hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Gyászt éreztem, mire Bence hazaért, már potyogtak a könnyeim” – jogfosztott szivárványcsaládok az örökbefogadás útvesztőiben

Három azonos nemű párral beszéltünk, akik mind egyetértenek abban, hogy a kormány új tervezete valójában nem az egyedülállókat, hanem a melegeket akarja megfosztani attól, hogy legálisan gyereket vállalhassanak.
Báthory-Beck Nóra, címkép: Horváth Adrianne, fotók: Markovics Kristóf - szmo.hu
2020. november 26.

hirdetés

„Ezzel a törvénymódosítással úgy érezzük, hogy minden jogunktól megfosztottak minket. Mi tényleg csak örökbe fogadni szeretnénk.

Még ha lehetne is vérszerinti gyerekünk, akkor is inkább örökbe fogadnánk, mert nekünk ez nem csak azt jelenti, hogy lesz gyerekünk, hanem azt is, hogy segítünk egy gyereknek kijutni a rendszerből, megteremtjük neki azt a szerető és támogató közeget, amit a vérszerinti családjában nem kapott meg.

Ezért nem is lett volna kikötésünk, nagyobb, roma gyereket is elfogadnánk, olyat is, aki senki másnak nem kell, mert úgy tudjuk, hogy sok ilyen gyerek van”

– fogalmaz Vanyovszki József, aki 9 éve él együtt szerelmével, Lakatos Bencével. Mindketten arccal és névvel vállalták az interjút, és még az otthonukba is beengedtek minket, mert úgy érzik, nincs mit szégyellniük. Ők is, ahogy sok heteroszexuális pár, úgy gondolják, hogy akkor lenne teljes az életük, a családjuk, ha gyereket vállalhatnának.

A kormány a koronavírus miatti rendkívüli felhatalmazással a zsebében november 9-én hirtelen benyújtotta az Alaptörvény kilencedik, valamint egyéb igazságügyi tárgyú törvények, módosítási javaslatát. Ezekben szó esik a kormány által törvényesnek ítélt családmodellről, amelyben az apa férfi, az anya nő, a nemváltoztatás tiltásáról és arról, hogy örökbe fogadni kizárólag házastársaknak van joguk. Egyedülállóknak csak különös méltánylást érdemlő esetekben, amelyekről a miniszter dönt.

hirdetés
„A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony, ahol az anya nő, az apa férfi.”

„Magyarország védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát, és biztosítja a hazánk alkotmányos önazonosságán és keresztény kultúráján alapuló értékrend szerinti nevelést.”

„Gyermeket csak házastársak fogadhatnak örökbe.”

„Kivételesen – különös méltánylást érdemlő esetben – az egyedül örökbe fogadni szándékozó személy örökbefogadása is megállapítható.”

„Van egy szivárványcsaládok csoportunk a Facebookon, és ott valaki beírta ezt a törvénymódosítást. Én láttam meg napközben, gyászt éreztem, mire Bence hazaért, már potyogtak a könnyeim”

– meséli József, aki hozzáteszi, hogy azért is keseredett el ennyire, mert már évek óta tervezgetik a gyerekvállalást, de mivel az örökbefogadásnál külön szoba kell minden gyereknek, ők pedig jelenleg egy egyszobás lakásban laknak, eddig a lakáscsere útjukat állta.

„Még a CSOK-ot is megpróbáltuk megigényelni, mert elvileg nem kizáró ok, hogy mi meleg pár vagyunk, de 2-3 bankkal leveleztünk, és mindenhol elutasítottak, úgyhogy most már világos, hogy csak sima hitelben gondolkodhatunk. Tavaszra terveztük a lakásvásárlást és az örökbefogadás elindítását.”

Tamás és Péter egy fokkal jobb helyzetben vannak, mert ők már egy éve jelentkeztek a Tegyesznél, és csak a jogerős határozatukra várnak. Ők is azt mondják, hogy nagyon szívesen nevelnének idősebb gyereket, vagy akár testvérpárt is. Nincs származási, vagy egyéb kikötésük. A házvásárláson már túl vannak, és bár ők vidéken élnek, a család és a környezetük is támogatja a családalapítási terveiket.

„Érdekes látni a politikából folyó negatív hangulatot a melegekkel kapcsolatban, miközben a mindennapokban a közvetlen környezetünk elfogadó, nyitott, támogató. A politikusok sokat ártanak nekünk azzal, hogy ilyen negatív színben tüntetnek fel minket, nem csoda, hogy nagyon sokan felköltöznek Pestre, vagy külföldre menekülnek” – mondja Péter.

Rózsa Krisztián és párja, Ádám egészen Norvégiáig mentek, miután örökbe fogadták a kisfiukat. Krisztián azt meséli, hogy a szexuális identitásuk miatt kevésbé bántották őket itthon, mint a gyerekük származása miatt.

„Egyszerűen képtelen volt kezelni a rendszer, hogy roma, hallássérült és hiperaktív és akkor jöttek a megjegyzések, az előítéletek, hogy a vér..., meg hogy láttunk már ilyen gyereket, nem lehet ezt megnevelni... Rengeteg megjegyzést kaptunk buszon, kórházban mindenhol.”

Krisztián jelenleg a többszörös kisebbségi identitásokkal foglalkozik pszichológusként egy norvég civil szervezetnél. Közben magyar szivárványcsaládoknak is segít eligazodni, a gyerekvállalás útvesztőiben.

„Tegnap este is két párral beszélgettem a tervezetről. Ez a javaslat nagyon rosszul érintette a közösséget. Jelenleg is több tucat várakozó van, jogerős határozattal, ezt visszavonni nem lehet, de ezek az emberek most megijedtek, elbizonytalanodtak, hogy kaphatnak-e valaha gyereket. Eddig se éreztük, hogy a rendszer aktívan támogatna, de hallunk olyat, hogy személyesen a gyámhivatali dolgozó mellettük áll, de esetleg nem mernek gyereket adni, mert ez rosszul érintheti a karrierjüket. Hogy lesz-e olyan bátor Tegyesz, vagy gyámhivatal, amely ilyen nyílt politikai kommunikáció mellett is gyereket mer adni melegeknek, meglátjuk” – mondja Krisztián, aki hozzáteszi, hogy mint pszichológus egyáltalán nem látja szakmailag megalapozottnak a törvénymódosítási javaslatot, de azért olyan nagyon nem lepte meg ez a kirekesztő szabályozás.

„Ez a tervezet nem egy egyedülálló dolog, hanem nagyon jól beleillik a kormány eddigi, nem most megkezdett, antigender politikájába. Ez egy könnyen kommunikálható politikai fogás, egy csoportképző technika, aminek az alapja a hagyományos családmodell, ami úgy van beállítva, hogy ez az egyedüli és kizárólagos megoldás arra, hogy a nemzetet fenntartsuk, és megvédjük a külső fenyegetés ellen. Aki foglalkozott már politika-pszichológiával, annak ebben semmi új nincs”

– mondja Rózsa Krisztián. Véleménye szerint azonban ez a fajta törvényalkotás, és családmodell képzés 50-60 évvel veti vissza az ország anti-diszkriminációs politikáját.

„Azzal együtt, hogy egy ilyen törvénnyel azt üzenik az LMBTQ közösségnek, hogy mi nem vagyunk egyenrangú állampolgárok. Tőlünk a gyerekeket félteni kell, az állam azt mondja, hogy nem illetnek meg minket bizonyos jogok az identitásunk miatt, ami nagyon veszélyes.

Hiszen most mi vagyunk terítéken, de látható, hogy a kormány eddig is sok társadalmi csoportot beáldozott már a politikai céljai érdekében, így senki sem tudhatja, hogy mikor következik ő”

- fogalmaz a szakember.

Ráadásul a javaslat szövege szerint itt nem is kizárólag a melegekről van szó. A pszichológus szerint azért, mert az már bűncselekmény lenne, így a módosítást benyújtó Varga Judit igazságügyminiszter tágította a kört, és az egyedülállókat is megfosztotta az örökbefogadás jogától. Ez a döntés Rózsa Krisztián szerint teljesen ellentmond minden szakmai konszenzusnak.

„Sokszor az örökbefogadásnál az egyedülálló örökbefogadás pszichológiailag indokoltabb, mint a családban nevelkedés. Például egy férfi által, szexuálisan bántalmazott gyerek esetében. Több tanulmány bizonyította már, hogy ilyenkor jobb, ha egyedül neveli mondjuk egy anya a gyereket.

Úgy tűnik, mintha ezek a szakmai szempontok egyáltalán nem érdekelnék őket, pedig ez egy nagyon szépen feldolgozott tudáshalom arról, hogy mi a gyerek érdeke. Ezt most ideológiai alapon lesöprik az asztalról anélkül, hogy bármilyen szakmai fórumon egyeztetnének.”

Mindezek ellenére Bence és József, valamint Tamás és Péter is azt mondta, hogy nem adják fel. Ha kell, kivárják, hogy megváltozzon a politikai környezet, vagy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak jogorvoslatért.

„Most kicsit összetörtünk, dühösek és szomorúak vagyunk, mert nem ezek voltak a terveink, de a lakást megvesszük, aztán meglátjuk milyen lehetőségünk marad. Bár nekünk Novák Katalin biztos nem fogja aláírni az engedélyt”

– mondja József, akit láthatóan megvisel ez a reménytelen helyzet.

Egy héttel a javaslat megjelenése után az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosa arra kérte a magyar országgyűlést, hogy halassza el a szavazást a Alaptörvény kilencedik módosításáról és a többi törvényről. Dunja Mijatovic emlékeztetett, hogy a kormány mindenféle előzetes konzultáció nélkül nyújtott be olyan törvényjavaslatokat, melyek az emberi jogok súlyos sérelméhez és a független intézményrendszer további rombolásához vezethetnek.

A biztos szerint a javaslatok, amelyek az emberi jogok védelmére hivatott intézmények működését, valamint az LMBTQ emberek jogait szabályozzák, alááshatják a demokratikus működést, a jogállamiságot és az emberi jogokat Magyarországon.

A benyújtott javaslatok horderejére való tekintettel az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosa azt kéri az országgyűléstől, hogy halassza el a javaslatokról szóló szavazást a veszélyhelyzet utánra.

A biztos szerint a szavazást megelőzően nemcsak Magyarországon lenne szükséges széles körű szakmai és társadalmi egyeztetést folytatnia a kormánynak, de ki kellene kérnie a Velencei Bizottság (az Európa Tanács alkotmányjogászokból álló szakértői testülete) előzetes véleményét is a tervezett új szabályokról.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Szégyenszemre a 22 éves lányom tart el, mert nem hagynak dolgozni – nélküle már az utcán lennék”

Étteremtulajdonos, szállodaigazgató, rendezvényszervező, valamint két vidéki kocsmáros mesélte el, hogyan hatott rájuk a két és fél hónapja tartó újbóli lezárás.
Láng Dávid; címkép: Mika Baumeister/Unsplash - szmo.hu
2021. január 21.

hirdetés

November 11-én jelentették be a máig hatályos járványügyi korlátozásokat. Azóta általános rendezvénytilalom van érvényben, az éttermek kizárólag elvitelre és házhozszállításra készíthetnek ételt, a szállodák pedig csak üzleti vagy oktatási célból érkező vendégeket fogadhatnak.

A minap szinte az egész sajtót körbejárta a hír, hogy ez az állapot egészen pünkösdig fennmaradhat. Bár a kormány nem sokkal később tagadta, hogy ilyen döntést hoztak volna, abban gyakorlatilag minden szakmabeli egyetért, hogy még jó néhány nehéz hónap áll előttük.

Legutóbb szeptemberben, a határzár bejelentése után pár héttel készítettünk körképet az aktuális helyzetről, most pedig ismét megkérdeztünk néhány szereplőt a turizmus és vendéglátás területéről, milyennek látják a kilátásaikat.

„De jó, a tulaj személyesen hozza ki a kaját? ...ja, ez nem is olyan jó, ugye?”

„A tavaszi hullám kezdetekor kénytelenek voltunk mi is átállni házhozszállításra, de a Netpincér és a Wolt által felszámított költségek a 27%-os elviteles ÁFA-kulccsal együtt akkora terhet róttak ránk, hogy gyakorlatilag minden tartalékunkat lenulláztuk” – idézi fel Lévai Zsuzsi, a Halkakas Halbisztró tulajdonosa.

A fentieknek köszönhetően a forgalom 50%-a úgy ment ki a kezükből, hogy még semmi másra nem költöttek: se alapanyagra, se rezsire, se bérekre. A 2600 forintos fish & chips árából például 1300 forint maradt náluk, ebből kellett volna kigazdálkodniuk minden fennmaradó költséget.

hirdetés

Nagyon bíztak a kormányzati mentőcsomagban, de elmondása szerint inkább látványintézkedéseket kaptak valódi segítség helyett, amire alapozhattak volna. Ennek fényében különösen várták az újranyitást, ami után szeptemberig folyamatosan növekedett a forgalmuk. Ekkor azonban beütött a határzár és az újbóli krach – bár bezárniuk még nem kellett, a vendégszám megint durván visszaesett.

„A novemberi szigorításkor az volt az első gondolatom, hogy én ezt még egyszer nem tudom megcsinálni. Akkor még a 27%-os ÁFA volt érvényben, és pár hónap alatt nem tudtunk annyi tartalékot képezni, hogy kicsit is megérje újra kiszállításra átállni.”

Már el is mondta az alkalmazottaknak, hogy nem folytatják, amikor támadt egy furcsa megérzése.

„Másnap reggel azzal a sugallattal ébredtem, hogy nem szabad bezárnunk, mert valami történni fog. A rákövetkező napon pedig bejelentették, hogy az elviteles ÁFA 5%-ra csökken.”

Ez hatalmas segítség volt, egyben elindított benne egy olyan gondolatmenetet is, hogy ki kell próbálniuk a saját házhozszállítási rendszert.

„Rájöttem, hogy nem arra kell várnom, hogy az emberek maguktól megtaláljanak, hanem nekem kell odamennem hozzájuk és a szájukba rágnom, hogy itt vagyok, lehet tőlem rendelni, ha halat szeretnél enni.”

Elkezdett speciális halnapokat hirdetni, először saját lakóhelyén, Nagykovácsiban, illetve a környező budai kerületekben: a hét egy adott napján délig bárki leadhatta neki a rendelést, az étteremből hazafelé pedig ő maga szállította ki a halvacsorát.

Helyi Facebook-csoportokban kezdte hirdetni a lehetőséget, személyes hangvételű posztokkal szólítva meg az embereket. A dolog pedig bevált: novemberben és decemberben nagyon jól ment, és Zsuzsi a januárral kapcsolatban is bizakodó.

Egy jelenet különösen élénken megmaradt benne. Bekopogott egy családhoz, az apuka nyitott ajtót, aki ránézett, és így szólt: „De jó, a tulaj személyesen hozza ki a kaját? …ja, ez nem is olyan jó, ugye?” Ez tökéletesen összefoglalta a helyzet kettősségét.

„Először megijedtem, utána viszont összeszedtem az összes kreatív energiámat, hogy rájöjjek, hol van rám igény a piacon” – meséli.

Bár elmondása szerint ötször annyi munkával legfeljebb feleannyi bevételre tesznek szert, legalább felszínen tudnak maradni, és ha az érdeklődés nem csökken, tavasz végéig biztosan ki tudják húzni leépítés nélkül.

„Tisztában vagyok azzal, hogy akit most utcára raknék, az nagy valószínűséggel ott is maradna, ami hatalmas felelősség. Ráadásul nyolc éve csinálom ezt az éttermet, és nem fogom olyan könnyen adni.”

„Ott áll a pénzem a korábban beszerzett áruban, aminek lassan lejár a szavatossága”

„Tőlem három háznyira van egy bolt, amióta zárva vagyok, nyolcan-tízen is álldogálnak ott minden nap, nagyobb zajt csapva, mint korábban az én vendégeim” – meséli Hajnalka, aki egy kisebb sörözőt üzemeltet egy dél-békési kisváros központjában. A lezárások előtt ez elég volt a kényelmes megélhetésre, azóta viszont nullára csökkent a bevétele.

„Senki ne mondja nekem, hogy az higiénikusabb, ha a bolt előtt isszák az emberek a sört és a helyben kimért pálinkát, mosdólehetőség nélkül” – teszi hozzá, hangsúlyozva, hogy nem a boltos ellen irányul a kirohanása, hanem a rendszer ellen.

Felháborítónak tartja, hogy minden más üzletág működhet a kiskereskedelemtől a szolgáltatókig, a vendéglátósokat viszont teljesen ellehetetlenítik. „Ha nekik szabad, nekem miért nem?” – teszi fel a kérdést.

Egyéni vállalkozóként ráadásul semmilyen támogatásra nem számíthat. „Nincs egy vas jövedelmem sem, ott áll a pénzem a korábban beszerzett áruban, aminek lassan lejár a szavatossága. Egyedül az a szerencsém, hogy a testvéremnek van egy boltja, ahová áthordtam egy részét, és ő eladta. De ez egyedi helyzet, másoknak mindent ki kell dobniuk” – panaszolja.

Az egészben az a legnehezebb számára, hogy senki nem tudja megmondani, mikor nyithatnak ki újra. Alkalmi munkákat leszámítva addig máshova se mehet el dolgozni, mivel aligha fogadnák el, ha azt mondaná, „bocs, fogalmam sincs, meddig tudok maradni, hiszen a saját vállalkozásom az első.”

„Hogy mennyit bírok még ki? Másfél, maximum két hónapot. Ha addig se változik semmi, végleg bezárok és eladom a helyet. Örökké nem élhet az ember bizonytalanságban” – összegez.

Nála is nehezebb helyzetben van Anita, aki egy környékbeli, de még kisebb településen működtet kocsmát bérlőként.

„Ez egy épülő vállalkozás, alig két éve nyitottam, így semmi tartalékom nincsen. Van viszont lakáshitelem és egy ősrégi, rossz kocsim, amit megcsináltatni sincs pénzem. Ketten élünk a 22 éves lányommal, szégyenszemre ő tart el, nélküle valószínűleg már az utcán lennék” – sorolja.

A legnagyobb pofátlanságnak azt tartja, hogy nem engedik el a havi 50 ezer forintos katát, így azt a november 11-i bezárás óta is fizetnie kell. Erre jön még rá a bérleti díj – bár azt decemberre legalább már elengedték – és a rezsiköltség, ami annak ellenére se nulla, hogy nem tart nyitva.

Összesen már legalább 200 ezer forint kiadása volt a kocsma miatt azóta, hogy egyáltalán nem jön belőle bevétel.

„Egy falusi kocsmáról eleve ne képzelje senki, hogy dől belőle a pénz: normál esetben is épphogy arra volt elég, hogy hónapról hónapra épphogy megéljek, félretenni szinte semmit nem tudtam” – teszi hozzá.

A bezárás után próbálkozott más munkával, de annyira alulfizették – mindössze 6000 forintot kapott naponta –, hogy abból még a katát se tudta kigazdálkodni. A vállalkozását most már felfüggesztette, így legalább a havi 50 ezer forintot nem kell fizetnie, az eddigi veszteségekért azonban senki nem kompenzálta. És mivel nem megszüntette, csak szünetelteti, munkanélküli segélyre sem tud jelentkezni.

Anita is tapasztalja, hogy az eddig a kocsmába járók a bolt elé szoktak át, kenyér helyett már az alkohol teszi ki az ottani forgalom nagy részét. Az üvegeket pedig szétdobálják az utcán, aminek semmi következménye nincs.

„A plázákban tömegnyomor van, Kékestetőn is tömegek kirándulnak gond nélkül, ezzel vannak tele az újságok. Mi meg itt azon matekozunk, hogyan ne kopjon fel az állunk” – mondja kiábrándultan. Már a tavaly tavaszi újranyitás is nagyon nehezen ment neki, most pedig még bizonytalanabb abban, érdemes-e folytatnia.

„Tavaly ősz óta az idei őszre lövünk, addig aligha lesz értékelhető forgalom”

„2019-ben 1366 rendezvényünk volt, a tavalyi évről pedig még januárban is azt mutatta minden elemzés, hogy újabb rekordok fognak dőlni. Ez végül igaz is lett, csak épp negatív előjellel” – mondja Tatár György, az egyik legnagyobb hazai céges rendezvényszervező vállalkozás, illetve a https://www.cegeshelyszinek.hu és http://www.rendezvenyhelyszinek.hu ügyvezetője.

A bevételek visszaesése miatt már az első lezárás idején meg kellett válnia néhány munkavállalótól, a bő 20 fős csapat magját azonban akkor még meg tudta tartani.

A nyár alapvetően nem a céges rendezvények szezonja, de az újranyitás után így is egész sok megrendelést és ajánlatkérést kaptak. A szeptembertől decemberig tartó csúcsidőszak is erősen indult, aztán ahogy egyre nőtt az országban a fertőzöttek száma, úgy kezdték sorra visszamondani a már lekötött eseményeket is. Ezek között ráadásul több olyan volt, ami tavaszról került át őszre, de végül az új időpontban se tudták megtartani.

Az őszi korlátozások bejelentésekor Tatár már látta, hogy ezen egyhamar nem lesznek túl, így újabb alkalmazottakat kellett elküldenie. A cég létszáma most már az eredetinek alig a fele.

„Folyamatosan egyeztetünk egyrészt a megrendelőinkkel, másrészt a rendezvényhelyszínekkel és az alvállalkozókkal (catering-szolgáltatók, rendezvénytechnikai vállalkozások, előadóművészek stb.) de leginkább csak azért, hogy tartsuk egymásban a lelket és megbeszéljük, ki hogyan látja a helyzetet. A legrosszabb az, hogy senki nem tud semmi biztosat.”

Neki viszont mindenképp terveznie kell, ezért most arra készül, hogy szeptembertől talán már lehet értékelhető mennyiségű céges rendezvényre számítani, előtte viszont aligha. A piacvezető pozícióból fakadóan bízik benne, hogy át tudják vészelni ezt a lezárást is, addig azonban még jó néhány nehéz hónap vár rájuk.

Tatár a fentiek mellett egy kis szállodát is üzemeltet Balatonfüreden Boutique Hotel Annuska néven. Itt szintén minimálisra csökkent a forgalom, amióta csak üzleti, gazdasági, vagy oktatási céllal érkezőket fogadhatnak, ennek ellenére nem zárt be és nem bocsátott el senkit.

“Az volt a karácsonyi ajándék, hogy mindenkinek megtartottam az állását annak ellenére, hogy üzletileg nem értelmezhető mennyiségű vendégünk volt.”

„Bár az átoltottságtól és a járványügyi helyzettől függ, de az elvi esély megvan rá, hogy a nyári főszezon Balatonfüreden már rendben lesz. Biztosat viszont itt sem lehet tudni és 2 hónap nyilván nem tudja eltartani az évet” – teszi hozzá.

A leépítést mindazonáltal ezután is szeretné elkerülni, a helyzete pedig abból a szempontból szerencsésebb, hogy a szálloda méreteiből adódóan eleve kevés alkalmazottat foglalkoztat. Tavaly nyáron pedig azt tapasztalták, hogy a vendégek szívesebben jönnek az ehhez hasonló kisebb helyekre, ahol sokkal kevesebb a kontaktus lehetősége és a higiéniai előírások is könnyebben betarthatók.

„Fő feladatunk az optimizmus, felkészülés és a reménykedés”

„Mi a járvány kezdetén nagyon hamar reagáltunk a kialakult helyzetre, március közepén bezártunk és egészen augusztus közepéig nem is fogadtunk vendéget. Ekkor nyitottunk ki, de alig pár hét után jött a határzár, így szeptember közepén ismét úgy döntöttünk, hogy így nincs értelme nyitva tartani” – meséli Galla Gergő, a 179 szobás Barceló Budapest igazgatója.

Helyzetüket tovább nehezítette, hogy a járvány előtti időben szinte az összes vendégük külföldi turista volt.

Elmondása szerint 10-20 szobás kihasználtság miatt egyszerűen nem érte volna meg nyitva maradni, kompromisszumokat a minőség rovására – például, hogy egészségügyi okokból ne legyen teljes a reggeli, vagy a szobaszervíz – pedig nem akartak kötni.

A forgalomkiesés miatt már tavaly áprilisban radikális lépéseket kellett tenniük: „A főszezonra tervezett belsős csapat jelentős részét sajnos el kellett küldeni, illetve olyan is volt, aki magától választott más szakmát ebben a turizmus számára kiemelten nehéz helyzetben, így ma már csak alig többen mint 10-en maradtak teljes állományban”

– sorolja az igazgató. Ezt a létszámot már szeretnék megőrizni, de arra a kérdésre, ők mivel tudják hasznossá tenni magukat a bezárt szállodában, így felel:

„Fő feladatunk a szálloda műszaki állapotának megőrzése, az épület őrzése, amiben jómagam is részt veszek, és a folyamatos készenlét, készülés az újranyitásra. Emellett az is feladatom, hogy a kollégákban megpróbáljam tartani a lendületet, hogy megtalálják a munkában a kihívást, így folyamatokat optimalizálunk, rendszerezünk. Olyan feladatokat is próbálunk megoldani, amelyekre a főszezon forgatagában lehetetlen időt fordítani, de sajnos ezekből lassan egy év zárt állapot után egyre kevesebb van.”

A jövővel kapcsolatban próbál optimista lenni, már amennyire a rengeteg bizonytalanság megengedi: „Két héttel ezelőttig bíztunk a tavaszban, most bízunk a nyárban, aztán lehet, hogy ha áprilisban újra beszélünk, akkor már az őszben bízunk majd.”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Hétvégente cápákkal úszunk és azt esszük, amit magunknak fogunk” – magyarként a Bahamákon

Barbara két és fél éve él a karibi szigeten, amit a legtöbben földi paradicsomként ismernek. Elmesélte, mi igaz ebből, milyen a helyiek munkamorálja és mennyire változtatta meg az életüket a járvány.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. január 24.

hirdetés

December elején megjelent cikkünkben külföldön élő magyarokat kérdeztünk, akik a járványügyi korlátozások miatt nem tudtak hazalátogatni karácsonyra, és olyanokat is, akik a nehezített pálya ellenére bevállalták az utat.

Utóbbiak közé tartozott Barbara, akit nem mindennapi lakóhelye miatt arra kértünk, meséljen részletesebben is arról, milyen az élet a Bahamákon, mi van a képeslapra illő pálmafák és homokos strandok mögött.

Elöljáróban annyit, hogy a valóság közel sem olyan rózsaszín és idilli, amilyennek első hallásra tűnhet, a koronavírus megjelenése óta pedig ez hatványozottan igaz. De a többit mondja el ő.

– Hogy kerültél a Bahamákra?

– Ugyanannál a nagy, nemzetközi könyvvizsgáló cégnél dolgoztam már korábban is, mint most, csak a párizsi irodájukban. Volt egy olyan lehetőség, hogy aki másik kirendeltségre való áthelyezést szeretne, feltölthette az önéletrajzát egy erre szolgáló felületre. Én is így tettem, de nem jelöltem meg konkrét helyszínt, és később el is feledkeztem az egészről.

hirdetés

Már visszaköltöztem Budapestre, amikor 2018 májusában jött egy megkeresés a bahamai irodából, hogy keresnek valakit az enyémhez hasonló tapasztalattal. Nagyon meglepődtem, de végül elfogadtam az ajánlatot, amit egy háromkörös interjú után kaptam. Szeptemberben költöztünk ki a párommal, aki amerikai állampolgár, de már Párizsban is együtt éltünk.

– Mit szóltak a döntéshez a családtagjaid és barátaid?

– Érthető módon kicsit sokkolta őket, mivel alig egy évet töltöttünk csak otthon az újbóli költözés előtt. De persze megértették, hogy ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben, és ki kell használni.

– Tudtál valamit a szigetről a költözés előtt az olyan közhelyeken kívül, mint a pálmafák, homokos tengerpart, földi paradicsom?

– Őszintén szólva nem igazán. A költözés előtt soha nem jártam még ott, de látatlanban is mindig vonzott a partmenti élet, nagyon szeretem a meleget és a vízi sportokat is. A párom véleménye is sokat nyomott a latban, mivel ő velem ellentétben járt már a szigeten, és meggyőzött, hogy érdemes kipróbálni.

A bűnözési ráta ugyan elég magas, majdnem Mexikóval van egy szinten, ami kicsit riasztó volt, összességében még sincs ok félelemre. Több a lopás és a betörés, mint Magyarországon, de nem olyan rossz a helyzet, mint amire számítottam

– Hogy ment a beilleszkedés?

– Egy-két leendő kollégámmal sikerült felvennem a kapcsolatot már azelőtt, hogy megérkeztünk, közülük többekkel elég szoros barátság köt össze a mai napig. Szerencsére az itt élők többsége nagyon befogadó, a helyiek és a külföldiek egyaránt. Szíves fogadtatásban volt részünk, az első napokban szerveztek egy munka utáni összejövetelt is, hogy még könnyebben meg tudjuk ismerni egymást.

– A munkamorált milyennek érzed a magyarral, illetve európaival összehasonlítva?

– Különbözik, de az én helyzetem speciális, mert a munkaköröm eleve nagyon stresszes és kemény terület. Párizsban rengeteget túlóráztam, egy évből legalább 6 hónapban reggel 9-től este 10-ig dolgoztam, és a maradék időben se nagyon tudtam végezni fél 8 előtt. Kemény időszak volt. A Bahamákon ehhez képest jobb a helyzet, viszonylag normális időben be tudom fejezni a munkát, kivéve határidős projektek idején.

Az itteniekre alapvetően igaz a sztereotípia, hogy lazábban veszik a dolgokat, nem sietnek el semmit, nehezen lehet kizökkenteni őket a saját tempójukból. Ezt főleg ügyintézés során volt nehéz megszokni, amikor egy 10 perces elintéznivaló végül 2 órát vesz igénybe. Cserébe azzal szemben is sokkal megértőbbek, ha te nem készülsz el időben valamilyen feladattal.

– A sziget másik arcát, ami a turistáknak mutatott idilli kép mögött van, mennyire látod?

– Valóban igaz, hogy a paradicsomi idill nem minden. Látszik, hogy létező probléma a szegénység, messze nem csak milliomosok élnek itt. A fővárosnak van egy Over-the-Hill nevű része, ahol kis házak sorakoznak nagyon szorosan egymás mellett, a közbiztonság itt a legalacsonyabb.

A munkámból kifolyólag rálátok arra, milyenek a bérek az egyes pozíciókban, és sajnos óriási a különbség mondjuk egy bolti eladó és egy vezető beosztású irodai dolgozó fizetése között. Az élelmiszer kivétel nélkül nagyon drága, mivel sziget lévén mindent importálnak, így az árak az amerikai szint kétszeresét is elérhetik. A minimálbér viszont alacsony, szinte lehetetlen normálisan megélni belőle.

– Te miért szeretsz ott élni?

– Tipikus strandolós napokat nem igazán szoktunk tartani, a vízi sportlehetőségek sokkal jobban vonzanak. A párommal elkezdtünk szabadmerülni és halat fogni manuális, gumis szigonnyal (a szigonypuska nem megengedett, ez viszont igen). Nagyon szeretem, hogy azt esszük, amit magunknak fogunk. Különösen, hogy annak ellenére, hogy szigetről van szó, nincs kimondott halpiac és a boltokban sem lehet helyi, friss fogást kapni. Emellett lenyűgöző az állatvilág is: a minap például cápákkal úsztunk, mert nemzeti ünnep volt és egy ismerősünk megkérdezte, nincs-e kedvünk vele menni. Az ilyen élményekért éri meg igazán, de ezek többnyire hétvégékre koncentrálódnak, a munkanapok nem sokban különböznek attól, mintha bárhol máshol élnénk.

– Mi az, ami hiányzik Magyarországról?

– Elsősorban a családom és a barátaim, illetve az, hogy elérhető áron lehessen ételt venni. A kakaós csiga és a túró rudi hiánycikk, pörköltet viszont itt is szoktam néha készíteni. Ha magyaroknak mondom, nem hiszik el, de az a helyzet, hogy otthon a Bahamákhoz képest sokkal szervezettebb minden. Könnyebben lehet információhoz jutni, jóval kezelhetőbb a bürokrácia és az adminisztráció.

– Mennyire változtatta meg a mindennapokat a vírushelyzet?

– Az eleje nagyon nehéz volt. Ez egy kis sziget rosszul felszerelt kórházakkal, a miniszterelnök pedig pontosan tudta ezt, mivel korábban az egészségügyben dolgozott. Ezért amikor március közepén diagnosztizálták az első esetet, elővigyázatosságból azonnal teljes lezárást rendelt el.

Hónapokig kijárási tilalom volt hétvégente, még boltba se lehetett menni, nemhogy strandra. Ezt a bezártságot rettentő nehéz volt elviselni, főleg úgy, hogy itt nincs nagy tömeg, szóval kockázat nélkül kimehettünk volna legalább futni vagy sétálni, mégsem engedték. Június közepéig a teljes part zárva volt, még azok se mehettek a vízbe, akiknek a házához tartozott egy külön bejáratú szakasz. A sziget legnagyobb vonzerejét vették el.

A boltokat is korlátozták, előfordult, hogy csak heti három nap tarthattak nyitva. És ez csak az élelmiszerboltokra vonatkozik, az összes többit teljesen bezáratták. El lehet képzelni, mekkora tömegjelenetek alakultak ki emiatt, nekünk például egy alkalommal négy órát kellett várnunk, mire bejutottunk. A húsvéti szünet öt napja is teljes karanténban telt, végig otthon kellett ülni, azelőtt külön stresszes volt a bevásárlás. Pár hétig, amíg ez az állapot tartott, komolyan gondolkodtunk rajta, hogy azonnal el kéne költöznünk, de persze a határok is zárva voltak. Úgy éreztük magunkat, mintha börtönben lennénk.

Július elején kezdtek lazítani, onnantól már lehetett külföldre utazni, de vissza csak negatív teszttel engedtek – kivéve azokat, akik 72 órán belül megfordultak.

Ebből lett a baj, mivel nagyon sokan járnak át Floridába vásárolni, és persze ők behozták a vírust. Így kezdődött a második hullám augusztus közepén, újabb kemény lezárással és hétvégi kijárási tilalommal.

Ez tartott októberig, azóta már viszonylag jó a helyzet: éjjel továbbra se lehet kimenni, de hétvégén már igen, nyitva van a part, és negatív teszttel a turisták is karantén nélkül utazhatnak be.

Sor a bolt előtt karantén idején

– Hosszú távra tervezel ott?

– A szerződésem eredetileg két évre szólt, tavaly hosszabbították meg még egy évvel, most július végéig érvényes. Ha tovább akarnék maradni, valószínűleg lenne rá lehetőség, de még nem döntöttük el. Szeretnék más területen is dolgozni, a könyvvizsgálatot már nem nagyon szeretem csinálni. Annak idején Párizsból is emiatt jöttünk el, szóval most már tényleg szívesen váltanék. Itt élni viszont szeretünk, úgyhogy az is benne van a pakliban, hogy a szigeten próbálok másik munkát találni. Egyelőre még minden képlékeny.

Barbara kalandjait Instagramon @hyperactivebee néven lehet követni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Diktátumot küldött a dolgozóknak a Dunaferr a szakszervezet szerint

László Zoltán, a Vasas alelnöke arról is beszélt, hogy egészen vállalhatatlan mértékben semmibe veszi a kormány azt, hogy mekkora károkat okoz a munkavállalói jogok gyengítésével.
Szadai Levente - szmo.hu
2021. január 24.

hirdetés

Hónapok óta tart a kálváriája Magyarország egyik legnagyobb cégének, a dunaújvárosi Dunaferrnek és dolgozóinak. A dolgozók bére és az egyéb juttatások több hónapja késnek, ráadásul augusztus 14-én a vezetőség felmondta a kollektív szerződést is. November végén hiába szólította fel a cégbíróság “a cégszerű működés törvényes visszaállítására” a Dunaferrt, a helyzet azóta sem oldódott meg.

Sőt, ezután olyan történt, ami talán példátlan a rendszerváltás utáni Magyarország történelmében: december 11-én nem engedték be a gyárkapun a dolgozók választott képviselőit, a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökét, Molnár Lászlót és a szakszervezet két alelnökét, Hegedűs Lászlót és Győri Gábort.

A cég azonnali hatállyal felmondott a szakszervezeti vezetőknek és kikapcsolta az internetet és a telefont a szakszervezeti irodában.

A cég vezetője, Evgeny Tankhlievich az elbocsátásokkal kapcsolatban az MTI tudósítása szerint azt közölte: "megelégeltük a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezet Szövetség vezetőinek áruló, kollaboráns magatartását is, és nem engedjük meg, hogy a továbbiakban bármiféle támogatást adjanak dunaferres munkavállalóként a zsákmányra éhes támadóknak".

Az ügyben a legújabb fejlemény az volt, hogy kedden a cég levélben tájékoztatta a dolgozókat, hogy április végéig fenntartaná az általa tavaly augusztus közepén felmondott kollektív szerződés feltételeit, és így továbbra is biztosítaná a szerződésben foglalt dolgozói juttatásokat az új kollektív megállapodás megkötéséig.

A szakszervezet válaszáról és a Dunaferrnél kialakult helyzetről a Vasas Szakszervezet alelnökét, László Zoltánt kérdeztük.

hirdetés

“A helyzet jelen pillanatban az, hogy nem közeledtek az álláspontok. A cég nyilvánvalóan érzi, hogy a munkavállalókkal szemben az, hogy elvették tőlük a dolgozói juttatásokat, egy nagyon erős és nagyon nem barátságos lépés” - fogalmazott.

László Zoltán szerint a felajánlott megállapodás egy diktátum volt a cég részéről. “Ha én adok egy normaszöveget, amire azt mondom, hogy ezen egy szóval, egy centiméterrel változtatni nem lehet, ezen tisztázatlan dolgok tisztázására nem kerülhet sor, az diktátum” - hangsúlyozta.

“Például ebben a szövegben, amit a munkáltató eljuttatott a szakszervezetekhez, nem egyértelmű, hogy arra gondol, hogy a szakszervezetek és a munkáltató is felejtsék el az eddigi sérelmeket vagy csak arra, hogy a szakszervezetek álljanak el a pertől, de a munkáltató nem változtat azon az álláspontján, hogy a szakszervezeti jogokat nem tekinti teljes értékű jognak és a szakszervezeti tisztségviselők munkaviszonyát továbbra is megszűntnek tekinti” - fejtette ki.

Ezek mellett szerinte semmilyen jogi garanciát nem tartalmazott a cég ajánlata arra vonatkozóan, hogy kifizetik az elmaradt béreket és juttatásokat. Továbbra is az adott hónap elején közli a munkáltató a dolgozókkal, hogy mire számíthatnak az elmaradt bérekkel és juttatásokkal kapcsolatban, amiket részletekben fizet a cég.

A Vasas alelnöke elmondta, hogy mindezek miatt a szövetségi tanács, a munkavállalók képviselői nem írták alá a megállapodást.

László Zoltán a szakszervezet egy további aggályáról is beszélt lapunknak: “Ha a mai napon megnézi valaki a cégbírósági adatokat, akkor azt látja, hogy nincsen bejegyezve igazgatótanácsi tag, akinek mandátuma lenne munkáltatói jogkört gyakorolni. Ilyen szempontból teljesen jogosan merül fel a kérdés, hogy kivel állapodunk meg? Bennünket felhatalmaztak a munkavállalók, de a másik oldalon hol a felhatalmazás?”

Az elmúlt hónapok eseményei kapcsán megjegyezte, egészen elképesztő, ahogyan megszüntették a munkaviszonyát a szakszervezeti vezetőnek. Szerinte ezzel a cég egy több évtizedes, jó munkakapcsolatot tett tönkre.

“Ebben rendkívül nagy felelőtlenség van” - jegyezte meg. “A munkaadónak túl azon, hogy képviseli a tulajdonosokat és nyilván mindent megtesz a profitmaximalizálásért, felelőssége is van a munkavállalókért. Több ezer emberről beszélünk, tízezrekről, ha a családokat és a beszállítókat is nézzük. Ha ezt a felelősséget nem vállalja fel a munkáltató, akkor fordulhat elő olyan, hogy a munkavállalók képviselőivel ilyen módon jár el. Tehát nem csak törvénytelenül, de ami még súlyosabb, felelőtlenül járt el” - folytatta.

A szakszervezeti vezető szerint a mindenkori kormányzatnak is felelőssége van abban, hogy a munkavállalók képviselete mennyire tud működni az adott gazdasági és társadalmi keretek között.

“Felmérik-e vajon azt, hogy milyen gazdasági-társadalmi következménye van annak, hogy a dolgozói érdekképviseletet így legyengítették? - tette fel a kérdést.

László Zoltán szerint a társadalom egészségével játszik a mindenkori kormány, amely a munkavállalói jogokat gyengíti.

“A magyar társadalomra jellemző betegségek túlnyomó többsége, például a mozgásszervi megbetegedések vagy a légzőszervi betegségek a munka világából származnak. Ha legyengítik a szakszervezeteket, az óhatatlanul fogja magával hozni azt, hogy a munkaadók kevesebb figyelmet fordítanak a munkavállalóikra, a bérekre és a körülményekre” - magyarázta.

László Zoltán szerint ez, igaz különböző mértékben, de a rendszerváltás óta minden magyar kormánynál fellelhető volt. “Jelen pillanatban egészen felvállalhatatlan mértékben semmibe veszik azt, hogy mekkora gazdasági- és társadalmi károkat okoznak túl azon, hogy egyébként a dolgozóknak ez rossz, a közérzetük rossz. Hát egye fene, a közérzetükkel ne foglalkozzon a politika, én azt még elviselem. De, hogy ennek a gazdasági-társadalmi következményeit ennyire nem tudja felmérni a kormány, vagy azért, mert cinikus, vagy azért, mert ostoba, az bűn” - mondta.

A Dunaferr-ügyben pedig szerinte az ő álláspontjuk világos, ezért továbbra is a cég térfelén pattog a labda. Megteheti, hogy felelős munkaadóként kompromisszumos megoldást keres, de akár azt is, hogy az el nem fogadott megállapodás tartalmát egyoldalúan életbe lépteti. Mindenesetre az biztos a Vasas alelnöke szerint, hogy a “lehető legrosszabb, ami történhet, a teljes bizonytalanság már előállt, és ez az állapot most úgy látszik, hogy továbbra is fennmarad.”

Az ügyben megkerestük a Dunaferrt is, cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Életemnek azt az időszakát kell bezártságban töltenem, amikor leginkább kitárul elém a világ”

Olyan fiatalokkal beszélgettünk, akik éppen érettségi előtt állnak, vagy már a járványhelyzet alatt végeztek a középiskolában és kerültek a munkaerőpiacra, illetve egyetemre.
Fartek Patrícia, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2021. január 20.

hirdetés

Már egy éve annak, hogy teljesen megváltozott az életünk a koronavírus-járvány miatt. Ez a helyzet pedig mindenkit hirtelen állított nem várt akadályok elé. Az iskolásokat is. Főként azokat, akik egy éve ilyenkor még teljes nyugodtsággal készültek az előttük álló szalagavatóra, ballagásra, érettségire. Aztán hirtelen minden megváltozott: egyik napról a másikra kellett átállniuk az online oktatásra, és minden bizonytalan lett. Aztán ebben a bizonytalanságban kerültek a munkaerőpiacra, vagy éppen az egyetemre.

De azok sincsenek egyszerű helyzetben, akik már a 11. osztály óta többségében online készülnek az előttük álló megmérettetésekre. De a járványhelyzet, a korlátozások nemcsak a tanulmányaikra, hanem a társasági életükre is kihatnak. Éppen azokban az években, amikre aztán később mindannyian mosolyogva, jó emlékként tekintünk vissza. Olyan élményekben nem lehet részük, amik fontos mérföldkőnek számítanak az életükben: ilyen a szalagavató, a ballagás, az utolsó közös év az osztállyal, együtt izgulás a vizsgák előtt az osztályterem előtt toporogva, a bankett, a gólyatábor, az első egyetemi bulik.

Anna 18 éves, idén tavasszal érettségizik majd egy vidéki gimnáziumban. Őket már a 11. osztály utolsó félévében is érintette a járványhelyzet. Mint mondja, 2020 márciusában még mindannyiuk számára kérdéses volt a jövő, akkor még nem gondolták, hogy az egész világ bezár. Anna most már igyekszik megértéssel tekinteni a helyzetre, de ez egyáltalán nem egyszerű.

“Életemnek azt az időszakát kell bezártságban töltenem, amikor leginkább kitárul elém a világ. Most már igyekszem megértéssel fordulni ehhez az időszakhoz, viszont nehéz elszakadni az osztálytársaimtól és a tanáraimtól, akiknek a fizikai jelenléte motivál a tanulásban. És nehéz keveset látni nagyszüleimet, rokonaimat, barátaimat is”

- fogalmazott Anna, aki éppen a szalagavatója előtt áll, amit február végére toltak abban reménykedve, hogy akkor már megtarthatják.

“Február végére toltuk ki a szalagavatónkat, de a műsorunkból a bizonytalanság és az online oktatás hatalmas demotiválása miatt semmi nem készült el egyelőre.

hirdetés
Egyébként a suliban is nehéz haladni itthonról: nem elég, hogy a segítség is csekély, de nincs, ami motiváljon, egyik leckét befejezzük, aztán jön a másik. Illetve a feladatok határidejét is nehéz követni a rendszerben. Emellett további technikai problémák nehezítik a megtartott online órákat.

Mióta ennyien használunk internetet, a hatalmas leterheltség miatt sokszor akadozik a hang, esetleg lefagy a telefon, nem működik a mikrofon, vagy csak kidob a rendszer, amin keresztül az órát tartják. Mostanában én körülbelül az órák felét egyáltalán nem is hallom” - mondja a fiatal lány, aki még aggasztóbbnak tartja a helyzetet, miután bejelentették, hogy a szokásos rendben tartják meg az érettségit is.

“Ehhez is nehéz bármilyen hozzászólást fűznöm, hiszen eleve semmilyen szinten nem tartom magunkat felkészültnek a vizsgákra. Úgy érzem, az online oktatásban elég kevés hatékonyság rejlik, az egész teljes mértékben hátráltat minket. Jobb lenne, ha esetleg a már érettebb általános iskolások maradnának otthon és a végzősök lehetnének iskolában, mert szerintem nekünk fontosabb jelen lennünk az órákon személyesen.

Ami ugyanakkor rossz is, mert csak még több embert veszélyeztetünk ezzel. Az írásbeli vizsgákon tavaly rengeteg diákot összepasszíroztak egy helyre, azonban a szóbelin mégsem vehettek részt a diákok, holott ott könnyebben megoldható a távolságtartás. Ez is nehéz kérdés, hogy a szóbeli mennyire jó, vagy mennyire nem, mert sokkal többet kell készülni szóbelivel együtt és nehéz ennyi mindent megtanulni egy instabil talpakon álló online oktatásban, amiben sokkal lassabban tanulunk.

Véleményem szerint egy könnyebb érettségi vizsga lenne a megoldás.

Amit nemcsak “jószívből” könnyítenek meg az adott pillanatban, hanem előre szükséges tudatni a diákokkal, hogy mégis mire készüljenek egy olyan helyzetben, amiben eleve szörnyen nehéz bármire is készülni.”

Anna azt mondja, a legnagyobb veszteséget az jelentette, hogy elbukták a idegennyelvi tanulmányi programot, amire nagyon készült.

“Számomra a legnagyobb veszteséget az idegennyelvi tanulmányi program jelenti, amelyet 2019. őszén jelentettek be. Ez egy ingyenes, kéthetes kurzust jelentett volna az akkor kilencedikes és tizenegyedikes diákok számára. 2020. februárjában tudtuk meg, hogy sikerült bekerülnünk egy London közeli kurzusra. Egy egyetem kollégiumában lettünk volna elszállásolva harmincan, két kísérőtanárral, teljesen ingyen, a kormány támogatásával.

A 18. születésnapomon Londonban ébredhettem volna. Számomra ez azért is nagy dolog, mert régi vágyam eljutni oda. Rengeteg helyre ellátogathattunk volna, és a kurzus végén egy teszt során még visszaigazolást is kaptunk volna arról, hogy mennyit tanultunk.

Lássuk be, ez hatalmas segítség egy nyelvvizsga és érettségi előtt álló osztály tanulóinak, továbbá az élményszerzés igazán jó formáját jelentette volna. Úgy tudom, 2021 nyarára kárpótlást terveznek nekünk, azonban a végzős diákoknak, köztük nekem már mindegy lesz, hiszen nem fogunk többé az adott középiskolához tartozni. Továbbá, még mindig nem tudjuk, mit hoz a jövő, vagy mikor is lesz ennek az egésznek végre vége” - fogalmazott Anna.

A fiatal lány szerint azért van pozitív oldala is a jelenlegi helyzetnek: például a kedvenc zenekara, a BTS több online koncertet is tartott, amiknek az ára jóval olcsóbb volt, mintha élőben vett volna részt ezeken. Úgy talán esélye sem lett volna rá, hogy eljusson egy koncertjükre. De szerveztek ingyenes fesztivált, közös tornát és még sok online programot is, amiben így Anna is részt vehetett.

Noel szintén 18 éves, ő is az érettségire készül. Azt mondja, tavaly ilyenkor még örültek is neki, hogy kapnak egy kis szünetet, lehet majd lazítani, viszont arra nem számítottak, hogy a helyzet ennyire rossz lesz.

“A legrosszabb rémálmunkban sem gondoltuk volna, hogy ez a helyzet ilyen súlyossá alakul és eddig kihúzódik.

Akkor párhetes online oktatásra számítottunk, de sajnos ebből az lett, hogy bár kisebb szünetek voltak, most is ugyanott tartunk. Tanulmányi szempontból a tavalyi évben mi még nem voltunk megijedve, inkább az akkori érettségizőket sajnáltuk és szurkoltunk nekik. Minket is rossz érzéssel töltött el, hogy elmaradt a ballagásuk, hiszen nagyon jó viszonyban voltunk, vagyunk velük. Veszteségek azonban már akkor is értek minket.

A két legjobban fájó dolog az osztálykirándulás és az angliai tanulmányi utazás elmaradása volt. Nagyon örültünk egy ilyen lehetőségnek, ám arra sem volt időnk, hogy beleéljük magunkat, hiszen utána nem sokkal törölve is lett minden”

- fogalmazott Noel.

A végzős évnek azonban mindezek ellenére nagy motivációval álltak neki, bíztak benne, hogy ki tudják élvezni az utolsó együtt töltött évet az osztállyal.

“A 12. osztálynak nagy motivációval álltunk neki, minden egyes pillanatát ki szerettük volna élvezni, hiszen ez az utolsó évünk együtt. Engem már, a még sikeresen megtartott utolsó osztálykirándulás után, elfogott egy rossz érzés, hogy nekem mennyire fognak hiányozni az osztálytársaim, a barátaim, akikkel 8 éve együtt vagyok. Engem ez igenis mélyen érintett és pont ezért, számomra ez a legfájóbb, hogy nem láthatom őket, nem lehetünk bent együtt.

Közösen talán csak az érettségin leszünk együtt, akkor is maszkban, távolságot tartva. Én úgy gondolom, hogy ez pszichésen megviselő tud lenni. Minden egyes dolog, ami széppé teszi a végzős évet, számunkra kimarad, és ez nem pótolható.

Több mint valószínű, hogy elmarad a ballagás, és jelenleg a szalagavatóról sem tudjuk, hogyan lehetne megvalósítani, vagy megvalósítható-e egyáltalán. Ez a bizonytalanság a legrosszabb.

Bizonytalanok vagyunk az érettségivel kapcsolatban is, ugyanis mi már jó ideje online készülünk rá, amiről tudjuk, hogy nem a leghatékonyabb módszer. És hiába vannak tanáraink, akik mindent megtesznek, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a helyzetből, mégsem ugyanaz.

Úgy vélem, hogy nekünk idén nemcsak a tanulás szempontjából van nehezebb évünk, hanem lelki szempontból is, mivel az utolsó év szépsége nálunk teljesen elveszett. Természetesen, amint vége ennek a rendkívül nehéz helyzetnek, be szeretnénk pótolni a bulikat, de egyelőre én nem látom a végét, és ki tudja, talán már az ország különböző pontjain leszünk különböző egyetemek tanuló, mire vége. De nagyon bízom benne, hogy minél előbb javulni fog a helyzet” - mondja Noel.

A sok rossz ellenére azonban ő is próbálja meglátni a helyzet jó oldalát is. Noel azt mondja, azért ez az időszak arra legalább jó, hogy az emberek jobban megismerjék, fejlesszék önmagukat.

“Most végre tényleg használhatjuk az internetet jó dolgokra. Rengeteg tananyag van fent, tanulást segítő videók, csupa olyan dolog, amiket eddig sajnos elhanyagoltunk, elhanyagoltam. Én többek között visszatértem az olvasáshoz, aminek nagyon örülök, és próbáltam minden téren fejleszteni magamat. Összességében ténylegesen nagyon megterhel, megvisel engem, minket ez a szituáció, és valóban életre szóló élményekről maradunk le. Azonban egyszerre megtanít alkalmazkodni, megerősödni, fejlődni. Nem szabad csak a negatív oldalát észrevenni, hanem meg kell látni benne az esetleges lehetőséget is” - zárja Noel.

Márton szintén próbál pozitív lenni, pedig neki sem volt egyszerű az elmúlt időszak. Tavaly, a járványhelyzet kellős közepén készült a technikusi vizsgájára, majd próbált elhelyezkedni a szakmájában, sajnos nem túl sok sikerrel.

“A technikusi vizsgára való készülés szinte felesleges volt, hiszen a szóbeli teljes mértékben elmaradt. Aztán a technikum elvégzése után, a nyár sem volt az igazi: nem találtam munkát, az előre megvásárolt koncert- és fesztiváljegyek is kárba vesztek. Közben a kijárási korlátozás miatt, a barátnőmmel is bontanom kellett a féléves távkapcsolatot. Most viszont itt van 2021: új év, új remények.

Jelenleg szinte minden helyre beadtam az önéletrajzomat, bízom benne, hogy az évben újra tudom kezdeni az életem”.

Csongor a járványhelyzet végén volt végzős a gimnáziumban. Nekik még a megszokott rendben lehetett szalagavató tavaly januárban. Ugyanakkor nem számítottak rá, hogy ez lesz az utolsó közös programjuk az évfolyammal.

“Ekkor már nagy erővel készültünk az érettségire, ami mindenki életében egy fontos esemény. Mi is így tekintettünk rá, ezért is aggódtunk a járvány terjedését illetőleg. A felkészülés közepén ért minket a hír, hogy átállunk online oktatásra és bezárják az iskolákat. Ezt egy nagyon hosszú bizonytalan időszak követte: nem tudtuk, hogy fog-e működni és megfelelően fel tudunk-e készülni az érettségire.

Sok óránk elmaradt, technikai problémák is adódtak rendesen. A bizonytalan kilátások miatt sok osztálytársam depresszió közeli állapotba került. Erre rátett egy lapáttal az érettségi lebonyolítását övező káosz. Kétségbeesetten figyeltük a környező országok lépéseit, a kormány döntésére várva.

Rengeteg erőfeszítést igényelt a megmaradt tananyag elsajátítása a közösségi kapcsolatok nélkül. A tanárok, de úgy gondolom a szüleink érdeme is, hogy sikeresen le tudtunk érettségizni. A ballagás elmaradása sokunkban hiányérzetet keltett, ezért az iskola úgy döntött, hogy a lehetőségeknek megfelelően a bizonyítványosztással egy időben osztályonként pótolja be. Június végén, a szigorítások enyhítése után a bankettet is meg tudtuk tartani és méltó módon elbúcsúzni egymástól és tanárainktól. Így igazából, ha nem is a tervezett módon, de mégis minden középiskolát lezáró eseményt meg tudtunk tartani. Szerintem ebben az iskola hozzáállása is nagy szerepet játszott” - meséli Csongor.

Az érettségi után egy nyugodtabb időszak következett az életében az iskola szempontjából, a jó eredmények tudatában várta a felvételi eredményeket. Azonban a nyár, majd az első egyetemi programok sem úgy sikerültek, ahogy tervezték.

“Ez a nyár lett volna az egyik legfelszabadultabb, de sokaknak elmaradtak a közös bulik, programok. Voltak egyetemek, amelyek meg sem tartották a gólyatábort, a mi egyetemünk inkább a helyszínek felosztása mellett döntött. Én személy szerint sokat gondolkoztam a részvételen. Egyébként is zárkózottabb típusú ember vagyok, de a családtagjaim egészsége számomra fontosabb szempont volt. Így hát nem mentem el, ami később jó döntésnek bizonyult, ugyanis többen megfertőződtek a táborban.

Számomra az egyetem hibridoktatással kezdődött, ami sokat segített, hogy megismerjük a szaktársainkat, oktatóinkat és az egyetemi életet. Ezért is szomorodtam el, amikor novemberben teljesen megszűnt a jelenléti oktatás. Bár az egyetemisták szerintem ezzel könnyebben megbirkóznak. Az első félév sikeres lezárása után, a második biztosan online kezdődik. A járványhelyzet alakulásával azonban ez később még változhat. Az elmúlt időszakban az életem sok fontos eseménye zajlott le, de a kitartás és az erőfeszítések a járvány ellenére is beváltották a hozzájuk fűzött reményeimet. Mint nagyon sokan, én is várom, hogy visszatérjen életünk a normális kerékvágásba. Az oltás sebességét látva, ez azonban a közeljövőben nem fog bekövetkezni” - zárja gondolatait Csongor.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: