Az albérlet csapdájában – egyre többen vannak, akiknek esélyük sincs saját lakásra
Rebeka biológus, György mérnök. Eddig közösen béreltek egy budapesti lakást egy barátjukkal, de megérett bennük a különköltözés gondolata.
A korábbi lakást még a Covid alatt bérelték ki, amikor jócskán nyomott árak voltak a piacon. 180 ezer forintot fizettek érte hárman. A Hősök tere közelében lévő, szépen felújított, 82 négyzetméteres, nagy belmagasságú lakásban kényelmesen elfértek. Amikor nekiálltak saját albérletet keresni, meglepődve szembesültek a megemelkedett árakkal.
Bár a koronavírus-járvány hatására a bérleti díjak 2020-ban drasztikusan csökkentek, különösen Budapesten, ahol sok lakás visszakerült a hosszú távú piacra az Airbnb-ről, 2021-ben megfordult ez a trend, és a bérleti díjak ismét emelkedésnek indultak. Ez a folyamat azóta is tart.
Szociális bérlakások alig vannak, és szolgálati lakások sincsenek jellemzően. Tehát marad a csoportos bérlés, ha ez nem opció, akkor a szülői ház, sok középkorúnak is ez az egyetlen lehetőség.
Szakértők szerint a hiányzó szociális bérlakás-rendszer egyenes következménye a rugalmatlan munkaerőpiac. Hiába van mondjuk egy álláslehetőség 300 kilométerre, sokan képtelen költözni, szemben azokkal a szerencsésebb országokkal, ahol megfizethető áron bérelhetőek lakások.
Bár Rebeka és György a hazai medián jövedelem felett keresnek, de így is azt érezték, hogy a lakhatás a jövedelmük jelentős részét elviszi majd. Próbálkoztak a nagy internetes portálokkal, beírták a maximális összeget, amit fizetni tudnak, ám Rebeka szerint vagy az összeg nem volt elég, vagy a kínált lakás nem ütötte meg a megfelelő szintet.
„Néztem Kőbányán is, ami nem egy jó környék, viszont ott dolgozom, és azt láttam, hogy olcsó albérletek nincsenek is. Vannak a drágák, amik úgy viszonylag jól néznek ki, és vannak azok, amik pocsékul néznek ki, kisebbek, vagy rosszabb környkéken vannak, de még így sem olcsóbbak annyival. 120 ezernél kevesebbért talán nem is láttam lakást” - meséli Rebeka.
Végül egy ismerősükön keresztül találtak megfelelő albérletet Budán, a Margit körút közelében. Igaz, hogy ez a lakás csupán 38 négyzetméter, és 160 ezret kértek érte, mégis örültek neki.
Nyilván az ő érdekük olyan bérlő, akinek lehetőleg nincs gyermeke, háziállata, és nem akar alkudni a bérleti díjból. Nem is nagyon mernek a bérlők alkudni, hiszen ilyenkor a bérbeadó inkább vár egy kicsit és kiadja azoknak, akik elfogadják a felkínált árat.
Tehát ők is elfogadták a lakást, ahogy van. És mit kaptak a pénzükért? Az ötvenes években épült házban megállt az idő. Az ablakok és ajtók is régiek, a környék viszont jónak mondható.
Azért is örülnek, hogy ismerős a tulaj, mert emiatt inkább elvárható a normális kapcsolattartás. Ismerősük járt úgy, hogy külföldi bérbeadója hónapokra eltűnt, hiába kereste, amikor javítanivaló akadt a lakásban.
Miután meglett a megfelelő lakás, a következő lépés a szerződéskötés volt. Az albérleti szerződésekben nemcsak az albérlet összegében kell megállapodni, de annak esedékességében is, a rezsi fizetésének módjában, továbbá rögzíteni kell a felmondás és a kaució, vagy ahogyan hivatalosan nevezik, a biztosítéki letét összegét is.
Például arra hivatkozott, hogy csak akkor adja vissza, ha a kiköltöző bérlők hoznak másikat maguk helyett, holott nyilván nem erre szolgál a letét. De előfordult olyan eset is, hogy a bérlők saját pénzből javíttatták meg a lakás valamely berendezését, festettek, burkoltak, de még így sem kapták vissza a kauciót, holott a törvények szerint a lakás karbantartása a bérbeadó feladata lett volna.
Rebeka és György nem aggódtak a szerződés miatt.
„Sima szerződést kötöttünk. Egyébként valami írás mindig van, mert a tulaj is szereti, ha van valami. Azt, hogy legálisan kerül-e kiadásra vagy sem, a bérlő általában nem is tudja, és nem is kell tudnia, hogy adóznak-e utána, vagy nem. Az előző lakásnál például olyan papírt írtunk, ami egy személyben a barátom nevére szólt, így volt egyszerűbb” - meséli György.
Saját otthontól Jánosék is csak álmodozhatnak. Sőt, nekik még az albérlet is kincsnek számít. A középkorú, roma házaspár két gyerekkel lakik egy kőbányai kétszobás lakásban.
Szakképzettségük nincsen, örülnek, hogy takarítói munkát találtak egy munkaerő-kölcsönző cégen keresztül. Évekig kórházban takarítottak, így csinálták végig a Covidot is, most irodaházban vannak. A keresetük kis jóindulattal is csak alig nevezhető mediánkeresetnek. Ebből a pénzből kellett lakást találniuk.
A kőbányai lakást annak idején 140 ezer forintért vették ki, és még örülhettek, mert a legtöbb tulajdonos a két gyerek hallatán már elzárkózik a lakás kiadásától.
A lakásuk átlagos panellakás, és ami még fontos, a bérbeadó hozzájárult, hogy bejelentkezzenek a lakásba. „Ez nagyon fontos volt nekünk, mert a gyerekeket csak így tudtuk a körzeti iskolába beíratni” - mondja János.
A rezsivel együtt majdnem a fele pénzük elmegy a lakhatásra, és akkor utána jönnek az alapszükségletek, mind a négyüknek. Ahhoz, hogy valamennyire fenn tudják tartani magukat, folyamatosan dolgozniuk kell, éjszakai műszakban van a férj, nappaliban a feleség.
Bár fejük búbjáig beöltözve takarították végig a legveszélyesebb helyeken a Covid éveit, nemhogy nőtt volna a keresetük, de egyenesen csökkent. Kénytelenek voltak lakbércsökkentést kérni. Szerencséjükre (és ez nem általános) megkapták, azóta csak 125 ezer forintot fizetnek havonta. A környéken egy hasonló lakást most 170-180 ezer forintért kínálnak.
A lakást szerződéssel vették ki, és írattak velük egy másik szerződést is, közjegyző előtt, amelynek értelmében a bíróság további pereskedés nélkül elrendelheti a kiköltöztetésüket, ha önként nem teszik meg, amikor a szerződés szerint ki kell költözniük. Tehát a bérbeadó bár korrekt velük, de a saját érdekeit is bebiztosította.
Egy ilyen családi és jövedelmi helyzetben saját lakásra gondolni lehetetlen. Jánosék tehát szegénységük fogságában vannak: évente másfél milliót fizetnek lakhatásra (fizethetnének akár kétmilliót is), de ha bármi oknál fogva az egyik szülő jövedelme kiesik, mivel tartalékaik nincsenek, biztosításuk sincsen, így lakhatásuk is bizonyosan elveszik.