"Viselkedjen már normálisan az a fogyatékos gyerek!"
Hiába van papírjuk a tanulási nehézséggel küzdő vagy éppen fogyatékkal élő gyerekeknek, sokszor csak a tanár jó indulatán múlik, hogy tényleg ad-e könnyítést a dolgozatnál vagy felelésnél. Néhány tanár olyan, mintha szándékosan szívatná a tanulási nehézséggel küzdőket például azzal, hogy kioszt egy ötödik egyest egy figyelemzavarosnak a tollbamondására vagy azzal, hogy nem azt kérdezi a dolgozatban, amiről a szülővel megállapodott.
Még a fogyatékkal élő diákokra specializálódott iskolákban sem mindig segítenek a tanárok.
„A tanár panaszkodott, hogy nem figyel oda a gyerekem, folyton csak ábrándozik. Hát igen, erről van papírja” – mondja felháborodva egy anyuka, akinek a gyerekénél figyelemzavart állapítottak meg.
A sajátos nevelési igényű (SNI) vagy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTMN) diákokról sokat lehetett olvasni mostanában, a Taigetosz néven elhíresült törvény miatt, melyről az Abcúg is írt. Az új törvény szerint az enyhe BTMN kategóriába eső tanulókat nem lehet felmenteni az osztályzás alól, mert motivációjukat veszthetik.
Arra viszont nem vonatkozott a törvénymódosítás, hogy a tanárnak mit kell tennie olyan esetekben, amikor nincs tantárgy alóli felmentés, de a gyereknek könnyítésekre van ahhoz szüksége, hogy ne bukjon meg vagy kapjon rossz jegyet.
Ez az úgynevezett méltányos elbírálás, ami legtöbbször a tanár személyén múlik.
Amikor a Pedagógiai Szakszolgálat kiállít egy papírt, amelyben felállítják a diagnózist, akkor javaslatokat tesznek arra, hogy milyen könnyítéseket kapjon a diák a pedagógustól. Például több időt egy-egy dolgozat megírásához, szóbeli feleltetést írásbeli helyett. Egy szóval vegye figyelembe a gyerek képességeit. Ez viszont sokszor nem történik meg, pedig a pedagógusnak szinte semmibe sem kerülne, ha tájékoztatná a szülőt, hogy mikor kéri számon a verset vagy, ha tollbamondás helyett elméleti nyelvtant kérdezne a figyelemzavaros diáktól.
Az anyuka harmadik osztályos kislányánál először első osztályban vették észre, hogy valami nincs rendben, mert nem teljesít jól magyarból. A hallásvizsgálaton 30 százalékos halláskárosodást, a Pedagógia Szakszolgálatnál pedig figyelemzavart állapítottak meg. Fejlesztő pedagógust, korrepetálást, segédeszközöket és plusz időt javasoltak, hogy megkönnyítsék a tanulást.
Csakhogy eddigre a kislánynak már rémálmai lettek attól, hogy állandóan rosszak a jegyei,
ezért az anyuka megkérdezte a Pedagógia Szakszolgálaton, hogy tudnak-e olyan iskolát javasolni a kerületben, ahol biztosítják a differenciált oktatást. A szakszolgálaton közölték vele, hogy nincs ilyen iskola a kerületben, de az egyikben már fordultak elő pozitív példák, vigye oda a gyereket.
Eleinte úgy tűnt, hogy az iskola be fog válni, az osztályfőnök rendszeresen korrepetálta a kislányt, 4,7 lett az átlaga is. Aztán 3. osztályban, mintha elvágták volna az addigi gyakorlatot, az iskolában igazgatóváltás történt és minden megváltozott. A kislány majdnem megbukott nyelvtanból a tollbamondások miatt, pedig minden más tantárgyból négyes-ötös volt. Először arra gondoltak, hogy romolhatott a gyerek hallása, de egy vizsgálat kiderítette, hogy már ki is nőtte a korábbi halláskárosodást.
Az anyuka hiába próbált beszélni a tanárral, hogy vegye figyelembe a gyereke tanulási nehézségeit, a tanár nem volt hajlandó még arra sem, hogy megindokolja miért nem teszi. Az anyuka kétségbeesésében újra a Pedagógiai Szakszolgálathoz fordult, hogy erről külön állítsanak ki papírt, de sajnos a fejlesztő pedagógus két hónap alatt tudta csak elkészíteni a kérvényt, ezért még most sincs a kezükben a könnyítésről szóló javaslat.
Az anyuka több BTMN-es gyerek szülőjét is megkereste, és kiderült, hogy
ez egy általános probléma az osztályban, hogy a tanárok nem veszik figyelembe a könnyítési javaslatokat.
A kislánya egy 16 fős osztályba jár, ahol rajta kívül még három BTMN-es tanuló is van, akiknek szintén nem veszik figyelembe a nehézségeiket. Az iskolában hamarosan új házirendet adnak ki, ezért az anyuka megkereste a Szülői Munkaközösség vezetőjét, és kérte, hogy foglalják bele azt, hogy a tanároknak kötelező legyen megadni a gyerekeknek a könnyítést, de az igazgató elutasította a kérését.
Az iskolában egyedül az igazgatóhelyettes foglalkozott a problémával. Azt ígérte az anyukának, hogy megkéri a kislány osztályfőnökét, hogy vegye figyelembe a tollbamondásnál a figyelemzavart. Ennek ellenére a legutóbbi tollbamondásra is egyest kapott. Ha nem lesz javulás, akkor az anyuka a Klikkhez fordul, de már az Oktatási Jogok Biztosánál is bejelentést tett.
Egy másik anyuka 3. osztályos gyerekénél beszédértési és észlelési zavart állapítottak meg idén márciusban. Már korábban látszott, hogy van valami baj a kislány figyelmével, mert már az óvodában említették az óvónők, hogy nem figyel a meseolvasáskor.
Egészen harmadik osztályig jutottak anélkül, hogy a tanárok észrevették volna, hogy van valami probléma.
Az anyuka a Szülők Iskolája nevű program keretein belül hallott egy előadást az SNI-ről és a BTMN-ről, és feltűnt neki, hogy a lányán hasonló tüneteket tapasztalt. Az óra végén az anyuka odament az előadóhoz és elmesélte a kislánya tüneteit, amiket maga az osztályfőnök is megerősített. Az előadó vizsgálatot javasolt, így az anyuka el is ment a gyerekével a Pedagógia Szakszolgálathoz. Tanulási nehézséget, figyelemzavart írtak a papírjára, mivel addig még nem kapott fejlesztést, nem mertek diszgráfiát és diszlexiát kijelenteni. A kislánynak azzal van problémája, hogy értelmezze a szöveget és esetenként azzal is, hogy egyáltalán észlelje, ha beszélnek hozzá. Az anyuka is sokszor tapasztalja, hogy hiába látja, hogy figyel, amikor beszél hozzá, valamiért mégsem megy át az információ.
Minderről az osztályfőnök is tudott, hiszen ő is alátámasztotta a lány tüneteit, de azóta valamiért mégsem túl megértő a tanulóval.
Két hónap alatt 5 darab egyest kapott, mert a gyerek rendszeresen elfelejti felírni, hogyha meg kell valamit tanulni a következő órára,
így az anyuka sem tud róla, aki minden nap tanul vele. Az osztályfőnök szerint ez nem a tanulási nehézségből fakad, hanem abból, hogy a gyereknek nem alakult ki a feladattudata, holott a szakszolgálat megállapította, hogy tökéletes a feladattudata és az írásbeli házit is rendszeresen felírja.
A kislánynak nehezen megy a verstanulás, szinte egyáltalán nem tud szó szerint megjegyezni valamit. Ugyan kevesebb memoriter kérhető rajta számon, de a tanár ezt még tovább nehezíti azzal, hogy nem szól előre az anyukának, hogy mikor fogja kérdezni az adott verset.
Hiába kérte az anyuka, hogy ezt jelezze neki előre, hogy tudjanak készülni, a tanár erre nem hajlandó, mondván, hogy senkivel nem kivételezhet.
Ezért az anyuka hetek óta minden reggel azzal indítja a napot, hogy átismétlik az aktuális verseket, mert ha ezt nem tennék meg, akkor délelőtt már nem emlékezne rájuk a kislány.
Csillag Ferenc közoktatási szakértő szerint az SNI-s és BTMN-es gyerekek integrált oktatása egy nagyon összetett probléma a jelenlegi oktatási rendszerben. A fenn leírt esetekben viszont szerinte a tanár személyisége és hozzáállása az, ami elsősorban okolható. Természetes, hogy egy általános pedagógus nem érthet mindenhez, nem gyógypedagógus, nem fejlesztőpedagógus, de ha kapna kellő segítséget és hajlandó is lenne alkalmazni, akkor nem lennének ilyen problémák.
Sajnos néha a szülők azzal sem tudják megvédeni a sajátos nevelési igényű gyereküket, ha kiveszik őket magántanulónak.
Egy anyuka ötödikes lányának enyhe autizmusa van, ezért a szülők jobbnak látták, ha fejlesztő pedagógus segítségével otthon tanulnak. Az anyuka együtt készült fel a gyerekével a féléves vizsgákra, amiknek a tematikáját minden félév elején megkapták, ez alapján készülhettek.
A megállapodás ellenére a természetismeret tanár mégsem azt kérte vissza, amiket korábban megbeszéltek az anyukával, hanem az órai anyagot, amin a lány nem volt ott. Később az is kiderült, hogy az anya hiába kérte, hogy a gyerek nyugalomban egy segítővel írhassa meg a dolgozatot, hogy közben ne kalandozzon el, ez sem valósult meg. Öt másik gyerekkel írták a könyvtárban, és minden segédeszközét, a nála lévő segédpapírt is elvették. A kérdések is úgy voltak megfogalmazva, hogy még az anya sem mindig értette.
„Én nem azt szeretném, hogy csökkentett tananyagot kapjunk, nekünk az a nem mindegy, hogy hogyan teszik fel a kérdést” – mondja.
A lány hármas alát kapott természetismeretből félévkor, ami nagyon megviselte, mert az összes többi tárgya négyes-ötös lett.
„Amikor megkérdeztem a tanárt, hogy miért volt a dolgozatban plusz tananyag, ami csak az órán hangzott el, akkor azt a választ adta, hogy iskolába kellene járni és akkor tudnánk. Mintha személyes sértésnek vette volna, hogy magántanulók vagyunk”
– meséli.
Az anyuka szerint itt maximálisan a tanár hozzáállásán múlik minden, mert az angol tanár és a magyar tanár már a tanuló igyekezetét is jobb jeggyel jutalmazta.
Még a speciális, kifejezetten fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkozó iskolákban sem mindig segítőkészek és elfogadók a tanárok.
Egy anyuka 14 éves fiának izombetegsége van, kerekesszékben ül és még a kezét is alig tudja írásra használni. Alsó tagozatban még gyógypedagógusok oktatták a fiút, de felső évfolyamokon a jobb képességű osztályban már általános pedagógusok tanítanak.
A 12 fős osztályhoz tartozik egy pedagógiai asszisztens, aki szükség esetén tud segíteni a diákoknak, de vannak olyan tanárok, akiket zavar a jelenléte, ezért kérik, hogy ne menjen be az órára. Ilyenkor a tanárnak magára kellene vállalnia, hogy segít, hiszen kitilt egy olyan személyt, aki gyakorlatilag az egész osztályt segíti. Egy alkalommal például az osztályfőnök nem segített az anyuka fiának és még másik három mozgásképtelen osztálytársának kinyitni a tankönyvet, ezért egész órán csukott tankönyvvel ültek. Ráadásul mivel a kisfiú a kezét se tudja használni, ezért nem is írhatnának vele kézzel dolgozatot, csak digitálisan, ennek ellenére rendszeresen előfordul, hogy egy egyszerű papírlapot tolnak a gyerek elé.
Olyan is előfordult egy alkalommal, hogy az anyukának kellett bemennie a nagyszünetben megetetni a gyerekét, mert senki nem etette meg. Ekkor az osztályfőnök valósággal kidobatta az igazgatóval az iskolából, amiért ilyenkor ő nem tartózkodhat az épületben.
Az iskola alapvető felfogása, hogy megpróbálják önállóságra nevelni a diákjaikat, csakhogy ez az fiú esetében nem működik, ugyanis az izomzata folyamatosan épül le, csak egyre rosszabb lesz az állapota.
Az anyuka hiába próbált beszélni az osztályfőnökkel, folyamatosan arra hivatkozott, hogy ő nem gyógypedagógus, neki nem kell tudnia kezelni ezeket a gyerekeket. Az anyuka nem látott más megoldást csak azt, hogy magántanulóvá tegye a gyerekét, akinek így már csak hetente kétszer kell bejárnia az iskolába.
