KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Anita 48 évesen ment el önkénteskedni Finnországba egy vegán farmra

„Szégyelltem magam, hogy mennyire konzervatívan gondolkodom arról, mi a női és mi a férfimunka” – írja beszámolójában.
Forrás: Neverordinary blog, Fotók: Virág Anita - szmo.hu
2019. augusztus 17.


Link másolása

"A Neverordinary a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. A pasim (most már férjem) kezdte el mondogatni, hogy arról írjál, ami történik veled: 42 évesen elköltöztél (megint) egy új országba, egy emberhez, akit alig ismersz, feladtad az eddigi életed, próbálod megvalósítani az álmaidat, és még öregszel is. Valahogy így jött a képbe, hogy arról kellene írni, hogy igenis 40 felett is van élet! Lehet pasit találni, lehet új karriert építeni és lehet életmódot is váltani. Éljenek a 40 feletti nők!"

Nemrégiben kaptam egy levelet Anitától, amiben ezt írta:

Júniusban 2 hetet töltöttem Finnországban, Helsinkitől 50 kilométerre egy erdőben lévő farmon, ahol gyerekeim lehetnének korú fiatalok társaságában egy vegán szellemiségű farmon állatmenhelyet építettem. Szívesen megírom az élményeimet, ha gondolod! Amúgy 48 éves vagyok.

Fogadjátok szeretettel Anita történetét!

Pár éve elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy meg kellene próbálni az évek óta, munka mellett, nem túl intenzíven tanult angolomat beaktivizálni. Anno a gimiben az orosz mellett németül tanultam, amit a diploma után Németországban, babysitterként eltöltött év alatt csodálatosra fejlesztettem, s aminek manapság nagyjából annyi hasznát veszem, hogy az évi két szakmai út alkalmával tökéletes németséggel tudom mondani a Lufthansa légi kísérőjének: "Für mich eine Cola mit Zitrone und Eis, bitte."

Ezzel szemben az angolom hiányossága már nem csak a privát életemben, de a munkahelyi szituációkban is egyre kényelmetlenebbé kezdett válni, szóval lépnem kellett.

A stratégiám először az volt, hogy

regisztráltam pár olyan oldalra, amelyek hosszabb-rövidebb ideig tartó külföldi munkákat ajánlanak.

Ezek közül a legismertebbek talán a Workaway és a Help Exchange, a böngészésük során hamar rájöttem, hogy ez nem fog menni: egyrészt minimum 1-2 hónapra keresnek embert (én a munka miatt maximum három hetet tudtam volna lecsípni a szabadságomból), másrészt világossá vált, hogy ez a műfaj nem tipikusan az ötven felé ballagók sajátja. Kezdtem feladni a dolgot, amikor egy barátnőm említette az Útilapu Hálózatot, ami egy nemzetközi önkéntes hálózat része.

Mivel róluk már előre tudni lehetett, hogy 2 hetes projektjeik vannak, s hogy a korhatár 18-99 között van, éreztem, hogy ebből lehet valami. Januárban felkerült az éves "bakancslistámra" az út, s írtam is az Útilapu megadott levelezési címére, hogy látnak-e esélyt arra, hogy sikerrel próbálkozhatnék.

Nagyon helyesen,

pontokba szedve megírták, hogy mi a teendő: a legfontosabb a nemzetközi oldalon történő regisztráció volt, majd ki kellett választani, és rangsorolni 5 olyan projektet, ami érdekelne, végül pedig 15 000 Ft megfizetése után ők továbbították a hivatalos felkérőt az első helyen feltüntetett hely felé.

Számomra világos volt, hogy a gyatra angolom miatt kulturális dolgokat, gyerekekkel való feladatokat nem tudok vállalni, ellenben a környezetvédelem, az ökofarmokon végzett munka nagyon érdekelt, s biztos voltam benne, hogy ezen a terepen olyan toleráns emberekkel fogok találkozni, akik számára sem a korom, sem az angolom nem lesz téma.

Elsőre választottam ki a finnországi, vegán szellemiségű, állatmenhely-építő tábort, ahonnan 5 nap múlva meg is jött a válasz, hogy örömmel fogadnak.

A dolog szellemisége ab ovo közel állt hozzám, hiszen 25 éve vagyok vegetáriánus. Ráadásul Skandinávia évek óta vágyott úti cél volt a számomra, s a kéthetes tartózkodás azt is garantálta, hogy nem turistaként, hanem kicsit helyiként tudok majd belekóstolni a finn életformába.

Végül elérkezett a június, amikor is két hetet töltöttem a Helsinkitől 52 kilométerre található Porvooban, azon belül egy, a közeli erdőben meghúzódó farmon, a Saparomakin.

A jövőre megvalósulni remélt bemutató központ csendes, de eltántoríthatatlan megálmodója Evelina, a finn vegán mozgalomban viszonylag ismert személy, miután megjelentetett egy könyvet azon tapasztalatairól, amiket hónapok alatt, titokban szerzett különböző állatfarmokon végzett önkéntes munkája során.

A könyv bestseller lett, s talán ez is segített abban, hogy nagyon sok támogatót szerezett a projektjéhez. Mire az öt másik önkéntessel (egy afgán és egy orosz fiú, és két szlovák és egy olasz lánnyal), illetve a SCI két finn képviselőjével megérkeztünk Saparomakiba (jelentése Pig Tales Hill), már tele voltak a hűtők és a szekrények vegán alapanyagokkal, amikhez csak zöldséget és gyümölcsöt kellett vennünk.

Egy boltban volt egy 250 eurós, szabadon levásárolható számlánk, a festéket a mázoláshoz egy festékbolt adományozta. Ezen kívül a fizikai munkában is segítettek pár napot finn önkéntesek: volt két csaj, aki úgy rakott össze különféle Makita gépekkel egy teraszkorlátot a hétvégén, hogy csak néztünk.

Szerintem ilyen munkának idehaza még a férfiak sem állnának neki, komoly tapasztalás volt, hogy mennyi mindent csinálnak a finnek maguk, nem szakit hívnak mindenhez, ahogy mi tesszük.

A napjaink 7 óra fizikai munkával teltek, de a feladatokat általában zökkenőmentesen osztottuk szét mindig. Többször elhangzott az a mondat, hogy "We are egal", s ezt tényleg volt módom megtapasztalni a munka során is.

Kicsit el is szégyelltem magam, hogy mennyire konzervatívan gondolkodom arról, hogy mi a női és mi a férfimunka (na, talán nem annyira konzervatívan, mint Farhad, az afgán srác), de tény, hogy az épület körüli állványozás azért kiverte nálam a biztosítékot, és inkább aznapra a főzést vállaltam be.

Amúgy nagyon kemény volt a munka, főleg nekem, aki 20 éve gyakorlatilag egy számítógép előtt ülök napi 8 órát. Én zömmel az építési terület megtisztításán, és nem tudom hány folyóméter deszka lefestésén dolgoztam.

Az utánfutóval szinte naponta tettünk egy fuvart a hulladékgyűjtő-telepre, mivel Finnországban csaknem 95%-ban újra feldolgoznak mindent, és az emberek nagyon tudatosak is ezen a téren. 5 euró fejében mindent lerakhattunk (persze szétválogatva), de vihettünk is ezt-azt.

Így került haza egy komplett ikeás étkezőasztal négy székkel, két szuper állapotú bicikli, egy roller Laonánák, Evelina 6 éves kislányának, egy kerti pad, meg pár csetresz nekem. Rengeteg nyírfalével ízesített italt is kaptunk adományként, s először csodálkoztam is, hogy ezek a műanyag flakonos cuccok hogy illenek ebbe az életformába. Aztán persze kiderült, hogy azt is vissza lehet vinni, a fél literesért 20, a nagy flakonért 50 centet kaptunk.

Az előzetes félelmeim leginkább azok voltak, hogy hogy fogadnak el majd a fiatalok, illetve, hogy nem lesz-e nagyon kínos az angolom, ugyanakkor azzal vigasztaltam magam, hogy ha rosszul sülnek el a dolgok, akkor a két hetet csak kibírom valahogy, aztán meg úgy sem találkozunk az életben.

Meg kell mondjam, mindkét dolog hihetetlenül jól működött: a hendikepjeimet elővezettem már az elején, és innentől kezdve csak azt kaptam, hogy "de nem is". Hatalmasakat beszélgettünk esténként a szaunában, a séták alatt, fürdőzés és munka közben. Nem éreztem egyáltalán, hogy ezek a gyerekem korú fiatalok furcsállnák a jelenlétemet, vagy feszélyeznék magukat előttem.

Az utolsó este helyesek voltak, mert mondták a lányok, hogy a saját anyukájukról nem tudnák elképzelni, hogy ilyenen részt vegyenek, de ők így szeretnének megöregedni, mint én.

Azért erre az "öreg" szóra kicsit megrándult a szám széle, de sajnos hiába érzi magát az ember még 48 évesen is húsznak, a fiatalok azért máshogy látnak minket. Mikor átbeszéltük a végén a tábort, akkor az is elhangzott, hogy mennyire jó volt, hogy az én munkamorálomat láthatták, hogy mennyire élvezték a csokrot az asztalon, az általam lefőzött kávét reggelente.

Az angolomról meg csak annyit, hogy az elutazásom előtti napon kijöttek a helyi (svéd nyelvű) laptól, akiknek én adtam interjút.

Azt gondolom, hogy amit szerettem volna, hogy legyűrjem a megszólalástól való félelmemet, az maximálisan sikerült. Most azt mondom, hogy ez egy nem túl magas szintű, de működő angol, amit privát szinten bármikor használni tudok, s ami immáron nem egy halott nyelv, hanem olyan, amit valaki 14 napig, napi 18 órában aktívan használt. Megjött a kedvem, hogy olvassak, hogy filmet nézzek, és a heti angol óráim Sárával sem olyan nyögvenyelősek, mint korábban voltak.

Azt hiszem, hogy áldás volt ezen az úton. Sok mindent tanultam: konkrét munkafolyamatokat, meg persze magamról is.

Abszolút megérte, hogy kiléptem a komfortzónámból, ahogy manapság divatosan mondják, mert megerősödve, és feltöltődve jöttem haza. Látszik, hogy van más, lehet más élet, s tudnám, ha úgy alakulna.

És talán jövőre még bele férne egy következő önkéntes tábor: mondjuk Írországban egy nemzeti parkban nyírnám a rododendronokat, vagy Mongóliában segítenék egy öko farmon. We'll see.

Majdnem 40 éves vagy? Talán már el is múltál? Ha egy olyan társaságra vágysz, ahol korodbeli, okos és jófej nők közösen beszélik meg ügyes-bajos dolgaikat, keresd a Neverordinary csoportot vagy az Instagram oldalt és mindenképp olvasd a blogot is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Több mint száz éves tapasztalatukkal segítenek a látássérült embereknek
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetséget több mint száz éve alapították, azóta is az év minden napján kiemelt figyelmet fordítanak a vakok, gyengénlátók érdekeinek képviseletére. Most adód 1%-ával te is támogathatod őket!

Link másolása

A közvetlen környezetünkről elsősorban a szemünkkel szerzünk információt. Ezért, ha valaki elveszíti a látását, kénytelen a többi érzékszervére hagyatkozni, például a hallására, szaglására, tapintására és ízlelésére. Látó emberként elképzelni sem tudjuk, hogy milyen lehet a teljes sötétség, amikor semmit nem látunk a körülöttünk lévő világból. Milyen lehet tapintással anyagokat felismerni és párosítani, vagy szaglással fűszereket, élelmiszereket használni.

A vak és gyengénlátó emberek viszont így járnak iskolába, lesznek szerelmesek és alapítanak családot, így járnak mindennap dolgozni, kikapcsolódni, sportolni. Ahhoz, hogy ezeket a tevékenységeket akadálytalanul tudják elvégezni, sok segítségre van szükségük. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) olyan szolgáltatásokat működtet részükre, amelyek segítik őket ezen mindennapi tevékenységekben.

Adód 1%-ának felajánlásával, most te is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy a jövőben is minél többet fejleszthessék a látássérült emberek életminőségét. Alább bemutatjuk őket és munkájukat!

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége megalakulása

A látássérült emberek érdekeit több mint száz esztendeje sikeresen képviselő szövetség 1918-ban alakult, létrehozói olyan értelmiségi vak hadirokkantak voltak, akik az I. világháborúban vesztették el látásukat.  A szövetség többszöri névváltoztatás után 1990-ben vette fel a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) elnevezést. A kezdetben kizárólag a vak embereket támogató szervezet 1960-tól vesz fel gyengénlátó személyeket is tagjai sorába, akikre azonban egészen a közelmúltig nem irányult kiemelt figyelem a szolgáltatások fejlesztése során és az érdekképviselet területén.

A látássérült emberek társadalmi integrációját és érdekvédelmi képviseletét ellátó szervezet első évtizedeinek komoly nehézségei dacára a szövetség folyamatosan fejlődött,

így mára már mintegy 86 ezer látássérült személy érdekeinek a képviseletét látja el.

Főbb tevékenységeik

Évszázados működésük során számtalan különféle tevékenységet végeztek és korról korra megújuló szolgáltatási palettát kínáltak. Ilyenek például az utazási kedvezmények, a vak személyeket foglalkoztató védett üzemek, a vakok személyi járadéka, a látássérült emberekre nézve kedvező munkaügyi szabályozás kiharcolása, az akadálymentesítés mind-mind a szövetség érdekképviseleti munkájának eredménye.

Az elmúlt évszázad sorra jelentkező kihívásaira adott válaszként jött létre a Homérosz Kórus, a Vakok Világa folyóirat, a Braille-nyomda és könyvtár, a szakipari-, a telefonkezelő- és a gyógymasszőr képzés, vakvezetőkutya képzés, a sportkörök, a segédeszközbolt, az informatikai csoport majd az Informatika a Látássérültekért Alapítvány, a tankönyvek speciális formátumú megjelenését biztosító szolgáltatás, a nyelvtanfolyamok, az Okosklub és legújabban a Távszem projekt. Az MVGYOSZ történetéről a Vakok Világa folyóirat hasábjain túl a jeles évfordulókra kiadott kötetek is gazdag ismeretanyaggal szolgálnak. Alább bemutatunk pár tevékenységet részletesen is!

Pótolhatatlan segítség a vakvezetőkutya

Egy látássérült számára a vakvezetőkutya nemcsak egy hű társ, hanem egyben az önálló életvitelhez szükséges segítő is, akivel magabiztosabban közlekedhet, ügyet intézhet, vagy akár dolgozhat, ráadásul a kapcsolatteremtést is megkönnyíti. Kevés kutya felel meg a magas követelményeknek, hiszen nemcsak nyugodtnak, okosnak, barátságosnak kell lenniük, hanem mindenben fegyelmezetten hallgatniuk kell gazdájukra és biztonsággal kell vezetniük őt. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 1978 óta vakvezetőkutya kiképzésével segíti a látássérült emberek biztonságosabb közlekedését, munkába járását. A kiképzés mellett a tenyésztéssel, kölyökneveléssel és az utógondozással is foglalkoznak. Egy vakvezetőkutya kiképzés közel kétéves folyamat, amelynek költségei meghaladják a 4,5 millió forintot.

Távszem szolgáltatás

A Távszem szolgáltatás abban segít, hogy a nap 24 órájában egy okostelefon vagy táblagép segítségével összekapcsolja a vak vagy gyengénlátó felhasználót az ép látású operátorral, aki a távolból, a látássérült személy okos eszközének kamerája segítségével lát helyette, és segít megoldani különböző szituációkból adódó kérdéseket. Azaz felolvassa a postai értesítőt vagy az élelmiszer nevét, összetevőit és lejárati dátumát vagy segít a bankjegyeket felismerni és sorba rendezni.

Braille- és hangoskönyvek gyártása és kölcsönzése

Azoknak, akik szeretnek olvasni mindig különleges élmény betérni egy könyvesboltba, lapozgatni a friss, nyomdaillatú újdonságok között, beleolvasni egy-egy szépirodalmi kötetbe. A látássérült emberek ugyanúgy szeretnek olvasni, mint látó társaik, csak más módon teszik: Braille-írásos és hangoskönyvek segítségével. A szövetség egyedülálló Braille- és hangoskönyvtárat tart fenn, ahol több mint 1200 tapintható mű áll a látássérült olvasók rendelkezésére.

Hol találom őket?

Budapesten, a Hermina út 47. szám alatt található Sipeki-villa ikonikus épületnek számít a látássérült emberek körében, hiszen több emberöltő óta a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) a székháza. Az évszázad alatt nagyon leromlott épület az elmúlt években megújult, a csodálatos építmény felújítására a kormány 3,5 milliárd forint támogatást adott. A sokat látott épület nemcsak küllemében és belső tereiben nyerte el a már rég megérdemelt formáját, de funkciója és használhatósága is nagy mértékben javult, ráadásul a klasszikus villa mögött egy teljesen új, önálló, többfunkciós szolgáltatóház is felépült, ahol konferenciaterem, Braille-nyomda, ügyfélszolgálat és segédeszközbolt is helyet kapott. Ha ellátogatsz a májusi villa sétáik egyikére, te magad is megnézheted az átalakulását!

Támogassd te is adód 1%-ával a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét!

Az 1% felajánlást 2024. május 21-ig bármikor benyújthatod, akkor is, ha adóbevallásodat már beadtad.Jónak lenni minden nap jó! Segíts te is könnyebbé tenni a látássérült emberek életét.

Közvetlen bankkártyás adományozás biztonságosan, ide kattintva!

Adományvonal: 13600, az MVGYOSZ kódja a 96-os. A hívás díja 500 Ft.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kiderült, hogy ki volt a mentős, akit milliók hallottak, ahogy telefonon át segített megmenteni egy három hónapos babát
Berényi Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául.

Link másolása

Nemrégiben bejárta a netet egy hangfelvétel, melyet az Országos Mentőszolgálat osztott meg. Ezen egy édesanya hallható, aki azért hívta fel a mentősöket, mert a három hónapos babája nem vett levegőt. A csecsemő életét megmentette egy mentésirányító az édesanya segítségével.

Most pedig az is kiderült, hogy ki volt akkor a telefonnál, ki segítette a kétségbeesett anyát és a picit a távolból.

A mentőszolgálat a közösségi oldalán írta:

A mentésirányító, akinek milliók hallották a hangját

"Múlt héten az egész médiát bejárta az a hangfelvétel, amelyen a mentésirányító segítségével egy édesanya 3 hónapos gyermekén végez újraélesztést, sikerrel.

A felvételen Berényi Bálint bajtársunk hangja hallható, aki 2020. január 1-én csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, mint gépkocsivezető. Azóta elvégezte ápolói tanulmányait is és már mentőtechnikusként teljesít szolgálatot Kistelek Mentőállomáson. Idén új kihívásokat keresett, így kivonulói szolgálata mellett év elején mentésirányítói feladatot vállalt a Szegedi Mentésirányításon.

Bálint családjában többen is az egészségügyben dolgoznak, így nem volt kérdés, hogy ő is az életmentést választja hivatásául. Munkájában a változatosság és a bajtársi közösség motiválja. Köszönjük áldozatos munkáját, további sikereket kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Horgásztragédia: „Feszes zsinórt odafent” – Így búcsúznak a sporttársai a balatoni versenyen meghalt 40 éves férfitól
A férfi pénteken lett rosszul a pontyozó verseny közben. Másfél óráig küzdöttek az életéért, de már nem tudták visszahozni.

Link másolása

Már ezernél is többen nyilvánítottak részvétet a Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa (IBCC) posztjánál, amiben közölték: a pénteki verseny közben meghalt egy 40 éves magyar horgász, írja a Blikk. Tót Gergő péntek reggel lett rosszul, és bár gyorsan a helyszínre ért a segítség, az életét a mentőhelikopterrel érkező mentők sem tudták megmenteni másfél óra küzdelem után.

„Feszes zsinórt odafent”

– ilyen és ehhez hasonló mondatokkal búcsúznak sporttársai a horgásztól, akinek párja nem kívánt nyilatkozni a lapnak a férfival történtekről. Értesüléseik szerint Gergő évek óta imádta a horgászatot, több versenyen is indult.

Nemcsak a magyar horgászok, hanem török, orosz, román és német sporttársak is küldtek szomorú üzenetet.

A péntek reggel elhunyt horgászról a Fishing&Hunting televíziós csatorna esti összefoglalójában is megemlékeztek, amit itt lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Valóra vált SMA Tomika egyik legnagyobb álma, a kisfiú hihetetlen tempóban fejlődik
Végre csokit ehetett a gyerek, akit korábban csak pépesített ételekkel tudtak táplálni nyelési nehézségei miatt.

Link másolása

Húsvét után megkapta az életmentő kezelést Galó Tomika, miután összegyűlt az ehhez szükséges 700 millió forint. Az SMA-val küzdő kisfiú azóta rengeteget fejlődött, a napokban pedig az egyik legnagyobb álma is valóra vált: csokit ehetett, írja a Bors

A kisfiúnak korábban komoly gondjai voltak a nyeléssel, ezért az anyukája mindent pépesített számára.

„Nagyon-nagyon sokat nyel félre evés közben, és mivel a felköhögés is nehezített az SMA-s gyerekeknek, ezért sokkal nehezebben birkózik meg a félrenyelt falatokkal.

Tomika egy olyan másfél évvel ezelőttig még pontosan ugyanazt ette, amit mi. Tehát ha egy rántott húst apró darabokra vágtam neki, akkor nagyon ügyesen megrágta, le tudta nyelni, és azt vettük észre, hogy hetek alatt bekúszott a turmixgép az életünkbe” – mondta a lapnak egy évvel ezelőtt Hornischer Anikó.

A korábbi helyzet nemcsak a szülőket, hanem a kisfiút is megviselte.

„Sokszor eltolja a tányért, és szól, hogy "Anya, ezzel csinálj valamit, mert ez nem fog menni”. Ami a legrosszabb az egészben, hogy nagyon vágyik például egy szelet pizzára vagy egy Túró Rudira, de már nem kéri, mert tudja, hogy nem megy.”

Ehhez képest hatalmas a fejlődés már rövid idő alatt is. A kisfiú csokievős posztját itt lehet megnézni:

.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk