HÍREK
A Rovatból

Miután Deutsch Tamás listázta őket, törölték az állami ünnepség programjából ByeAlexet és a Margaret Island zenekart

A szervezők nem árulták el részletesebben, miért változott a fellépők listája. Az érintett zenekarok megerősítették, hogy nem önként mondták le a koncerteket.


A Szent István-napi programok között idén is ott lesz a Road Movie Live, ahol ismert popzenekarok szórakoztatják a közönséget. Az augusztus 19–20-i fellépőlistáról azonban lekerült a Margaret Island és a ByeAlex és a Slepp.

Július végén a Magyar Nemzet még arról írt, hogy mindkét zenekar részt vesz az eseményen, és a Programturizmus oldalán is megjelent a Margaret Island neve. A két formáció menedzsmentje és kiadója, a Gold Record megerősítette, hogy a koncerteket indoklás nélkül mondták le – írta meg a Telex After.

Az elmúlt időszakban mindkét előadó közvetett módon olyan véleményt fogalmazott meg, ami miatt végül nem kaptak helyet az állami rendezvényen. Deutsch Tamás egyik bejegyzésében is szerepelnek, ahol olyan zenészeket sorolt fel, akik szerinte azt üzenték, hogy „mocskos Fidesz”.

A Margaret Island Tusványoson szivárványzászlót lengetett, és a háttérvetítésen macskás fadíszek jelentek meg a „mocskos Fidesz” rigmusra utalva. A zenekar már korábban is használt szivárványos zászlót a koncertjein.

ByeAlex és a Slepp legutóbbi száma, Az én országom közérzeti hangulatú dal. Ebben hallható a „ha becsukom a szemem, loptok” sor is. Az énekes egy koncertjén arról beszélt, hogy szerinte a megosztottság mérgezi az ország hangulatát. „Van egy tenger, ami Magyarország, és a két partról nézzük” – mondta, hozzátéve, hogy olyan országban szeretne élni, ahol mindenki felszabadult.

A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) nem közölte, ki és milyen indokkal döntött a két fellépés törléséről, de válaszukban hangsúlyozták a politikamentességet.

„Minden évben szem előtt tartjuk az államalapítás ünnepén a műsorok politikamentességét, amely minimumelvárásként fogalmazódik meg minden fellépővel szemben, melyet a fellépők a szerződésükben vállalnak is.”

„Ez a kritérium prioritást élvez, a szervezők a fellépők körének és a műsor összeállításának során – szerződéses feltételekkel is biztosítva – is arra törekszenek, hogy ez az elvárás érvényre jusson, így is biztosítva a napi politika szempontjain felülemelkedő, méltó ünneplés körülményeit” – írták.

Nemrég a szintén óvatos rendszerkritikát megfogalmazott Punnany Massif zenekar fellépését mondta le a Soproni Sörnapok szervezése.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videót tett ki Magyar Péter, ami szerinte bizonyítja, ez volt a minden idők legkisebb Békemenete
A Tisza Párt vezetője szerint fontos megvizsgálni, mekkora tábora van a kormánypártnak, valamint az ellenzéki Tiszának. Szerinte az orbáni propaganda folyamatosan hazudik, ezért nekik meg kell mutatni a valóságot.


Magyar Péter közösségi média a oldalán posztolt egy videót, amelyen jól látható, mennyi ember vett részt a kormány szervezésében a Békemeneten.

A politikus a posztjában kiemelte: „Lezárva a méretvitát, most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez nem a valaha volt legnagyobb, hanem éppen a legkisebb Békemenet volt. Na nem a színpad méretét tekintve, mert azzal sikerült a fél teret elfoglalni (ennek jelentéséről Sigmund Freud tudna értekezni).” Magyar hozzátette azt is, hogy „tegnap kitettem az erősen foghíjas Kossuth térről egy képet. Ezután rögtön jöttek a megafonos és a fizetett kommentek, hogy ez a fotó Orbán Viktor beszéde előtt készült. Hát nagyon nem.” Megjegyezte:

„Ahogy ezen a videón látszik, nem csak a füves részt nem sikerült megtölteni, hanem a tér legbelső díszköves részét sem. De ugyanígy lézengtek a tér másik oldalán, a Falk Miksa utca felől és üres kivetítők árválkodtak mindenütt. A propaganda arra hivatkozik, hogy azért nincsenek drónfotók, mert jöttek a vadászgépek. Gondolom ezért nem fotózott senki a Parlament ablakaiból sem….”

Magyar szólt azokhoz is, akik szerint nem szükséges a két tábor tömegeit összehasonlítani:

„Azoknak, akik ezt felesleges számháborúnak tartják, azt tudom üzenni, hogy egy rendezvény hatása azon is múlik, hogy mi jut el belőle azokhoz, akik nem voltak ott. És mivel az orbáni propaganda minden pillanatban gátlások nélkül hazudik, nekünk meg kell mutatnunk a valóságot.

Igenis számít, hogy falubuszok, zsarolás, fenyegetés és utalványok ellenére még a Kossuth teret sem tudták megtölteni. Nem véletlen a pánik a Karmelitában…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Deák Dániel szerint a tiszás propaganda gátlások nélkül hazudik, ezért megmutatta képeken, hogyan telt meg a Kossuth tér
A megafonos véleményvezér szerint a Tiszában pánikolnak. Állítása szerint a valaha volt legnagyobb Békemenet volt az idei.


Deák Dániel megafonos véleményvezér is elmondta véleményét az október 23-ai tömegekről szóló méretvitáról. Facebook-oldalán közzétette bejegyzésében azt írta:

„Lezárva a méretvitát, most már egyértelműen kijelenthető, hogy ez volt a valaha volt egyik legnagyobb Békemenet.” Deák kiemelte:

„Azoknak, akik ezt felesleges számháborúnak tartják, azt tudom üzenni, hogy egy rendezvény hatása azon is múlik, hogy mi jut el belőle azokhoz, akik nem voltak ott. És mivel a tiszás propaganda minden pillanatban gátlások nélkül hazudik, nekünk meg kell mutatnunk a valóságot.”

Deák Dániel hasonló narratíválva zárta bejegyzését, miként Magyar Péter a Nemzet Menetének tömegéről szóló posztjában megszólalt: „Igenis számít, hogy a Kossuth teret és az Alkotmány utcát is meg tudta tölteni a Békemenet. Nem véletlen a pánik a Tiszában, nem véletlen bizonygatja folyamatosan ennek ellenkezőjét Magyar Péter…”

– írta Deák.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az online térben Orbán még nagyobb vereséget szenvedett
A Tisza politikusa szerint a miniszterelnök nemcsak az utcán bukott el október 23-án. Állítása szerint a Nemzeti Menetet háromszor annyian követték a Facebook-oldalán, mint a Békemenetet.


Magyar Péter vasárnap délelőtti posztjában arról írt, hogy szerinte a kormány arról is hazudott, hogy az online térben is többen figyelték a Békemenetet, mint a Tisza által szervezett Nemzet Menetét.

„Orbán a digitális polgári körök országjárásának tegnapi bejelentésekor kétszer is hazudott. Azt írta nem csak Budapest utcáin, de az online térben is győzelmet arattak október 23-án.

Azt már mindenki tudja, hogy a TISZA Nemzeti Menetén többször annyian vettek részt, mint a valaha volt legkisebb Békemeneten, de ezen az ábrán az is látszik, hogy az online térben Orbán még nagyobb vereséget szenvedett. A Nemzeti Menetet a Facebook oldalamon háromszor annyian követték, mint Orbán oldalán a Békemenetet. A YT oldalainkon a különbség tízszeres a Nemzeti Menet javára”

– írta Magyar, és hozzátette azt is:

„Az orbáni digitális forradalom elmaradt, edzőtábor ide vagy oda…úgy sikerült, mint az orbáni repülőrajt”

– zárta sorait a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy szerint Tiborcz István 2 milliós dzsekiben vett részt a Békemeneten, és a kordonok mögé is bejutott
A független országgyűlési képviselő szerint annyira kellett az ember a Békemenetre, hogy „Orbán az egész pereputtyát kirendelte.”


Hadházy Ákos újabb pénztárcanyitogató esetet göngyölített fel a Facebook-oldalán, ezúttal Tiborcz István kabátját vette elő. A független képviselő azt írta közösségi média oldalán megjelent bejegyzésében:

„Luximenet: Tiborcz István kétmilliós kabátban flangált a „békemenet” után a Parlament előtt.

Néhány megjegyzés ehhez:

1) Úgy látszik, annyira kellett az ember, hogy Orbán az egész pereputtyát kirendelte.

2) Úgy tűnik, békemenetre snassz elmenni luxuscikkek nélkül. Vagy ezzel üzenik a nyivákoló libsiknek, hogy nálunk milyen jól megy az embereknek?

3) Tiborcz kétmilliós dzsekije fájóbb, mint Szabó Zsófi hatszázezres szemüvege, Curtis milliós pulcsija vagy éppen húszmilliós órája. Utóbbiak ugyanis kereshették rá a pénzt akár a „művészetükkel” is. Orbán veje azonban egészen biztosan lopott pénzből tollászkodik. Az első (minimum) hárommilliárdról papírt is kapott az OLAF-tól az Elios botrány után. A többit meg „csak” látjuk.

4) Kérdés amúgy, hogy elvileg totál civilként hogyan kerülhetett a Parlamentet védő kordon mögé”

– írta a független képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk