HÍREK
A Rovatból

Egy hete még minden regisztráltat be akart oltani a kormány húsvétig, most már csak az időseket

Korábban Orbán Viktor és Müller Cecília is arról beszélt, hogy mindenkit be akarnak oltani az ünnepekig, de úgy tűnik, ez mégsem fog megtörténni. Pedig felhasználásra váró vakcina bőven van az országban.


Gulyás Gergely hosszan beszélt az oltásról a csütörtöki kormányinfón. Elmondta, hogy

most úgy látja a kormány, hogy az idősek beoltására húsvétig sor kerülhet attól függően, hogy mennyien regisztrálnak még addig a 60-65 év feletti korosztályból.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondása szerint az időseknél a legmagasabb a regisztráció aránya, a 65 év felettiek kb. kétharmada regisztrált, de még mindig több százezren nem tették ezt meg. Őket Müller Cecília levélben fogja felkeresni, hogy fontolják meg a védőoltás beadatását.

Gulyás bejelentése azért is érdekes, mert nemrég még Orbán Viktor és Müller Cecília is bizakodóan azt mondta, hogy húsvétig nemcsak az időseket, hanem minden regisztráltat be tudnak oltani.

A miniszterelnök február 12-én a Kossuth Rádióban adott interjújában mondta azt, hogy mind a 2 millió ember, aki az akkori hivatalos adatok szerint regisztrált megkapja a vakcinát a húsvéti ünnepekig.

"Ha a kínai vakcinával is elkezdünk oltani - ami nincs messze - akkor minden olyan embert, aki eddig regisztrált, húsvétig beoltjuk. Június elején ez a szám 6 millió felett lesz"

- fogalmazott akkor a kormányfő.

Müller Cecília is hasonló célokat fogalmazott meg még február végén.

Az országos tisztifőorvos

az operatív törzs február 25-i tájékoztatóján azt mondta, hogy minden reális esély megvan arra, hogy húsvétig minden regisztráltat beoltsanak.

Sőt még múlt héten is ez volt a terv. Legalábbis György István államtitkár, az oltási munkacsoport vezetője március 2-án az operatív törzs tájékoztatóján még azt mondta, a cél az, hogy húsvétig, legkésőbb április 11-ig minden regisztrált megkapja legalább az első adag oltását. Azt is hozzátette, hogy mindenkit be tudnának oldani, ha lenne elég vakcina, de nincsen, ezért a rendelkezésre álló oltóanyagokat kell használni, gyorsabban, és minél nagyobb számban.

Abból pedig van bőven, jelenleg 700 ezer fel nem használt vakcina áll rendelkezésre az országban.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ legfrissebb adatai szerint

az eddig Magyarországra érkezett 2.015.500 vakcinából 1.316.936 adagot sikerült beadni, ami 65,3%-os arány. Ezzel még mindig a sereghajtók közé tartozunk az uniós tagállamok között, csak négy országot előzünk meg.

De a számok javuló tendenciát mutatnak, ami főleg a kínai vakcinák tömeges beadásának köszönhető. Most az AstraZenecából van rengeteg raktáron, ami minden bizonnyal a 60 éven aluli krónikus betegek elmúlt hétvégén lefújt tömeges oltási kampánya miatt alakult így.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Műtüdővel tartanak életben egy kisgyereket a Heim Pál Gyermekkórházban, miután gombelemet nyelt
A Heim Pál Gyermekkórházban egy kisgyerek életéért küzdenek, akinek a nyelőcsöve és a légcsöve is súlyosan megsérült. Az intézmény főigazgatója szerint idén megduplázódott az ilyen esetek száma a tavalyihoz képest.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 12.



Műtüdővel tartják életben a Heim Pál Gyermekkórházban azt a kisgyereket, aki gombelemet nyelt – számolt be róla az RTL Híradó. Az intézmény főigazgatója szerint drámaian megnőtt az ilyen esetek száma: csak az elmúlt héten négy gyerekből kellett elemet eltávolítani, idén pedig már kétszer annyi riasztásuk volt, mint tavaly egész évben.

A gombelem a legveszélyesebb idegen test, ami egy gyerek torkán akadhat, mert a nyállal érintkezve szinte azonnal kémiai reakcióba lép. A folyamat villámgyors és pusztító.

A Heim Pál Gyermekkórház főigazgató-főorvosa arról beszélt, hogy az elem maró sérülést okoz.

„Kémiai reakcióba lépnek, lúgos közeget alkotnak, és olyan, mintha helyben lúgmérgezést okoznának; közvetlenül égési sérülést okoznak a nyálkahártyán” – magyarázta Nagy Anikó.

A szövetkárosodás akár 20-60 percen belül megkezdődhet.

Amikor egy ilyen esettel szembesülnek, az orvosok először endoszkóppal próbálják meg kihalászni az elemet. Nagy Anikó a beavatkozásról elmondta: „Ha sikerül megfognunk, és nem engedi el a fogó, akkor behúzzuk az endoszkóphoz, és az endoszkóppal együtt húzzuk ki a gombelemet.”

A művelet rendkívüli precizitást igényel, mivel az orvosok csak egy apró kamera képére támaszkodhatnak. A főigazgató szerint egy ilyen szűk helyen alig látnak valamit a környezetből.

Ha az elem beszorult, vagy már túl nagy a károsodás, jön a legkockázatosabb megoldás: a sebészi feltárás. Mikóczi Márió sebész a műtét veszélyeiről beszélt.

„Ott van a légcső, a nagyerek, a fő nyaki verőér, a visszér – ezek mind ott vannak. Nagyon óvatosan, egészen kicsi területen dolgozunk, hogy meg tudjuk nyitni a nyelőcsövet, és úgy távolítsuk el belőle az idegen testet, a gombelemet.”

A kórház a gombelemmentes világnap alkalmából hívta fel a figyelmet a veszélyre, és a jelenleg is életveszélyben lévő betegük esete is ezt támasztja alá.

„Jelenleg is ápolunk olyan gyermeket, akinek már érkezéskor nyelőcső- és légcsősérülése is volt; a lélegeztetését ezért csak műtüdővel lehet megoldani addig, amíg ezek a sérülések meg nem gyógyulnak” – mondta Nagy Anikó.

Éppen ezért arra kérik a szülőket: ha a gyerekük fájdalmasan nyel, nem akar enni, és otthon hiányzik egy gombelem, azonnal forduljanak orvoshoz.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
HVG: Közel 200 embert rúghatnak ki a Mediaworkstől, hetilappá alakul a Magyar Nemzet
A lap értesülései szerint a Mediaworks a jövő hét elején azonnali hatállyal küldhet el közel 200 dolgozót. A lépést a cég 14 milliárd forintos tavalyi vesztesége és a megcsappant állami hirdetési bevételek indokolják.


A HVG értesülései szerint a Mediaworks a jövő hét elején azonnali hatályú leépítést indíthat, miközben a Magyar Nemzet napilapból hetilappá alakulhat. Az érintett munkatársaknak pénteken szóltak, hogy hétfőn 10 órakor, a szabadságon lévőknek is, kötelező megjelenniük a munkahelyükön. A lap szerint közel 200 embert küldhetnek el, és a kiadó jelentősen átalakíthatja a működését: lapokat szüntethet meg, a jobboldali média zászlóshajójának számító Magyar Nemzetet pedig hetilappá alakíthatja.

A kiadóhoz tartozó Pesti Srácok főszerkesztője, Huth Gergely megerősítette, hogy hétfőn, kedden és szerdán belső megbeszélések lesznek, de részleteket nem közölt.

Egy mondata ugyanakkor sokatmondó volt a várható elbocsátásokkal kapcsolatban: „várjuk és szomjazzuk a baloldali kollégák szolidaritását”.

A HVG szerint a leépítések időzítése is figyelemre méltó: a Mediaworks a Fidesz szombati tisztújító kongresszusa utánra időzítheti a bejelentést.

Bár egyes források 350 dolgozó elküldéséről tudnak, valószínűbb a 200-nál valamivel kevesebb érintett. A kiadó 1989 fős állományának tíz százalékát meghaladó elbocsátás már csoportos létszámleépítésnek számítana, amit 30 nappal előre be kellene jelenteni. Mivel az értesülések azonnali hatályú kirúgásokról szólnak, a cég ebben a hullámban legfeljebb 180-190 embertől válhat meg, elkerülve a bejelentési kötelezettséget.

A drasztikus korrekcióra a cég pénzügyi helyzete miatt van szükség.

A 2025-ös évet 14 milliárd forintos veszteséggel záró médiacég a választások után az állami hirdetések megszűnésével került nehéz helyzetbe. A mínusz jelentős része abból adódott, hogy a kiadványok jövedelemtermelő képességét jelző vagyoni értékű jogokat 12 milliárdról 1,5 milliárd forintra kellett leértékelni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Készüljön mindenki: a jövő héten megérkezik az első tartós kánikula
A változékony, átlagosnál kissé hűvösebb idő még kitart pár napig, de a jövő héten már erőteljes melegedés kezdődik. Az előrejelzés szerint a hét végére a 35 fokot is elérheti a hőmérséklet, ami a csapadékhiány miatt a mezőgazdaságot is érinti.


A HungaroMet pénteki Facebook-posztjában arról írt, hogy „tartósabb hőhullám körvonalazódik”. Bár a jelenlegi hőmérséklet inkább a májust idézi, közlésük szerint a jövő héten megérkezik az első tartósabb kánikula.

A változékony, az átlagosnál kissé hűvösebb idő a következő napokban még kitart: „szombaton melegfront érkezik, majd vasárnap és hétfőn ismét egy hullámzó hidegfront alakítja időjárásunkat.”

A jövő hét második felében a napi csúcsértékek egyre nagyobb területen meghaladják a 30, a hét vége felé akár már a 35 fokot is.

A meteorológiai szolgálat szerint a felmelegedés oka, hogy Délnyugat-Európa felett egy magasnyomású zóna épül ki, amelynek középpontja fokozatosan a Kárpát-medence fölé helyeződik. „Az anticiklon áramlási rendszerében egyre szárazabb és melegebb levegő érkezik térségünkbe, így erőteljes melegedés veszi kezdetét” – írták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Német tábornok: Oroszország 2029-re megtámadhat egy NATO-tagállamot
Christian Freuding altábornagy egy berlini kiállításon beszélt arról, hogy a szövetségnek fel kell készülnie a harcra. A tábornok szerint a 2029-es dátum nem egy német becslés, hanem a NATO közös hírszerzési értékelése.


„Készen kell állnunk a harcra” – ezt a határozott üzenetet küldte Christian Freuding altábornagy, a német hadsereg parancsnoka, aki szerint Németországnak és a NATO-nak legkésőbb 2029-re fel kell készülnie egy esetleges orosz támadásra. A tábornok a berlini ILA repülőgépipari kiállításon a Politicónak adott interjúban hangsúlyozta, hogy Moszkva akár a vártnál korábban is léphet.

A kijelentés súlyát az adja, hogy nem egyedi német aggodalomról van szó, hanem egy szélesebb körű szövetségesi konszenzusról. Freuding egyértelművé tette, hogy a dátum a NATO közös hírszerzési értékelésén alapul.

„A 2029 nem német ütemterv. Ez a NATO által elfogadott hírszerzési értékelés” – fogalmazott a tábornok.

Hozzátette, mind a 32 tagállam egyetért abban, hogy Oroszország addigra visszanyerheti azt a képességét, amellyel megtámadhat egy NATO-országot.

A fenyegetéskép komolyságát mutatja, hogy Németország már most gőzerővel dolgozik a hadsereg felkészítésén. Freuding elmondta, hogy felgyorsították a fegyverbeszerzéseket, és az ipar is növelte a termelési kapacitását. Mivel a modern fegyverrendszerek kifejlesztése évekig tarthat, szerinte „átmeneti megoldásokra” van szükség a meglévő képességhiányok áthidalására.

„Most a gyorsaság a lényeg” – szögezte le.

A német hadsereg, a Bundeswehr ezért az „azonnali harckészség” elvét követi, hogy bármikor képes legyen elrettenteni egy potenciális agressziót.

A növekvő feszültségre több ország konkrét lépésekkel reagált: Svédország már 2017-ben a romló biztonsági helyzet miatt döntött a sorkatonaság visszaállításáról, és a közelmúltban Németország is lépéseket tett a hadkötelezettség egy új formájának bevezetésére.

Az orosz fenyegetés megítélésében ugyanakkor eltérő politikai álláspontok ütköznek. A NATO-tagállamok többsége, köztük a balti államok, Lengyelország és Németország, a katonai elrettentés megerősítését tartja a béke legfőbb garanciájának. E nézet szerint a felkészülés és az erő demonstrálása veszi el Oroszország kedvét egy esetleges támadástól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk