HÍREK
A Rovatból

Börtönlázadás, végkimerülésig dolgozó orvosok – magyar nő mesélte el, milyen a hangulat Olaszországban

Anikó 20 éve él Olaszországban a férjével, azon a területen, ami keddig még nem tartozott a vörös zónába. Azóta mindent lezártak.


Anikó 20 éve Észak-Olaszországban él, Velence, Ferrara, Bologna körzetében. Ez volt a legutolsó, ami még nem volt vörös zóna, de körülöttük már minden az volt. Egészen tegnapig. Hétfőn este ugyanis Giuseppe Conte olasz miniszterelnök bejelentette, hogy megszűnik a vörös zóna és egész Olaszországra kiterjesztik a karantént.

Az intézkedés a jelenlegi tervek szerint április 3-ig tart, addig szünetel az oktatás is. Giuseppe Conte közölte, hogy az utcára ki lehet menni, de kerülni kell a csoportos találkozókat. A tömegközlekedés továbbra is működik, de városát csak az hagyhatja el munkavégzés kapcsán vagy egészségügyi okból, aki erre engedélyt kap.

Anikó egy kis faluban lakik olasz férjével. Azt mondja, ő már két hete karanténban van, nem jár emberek közé és nem is dolgozik november óta, ami most a javára válik. A férje viszont igen. Az olasz miniszterelnök hétfői bejelentése előtt pár nappal Anikó még arról számolt be nekünk, hogy ott, ahol ő lakik még csak két koronavírusos beteg van és az az egyetlen észak-olasz terület, ami még nincs lezárva.

Anikó szombaton utazott volna haza családlátogatóba Budapestre, Néhány napja még azt mondta, ha a repülőgép felszállhat, eljön vele, de az orvosi maszkot "le sem veszi magamról egészen hazáig".

"A nővérke barátnőim beszereztek nekem olyat, ami nem csak a portól, hanem a vírustól is véd. Máshol már nem lehet ilyet találni, még a férjem gyárából is ellopták az összeset"

- fogalmazott a magyar nő, aki ma reggel már azzal jelentkezett, lezárták egész Olaszországot.

"Nem azért, mert ekkora a baj, hanem azért, mert a vörös zónából tömegesen kiszöktek az emberek, még mielőtt lezárták volna. Ezek miatt a hülyék miatt mára egész Olaszországot lezárták. Nincsenek járatok se földi, se légi. Se ki, se be. Ha kocsival jársz megállíthatnak és ha nem tudod bizonyítani hogy dolgozni mész, vagy egészségügyi céllal, akkor 3 hónap börtönre is bezárhatnak. Épp most beszélek Messengeren egy kétségbeesett olasszal, aki viszont Budapesten ragadt. Nem tud visszajönni"

- mondta portálunknak Anikó.

A magyar nő szerint a fiatalok nem hajlandóak felfüggeszteni a társadalmi életüket, a börtönökben pedig hatalmas káosz tört ki, miután a fogvatartottaktól megvonták a látogatást.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lázár János szerint Magyar Péter miatt bukott egymilliárd eurót a MÁV, pedig a döntés még meg sem született
A bank szerint jelenleg is tart a projekt értékelése. A döntés az igazgatótanács egyik idei ülésén várható.


Lázár János közlekedési miniszter nemrég azt írta: a Tisza Párt akadályozta meg, hogy az Európai Beruházási Bank (EBB) egymilliárd eurós hitelt adjon a MÁV-nak.

A miniszter szerint „Magyar Péter személyesen járt közben, hogy Magyarország ne kaphassa meg ezt az egymilliárd eurós forrást”.

A Tisza Párt elnöke erre úgy reagált: Lázár „végleg meghibbant”.

A hvg.hu ezután megkereste az Európai Beruházási Bankot, hogy megtudja, valóban történt-e beavatkozás.

A bank válasza szerint még nem született döntés a kérdéses pályázatról.

Közölték, hogy jelenleg is zajlik a MÁV vasúti infrastruktúra modernizációs programjának értékelése.

Az EBB azt írta, hogy az értékelés a bank „szigorú, átlátható és pénzügyileg objektív kritériumai szerint halad”, és ez a standard értékelési és jóváhagyási folyamat része. Hozzátették, hogy a döntés várhatóan az igazgatótanács idei rendes üléseinek egyikén születik meg.

A bank igazgatótanácsában mind a 27 uniós tagállam, valamint az Európai Bizottság képviselői is helyet kapnak.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A fideszes többségű győri közgyűlés elítélte a Tisza-adót, hiába jelezte az ellenzéki polgármester, hogy az önkormányzatnak semmi köze az szja-hoz
Pintér Bence meghívta a téma illetékeseit és Győr országgyűlési képviselőit, hogy beszéljenek az aktuális adóügyekről, de senki nem ment el az egyeztetésre.


A győri közgyűlés fideszes többsége kedden megszavazott egy állásfoglalást, amelyben elhatárolódik a Tisza Párt állítólagos adóemelési szándékától. Az ülésen Pintér Bence ellenzéki polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a személyi jövedelemadó szabályozása nem önkormányzati hatáskör, tudósított a Telex.

Pintér Bence és frakciója nem vett részt a szavazásban, mivel szerintük a városi közgyűlésnek nincs beleszólása az szja ügyébe.

Ennek ellenére a kormánypárti képviselők elfogadták az állásfoglalást, kihasználva többségüket a 22 tagú testületben.

A szeptember 25-i ülésen a Fidesz két képviselője szóbeli előterjesztéseket nyújtott be, amelyekben politikai állásfoglalásokat fogalmaztak meg. Emiatt a polgármester akkor elnapolta az ülést, de ez csak időhúzásra volt elég.

A Fidesz-frakció felszólította a győri városvezetést, hogy „határolódjanak el a Tisza Párt adóemelési szándékától”.

A kormánypárt hetek óta azt állítja, hogy a Tisza adóemelésre készül, ha kormányra kerülne, ezt azonban a párt vezetése többször is cáfolta. A témában nemzeti konzultáció is indul.

„Hogy hergelés helyett ténylegesen lehessen adóügyekről beszélni, hiszen azok tényleg fontosak, elhívtuk a téma illetékeseit már az elnapolt közgyűlés másnapján: Győr országgyűlési képviselőit – Simon Róbert Balázs és Kara Ákos urakat; a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselőit és a Költségvetési Tanács tagjainak képviselőit: a Jegybankot, az Állami Számvevőszéket és a tanács elnökét. A meghívottak közül senki nem jött el, maga helyett képviselőt nem küldött. Úgy látszik, hogy a parlamenti képviselőket, gazdaságpolitikusokot sem érdekelték nem létező adójavaslatok. A győri Fidesz-frakció is jobban tette volna, ha a saját dolgával foglalkozik, lenne tennivalójuk bőven” – írta a történtekről Pintér Bence a Facebook-oldalán.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Még nekünk kellene rosszul érezni magunkat, hogy túléltük” - Orosz Bernadett szerint mélyen sértő, hogy Szabó Tímeát megbüntették, amiért felmutatta a fotóját
A KDNP-s elnök házszabálysértésre hivatkozott; a testület 7 igen, 1 nem, 0 tartózkodással támogatta a szankciót, amelyről Kövér László döntött.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Szabó Tímea országgyűlési képviselő 3,4 millió forintos büntetést kapott, miután az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának ülésén felmutatott egy papírlapot. A vita az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáról szólt, a képviselő ezzel a nők elleni erőszak problémájára akarta felhívni a figyelmet.

A lapon Orosz Bernadett fotói szerepeltek: egy kép a bántalmazás előtt, egy pedig utána. Orosz 2019-ben fordult a nyilvánossághoz, miután volt párja többször is brutálisan megverte.

A bizottság KDNP-s elnöke szerint a papírlap felmutatása sértette a házszabályt, tiltott szemléltetésnek minősült. Előbb figyelmeztette a képviselőt, majd közölte, hogy korábbi jelzése ellenére továbbra is fennáll a szabályszegés.

A képviselő javaslatát nem szavazták meg, a szankcióról szóló indítványt viszont elfogadták 7 igen, 1 nem és 0 tartózkodás mellett. Vejkey Imre úgy fogalmazott, a felmutatáshoz előzetes engedélyt kellett volna kérni. Kövér László házelnök döntése alapján egyhavi fizetését vonják le.

Orosz Bernadett azt mondta az RTL Híradónak:

„Ez mélyen sért minket az emberi méltóságunkban.”

Úgy fogalmazott, nemcsak a képviselőt, hanem minden, családon belüli erőszakot elszenvedett áldozatot érint a döntés. Hozzátette, a törvények nem nyújtanak elég védelmet: példaként említette, hogy bántalmazója büntetését a bíróság fél évvel enyhítette, így 1 év 4 hónap börtön után jövő tavasszal szabadulhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Igaz, hogy pedofil vagy?” – Lázár János durván beszólt Szabó Bálintnak
A volt képviselő teljesen kiborult, és már a feljelentést is megtette. Azt mondja, ilyen vádat még soha senki nem hozott vele kapcsolatban.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 01.



Szabó Bálint büntetőfeljelentést tesz Lázár János ellen, miután a politikus a múlt heti soproni Lázárinfó előtt azt kérdezte tőle: „Igaz, hogy pedofília miatt üldöznek téged? Igaz, hogy pedofil vagy?” Lázár hozzátette: „Szombathelyen és Szegeden is ezt beszélik.”

A volt szegedi képviselő ezek után a 444-nek nyilatkozott az esetről. Azt mondta,

semmilyen büntetőügyben nem szerepelt a neve pedofíliával kapcsolatban, és soha nem is hozták hírbe ilyesmivel.

„Nincsen semmi. Kurva nagyot hibázott szerintem János. A gyerekével kapcsolatos dolog kihozta a sodrából. Vissza próbált támadni és elbaszta” – fogalmazott Szabó Bálint a lapnak.

A politikus szerint „ennél aljasabb rágalmat” nehezen tudna elképzelni.

Úgy gondolja, ha a kormány valóban komolyan veszi, amit az elmúlt napokban hangsúlyozott az alaptalan vádaskodásokkal kapcsolatban, akkor „Lázár Jánosnak évekig börtönben kell majd rohadnia.”

A történet előzménye, hogy Szabó Bálint a Lázárinfó előtt szóba hozta az öngyilkos hódmezővásárhelyi rendőrkapitány ügyét, majd megkérdezte Lázártól, hogy most is magával hozta-e a fiát „a kék villogós autóval”. Ezután kérdezett vissza neki Lázár a pedofíliáról.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: