prcikk: Bemutatjuk az Aranyanyu-jelölteket | szmo.hu
KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Bemutatjuk az Aranyanyu-jelölteket

Szavazz te is, hogy kié legyen idén a díj, és nyerj tabletet vagy részvételt a november 20-ai gálára!


Már elindult a szavazás, így a te kezedben van a döntős Aranyanyuk sorsa! Kikből lesznek közönségdíjas Aranyanyuk? Akik kategóriájukban a legtöbb szavazatot kapják november 16-ig.

Egészségügyi dolgozó, pedagógus és orvosnő kategóriában tudsz leadni egy-egy voksot. Ha megnézted a kisfilmeket és szavaztál kedvenceidre, biztasd ismerőseidet, barátaidat is, hogy csatlakozzanak a játékhoz, így nő az esélye annak, hogy az általad legnagyszerűbbnek vélt Aranyanyuk díjazottak legyenek.

Mi is az Aranyanyu-díj?

A Richter Aranyanyu Díjat 2011-ben alapította Rácz Zsuzsa író, a Terézanyu-könyvek szerzője és a Richter Gedeon Nyrt.

A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése. Első alkalommal 2011. november 25-én osztották ki a Richter Aranyanyu Díjat jelképező szobrocskát és a vele járó, személyenként 200 ezer forintos pénzjutalmat. Egy évben hat díj kerül átadásra.

A díjat olyan nőknek ítélik oda, akik klasszikus, női segítő szakmákban dolgoznak, és munkájuk nélkülözhetetlen, mégis csekély anyagi és erkölcsi elismerésben van részük. Szeretnék, ha ez a díj pozitív társadalmi változást elindítana, ezért köztünk élő hősnőket keresünk, akik nap mint nap sokat tesznek értünk, családunkért és közösségünkért.

A díjról bővebben korábbi cikkünkben, ITT és díj honlapján, ITT olvashattok.

Mutatjuk a jelölteket:

Egészségügyi szakolgozó

Beck Mónika

Gyermekkorában átesett egy szívműtéten, fiatalon szívritmus szabályozó készüléket kapott. Betegségét hosszú éveken át titkolta, szégyellte.

Néhány éve felkérték, tartson előadásokat saját életének, tapasztalatainak bemutatásával az egészségügyben dolgozóknak és sorstársainak. Ezzel új korszak kezdődött az életében. Felvállalta önmagát, és saját történetével kezdett segíteni másoknak. A futásban találta meg azt a kikapcsolódási formát, amelyben örömét leli, és ahol újabb és újabb célokat tűzhet ki. Küzdelmeit és sikereit megosztotta a futótársadalommal, egyre többen követték, támogatták és biztatták. Egy éve megvalósította egyik nagy álmát, rajthoz állt, és két részletben teljesítette a bűvös huszonegy kilométert, a félmaratont. Pár nap múlva különleges meglepetés érte: a Szív Futónagykövet Magyarország cím tulajdonosa lett, mely magában foglalja számára a másság elfogadását, a futók tiszteletét és az emberi megbecsülést. Nagyköveti tevékenysége kapcsán létrehozott egy olyan futóközösséget, amelynek tagjai nagyrészt betegséggel élő emberek, akik gyógyulni szeretnének. Ők a Szív Bajnokai.

Mónika szeretné bebizonyítani, hogy nincs lehetetlen, van kiút, csak akarni kell. Fontosnak tartja a hitelességet, folyamatosan egyeztet orvosaival, tanácsaikat megosztja a futókkal. Betegsége megmutatta számára az utat: munkahelye az Országos Mentőszolgálat, diplomamunkáját a hazai betegkommunikáció helyzetéről írta. Hivatásának érzi a segítségnyújtást, akár betegről, akár futótársról van szó. Mindig mosolyog, és azt vallja: "van élet a szívbetegség után is"!

Oláh Éva

Éva Kistarcsán a Flór Ferenc Kórház neurológia osztályának nővére. Fiatalon elveszített édesanyja emlékének tiszteletére fogadta meg, hogy elvégzi az iskolát, azóta folyamatosan képezi magát, jelenleg érettségizni készül. A tanulással példát szeretne mutatni hat gyerekének és tizenhét unokájának arra, hogy kitartással elérhetik céljaikat.

Származása miatt mindig, mindenhol hátránnyal indult és többszörösen kellett bizonyítania, hogy elfogadják. Jelenlegi munkahelyén a munkatársak és a betegek egyaránt szeretik. A kórházba rendszeresen visszatérő egyik páciense azért jelölte őt a díjra, mert úgy érzi, az ő odaadó munkája, személyes kisugárzása, végtelen türelme és támogatása nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a kórházban töltött nehéz napok elviselhetőbbek legyenek. Éva, akire a betegek földre szállt angyalként tekintenek, mosolyogva köti be az infúziót, mozgatja a nála sokkal nehezebb pácienseket és a lelkileg megterhelő helyzeteket is végtelen türelemmel viseli. Egyetlen vágya, ami egész életét áthatja, megvalósult: segíthet másoknak.

Schuster Barbara

Barbara saját gerincműtéte után határozta el, hogy gerincferdüléses betegek támogatásával szeretne foglalkozni. Ma már a Vertebra Alapítvány koordinátoraként több száz fős közösség életét szervezi: rendezvények, táborok teljes lebonyolítása, kapcsolattartás orvosokkal, fűzőkészítőkkel, önkéntesekkel és betegekkel, az adminisztráció, pályázatírás tartoznak többek között feladatai közé.

A leginkább lányokat érintő, jellemzően serdülő- és kamaszkorban jelentkező betegség, az ebben hatékony segítséget nyújtó korzett viselése csak kis mértékben fizikai megpróbáltatás. Az amúgy is sérülékeny kamaszkorban főként lelki teher napi huszonhárom órában viselni a műanyag fűzőt. Egy egész életre kiható kockázatos gerincműtétet vállalni pedig szintén óriási feladatot, nagy lelki megterhelést jelenthet az érintett pácienseknek. Barbara a csapat összekovácsolásával, saját példamutatásával azt tanítja, hogyan támogassák egymást az ugyanazzal a problémával küzdő gyerekek és felnőttek. Pozitív gondolkodása átragad a közösségre, akik csak a Facebookon több mint ezren vannak.

Jelölője, egy fűzőt viselő kislány édesanyja, a Barbara által szervezett táborból egy teljesen kicserélődött gyereket kapott vissza, aki azóta életvidám, és a korzettet is bátran vállalja a világ előtt. Barbara szerint a gyógyulás mellett a legfontosabb cél, hogy a betegséggel élők megtanulják elfogadni és teljesnek látni önmagukat, felismerjék, hogy a gerincferdülés és annak kezelésére alkalmazott fűzőviselés, vagy a műtét nem feltétlen elvesz tőlük, hanem - ellenkezőleg - akár életük legnagyobb önismereti kalandjához és személyiségük gazdagodásához vezethet.

Zádor Attiláné

Éva a debreceni Kenézy Gyula Kórház Tüdőgondozó Intézetében asztmanővér, calmette védőnő. Lelkiismeretesen végzett munkája mellett mindig nyitott szemmel jár, hogyan segíthetne, mivel tehetné jobbá mások életét. Gyerekei iskolájában tizenegy éve végez aktív önkéntes munkát.

A felsőbb osztályokban évről évre életmentő elsősegély tanfolyamot szervez, feladatának érzi, hogy munkája által egyre többen tudjanak cselekedni, ha valakit újra kell éleszteni. Amikor megtudta, hogy az iskolába járó Csire Zsuzsi szívtranszplantáción esett át, jótékonysági bált és árverést szervezett, hogy a befolyt összeggel támogassa a kislányt és az őt egyedül nevelő édesanyját. A család nehéz helyzetének híre Éva elszántságának köszönhetően bejárta a világhálót, rengetegen mozdultak meg, hogy élelmiszerrel, gyógyszerekkel, egyéb adományokkal kövessék a jó példát, ő pedig még azt is elérte, hogy a család életében először nyaralni is elmehessen.

Éva a mindennapokat kitöltő önkéntes munkát mindig csendben, alázattal és észrevétlenül végzi, lánya azért jelölte a díjra, mert szeretné megmutatni a világnak, milyen nagyszerű ember az anyukája.

Pedagógus

Dr. Molnár Mihályné Kishonti Ilona

Ilona kezdetben óvónőként, majd 23 évig gyógypedagógusként dolgozott. Öt évig vezetett átmeneti otthont Orosházán. 2006 óta a tatabányai Szent Borbála Kórház szociális munkása.

Kollégái szerint az ő empatikus, mindenkihez odaforduló, nyitott személyisége meghatározza a közös munkát az osztályokon. Tevékenysége egyfajta hidat képez a kórház és a külső intézmények között. Az motiválja, hogy minden hozzáforduló, nehéz helyzetben levő betegnek megnyugtató megoldást találjon problémájára. Munkája mellett helyi vezetője a kórházi önkéntességi mozgalomnak. Önkéntesei többnyire olyan fiatalokból állnak, akik szeretnék kipróbálni magukat, illetve választ keresnek arra, jó irányba indultak-e el a pályaválasztás során, valamint olyan idősebb, munkahelyen már nem aktív emberekből, akiket még hajt a tettvágy, hogy valahol segíthessenek.

A beteg gyerekek, de a felnőttek is örömmel veszik a segíteni vágyók közeledését, mesét olvasnak, játszanak, sétálnak együtt, hogy gyorsabban teljen az idő a gyógyulásig. Ilona egyfajta motorként tréningeket, foglalkozásokat tart az önkénteseknek, hogy még hatékonyabb legyen a közös munka és még mélyebb a kapcsolatuk egymással.

Egerszegi Sándorné Ilona

Végzettsége szerint pedagógus, hittanár, szociálpedagógus. A Dr. Göllesz Viktor Rehabilitációs Intézet és Ápoló Gondozó Otthonban élő száznyolcvan lakó számára azonban sokkal több ő, mint fejlesztőpedagógus: az enyhe és közepes fogyatékkal élőkkel családtagként tekintenek egymásra.

Nagy szeretettel, odaadással fordul a gondozottak felé, szavak nélkül is megérti rezdüléseiket, vágyaikat, érzéseiket. Azt vallja, hogy nem irányítani kell őket, hanem kézen fogva együtt menni velük az úton. A saját szabadidejét is feláldozva felkészíti őket sportversenyekre, és a háttérben szorít azoknak, akiknek nincs más, aki drukkoljon. Magyarországon úttörő módon ő hozta létre a Gaudete jelnyelvi kórust, melynek mai napig a vezetője. A siketeket és nagyothallókat megtanította a szemükkel „hallani” és kézjelekkel énekelni.

Az intézet lakóinak Ica néni a pótanyukája, követik őt, mint egy tyúkanyót, rendkívül hálásak, és viszonozzák a szeretetét. Ez ad neki újra és újra energiát, kedvet, kitartást a velük való foglalkozáshoz. Jelölője szerint, aki egyben főnöke is, Egerszegi Sándorné egy jelenség az intézményben, kedvessége beragyogja kollegái és a gondozottak mindennapjait.

Hutvágnerné Róth Éva

Éva Dunaújvárosban gimnáziumi magyar nyelv és irodalom, történelem szakos tanár. Kapcsolata diákjaival, volt diákjaival őszinteségen és bizalmon alapul.

A tanítás sokkal többet jelent számára, mint a tananyag átadása, mély, emberi kapcsolat fűzi növendékeihez. A tanórák után a színjátszás eszközeivel segíti tanítványait, hogy megtalálják önmagukat és helyüket a világban. Aki híján van az önbizalomnak, azokat drámajátékkal próbálja kicsalogatni a csigaházból, aki pedig tehetségesnek bizonyul, azokat igyekszik lehetőséghez juttatni, hogy kipróbálhassák magukat. Megtörtént, hogy egy színielőadást csak azért rendezett meg a tanárnő, hogy két diák átélhesse a színpadi lét varázsát.

Éva jelölője - Réka - nehéz kamaszkorának útvesztőjében anyapótlékként tekintett tanárnőjére, aki támogatta őt útkeresésében, és végül ő maga is pedagógusi pályára lépett. A volt diákok közül sokan mai napig kapcsolatban állnak egymással, ők hozták létre a „Köszönjük!” csoportot, amelynek több korosztályhoz tartozó tagjai hálával gondolnak egykori pedagógusukra.

Szabó Károlyné Ildikó

Ildikó lakásotthont vezet Budapesten, ahol átmenetileg vagy teljes mértékben szüleik nélkül nevelkedő, többnyire bántalmazott, vagy elhanyagolt gyerekeket nevel. Jelenleg tízen növekednek a szárnyai alatt, kilenctől huszonéves korig.

Szűkös anyagi lehetőségeik ellenére Ildikó nyaralást szervez, pingpongasztalt vásárol, próbál igazi otthont teremteni a minta nélkül, vagy negatív mintával ideérkezőknek, akik közül legtöbben életük végéig viselik a fizikai, lelki bántalmazások nyomait. Az otthonvezető célja, hogy a fiatalok olyan felnőttekké váljanak, akiknek értékrendje megfelel a társadalom elvárásainak, be tudnak illeszkedni, megtalálják hivatásukat. Bízik benne, hogy segítségével családot alapíthatnak, amelyről gondoskodni is tudnak anyagilag, érzelmileg egy új élet reményében.

Jelölője, Gábor ezt tartja a legfontosabbnak: „Az én „anyukám” megértette velem az élet rejtelmeit, én meg tág szemekkel néztem és hallgattam, mint egy mesét. Tudom, nem fogja elengedni a kezemet akkor sem, amikor elhagyom a lakásotthont és a saját lábamra állok majd.”

Orvosnő

Dr. Csoma Zsanett

A Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati Klinikájának gyermekbőrgyógyásza a gyógyítás mellett sok egyéb tevékenységet végez: orvostanhallgatókat és gyógyszerészhallgatókat tanít, bőrgyógyászat gyakorlatot vezet, és aktívan részt vesz az egyetem tudományos kutatásaiban is.

A gyermekbőrgyógyászat iránti elköteleződésében a gyerekek szeretete pont annyira szerepet játszott, mint a területben rejlő izgalmas kutatási lehetőségek. Harmadik gyermeke, Zsigmond koraszülött babaként látta meg a napvilágot, ez a személyes érintettség motiválta abban, hogy bőrgyógyászként bekapcsolódjon az újszülöttek ellátásába. Később a Korábban Érkeztem Alapítvány munkájához is csatlakozott, melynek ma már kuratóriumi elnöke. Az alapítvány egyik legfontosabb tevékenysége, hogy lelki támogatást nyújtson azoknak a családoknak, akiknek kisbabája a vártnál korábban, vagy betegen érkezik. A koraszülött ellátásban nyert tapasztalatokat a kutatások területére is vitte magával Zsanett.

A koraszülöttek bőrápolása világviszonylatban is új kutatási területnek számít, a Perinatológiai Társaság felkérésére Zsanett és csapata készítik el a koraszülöttek bőrápolási és sebkezelési protokollját.

Dr. H. Nagy Katalin

A Békés megyei cukorbeteg gyermekeket nevelő szülők Kati doktor nénire és csapatára, a Hétpettyes Angyalokra egyszerűen csak anyukájukként tekintenek. Angyalaiknak ajánlva szeretetkönyv is készült, melyben szülők és gyermekek írják le diabéteszes történeteiket.

Katalin a gyógyításon belül nem könnyű feladatot vállalt magára. Vele találkoznak elsőként azok a szülők, akik látszólag a semmiből egyik pillanatról a másikra az intenzív osztályon találják magukat gyermekükkel. A diagnózis – 1-es típusú diabétesz – hallatán a kezdeti sokk után muszáj belevágni a nagy kalandba, ami egy szembesüléssel kezdődik: többé semmi nem lesz úgy, mint azelőtt. Ettől a felismeréstől kezdve egy örök láthatatlan köldökzsinór köti össze a családokat Katalinnal. Mire az intenzív osztályról több hét után hazaindulnak, a Hétpettyes Angyaloknak és a csapattal együttműködő szülői hálózatnak köszönhetően a döbbenetből ébredező szülők már szakszerűen mérik napi több alkalommal a vércukrot, bátran adják be az inzulint, megtanulják a szénhidrátszámítást, és elkezdenek berendezkedni új életükre.

Az első évben mindenki tudja, estefelé hol van Kati doktor néni: kongresszuson, vacsorafőzés közben és ügyeletben egyaránt érkezik az esti négy-öt telefon: jelentés a mérésekről, segítségkérés, leginkább pedig a vágy néhány megnyugtató, pánikot elűző jó szóra. Bármilyen élethelyzet adódik, Kati doktor néni ott áll a család mellett, támogatja őket nappal és őrzi az álmukat éjjel.

Dr. Mailáth Mónika

Mónika pszichiáter, gyerekpszichiáter, onkopszichiáter. Debrecenben dolgozik, főként rákbetegséggel küzdőknek segít feldolgozni traumájukat és megtalálni teljességüket a betegség ellenére is. Karizmatikus személyisége, pozitív kisugárzása páciensei szerint önmagában is gyógyítóan hat.

Aktív résztvevője a Holnapom Alapítvány munkájának, melynek keretein belül nagy tapasztalattal rendelkező szakember gárdával segítik a daganat prevenciót és a daganatos betegek gyógyulását a diagnózistól a rehabilitációig. A hozzá forduló páciensek orvosok által kontrollált és támogatott kiegészítő terápiákon és foglalkozásokon vehetnek részt, tapasztalatokat cserélhetnek, információkhoz juthatnak. Mónika fontosnak tartja az otthoni napi rutinba beépíthető, lelki gyógyulást támogató technikákat, ezeket egyéni és csoportos pszichoterápiás alkalmakon sajátíthatják el a rászorulók. Művészetterápia, jóga, közös főzések, kirándulások színesítik az alapítvány programját.

Mónikát egy férfi páciense jelölte, aki egyetemi oktatóként szeretné ország-világ előtt arcát vállalva elmondani, mennyire fontos szembenéznünk lelki problémáinkkal, felvállalni azokat és segítséget kérni. Csaba mély depressziójából Mónika segítségével kilábalva úgy érzi, a rendkívüli doktornő nélkül nem sikerült volna ilyen elszántnak és kitartónak lennie az önismeret rögös útján.

Dr. Mangó Gabriella

Gabriella egy hús-vér energiabomba. Háziorvosként és természetgyógyászként dolgozik Gyöngyösön. Meggyőződése, hogy az embert, mint egészet kell gyógyítani, nem részeire tagoltan, nem egyes szerveire koncentráltan, hanem teljes mivoltában. Hiszi, hogy amikor a hagyományos orvoslás már nem elég, a természetgyógyászat pedig még nem elég, akkor a kettőt ötvözve, összehangoltan kell elérni az egyetlen végcélt: a beteg gyógyulását.

Természetgyógyászati rendelőjébe nem csupán az ország különböző szegleteiből, hanem a határokon túlról is érkeznek. Mindenkivel megtalálja a hangot, hangulatos várótermében a várakozó betegek teát szürcsölve „klubfoglalkozást” tartanak, és elmondásuk szerint Gabinál repül az idő, mindegy, mennyit kell várni. Úgy látja, holisztikus szemlélete, széles látóköre sok helyzetben a siker záloga: volt már olyan, hogy egy vállfájásból jutott el a leukémiához, és ez a felismerés megmentette a betege életét. Hét gyereket nevel, négyen már nagyobbak és elszakadtak a szülő háztól, így már „csak” a három kicsit koordinálja: a háziorvosi és természetgyógyászati rendelések mellett mindig szakít időt arra, hogy ő vihesse őket edzésre.

Kikapcsolódásképpen verseket ír, a betegek rendszeresen olvassák verseskötetét, írásával az önszeretetről bekerült az idei Terézanyu pályázat legjobbjai közé. Környezete számára ő maga a teljesség példaképe.

Szavazás menete

Mostantól okostelefonodról is megtekintheted a döntősök kisfilmjeit és szavazatodat is leadhatod. Töltsd le az applikációt, amelyet itt találsz, attól függően, Android, Windows Phone vagy iPhone készüléket használsz!

Kövess őket a Facebookon is, ahol érdekes hírekkel, kulisszatitkokkal, játékokkal és értékes nyereményekkel várnak benneteket. A szavazás végén a www.aranyanyu.hu oldal szavazófelületén keresztül voksolók között egy tabletet sorsolnak ki, öt szerencsés pedig együtt izgulhat a döntősekkel a november 20-ai Richter Aranyanyu Díj ünnepélyes díjátadó gáláján, ahol fény derül a három közönségdíjas, a három zsűri díjas és a Ridikül különdíjas Aranyanyu személyére.

A játékszabályzatot ITT olvashatod.

Szavazzatok Ti is és osszátok meg barátaitokkal a lehetőséget!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Tisztelt rendőrség!” – Kiskapu alatt csúsztatta be segélykérő levelét a magányos néni
Lökösházán egy 86 éves asszony a rendőrséghez juttatta el segítségkérő levelét a határrendészet egykori épületének bejáratánál. A küldeményt megtaláló elmondta, hogy a levél mellett egy könyv is volt, és az egészet be is csomagolta a néni.


Egy Lökösházán élő 86 éves néni nagy magányában a hatósághoz fordult. Segélykérő levelét nem a megszokott módon juttatta el hozzájuk - írta a Blikk. A rendőrök nem mosolyogtak a szokatlan megkeresésen, hanem azóta is segítik őt, ahogy csak idejük engedi.

Lehoczki Zsolt, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság raktárosa egy egykori határrendészeti épületet ellenőrzött, amikor a földön egy különös csomagra figyelt fel. „A kiürítés után én vettem át a területet, így rendszeresen járok oda ellenőrizni” – mondta Zsolt, aki néha a kiskapu környékét is alaposabban szemügyre veszi, mert olykor a környék macskái is bebújnak itt. Aznap azonban nem az állatok, hanem egy nejlonzacskóba csomagolt könyv és egy papírlap várta.

A raktárosnak azonnal feltűnt, hogy a csomagot szándékosan helyezték el.

„Gyanús volt a csomag, látszott, hogy nem véletlenül esett oda”

– emlékezett vissza Zsolt. A gondos csomagolásból arra következtetett, hogy a feladó mindenképp el akarta juttatni az üzenetét. „A könyvet szinte biztosan azért csomagolta bele a 'feladó', hogy egyfajta nehezék legyen és ne sodorja el a mellé tett levelet a szél. A nejlonzacskónak pedig az volt a szerepe, hogy nehogy egy eső eláztassa a fontosnak tűnő papírt.” Amikor felbontotta a zacskót, a levél megszólítása – „Tisztelt rendőrség!” – egyértelművé tette, kinek szánták a küldeményt.

Zsolt azonnal értesítette a békéscsabai bűnügyi osztályvezetőt, és átadta neki a levelet. „Néhány napja heverhetett ott, hiszen nemrégiben jártam a területen, akkor még nyoma sem volt” – idézte fel. A nyomozók intézkedni kezdtek, de a folyamatot lassította, hogy Lökösháza a Gyulai Rendőrkapitánysághoz tartozik, így az ügyet végül az ottani kollégáknak adták át. A néni asszonynéven írta alá a levelet, így némi nyomozásba telt, mire azonosították.

Mikor kiderült, ki a segélykérő, a rendőrök azonnal elindultak hozzá. Az idős asszony nagyon megörült, amikor becsöngettek hozzá. Elmondta, hogy

feledékenysége miatt már ritkán mozdul ki otthonról, de nagyon hiányzik neki a társaság, és nincs kivel beszélgetnie.

A Lökösházán szolgáló egyenruhások azóta már újra meglátogatták őt, és megígérték, hogy a jövőben is így tesznek, amikor csak idejük engedi. A Gyulai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője pedig jelezte a történteket a kistérségi szociális intézmény vezetőjének, így teljes lesz az odafigyelés. Lehoczki Zsoltnak, a levél megtalálójának pedig a történtek óta folyamatosan gratulálnak a kollégái.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
30 palacsinta kevesebb mint 5 perc alatt – 100 ezer forintot nyert az 1. Országos Palacsintaevő Verseny győztese
A szervezők célja az volt, hogy közösségi találkozóhellyé alakitsák az egyébként elég kihalt Rákóczi téri vásárcsarnokot. Ez sikerült is: igazi tömeg szurkolt a helyszínen a versenyzőknek.


Palacsintás Roby története igazi józsefvárosi sikersztori: alig több mint fél éve nyitotta meg apró üzletét a Népszínház utcában, de már a legelején kultikus státuszba került. Soha nem múló jókedvvel szolgálja ki törzsvendégeit, és az árai is verhetetlenek: mindössze 300 forintot kér egy palacsintáért, amihez hasonlót aligha találunk nemhogy Budapesten, bárhol az országban.

Az üzletet mára ki is nőtte, a napokban költözött a Kiss József utca 18. szám alá, a régitől alig 50 méterre, egy sokkal tágasabb helyre. Ide akár 40-50 ember is befér, de továbbra is ő egyedül szolgál ki mindenkit, csak az alapanyagok beszerzésében van segítsége. Bár az érdeklődésre valószínűleg egyébként sem lett volna panasz, Roby gondolt egy nagyot, és plusz hírverésként meghirdette az 1. Országos Palacsintaevő Versenyt, amire a Rákóczi téri vásárcsarnokban került sor.

Egy helyi civil szervezet, a Lendület Progresszív Közéleti Egyesület (röviden LePkE) itt szervezi meg minden második hétvégén a Rákóczi téri Reggeliket, azzal a céllal, hogy újra megpróbálják behozni az emberek életébe a mára kissé megkopott fényű csarnokot.

A koncepció az, hogy olyan embereket is becsalogassanak, akik egyébként nem ott vásárolnak. Arra ösztönzik őket, hogy a reggelijüket a helyi árusoktól (pékség, hentes stb.) vegyék meg, ezzel támogatva őket. Középre asztalokat raknak ki, közben élő zene szól és kézműves programokkal is készülnek.

„Szeretnénk, ha a csarnok nemcsak vásárlótér lenne, hanem egy közösségi találkozópont is, ahol az emberek időt tölthetnek együtt” – meséli Hayes Lukács, az egyesület elnöke. Palacsintás Robyval már ismerték egymást a Népszínház utcából, így amikor megtudták, hogy helyszínt keres a versenyéhez, adta magát az együttműködés.

A név persze kicsit túlzó: bár benne van az országos jelző, azért főként inkább helyiek jelentkeztek. A rögtönzött konyhát a csarnok végében rendezték be egy éppen üres és kiadó üzlethelyiségben – ilyenből akad ott bőven. Összesen 20-an nevezhettek, bár az érdeklődés ennél jóval nagyobb volt.

„Kedves nézők, szurkolni ér! Kedves versenyzők, tömjétek!” – hangzott el a felszólítás a közös visszaszámlálást követően, és mindenki tartotta is hozzá magát. Kifejezetten nagy tömeg gyűlt össze bátorítani az evőket, a hangerő a klasszikus sportversenyek hangulatával vetekedett.

Mindenkinek 30 lekváros palacsintát kellett megennie, a maximális időkeret 15 perc volt. A győztesnek, Váradi Bencének azonban kevesebb mint 5 percre volt szüksége, ami barátok között is annyit jelent, hogy alig 10 másodperc alatt végzett eggyel. A jutalom kifejezetten bőkezű volt: nemcsak két trófeában részesült – az egyiket örökre megtarthatja, a másikat jövőre tovább kell adnia –, 100 ezer forint pénzjutalom is ütötte a markát.

A versenyt közösen finanszírozták: az egyesület a saját költségvetéséből, és Roby is hozzájárult a költségekhez (nyeremény, alapanyagok, szórólapok). A maga részéről az egész versenyt egyfajta szórakozásnak tekinti, végül még az első pár jelentkezőtől beszedett 3000 forintos nevezési díjat is visszafizette.

A nagy sikert látva pedig máris ígéretet tett rá, hogy pár hónapon belül érkezik a folytatás, de addig is mindenkit szeretettel vár új üzletébe, amit szeretne a fiatal generáció kedvenc találkozóhelyévé tenni.

A fentiekhez csak annyit tennék hozzá, hogy a választási kampány hajrájában mindenkinek receptre kellene felírni az ilyen eseményeket, amelyeknek a politikához semmi közük, de a helyi közösséget annál jobban építik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Csodával határos módon 12 nap után megtalálták a kutyájukat, Pipának egy autóbaleset után veszett nyoma
A 11 éves kutya egy autóbaleset után menekült el, végül halőrök találtak rá a váci Kompkötő-szigeten. Kimerülten, de sértetlenül került haza a gazdáihoz.


Tizenkét nap után, egy dunai szigeten találtak rá Pipára, az eltűnt kutyára a rendőrök. Február végén veszett nyoma az állatnak, miután gazdái autóbalesetet szenvedtek.

A 11 éves kutya kálváriája akkor kezdődött, amikor gazdái autóbalesetet szenvedtek a 12-es úton februárban. Az ütközés erejétől kinyílt a csomagtartó és az állat szállítóboxa is, a sokkos Pipa pedig az erdőbe rohant. Hiába futottak utána, a sötétedésig tartó kutatás sem hozott eredményt.

A gazdák azt mondták, hogy mindent bevetettek, hogy megtalálják kedvencüket. A keresésbe az egész Dunakanyar bekapcsolódott. „Kutyával, drónnal, mindenféle módszerrel kerestük; plakátoltunk, Facebookon élőztem, szórólapoztunk, és az egész Dunakanyar tudta a történetet. Tényleg akárhová mentünk, szájról szájra terjedt ez a sztori. Nagyon sok barátunk, ismerős és ismeretlen segített; elképesztő volt az összefogás” – mesélte Tóth-Czudar Orsolya, a kutya gazdája.

A napokig tartó reménytelen keresés után végül múlt héten érkezett a várva várt hívás: halőrök jelezték, hogy látták a kutyát a váci Kompkötő-szigeten – számolt be róla az RTL Híradó. Orsolya hiába volt lázas, férjével azonnal a helyszínre sietett. Ott szembesültek a drámai helyzettel: a kutya a szigeten volt, és megpróbált volna átúszni hozzájuk.

„Örömében folyton oda akart jönni hozzánk, be is akart menni a vízbe, hogy átússzon. De láttuk, hogy a sodrás nagyon veszélyes, ezért folyamatosan arra kértük: üljön, maradjon, feküdjön. Így három órán keresztül távol tartottuk a víztől”

– idézte fel a feszült órákat a gazdája.

Mivel a sodrás miatt nem tudtak átjutni a szigetre, a rendőrök segítségét kérték. A BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságának két járőre sietett a helyszínre. „A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság két járőre átvitte a kutya gazdáját a szigetre, és a sűrű bozótoson átvágva végül megtalálták az állatot” – mesélt a mentőakcióról Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A 12 napnyi csatangolástól Pipa teljesen kimerült és sokat fogyott, de végre épségben hazakerülhetett. Gazdái szerint azóta már jobban van, és kedvenc kanapéján hortyogva piheni ki a megpróbáltatásokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ott hittük el, hogy bármi jön, együtt megküzdünk vele” – így adott erőt Zoé családjának a Bátor Tábor
Zoé még csak öt és fél éves volt, amikor kiderült, hogy agydaganat miatt meg kell műteni. A családot letaglózta a diagnózis, ám a táborban átélt élmények hatására megszabadultak a félelemtől.


„Ha egyetlen mondatban kellene elmondanom, mire tanít a Bátor Tábor, ez lenne: higgy magadban, és merj örülni a kis dolgoknak is” – mondja Zita, akinek a nagyobbik gyermeke, Zoé súlyos betegséggel küzdött.

Hitre óriási szükségük lett, mert váratlanul érte őket annak idején a diagnózis, és néhány nap alatt fordult fel az életük. A négyfős család megszokott hétköznapjaiba bekúszott a bizonytalanság és a félelem.

A Bátor Táborban töltött idő azonban átírta bennük mindazt, amit addig a betegségről gondoltak.

„Zoé öt és féléves volt, amikor megkaptuk a diagnózist az agydaganatról. Korábban semmi nem utalt rá, csak egy éven belül kétszer fájt a feje”

– idézi fel Zita a történteket.

A betegség megváltoztatta a család életét

Először migrénre gyanakodott a gyermekorvos, ezért tovább küldte őket neurológiai vizsgálatra, ami után MRI-t javasoltak. Ekkor derült ki, mi okozta a fejfájást.

„Ijesztő volt, nem voltunk felkészülve rá”

– mondja az édesanya. Másnap már újabb vizsgálatok, konzíliumok, majd a műtét következett. Olyan gyorsan követték egymást az események, hogy a családnak szinte ideje sem maradt arra, hogy átgondolja, mi is történik velük.

A műtét szerencsére sikeres volt, ám a nehézségeik itt nem értek véget. A beavatkozás után hosszabb kórházi tartózkodásra és a gyógyszeres beállításra volt szükség.

Zoé azóta is naponta négyszer kap gyógyszert, és a rendszeres kontrollvizsgálat is a család mindennapjainak részévé vált.

„Meg kellett szoknunk, hogy az életünk reggeltől estig e körül forog” – mondja Zita.

A kisebbik testvér, Lia ekkor még csak kétéves volt. Amíg Zoé az édesanyjával három és fél hetet a kórházban töltött, ő a nagymamájával volt, hogy az apukája dolgozni tudjon és intézzen minden szükséges feladatot.

A Bátor Táborról az a doktornő beszélt nekik, aki végigkísérte őket ezen az úton. Elmondta, hogy ott olyan családokkal találkozhatnak, akik hasonló megpróbáltatáson mentek keresztül, és ez sokat adhat nekik lelkileg.

Zoé szülei örültek a lehetőségnek, éltek is vele és azóta is hálásak érte a doktornőnek.

A betegg gyerekek szülei nem is sejtik, mennyi pozitív élményt tartogat a Bátor Tábor

Nem is sejtették, mennyi pozitív élményt tartogat a Bátor Tábor

A műtét után nem tudták, hogyan kezeljék lelkileg Zoé a betegségét és mindazt, ami ezzel jár. Kíváncsiak voltak, mi vár rájuk.

Már a Bátor Táborba érkezésük pillanata is emlékezetes maradt számukra, olyan szeretettel fogadták őket a cimbik, vagyis az önkéntesek.

„Azonnal különlegesnek éreztük magunkat” – meséli Zita „Az első percekben családi fotó készült rólunk, amiből az egyik foglalkozáson közösen készítettünk egy nagy plakátot, ami azóta is az otthonunk dísze. Ezek az apró gesztusok rögtön azt üzenték: itt fontosak vagyunk, itt jó helyen vagyunk.”

A táborban a gyerekeket korosztályuk szerint csoportokra osztották, így Zoénak és Liának is külön programjai voltak. A szülők pedig a sorstársaikkal beszélgethettek, olyan szülőkkel, akik pontosan értették a helyzetüket.

Különösen sokat jelentett nekik az, hogy olyan családokat is láttak, akik már előrébb jártak ezen az úton.

„Ez erőt adott nekünk: hinnünk kell abban, hogy minden rendben lesz”

– mondta Zita.

Bátor Tábor közösségi élmények

Az igazi fordulópontot egy csoportfoglalkozás hozta el

Minden szülő kapott egy papírt, amire fel kellett írnia, mit szeretne a táborban hagyni, és mit vinne haza onnan.

„Azt írtam, a nyugalmat vinném magammal, a félelmeimet pedig a táborban hagynám.”

A papírtól később jelképesen megszabadultak – ezzel együtt annak a tehernek egy részétől is, amit hónapok óta cipeltek.

„Akkor úgy éreztem, valóban elengedhetem a problémákat.”

Ez az élmény nemcsak neki adott erőt. A férjével együtt azt látták a többi szülőn, hogy ők is ugyanúgy felszabadultak a számukra biztonságos közegben, ahol nem kell magyarázkodni, nem kell erősnek látszani, és nem kell állandóan készenlétben lenni.

A táborban működő minikórház, az egészségügyi stáb és az itt dolgozó önkéntesek mind azért vannak, hogy a gyerekek és a családok teljes testi és lelki biztonságban érezzék magukat, így a szülők ténylegesen tudnak hosszú idő után magukra és egymásra figyelni.

Meghatotta őket a cimbik kedvessége és a Bátor Táborban dolgozók profi hozzáállása is, amivel Zoét nem betegként, hanem gyerekként kezelték.

Bár Zoé a Családi Táborban még nem oldódott fel azonnal, a programok így is mély benyomást tettek rá.

A lovas foglalkozás különösen emlékezetes maradt számára. A saját korosztályával akkor még nem sikerült közelebb kerülnie, de a cimbikkel és a felnőttekkel jól érezte magát. A szülein pedig azt látta, hogy nyugodtabbak lettek, nem aggódtak annyit, csökkent a feszültség és ez rá is jó hatással volt.

Együtt mindent legyőz a család

A tábor egyik játékos programja a család életének szimbólumává vált. Mindenki jelmezbe öltözött, és a színpadon egy-egy jelenetet adtak elő. Zita és a férje királynőként, illetve királyként küzdött meg a hercegnőkkel, vagyis a lányaikkal együtt a sárkánnyal. A mese mögött egy valós felismerés húzódott meg.

„Ott mi is elhittük, hogy ezzel az erővel felvértezve mindegy, mi jön, megküzdünk vele” – idézi fel Zita. „Történhet bármi, a férjemmel hős lovagként szállunk vele szembe, és nem engedjük, hogy úrrá legyen rajtunk a félelem.”

Ezt az erőt vitték magukkal haza: a félelem ne vehesse át az irányítást.

A Bátor Tábor a gyerekek hozzáállását is átírta

Később Zoé már önállóan is részt vett a táborban, és ezek az alkalmak még inkább megmutatták, milyen sokat jelent számára ez a közeg. Annyira szerette, hogy otthon is lelkesen mesélt róla a húgának: az esti programokról, a lovaglásról, a „bátorkodásról”, azokról a pillanatokról, amikor a szabályok mellett is jut hely a felszabadult gyereklétnek.

Az első önálló tábor után egyértelmű változást láttak rajta. „Zoé sokkal nyitottabb lett mások felé” – mondja Zita.

A táborban össze is barátkozott egy kislánnyal, akivel azóta is tartják a kapcsolatot.

Közben Lia akkorára nőtt, hogy szülők nélkül táborozhatott a testvérével. Zitáék bíztak benne, hogy a közös élmények még közelebb hozzák a lányokat egymáshoz. Valóban így történt a Bátor Tábor Testvér Táborában.

Bár a két testvér különböző személyiség – Zoé megfontolt, higgadt, Lia cserfes és örökmozgó –, a tesós tábor mindkettőjüknek sokat jelentett. Közösen alkottak, figyeltek egymásra, és olyan emlékeket szereztek, amelyek csak a kettejüké.

Az egyik legkedvesebb ezek közül a tábortánc, amit a lányok otthon az édesanyjuknak is megtanítottak. Néha hárman táncolják el, már ez is az életük része.

Lia számára a testvértábor azért is volt fontos, mert segített még mélyebben megértenie a nővére helyzetét. A családban mindig nyíltan beszéltek a betegségről, sosem érezte magát kizárva, ám a tábor új nézőpontot adott neki. „Amikor hazajöttek, Lia azt mondta, most már érti, Zoé miért szeret a Bátor Táborba járni, és mitől érzi ott magát másnak.”

Életre szóló élmény

Zita szerint a Bátor Tábor legnagyobb ajándéka talán az volt, hogy segített nekik átkeretezni a velük történteket. Nem a betegség ténye változott, hanem a hozzáállásuk. „Megerősített bennünket abban, hogy mi döntünk arról, hogy folyamatosan félelemben élünk-e, vagy meglátjuk az élet pozitív oldalát is.”

Azoknak a családoknak, akik beteg gyereket nevelnek és még nem jártak a Bátor Táborban, Zita szívből ajánlja, hogy éljenek a lehetőséggel.

„Mindenképpen látogassanak el a táborba, és tapasztalják meg, milyen ebben az elfogadó és védett közegben lenni, ahol képtelenség nem mosolyogni.”

Mert van egy hely, ahol mindenki azon dolgozik, hogy a családok legalább egy kis időre letehessék a terheiket.

A daganatos betegséggel diagnosztizált gyerekeknek sok nehézséggel kell megküzdeniük. Hónapokat töltenek a kórházban családjuktól és barátaiktól elszigetelve. A Bátor Tábor ingyenes programjain azonban erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez.

Ajánld fel adód 1%-át a Bátor Tábor Alapítványnak!

Adószámuk: 18107913-1-41

Rád is szükségük van, hogy folytathassák a munkájukat, és minél több súlyosan beteg gyermek élhessen át gyógyító élményeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk