A Rovatból

Az X-Faktorban várat építettek abból is, amiből tudjuk, hogy nem lehet

A szombati adásból kiderült, hogy a zsűri nem szereti a zenei alap nélkül előadott nótákat, a szép lányoknak viszont a színpadon a helyük.
Szabó Eszter írása - szmo.hu
2017. szeptember 24.



A szombati X-Faktor a válogatók utolsó felvonásával indult, melyen egy, mostanában a Pumpedékből ismerős szereplő érkezett elsőként a színpadra. Nem sokan ismerték fel Snezit, ám Gáspár Laci igen:

Sorozatba is játszik vagy nem tudom, mit csinál benne – írta körül a lehető legpontosabban a jelölt munkásságát Gáspár László.

Az mondjuk ugyanakkor elég nagy bunkóság volt, hogy ByeAlex nem tudott odafigyelni a dalra az elejétől, mert a behozott kiskutyával szórakozott.

Azért minden előadót, akár jó, akár nem, megillet a figyelem, ha már ezért veszi fel az ember azt a kevéske gázsit. Lehet, sőt, néha kell rossz fejnek lenni értékeléskor, de a tiszteletet megérdemli azért az összes jelentkező, na.

Snezi egyébként nem rossz, ám teljesen kiforratlan előadó, és emiatt még nem tud élvezhető produkciót nyújtani. Nem lehet csakis a tehetségre alapozva színpadra állni, ha gyakorolna, jóval stabilabb hangja és magabiztosabb fellépése lenne. Na, de mit számít ez, ha a zsűrinek tetszett úgy is, ahogy volt.

Gigi annyit mondott:

"
Szép lány vagy, akinek színpadon a helye.

Ajjnemáár!– forgatta volna a szemét válaszképp Aretha Franklin és Tina Turner, ha éppen nem máshol lettek volna.

Babai Adrián előadása azért volt érdekes, mert elképesztő önbizalommal és hittel közvetítette azt a nagyon kevés tehetséget, ami neki megadatott. Ezt ebben az országban rengeteg tehetséges és képzett embernek kéne megtanítania, úgyhogy jövője inkább motivációs trénerként lehet fényes, mint énekesként.

"Azt szokták mondani, hogy szarból nem lehet várat építeni. Megtetted!" – utalt ugyanerre Gáspár, amihez Radics Gigi is bólogatott.

Videó: Babai Adrián éneke

A versenyzőkre egyébként jellemző, hogy szándékosan nehéz nótát választanak, néha szükségtelenül. Inkább olyat kellene, amivel jobban megmutathatják a hangi adottságaikat, ami nem mindenkinél a zúzás, bevadulás, frazír és energia. Annak idején a Megasztár 2-ben Bartók Eszter az Elefánt c. dalával simán bejutott mindenféle nagyobb erőlködés nélkül is, önmagát adva.

A ciki előadók hallgatása közben a zsűri egy kicsit parádézott azon, hogy mostanában mindenki alap nélkül érkezik a műsorba. Nem értették, mi lehet ennek az oka.

"Mer úgy könnyebb" - foglalta össze ByeAlex a feltett kérdés teljesen eltévedt konklúzióját.

Egyébként valószínűleg az az oka, hogy habár rengeteg karaoke-alap van az interneten, de azok jó eséllyel nincsenek a versenyző saját hangfekvésében. Mivel így kényelmetlen lenne a kiválasztott dal, vagyis egyszerűbben „ordibálós”, „fejhangos” vagy „morgós”, ezért kénytelenek alap nélkül jönni.

A felháborodás a televízió előtt ülve egyébként teljesen érthetetlen volt, hiszen aki igazán jó énekes, az a capellában is meg tudja mutatni, hogy az, sőt.

Arról nem is beszélve, hogy a tehetségkutatók első jó néhány szériájában kifejezetten tiltott volt a zenei alapra éneklés, pontosan amiatt, mert a hangszerek és egy-egy jó vokál a felismerhetetlenségig feljavíthat egy-egy nem olyan jó énekest is. A zsűri tagjai közül 3 egyébként zenei alap nélkül jutott be annak idején a Megasztárba.

Ettől függetlenül persze szívük joga utálni azt, ha alap nélkül érkeznek a jelentkezők.

A folytatásban be is mutattak néhány zenei alap nélkül érkezett jelentkezőt, akik között a fiúk némelyike egy-egy szomorú, farsangi Cseh Tamás-paródiának tűnt. Az este első igazán jó énekese Halász Rebeka volt, aki szintén csak az énekhangját hozta. Laci idejekorán leállította, és kerestek neki egy karaoke verziót, amivel aztán tovább is jutott a lány, aki természetesen egyáltalán nem a zenei alap meglétének köszönheti mindezt. Jó volt és kész.

Videó: Halász Rebeka éneke

Páros formációk is indultak tegnap, közöttük a legjobb a Long Way együttes volt, de csak azért, mert a következő párbeszédet folytatták le Puskás Petivel:

- És miért Long Way a nevetek?

- Azért, mert már hosszú út áll előttünk – foglalta össze múltjukat és jelenüket az egyik művész.

A másik fiatal duót arról faggatták, mióta ismerik egymást, ott pedig Gáspár brillírozott:

- Mióta megszülettem, azóta ismerem - jelentette ki a 18 éves forma fiú hasonló korú barátjára.

- Ott volt a szülőszobában? - csodálkozott rá a duett történetére Gáspár Laci.

- Miről szól a dalotok? - faggatózott tovább Puskás Péter.

- Rap és zene! – írta körül titokzatosan a produkció mögöttes üzenetét a költő.

Ahogy az lenni szokott, ezen az estén is volt pár poén és olyan fellépő, akikről talán még ők maguk sem tudják, mi vezette őket az X-Faktor színpadára. A jelenlegi nézettségi adatokat nem tudom, de annak idején még a Megasztár első szériájában a legrosszabbakból összevágott válogató és a végső döntő volt a legnézettebb, úgyhogy nyilván ezeket az X-Faktorban sem hagyják ki.

Persze remek előadók is bemutatkoztak szombaton, közöttük Gulyás Roland is, aki egy tavalyi kieső, és aki - reméljük - most jó sokáig eljut, hiszen a hangja mellett láthatóan más kiváló adottságai is vannak…

Videó: Gulyás Roland éneke

A Flórian Kvintett volt az első, akinek állva tapsolt a közönség, Gáspár is kivolt tőlük, vagy jó eséllyel bárki, aki konyít valamit a zenéhez.

Oláh Szandra Klarissza Radics Gigi-dallal bizonyított, nem is akárhogy. Szintén szuper volt Barna Martin, aki teljesen kockának tűnt, és az elején még azt sem tudta eldönteni, hogy énekszakos az iskolában, vagy még sohasem járt énektanárnál.

Rékasi Dezső már úgy állt ki a színpadra, mint egy előadó, és meg is kapta a zsűri tapsát, akik közül ketten is felállva, örvendezve ünnepelték a tehetségét, úgyhogy továbbjutott.

Videó: Rékasi Dezső éneke

Két, nem mindennapi külsővel rendelkező versenyző is színpadra lépett. Egyikük Nicole művésznéven, de a feltűnő énekesnő sajnos kiesett, akárcsak Lantos Gábor, aki nem mellesleg személyi edző. Sajnos csak Puskás Peti látta meg benne a tehetséget.

Lantos Gábor kiesése egyike volt a műsor drámai pillanatinak, a női nézők számára mindenképpen.

A folytatásban az idősebb korosztály is képviseltette magát, akik között a legtökéletesebb a Rozmaring Asszonykórus volt.

Elképesztően ötletes produkciójukat hallgatva Puskás Péter megőrült egy kicsit, és persze tovább is jutott a modern alapra népdalt éneklő csapat. Elsőre hülyeségnek tűnik az egész, de mégis kiváló, újszerű, táncolható és nagyon-nagyon kedvelhető előadás volt. Abszolút látom őket a fesztiválokon, ahogy az alkesz punkokat és hungarikumra éhező holland turistákat hergelik.

Videó: a Tázlári Rozmaring Asszonykórus éneke

Radics Gigi kivételével mindenki érezte ugyanezt, így a speckó lánycsapat 3 igennel végül továbbjutott.

Az X-Faktor válogatója ezzel véget ért, jövő héten folytatódik a móka, és akkor már mindenki hallgathatja azt, akiket eddig továbbjuttatott. ÍÍÍájjj.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: