HÍREK

Behívta a kínai egyetem miatt Palkovics Lászlót a nemzetbiztonsági bizottság

A parlament a Fudan egyetemmel kapcsolatos titkosszolgálati kérdések miatt hallgatja meg a projektet koordináló innovációs és technológiai minisztert.

Link másolása

A parlament nemzetbiztonsági bizottsága meghallgatja Palkovics Lászlót a Fudan egyetemmel kapcsolatos titkosszolgálati kérdések miatt - írja a 444.hu.

Az innovációs és technológiai miniszter a Kínai Kommunista Párt egyetemével kapcsolatos nemzetbiztonsági kockázatokról hétfőn a Hír TV-ben azt mondta, ő nem ért a titkosszolgálatokhoz, egyébként pedig szerinte, ha bármelyik nagy ország titkosszolgálati tevékenységet akar végezni Magyarországon, "akkor ehhez nem kell ennek egy egyetem, ezt meg tudja oldani számos más módon is".

A parlament nemzetbiztonsági bizottságának ellenzéki tagjai (Stummer János, Molnár Zsolt és Ungár Péter) az erről szóló közleményükben azt írták:

"A miniszter úrnak ebben az egy dologban bizonyosan igaza van, mert ha nem így lenne, akkor tudná, hogy ha egy egyetem a kínai kommunista pártközpont irányítása alatt áll, diplomata képzést indít Budapesten, nemzetbiztonsági szempontból ellenőrizhetetlen kapcsolati hálókat alakít ki, akkor az bizony nagyon komoly hírszerzési tevékenységre utal. A Fudan Egyetem pont ilyen".

A közleményben azt is hozzátették: Palkovics szakértelmének hiányában nem bíznak benne, hogy választ kapnak a kérdéseikre, viszont legalább megoszthatják vele a "nemzetbiztonsági szempontból nagyon is valós aggályainkat", és így talán benne is aggodalmat kelthetnek.

A Budapest Diákváros projekt és a Fudan Egyetem építésének koordinálása egyébként nemrég került Palkovics Lászlóhoz, miután a kormány ezeket elvette Fürjes Balázstól.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Matematika érettségi: itt vannak a hivatalos megoldások
Általános vélemény szerint nem az egész vizsga volt könnyű, de szinte biztosan mindenki talált benne olyan feladatot, amit meg tudott oldani.

Link másolása

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, lezajlottak a középszintű írásbeli érettségik matematikából. A részben megváltoztatott vizsgán a diákoknak ún. sodrófadiagrammal, koordinátageometriával, halmazelmélettel és egy képzeletbeli polgármesterválasztás alapján a százalékszámítással is meg kellett küzdeniük.

Kedden az Eudline már megjelentette a nem hivatalos megoldásokat, mára pedig megérkezett a hivatalos megoldókulcs is.

A szaktanárok hivatalos véleménye szerint a matekfeladatok vegyes nehézségűek voltak, de szinte minden diák találhatott benne olyat, amit könnyebben meg tudott oldani, vagy amit korábban már alaposabban gyakorolt. Volt olyan vélemény is, hogy egy jobb képességű általános iskolás számára sem okozott volna nehézséget az érettségi vizsga megírása.

Ha kíváncsi vagy, hogy neked hogy sikerült a megpróbáltatás, esetleg rég vizsgáztál már, és érdekel, hogy átmentél volna az idei érettségin, IDE KATTINTVA le tudod ellenőrizni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Zivatarok és felhőszakadás miatt adtak ki riasztást – a fél országot elöntheti az eső
Elsősorban délen és keleten kell komoly esővel és viharral számolni. A következő napokban lassan, fokozatosan javul az idő.
Malinovszki András / Fotó: Bernhard Jaeck / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2024. május 08.


Link másolása

Szerda délelőttől előreláthatólag a délutáni órákig az ország délnyugati, déli, illetve keleti részén, leginkább a határhoz közeli területeken helyenként zivatar alakulhat ki – figyelmeztet a met.hu. Zivatar vagy intenzív zápor környezetében délutánig lokálisan felhőszakadásszerű intenzitású (kb. 15-25 mm) csapadék előfordulhat az említett részeken, illetve délen napközben szélerősödés is kialakulhat.

Az Időkép előrejelzése szerint a zivatarok által nem érintett részein szakadozottá válik a felhőzet, többfelé akár hosszabb időszakokra is előbújik a nap.

Délutánra 16 és 23 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtökön délen, délkeleten növekedhet meg gyakrabban a gomolyfelhőzet, és itt helyenként zápor, egy-egy gyenge zivatar is előfordulhat. Észak, északnyugat felé haladva egyre kevesebb lesz a felhő, egyre több a napsütés. Az északkeleti szél több helyen megerősödik. Hajnalban 6-14, a délutáni órákban 20-24 fokot mérhetünk.

Pénteken sokkal jobb időre van kilátás, az ország nagy részén sok lesz a napsütés, jelentéktelen zápor csak elvétve alakulhat ki. Helyenként még élénk lesz az északkeleti szél. Kora reggel 5-13, délután 20-25 fok valószínű.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bajnai Gordonból a világ egyik legsikeresebb magyar menedzsere lett Londonban
Hatalmas pénzekről dönt, és a világ legnagyobb infrastrukturális cégeivel dolgozik együtt a volt magyar miniszterelnök. Arról is beszélt, szeretne-e visszatérni a magyar politikai életbe.

Link másolása

Bajnai Gordon „ismeretlen” londoni menedzserkarrierjét mutatja be a Forbes Magazin. Azt írják, a volt magyar miniszterelnök egy 12 ezer milliárd dolláros piac meghatározó arca.

Az életéről szólva megjegyzik, hogy hétfő és péntek között London egyik legpatinásabb negyedébe jár dolgozni, a Magyarországon csak kevesek által ismert Campbell Lutyensbe, egyébként pedig Magyarországon van, a családjával.

Arra kérdésre, hogy cégének kik a legfontosabb ügyfelei, úgy felelt: „Mondjuk inkább azt, hogy vállalatfelvásárlási alapok”. Kifejtette: olyan területet fednek le, ahol nyugdíjalapok, biztosítók, családi alapítványok keresik a tőke helyét, körülbelül 12 ezer milliárd dollár (4,4 trillió) forint értékben.

Bajnai Gordon a cég egyik partnere és egyben résztulajdonos vezetője is, az egyik üzletágat ő viszi. eddig legalább 250 milliárd dollár tőkét közvetítettek zárt körben. Ügyfeleik olyan befektetésekben érdekeltek, mint például a londoni Gatwick vagy a New York-i La Guardia repülőtér, illetve vasutak Franciaországban vagy Olaszországban, tengeri kikötőkben.

„A legnagyobb alap, amin most dolgozom, huszonötmilliárd dollár (9,2 ezer milliárd forint) lesz, amikor majd meglesz. Név nélkül annyit mondhatok róla, hogy a világ vezető infrastruktúraalap-kezelőjének adunk tanácsot” – adott némi betekintést jelenlegi munkájába Bajnai Gordon.

Volt kollégája, egykori kabinetfőnöke, Schmidt-Hegedüs Dóra szerint Bajnai remek tárgyalópartner, és nagyon felkészült. „Mindig többet tud, mint aki az asztal túloldalán ül, és olyan a tárgyalástechnikája, hogy a végén a másik fél is elégedetten áll fel, és nem azért, mert kompromisszumot kötöttek, hanem mert úgy tárgyal” – fogalmazott egykori munkatársa.

Természetesen nem tehették meg, hogy ne térjenek ki arra a kérdésre, hogy a 2014-ben a magyar politika színpadán újra feltűnő volt miniszterelnök tervez-e ismét hazai politikai karriert. Bajnai válasza erre meglehetősen egyértelmű volt: „Felnőtt ember tudja, hogy tetteinek, döntéseinek következményei vannak, én is tisztában voltam vele, hogy mi lesz annak a trade offja, hogy elvállalom a miniszterelnökséget (…) Na jó, mindent azért nem láttam, de nem voltak jó érzéseim”. Azt is mondta, szívesen gondol vissza azokra az időkre, amikor egy csődközeli helyzetből hozták ki Magyarországot.

via Telex

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Érettségi 2024: A kereszténység elterjedése és az erdélyi fejedelemség a töritémák között
Három, illetve négy órájuk van a diákoknak a feladatok teljesítésére.

Link másolása

Középszinten három, emelt szinten pedig négy órájuk van a diákoknak a szerdai történelem érettségire, írja az eduline.hu. Középszinten 68 802, míg emelt szinten 7679 tanuló vizsgázik reggel 9 óra óta.

A portál szerint a középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak. Ezen kívül a diákoknak Hunyadi Mátyással, az I. világháborúval, a Horthy-korszakkal kapcsolatos kérdésekre is kell válaszolniuk. A feladatlap első részében szerepel még a Rákóczi-szabadságharc és Magyarország reformkori gazdasága is.

A rövid esszé témái idén az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása lehetnek, míg a hosszú esszében vagy az Erdélyi Fejedelemségről, vagy a gazdasági rendszerváltoztatásról kell írnia az érettségizőknek.

Középszinten a négy esszéfeladat közül kettőt választhatnak az érettségizők: egy egyetemes történelemre vonatkozó rövidet, és egy magyar történelemmel foglalkozó hosszút. A választás során arra is figyelniük kell, hogy az egyik esszé az ókortól 1849-ig tartó időszakhoz kapcsolódjon, a másik pedig 1849 utánihoz.

Emelt szinten a hat esszéfeladat közül hármat kell kifejtenie a diákoknak: a középszinthez hasonlóan egy egyetemes történelemre vonatkozó rövidet, egy a magyar történelemmel kapcsolatos hosszút, és egy komplexet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: