KULT
A Rovatból

Csodafilm készült a filmzene legnagyobb maestrójáról – Ennio Morricone-kritika

Elő a zsebkendőket, mert itt könny könnyön nem marad – Giuseppe Tornatore doksija egyszerre koncert, életrajz és motivációs mérföldkő.


1928. november 10-én született Rómában. Az általános iskolában a rendezőzseni Sergio Leone osztálytársa volt. Az apja trombitásnak szánta (mivel ő is az volt). Ám ő többre vágyott a zenélésnél, komponálni szeretett volna.

A zene számára egy magától értetődő játék, énkeresés és egyben életesszencia volt. És addig akart játszani, amíg csak vert a szíve.

A legnagyobb internetes filmes adatázis, az IMDb szerint 370 filmes, 97 tévés és 26 dokumentumfilmes kreditje van, s mivel 1961-ben kezdett filmekhez is dolgozni, ez azt jelenti, hogy karrierjének 55 esztendeje alatt átlagosan évi 9 produkcióhoz szerzett zenét. Elképesztő számok!

Ennio Morricone 91 esztendősen elesett otthonában, combnyaktörést szenvedett, majd nem sokkal később, 2020. július 6-án elhunyt egy római kórházban. Gyakori alkotótársa, a filmrendező Giuseppe Tornatore (Cinema Paradiso, Az óceánjáró zongorista legendája, Maléna stb.), aki 10 mozifilmen és számos más projekten dolgozott együtt a maestróval, pedig úgy gondolta, Morricone személye, munkássága és élete mozgóképes mementóért kiált.

Így összeterelte az európai és amerikai film- és zenevilág apraját-nagyját, hogy meséljék el történeteiket, meglátásaikat, benyomásaikat Morriconéról.

Ráadásul magával a mesterrel is sikerült szerencsére rögzíteni még a halála előtt egy hosszabb diskurzust az otthonában, ezért nem csak róla beszélnek, ő maga is mesél élete és karrierje legfontosabb állomásairól.

Az pedig jól jelzi Morricone és Tornatore jelentőségét, hogy többek között olyan filmeseket sikerült mozgósítani a cél érdekében, mint például Clint Eastwood, Quentin Tarantino, Oliver Stone, Bernardo Bertolucci (2018 novemberében bekövetkezett halála előtt sikerült még őt is kameravégre kapni), Dario Argento, Barry Levinson, Wong Kar-Wai, Roland Joffé, Phil Joanou, Lina Wertmüller (ő tavaly, december 9-én hunyt el) vagy Liliana Cavani (sőt, még az interjúkat elvből elutasító Terrence Malick is küldött néhány felolvasandó sort a készítőknek), valamint olyan zenészeket, zeneszerzőket, mint Hans Zimmer, John Williams, Quincy Jones, Bruce Springsteen, James Hetfield, Mychael Danna, Joan Baez, Nicola Piovani vagy Gianni Morandi.

Igen, az Ennio Morricone (eredeti címén csupán Ennio) felfogható sok mindennek: egyszerre sztárparádé, részletes biográfia (a két és fél órás hosszba valóban bele lehet sűríteni egy ember karrierjének mélyreható kivonatát), koncertfilm és inspiráció.

E két utóbbi magyarázatra szorul. Természetesen, mivel Tornatore végigveszi Morricone pályáját egészen a kezdetektől, betekintést kapunk az életmű legfőbb filmes darabjaiba és azok zenéibe is. Az Ennio Morriconéban szinte megállás nélkül szólnak a maestro darabjai, így felidézhetjük kedvenc dallamainkat, meghatódhatunk az érzelmesebb, líraibb taktusokon, meghökkenhetünk akár azon, hogy egy általunk amúgy jól ismert zene is az ő szerzeménye, vagy kedvet kaphatunk az adott film megtekintésére.

S hogy miért inspiráció? Mert Tornatore elérte, hogy a dokumentumfilmje Morricone személyiségén, alkotási vágyán és zseniális dallamai hallatán motivációt jelentsen nézőinek az alkotásra. Mindegy, hogy milyenre, az Ennio Morricone megnézése után az ember kedvet kap arra, hogy kifejezze magát valamilyen módon, amit szeret, amit tud, ami érdekli.

Mindemellett olyan dolgokat is megtudhatunk a mesterről, amelyek lehozzák őt a földre arról a piedesztálról, ahova mi, ti, ők, mindenki emeli (teljes joggal). Egy olyan ember személyisége bontakozik ki előttünk, aki nem tudta jól megítélni a saját szerzeményei minőségét (általában a vele együtt dolgozók adták az értésére, hogy most valami igazán nagyot alkotott), aki nem volt hajlandó más kortárs szerzők műveit átdolgozni (maximum klasszikus komponisták témáit használta fel itt-ott, például Bachét, Beethovenét, Mozartét), és aki nem igazán szerette például a klasszikus értelemben vett dallamokat, noha nála jobban nem sokan komponáltak szebbeket.

Ő folyton kísérletezni akart, kitágítani a zene határait, olyan élményeket szerezni a hallgatóknak, amilyenekben még nem volt részük.

Természetesen ezek a darabjai, próbálkozásai, sok esetben szintén mesterművei nem gyűjtöttek maguk köré akkora rajongótáborokat, mint a jól ismert, dallamos filmzenéi (pl. Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért, A jó, a rossz és a csúf, Volt egyszer egy vadnyugat, A profi, Volt egyszer egy Amerika, A misszió, Aki legyőzte Al Caponét, Cinema Paradiso és társaik), mégis ezek tették őt az egyik legnagyobb újítóvá, sok esetben pedig az addig ismert filmzene forradalmasítójává.

Külön kis fejezetet szentel a film annak is, hogy az Amerikai Filmakadémia mennyire figyelmen kívül hagyta őt sokáig.

Először csupán 1979-ben jelölték Oscar-díjra (a Mennyei napok zenéjéért), minden idők egyik legnagyszerűbb aláfestéséért (A misszió) sem kapta meg a szobrot, ahogyan az Aki legyőzte Al Caponétért, a Bugsyért és a Malénáért sem. 2007-ben az Akadémia egy életműdíjjal kért bocsánatot a mestertől, aki ezután sem tette le a lantot, s végül Quentin Tarantino felkérésének köszönhetően részesült végre a hőn vágyott elismerésben az Aljas nyolcasért (amelynek zenéje az ő vágyai szerint készült: vagyis kevésbé dallamos, inkább atmoszferikus és kísérletező).

Az Ennio Morricone során tehát egy a hírnevet sosem kereső, alázatos, de makacs művész képe bontakozik ki előttünk, aki a visszaemlékezései során sokszor meghatódik (ahogyan a két Oscar-díja átvételekor is). És vele együtt mi, nézők is sokszor meghatódunk. A zenéken, Tornatore egyáltalán nem hatásvadász, mégis hatásos rendezésén és magán a maestrón is. Amikor pedig már pereg a stáblista, a nézők könnyen úgy gondolhatják majd, hogy talán ő volt minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője és művésze. És igazuk lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET: