Barátja holtteste alatt, egy konténerbe bújva élte túl a Hamász mészárlását egy izraeli modell
Eleinte azt hitték, hogy tűzijáték van a zenei fesztiválon, csak később jöttek rá, hogy rakétákat lőttek ki rájuk. A fiatal pár egy konténerben keresett menedéket.
A barátja holtteste alatt bújt el egy konténerben egy izraeli modell, amikor a Hamász terroristái lövöldözni kezdtek a határhoz közeli zenei fesztiválon, írja a Daily Mail. Noam Mazal Ben-David két órán keresztül eljátszotta, hogy meghalt, miközben a terroristák a barátját és több tucat embert a szeme láttára lőttek agyon.
A 27 éves modellt is eltalálták a csípőjén és a lábán, de tisztában volt azzal, hogy ha nem marad csendben, akkor vele is végeznek. A hamászosok végül összesen 260 embert gyilkoltak meg a fesztiválon október 7-én.
Eleinte még azt hitték, hogy tűzijátékokat lőnek ki, csak később jöttek rá, hogy ezek rakéták. Idővel megjelentek a fegyveresek, és egy biztonsági őr azt mondta, hogy fussanak, ha kedves az életük, miközben a harcosok válogatás nélkül lőttek a tömegbe. A modell beszámolója szerint szemtanúja volt annak is, hogy minden könyörgés ellenére elhurcoltak egy fiatal lányt, akivel szörnyű dolgokat tettek később.
A pár azonban már nem jutott el az autójáig, mert a terroristák lezárták a kijáratokat. Kétségbeesetten telefonálni kezdtek az ismerőseiknek, megosztották tartózkodási helyüket és segítségért könyörögtek. Amint észrevették, hogy egy fegyveres közeledik feléjük, David Neman hátradobta a barátnőjét a konténer végébe, ahol menedéket kerestek, és azt mondta neki, hogy bújjon olyan mélyre, amilyen mélyre csak tud.
Nem sokkal ezután az egyik terrorista lövöldözni kezdett a konténerben elbújtak közé. Szabályosan olyan volt, mint az orosz rulett, mondta Noam Mazal Ben-David, aki szerint a barátját a mellkasán találták el, egy rajta fekvő nőnek pedig a vállába fúródott golyó. Ekkor becsukta a szemét, és azon imádkozott, hogy bárcsak sose kellene kinyitnia. A terroristák végül csak azért nem lőtték agyon, mert azt hitték, hogy ő is meghalt a többiekkel együtt.
A modellt végül az izraeli hadsereg katonái találták meg. A konténerben összesen tizenhatan bújtak el, közülük csak négyen élték túl a mészárlást.
A barátja holtteste alatt bújt el egy konténerben egy izraeli modell, amikor a Hamász terroristái lövöldözni kezdtek a határhoz közeli zenei fesztiválon, írja a Daily Mail. Noam Mazal Ben-David két órán keresztül eljátszotta, hogy meghalt, miközben a terroristák a barátját és több tucat embert a szeme láttára lőttek agyon.
A 27 éves modellt is eltalálták a csípőjén és a lábán, de tisztában volt azzal, hogy ha nem marad csendben, akkor vele is végeznek. A hamászosok végül összesen 260 embert gyilkoltak meg a fesztiválon október 7-én.
Eleinte még azt hitték, hogy tűzijátékokat lőnek ki, csak később jöttek rá, hogy ezek rakéták. Idővel megjelentek a fegyveresek, és egy biztonsági őr azt mondta, hogy fussanak, ha kedves az életük, miközben a harcosok válogatás nélkül lőttek a tömegbe. A modell beszámolója szerint szemtanúja volt annak is, hogy minden könyörgés ellenére elhurcoltak egy fiatal lányt, akivel szörnyű dolgokat tettek később.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Péterfy Sándor Utcai Kórház egyik krónikus belgyógyászati osztályán a betegek ellátása havonta összesen nagyjából 160 ezer forintba kerül. A Telex egyik olvasója szerint
a kórház napi 2000 forintot kér, ezen felül pedig havonta 120 ezer forintot kell befizetni egy alapítványnak.
A tájékoztatóban csak a napi díjról esik szó, az alapítványi hozzájárulás nem szerepel benne.
A hozzátartozó elmondása szerint édesanyját a kórház Szövetség utcai telephelyén működő III. Krónikus belgyógyászati osztályra irányították. Azt írta: „A tájékoztató szerint 2000 forintot kell fizetnünk naponta a Péterfy Sándor kórháznak. A doktornő viszont azt mondta, ez csak az alap. Havonta még 120 ezer forintot is be kell fizetni egy alapítványnak. Ez az összeg nincs benne a tájékoztatóban.”
A lap több más beteget gondozó családtagot is megkérdezett, akik szintén megerősítették, hogy az ellátás díja eléri a havi 160 ezer forintot.
Többen azt mondták, hogy az ellátás színvonalasabb, mint amit más intézményekben tapasztaltak: a betegeket minden nap felültetik, tisztába teszik őket, és az orvosok, valamint a nővérek is kedvesek.
A betegjogi képviselő azt közölte, hogy „emelt ellátásért szabad kiegészítő díjat kérni,
ez esetben az emelt ellátás mibenlétéről, az ellátási részletekről, a díjról tájékoztatást kell adni, ha szükséges külön szerződést kötni, és a befizetett díjról bizonylatot adni”.
A krónikus belgyógyászati osztályokon olyan betegek vannak, akik már nem tartoznak az aktív fekvőbeteg-ellátás alá, de egészségi állapotuk miatt további intézményi gondozásra van szükségük.
Az ellátás célja az állapotuk fenntartása vagy javítása, illetve szociális problémáik rendezése és elhelyezésük biztosítása. Ezeket az osztályokat a köznyelv gyakran „elfekvőként” emlegeti.
Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász a Telexnek azt mondta: „Térítési díjat szociális otthon vagy kimondottan csak ápolási tevékenységet végző intézmény esetében kell kötelezően fizetni, ott tényleg van napidíja az ellátásnak, de egy állami kórházban nem lehet kötelező alapdíjat kérni.” Hozzátette, hogy szerinte a helyzet akkor lenne átlátható, ha az érintett osztályok a szociális ellátórendszer részévé válnának. Amíg a kórház fő feladata az egészségügyi ellátás, addig más szabályok érvényesek rá.
A kórház a lap megkeresésre azt közölte, hogy a Belügyminisztérium vizsgálatot indított, és annak lezárultáig nem adnak bővebb tájékoztatást.
A Péterfy Sándor Utcai Kórház egyik krónikus belgyógyászati osztályán a betegek ellátása havonta összesen nagyjából 160 ezer forintba kerül. A Telex egyik olvasója szerint
a kórház napi 2000 forintot kér, ezen felül pedig havonta 120 ezer forintot kell befizetni egy alapítványnak.
A tájékoztatóban csak a napi díjról esik szó, az alapítványi hozzájárulás nem szerepel benne.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szeptember 1-jén kezdték el postázni a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványokat. Ezeket az utalványokat egy alkalommal, személyenként lehet felhasználni, és kizárólag hideg élelmiszer vásárlására szolgálnak.
Sokan azonban úgy döntöttek, hogy az utalványokat nem maguk használják fel, hanem felajánlják az Oltalom Karitatív Egyesületnek.
Eddig összesen két és fél millió forintnyi utalvány gyűlt össze. Ezekből az adományokból az egyesület napi négyszáz adag ételhez tudja beszerezni az alapanyagokat.
Nemcsak az Oltalom Dankó utcai központjában fogadják az utalványokat, hanem egy újlipótvárosi könyvesboltban is gyűjtik őket. Csak ebbe a boltba másfél millió forint értékű utalvány érkezett.
A szervezet vezetője, Iványi Gábor az RTL Híradónak azt mondta: „a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát sokan máris nekik adták, ami
nagy segítséget jelent nekik, hogy beszerezhessék az alapanyagokat az általuk kiosztott, napi négyszáz adag ételhez.”
Az utalvány amiatt is nagy segítséget jelent, mert az egyesület számlájára érkező pénzt a NAV folyamatosan inkasszó alá vonja adó- és járuléktartozásokra hivatkozva.
Szeptember 1-jén kezdték el postázni a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványokat. Ezeket az utalványokat egy alkalommal, személyenként lehet felhasználni, és kizárólag hideg élelmiszer vásárlására szolgálnak.
Sokan azonban úgy döntöttek, hogy az utalványokat nem maguk használják fel, hanem felajánlják az Oltalom Karitatív Egyesületnek.
Eddig összesen két és fél millió forintnyi utalvány gyűlt össze. Ezekből az adományokból az egyesület napi négyszáz adag ételhez tudja beszerezni az alapanyagokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ha harckocsikat és más katonai járműveket láttok az utakon, felettük helikopterrel, ez az oka
Az Adaptive Hussars 2025 NATO-gyakorlathoz kapcsolódóan szeptember 15-28. között a Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik.
A szeptember 1-jén kezdődött Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) nagyszabású országvédelmi gyakorlat - ami az idei év és egyben a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete - kapcsán a végrehajtás harmadik hetében is fokozott közúti, illetve légijármű forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítani az ország több pontján - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint
a tervezett, NATO keretek között megrendezett összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlat végrehajtása kapcsán - alakulatok áttelepüléséhez kapcsolódó csapatmozgások, eszközátcsoportosítások miatt - megnövekedett forgalomra kell számítani az ország legtöbb vármegyéjére kiterjedő autópályákon, autóutakon és településeken.
Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlathoz kapcsolódóan, a szeptember 15-28. közötti időszakban a Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik
- jelezték.
Hozzátették: a katonai eszközöket szállító járművek közlekedése miatt fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre van szükség az érintett útvonalokon az említett időpontokban.
A járművek, konvojok mérete és haladási módja eltérhet a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól, ezért a Magyar Honvédség kéri a közlekedők együttműködését - írták, kiemelve, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.
A szeptember 1-jén kezdődött Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) nagyszabású országvédelmi gyakorlat - ami az idei év és egyben a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete - kapcsán a végrehajtás harmadik hetében is fokozott közúti, illetve légijármű forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítani az ország több pontján - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotók: Felhőszakadás Dunaújvárosban, így állt a víz a város utcáin
A Duna-parti város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, és több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.
Intenzív záporok, zivatarok indultak be kora délután hazánkban a hidegfront mentén, melyek helyenként 20-30 millimétert meghaladó csapadékot hagynak hátra, írta az Időkép.
Dunaújváros nem úszta meg:
a város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.
Még a dunaújvárosi webkameránk felvételén is látszott, hogy önti el a víz az egyik forgalmas kereszteződést.
A front és vele együtt a zivatarok lassan vonulnak kelet, délkelet felé. A Dunaújvárost elmosó felhőszakadás Kecskemét irányába haladt tovább.