták, milyen fontos a felelősségvállalás és az együttműködés.

Hasonlóan kreatív projektek valósultak meg más iskolákban is: volt, ahol víztisztító berendezésekkel bővítették az épületet, máshol pályaorientációs kirándulást szerveztek, vagy diákkirály-választást rendeztek.

Így pályázhattok

Az idei felhívásra szeptember 15. és október 12. között nevezhetnek az általános iskola 5. évfolyamától egészen a középiskolai végzős osztályokig. A pályázat két kategóriában vár ötleteket:

  • Közösségépítés, ha szeretnétek erősíteni a csapatszellemet vagy közös programot szervezni.

  • Iskolai környezet fejlesztése, ha az épületet, udvart vagy egy tantermet tennétek szebbé, praktikusabbá.

A jelentkezéshez az osztályoknak egy 2-3 perces bemutatkozó videót kell készíteniük, amelyben bemutatják magukat és az ötletüket. Emellett a jelentkezési űrlapon a pályázat költségvetését is ki kell dolgozni, hogy kiderüljön, átgondolták-e, mire van szükség a megvalósításhoz.

A pályázat leadási határideje 2025. október 12. éjfél.

A beérkezett pályázatokat egy szakmai zsűri értékeli, és előnyt élveznek azok a projektek, amelyek valódi közösségi igényekre válaszolnak – például az iskola környezetének javítása vagy a diákok mindennapi életét megkönnyítő kezdeményezések.

Mit lehet nyerni?

A nagy érdeklődésre tekintettel,

idén több osztályt díjaznak, mint tavaly.

Mindkét kategóriában három nyertes kap 500 000 forintot, amelyet az osztályok saját OTP Class számlájára utalnak. Két további csapat pedig az OTP Fáy Alapítvány különdíját nyerheti el. Ráadásul minden érvényes pályázatot leadó osztály részesül valamilyen meglepetés ajándékban. 

A támogatás felhasználásában teljes szabadságot kapnak a nyertesek, amennyiben az összeg az elfogadott tervük megvalósítását szolgálja – legyen az új sporteszköz, zöld udvar, közös program vagy bármi más, ami a közösséget építi.

Több mint pénzjutalom

A pályázat célja nem csupán az anyagi segítség, hanem a készségfejlesztés is. Az osztályok megtapasztalják, hogyan lehet közösen megtervezni egy projektet, kialakítani a feladatokat, és felelősséget vállalni az eredményért. A folyamat során fejlődik a kreativitás, a problémamegoldás, a csapatmunka – mindaz, ami a hétköznapokban is hasznos lesz.

Sőt, a jelentkezők lehetőséget kapnak arra is, hogy részt vegyenek egy ingyenes pénzügyi edukációs előadáson, ahol játékos formában tanulhatják meg, hogyan lehet okosan kezelni a pénzt, megtervezni a kiadásokat, vagy akár egy közös kirándulás költségvetését összeállítani. Tavaly az osztályok több mint 80 százaléka élt ezzel a lehetőséggel, és csatlakozott az OTP Bank által szervezett előadásokhoz.

A támogatás kezelését az OTP Class számla teszi egyszerűvé és biztonságossá: a bevételek és kiadások átláthatóan követhetők, a szülők pedig könnyedén intézhetik az utalásokat. Akár társkártyát is igényelhettek, így az osztályfőnök biztonságosan kezelheti a kirándulások vagy programok pénzügyeit. Ráadásul kedvezőbb feltételeket kínál azoknak az osztályoknak, ahol több diák rendelkezik OTP Junior számlával, így a közös pénzügyek kezelése nemcsak egyszerű, hanem kedvezményes is lehet.

Most rajtatok a sor!

Ha szeretnétek, hogy az osztály álmai kézzelfoghatóvá váljanak, itt az idő, hogy összefogjatok, kitaláljátok a közös projektet, és pályázzatok. Egy jó ötlettel, egy rövid videóval és egy átgondolt tervvel Ti is esélyesek lehettek a nyereményre. 

Ha még nincs konkrét ötletetek, nézzetek körül az iskolában, beszélgessetek a tanárokkal, szülőkkel és egymással. Talán egy régi álom vár arra, hogy megvalósítsátok: legyen az egy tanterem átalakítása, egy közösségi kert kialakítása vagy egy felejthetetlen közös élmény megszervezése.

Az eddigi évek nyertesei már bebizonyították, hogy a kreativitás és az összefogás csodákra képes – most rajtatok a sor, hogy megírjátok a saját sikertörténeteteket.

A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta.

A tájékoztatás nem teljes körű és nem minősül ajánlattételnek. A Bank a kondíciók módosításának jogát fenntartja. További részletekről kérjük, tájékozódj az OTP Bank bankfiókjaiban és honlapján (www.otpbank.hu) közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Felfoghatatlan tragédia: egy hónap alatt halt meg mindkét szülő – öt gyerek maradt árván Orosházán
A fiatal anya tüdőembólia miatt hunyt el, párja egy hónappal később agyvérzésben. A négy kicsi nevelőszülőkhöz került, a legnagyobb lányt a nagypapa vette magához.


Döbbenetes tragédia rázta meg Orosházát és Nagyszénást. Egy fiatal pár egy hónapon belül halt meg, öt gyermekük pedig árván maradt. A hároméves ikerpár, egy 5 éves kisfiú, egy 9 éves és egy 13 éves kislány veszítette el szüleit. A családból senki nem tudta magához venni mind az öt gyermeket. Egyetlen élő nagyszülőjük, az apai nagyapa a legidősebb lányt vállalta, a négy kisebb testvér pedig nevelőszülőkhöz került – számolt be a Blikk.

Egy hónapja Mónika lett rosszul az orosházi albérletükben. Párja, Szabolcs vonattal tartott haza, amikor a nő felhívta, hogy nincs jól. Később már összefüggéstelenül beszélt, mire a férfi hazaért, a mentők próbálták ellátni, de a 36 éves édesanya életét már nem lehetett megmenteni.

„Tüdőembólia, ezt állapította meg a boncolás” – mesélte az elhunyt nő unokatestvére, Hajnalka. „Szabolcsot nagyon megviselték a történtek, de igyekezett tartani magát, méltó módon eltemette a szerelmét, és minden erejét a gyerekekre fordította. Annyiban tudtunk neki segíteni, hogy gyűjtést szerveztünk, legyen miből élniük, míg a hivatalok rendezik a dolgokat. Nem is gondolkozott azon, mi lesz az öt gyerekkel, tudtuk, Szabolcs remek apa.”

Egy hónapig bírta tartani magát, aztán agyvérzést kapott. A család őt is elvesztette. Az öt gyermek teljesen árván maradt. Az apai nagyapa már 73 éves, egyedül él, a többi rokon saját családja miatt nem tudta vállalni a gyerekeket.

„Nem is a pénz lett volna a gond, mert rengetegen segítettek nekünk, milliók gyűltek össze a gyerekek számláján, amit egy rokon nyitott, mert a hagyatéki eljárás miatt Móni és Szabolcs bankszámláját is zárolták. Szabolcs sokat dolgozott az építőiparban, minden fillért hazavitt. A gyerekekkel az a helyzet, hogy – főleg a négy kisebbet – nem lehet szétszakítani őket, annyira szeretik egymást” – mondta a rokon.

A legidősebb gyermek, a 13 éves lány, Mónika előző kapcsolatából született. Ő egy gyulai speciális iskolába jár, hét közben kollégiumban lakik. Egy hét múlva visszatér az iskolába, az ellátását a nagyszénási nagyapa vállalta.

A négy kisebb testvért a gyermekvédelem vette gondozásba. Augusztus 25-én vitték el őket az orosházi albérletből, és nevelőszülőknél helyezték el.

A hivatal nem árulta el, sikerült-e a testvéreket együtt tartani. „Alapállás, hogy a gyámügyi eljárásoknál a testvéreket nem szakítják el egymástól, ám négy, 3-9 év közötti gyermek esetében ez nem egyszerű” – mondta el a Blikknek egy gyermekvédelmi szakjogász. „Nehéz olyan nevelőszülőt találni, ahol éppen van négy szabad hely, ráadásul ezek a gyerekek friss traumán mentek keresztül, így extra figyelmet és pszichológusi segítséget igényelnek” – tette hozzá a szakember.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Önzetlenül felajánlotta a veséjét a főnökének, hogy megmentse az életét, később mégis kirúgták
Debbie Stevens felajánlotta egyik veséjét, hogy főnöke esélyt kapjon az életre. A műtét után komplikációk jelentkeztek, mégis visszatért dolgozni, de alig telt el idő, és lefokozták, végül elbocsátották.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 23.



Előbb aa veséjét adta egy nő, hogy megmentse a főnöke életét, később azonban mégis elveszítette az állását, írja a Unilad. A 47 éves Debbie Stevens az évekkel ezelőtt történtek után azt mondta, elárulva érezte magát, amikor végül 2012-ben elbocsátották.

„Úgy döntöttem, hogy vesedonor leszek a főnökömnek, ő pedig a szívemet vette el” – mondta a Long Island-i nő. „Nagyon elárulva érzem magam. Számomra ez egy rendkívül fájdalmas és borzasztó élmény volt. Úgy kezelte ezt a felajánlást, mintha a földre dobta és belerúgott volna.”

Debbie még 2009 januárjában kezdett dolgozni az Atlantic Automotive Groupnál, ahol megismerkedett Jackie Bruciával. Bár 2010-ben elköltözött és otthagyta a céget, később visszatért Long Islandre, és egy irodai látogatás során tudta meg, hogy Bruciának vesetranszplantációra van szüksége.

Stevens szerint Brucia akkor elmondta neki, hogy van egy lehetséges donor, de ha szükség lesz rá, elfogadná a felajánlását. A jogi iratok szerint így fogalmazott:

„Soha nem tudhatod, lehet, hogy egyszer élnem kell majd ezzel az ajánlattal.”

Nem sokkal később Stevens újra Long Islandre költözött, és visszatért a régi munkahelyére. Röviddel ezután Brucia behívta az irodájába. Stevens állítása szerint ezt kérdezte tőle: „A donoromat elutasították. Komolyan gondoltad, amit mondtál?” Stevens igennel felelt, mert tisztelte a főnökét, és nem akarta, hogy meghaljon.

Ugyan Debbie nem volt megfelelő donor Bruciának, az orvosok lehetővé tették, hogy másnak adja a veséjét. Ezáltal Brucia feljebb került a várólistán.

„Úgy éreztem, visszaadom neki az életét. Az én vesém végül St. Louisba került, az övét pedig San Franciscóból hozták”

– mondta Stevens.

A műtét után a nő komplikációkkal küzdött, mégis visszatért dolgozni. Egy alkalommal rosszul lett és hazament, majd azt állította, hogy Brucia felhívta otthonról. „Azt mondta: »Mit csinálsz? Miért nem vagy a munkahelyeden?« Mondtam neki, hogy rosszul érzem magam. Erre ő: »Nem jöhetsz-mehetsz, ahogy kedved tartja. Az emberek azt fogják hinni, hogy különleges bánásmódot kapsz.«”

Stevens elmondta, hogy ezután előbb elvették az irodáját, a túlórázási lehetőségeit, majd egy 80 kilométerre lévő telephelyre helyezték át, majd pszichés problémái lettek.

„A műtét után borzasztóan, kegyetlenül, embertelenül kezdett bánni velem. Olyan volt, mintha csak azért vett volna vissza, hogy megkapja a vesémet”

– mondta az ABC Newsnak.

Ügyvédei levelet küldtek a cégnek, ezt követően kirúgták.

Az Atlantic Automotive Group és Jackie Brucia akkor nem reagált az ABC News és a The Post megkereséseire. Brucia férje, James viszont azt mondta egy újságírónak, hogy az állítások „messze állnak az igazságtól”, és hozzátette: „Ő senkit sem rúgott ki.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: