„Idő kell, hogy begyógyuljanak a sebek” – hazaértek a luxushajók magyar rabjai
„Van egy telefonszám, amit bármikor lehet hívni. Például karácsonykor, mert az is sokakat megvisel. Ez most sokkal nehezebb helyzet volt. De itt mindenki a szobában volt, nem találkozhattunk, nem vehettük észre, ha valakinek segítség kell.
Amikor elfogyott a türelmem, én is kiabáltam, hogy én leszek a következő, aki kiugrik. Persze, nem gondoltam komolyan, de ez kellett a figyelemhez.”
A hajón a helyi tévécsatornán voltak motiváló videók is a karanténra. Az sem volt nagy siker a táncoslány szerint:
„A fitness edző azt javasolta, hogy együnk napi egy avokádót! Olyan volt, mintha a földön fölvett videó készítőinek fogalma nem lett volna arról, mi van a hajón. Mindig azt hangoztatták, hogy egy család vagyunk, a Royal-family. Valakiből ez csak haragot váltott ki.”
A szobából kiszabadulva sem volt többre lehetőség, csak szelfizni. Fotó: Stana Alexandra Erika
A hajós élet jól fizet, de csöppet sem könnyű. Gyuri már 7 éve hajózik, Alexandra a harmadik szerződését tölti. Hiába készítette fel a szerelme, mi várhat rá, az első napokban haza akart menni:
„Sírtam, hogy nem bírom. Először nem vezetnek végig a vendég részlegen, csak bevisznek a személyzeti részre, ami olyan, mint egy gyárépület ablakok nélkül. Hosszú órákon át a szabályokat mondják nem a te nyelveden és angolul is a legkülönbözőbb akcentusokkal. A kabin is sokként érintett, az csak egy apró doboz.”
Jó volt, csak a vége volt szörnyű
Alexandráék mindent összevetve nem panaszkodhattak a hajós életre.
„Kiemelt pozíciónk volt előadóként. Heti 5 napban volt egy-egy fellépésünk, a welcome show és egy-egy táncóra. A koreográfiák már megvoltak korábban, a csoportos táncok is, amit Miamiban tanultunk a többi táncossal. Jól is kerestünk, és végül kompenzálást is kaptunk két hónapra.”
Fotó: Isaac Lamont Azt mondták, nem fogják feledni utazásaikat, Mexikót és a Kayman szigeteket, és örök emlék marad a delfinekkel úszás meg a tíz napos felkészülés Miamiban az óriás gyíkok között.
Visszamenni azonban most nem szeretnének:
„Volt tervben egy nagyobb hajó, de most idő kell, hogy begyógyuljanak a sebek. Én soha nem mondom, hogy soha, de kell egy kis pihenő, most vizet sem szeretnénk látni. Régóta vagyunk együtt Gyurival, 5 évig versenyeztünk is, most szeretnénk inkább itthon egy kis stúdiót és családot.”
Irány végre haza!
Az Angliába tervezett út is meghiúsult a Majesty of the Seas hajóval.
Itt már Szilvi és Alexandráék is együtt voltak még több mint húsz másik magyarral. Napokkal azután, hogy indulni kellett volna, át kellett volna szállni a Freedom of the Seasre, ott viszont tüntettek a hazaszállítást követelve a mauritániaiak, és ők nem akartak leszállni.
Van remény, hogy két hónap múlva, lassan otthon. Fotó: Stana Alexandra ErikaVégül sikerült helyet cserélni. Két hónap rabság után örömöt igazán az adna, ha otthon lehetnének, de a szép nagy, 5900 fős hajó felszabadította kicsit a magyarokat.
„Nyolc napot voltunk itt, de már jöttünk-mentünk, hőmérséklet ellenőrzés is csak egyszer volt.” – emlékszik Szilvi az utolsó napokra.
Eredetileg ezzel a hajóval is Angliába akartak menni, de végül ez is változott, repülőgéppel indultak Barbadosból.
Az utolsó napok a harmadik hajón, a Freedom of the Seas-en. Fotó: Stana Alexandra Erika
Alexandráéknak a tizenharmadik ígéret teljesült be. Nehéz volt elhinni, mert amikor a búcsú értekezletet tartották, repülőjegyet még nem is láttak. Előtte két nappal olyan jegyet mutattak nekik, amiben 3 nap alatt 3 vagy 4 átszállással érhettek volna haza Amerikából. Akkor a konzul segítségét kérték, aki el is intézte a jegycserét. Így 24-én indultak Barbadosról Londonba, onnan pedig Budapestre.
Hétfőn éjjel érkeztek. Alexandra anyukája sosem várta ennél jobban a párt. Ott volt a reptéren és mindent megfőzött, amit kívántak:
„A hajón nagyon monoton volt a kaja: kétfajta hús, hamburger, hotdog, krumplipüré. Itthon végre volt töltött káposzta, rakott krumpli és palacsinta.”
Szilvi a barátai összefogásának örült nagyon:
„Az egyik bevásárolt, a másik kijött a reptérre, a harmadik meg jött a lakásomhoz a kulccsal. Mindezt éjjel 2-kor.”
Szilvit a Fókusz forgatócsoportja vártaEleinte úgy volt, hogy itthon két hét karanténnal kell kezdeniük, de kaptak orvosi igazolást a hajóról, így újra szabadok.
Most összesen 17-en szabadultak ki a tengeri karanténból, néhány magyar csak később jöhet. Köztük egy fiú, aki a perui feleségével akart jönni, és bár a hajón azt mondták, nem kell beutazási engedély, a reptéren kiderült, kell. Hiába állt sorba 4 órát és csinált végig mindent, a gépre nem engedték fel őket. Talán a következő napokban ők is hazatérhetnek.
Alexandráék nagynénje kiment a londoni reptérre, és minden magyarnak vitt gyümölcsöt és vizet. Egy fiú így köszönte meg:
Ez az igazi család! Ezt nem érti a Royal. Szeretünk ott dolgozni, de a Royal-family nem a mi családunk.
