„Ami korábban politikai harcok terepe volt, az mára egy politikai fegyverré vált” - Török Gábor elemezte a közmédiát

Edina egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen nőtt fel, Nyíregyházától 40 kilométerre az ukrán határ felé. Egyetemistaként költözött el a családjától Budapestre, haza viszont már nem ment. Párjával az agglomerációban telepedtek le, Szigethalmon. A bátyja egy ideig még a szülőfalujuk környékén élt, de hét évvel ezelőtt ő is Budapestre költözött a családjával, mert ott kapott állást. Az édesanyjuk így egyedül maradt egy több mint 100 négyzetméteres családi házban, amihez nagy kert is tartozott.

„Ekkor kezdődtek az anyuval kapcsolatos megoldandó feladatok. Akkor már csak bottal tudott járni, az udvart és egy idő után már házat sem tudta elhagyni. A helyi egyházi szociális szolgálattól kértünk segítséget. Napi fél-egy órában elintézték neki a bevásárlást, vagy elvitték orvosi vizsgálatra, ha szükség volt rá. A téli időszakokban viszont már többnyire nálam volt, hiszen a nyugdíjából nem tudta gázzal kifűteni a házat, a bátyámék pedig már elköltöztek, így fával nem tudott tüzelni. Ekkor döntöttünk úgy, hogy hozzánk költözik, a házát pedig eladjuk” - meséli Edina.

Egy ideig még egy szigethalmi ikerházban laktak, az édesanyja ugyanis bottal tudott közlekedni a lakásban. Két évvel ezelőtt azonban romlani kezdett az állapota, kerekesszékbe került, így másik otthont kellett keresniük. Olyat, ami nagyobb, akadálymentes és ki tudnak alakítani számára egy szobát, amihez közel van a mosdó és a fürdő is. Az is szempont volt, hogy a fürdő alkalmas legyen arra, hogy a mozgásában korlátozott, 74 éves asszonyt könnyen meg tudják fürdetni. Végül tavaly októberben sikerült találniuk egy házat, ami megfelelő volt számukra.

Mivel az édesanyja állapota folyamatosan romlott, Edina beiratkozott egy OKJ-s tanfolyamra, ahol kifejezetten azt oktatták, hogyan kell ellátni egy idős beteget. A gyakorlatát egy idősotthonban végezte, ahol mindent megtanítottak neki arról, hogy kell például mozgatni egy kerekesszékes beteget úgy, hogy fizikailag ő se roppanjon bele. Megtanulta, hogyan kell pelenkázni, fürdetni, és mivel demens idősek között is dolgozott, abba is beleláthatott, milyen foglalkozásokat tartanak nekik. Ugyanakkor nemcsak pozitív tapasztalatot és tudást szerzett, de sokkal jobban belelátott egy idősotthon működésébe. És ez is közrejátszott valamelyest abban, hogy az édesanyját inkább otthon ápolja.

Merthogy, miután az édesanyja már 24 órás felügyeletre szorul, náluk is felmerült, hogy esetleg keresnének neki egy bentlakásos otthont, ahol folyamatosan figyelnek rá. El is kezdett idősotthonokat keresni, de több akadályba is ütközött.

„Az első, amivel szembesültem, hogy nem igazán van egy összeszedett adatbázis, ami naprakész információkkal szolgálna az idősotthonokról. Egy-egy gyűjtőoldalt találtam, de ott sem voltak friss információk arról, hogy van-e férőhely és milyen típusú. Ezekről jelenleg egyáltalán nem lehet online tájékozódni” - mondja Edina, aki hosszas keresgélés után végül e-mailben és telefonon keresett meg több otthont is. Ám azt tapasztalta, hogy az e-mailre többnyire nem reagálnak az intézmények, így maradt a folyamatos telefonálgatás.

- meséli Edina.

Tapasztalatai szerint a magánotthonoknál valamivel jobb a helyzet, valamennyivel rövidebb a várakozás idő, vagy nincs is. De ettől függetlenül nehéz olyan helyet találni, ami az édesanyjának kerekesszékesként megfelelő.

“Volt olyan idősotthon, ahol közölték, hogy csak fennjárót tudnak fogadni, kerekesszékest egyáltalán nem. Volt olyan, aki azt mondta, hogy csak fekvőrészlegen tudnák elhelyezni, vagy teljesen demensek között. Anyunak viszont még nem olyan az állapota, ami ezt indokolná. Ha pedig sokkal rosszabb állapotú közegbe kerül be, akkor fennáll a veszélye annak, hogy ez felgyorsítja a leépülését, tehát ezt nem kockáztattuk meg. Illetve több olyan hely is volt, ahol azt láttam, hogy ki sem tudna mozdulni a szobából, mert az emeleten lenne csak hely és nincsen lift. De olyan tapasztalatom is volt, ahol omlott a fal a szobában” - mondja Edina.

Csalókkal is találkozott a keresgélés közben. Volt egy számára szimpatikus hely, ahol egy régi kastélyt építettek át idősotthonná, és azt állították, hogy két hét múlva megnyitnak, csak utalja el a belépti díjat, ami egymillió forint. Papírt sem akartak írni neki erről, az otthon pedig még hetekkel később sem nyitott meg.

A belépti díj egyébként önmagában nem meglepő. Sok idősotthonnál kérnek egy nagyobb összeget a családtól, amikor a hozzátartozójuk beköltözik. Edina tapasztalatai szerint ez általában 1-2 millió forint, de vannak olyan magánotthonok, ahol például apartmanokba költözhetnek be az idősek. Itt akár 15-20 millió forintot is kérhetnek. Az átlagos helyeken pedig az egyszeri belépti díj mellett havidíjat is fizetni kell, ami többszázezer forint is lehet.

- mondja Edina.

De ez még nem minden: Edina szerint a kisebb otthonoknál azzal is számolni kell, hogy ha a bennlakót például éves felülvizsgálatra kell vinni szakorvoshoz, akkor az útiköltséget is fizetni kell. Vagy a család vállalja, hogy elviszi a vizsgálatra.

Bőven akadnak olyan magánotthonok, ahol akár havi 1 millió forintot is elkérhetnek. Az ilyen helyeken viszont létezik olyan megoldás is, hogy nem véglegesen költöznek be az idősek, hanem csak egy átmeneti időszakra, például pár hétre, ha az őket ellátó család elutazik, vagy pihenésre van szükségük.

Márpedig egy idős ember gondozása nagy teher tud lenni a családnak. Edináéknak sem egyszerű, pedig azt mondja, hogy ők még szerencsések, hiszen mindketten tudnak otthonról dolgozni a párjával, így könnyebb a logisztika. De ettől függetlenül lelkileg és fizikailag is megterhelő a folyamatos készenlét.

„Az a legnehezebb, hogy teljesen le vagyunk korlátozva. Anyut 2-3 óránál több időre nem lehet magára hagyni. Azt is pontosan ki kell számolni, ha csak bevásárolni megyünk. Arról nem is beszélve, hogy kikapcsolódni abszolút nem tudunk. Még csak egy fél napra sem tudunk elmenni például egy plázába, moziba vagy színházba. ”

Végül több idősotthon várólistájára is felíratta az édesanyját. Jelenleg pedig otthoni segítséget keresnek, úgynevezett házi gondozót. De ez sem egyszerű, hiszen, mint mondja, a magánszolgáltatók többnyire csak Budapesten belül közvetítenek ki gondozókat, ők pedig Szigetújfalun laknak. Éppen ezért egyedül állt neki segítséget keresni. Facebook-csoportokban ad fel hirdetéseket, de azt mondja, nagyon nehéz leellenőrizni azokat, akik jelentkeznek. Ráadásul itt nemcsak az a kérdés, hogy valaki szakmailag megfelelő-e, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy kit enged be az ember az otthonába, kire bízza rá a kiszolgáltatott helyzetben lévő családtagját. És az a kérdés is felmerül, hogy egy mennyi időre tervezhetnek azzal, aki elvállalja a feladatot. Ráadásul egy házi gondozó sem olcsó, Edina szerint itt is körülbelül 300-400 ezer forinttal kell számolni havonta.

„Ha nem találunk segítőt, akkor a mi életünk megy rá. Ha találunk ott a kérdés, hogy meddig, mennyi időre, és mi lesz utána” - fogalmaz Edina.

Pénteken Orbán Viktor arról beszélt, már több mint 4 ezer olyan tanár van, aki 1 millió forint fölött keres. Egy nappal korábban Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára posztolta a részletesebb adatokat, miszerint „már több mint 4.600 tanár bére magasabb 1 millió forintnál a tankerületi iskolákban. A legmagasabb igazgatói bér 1 millió 742 ezer forint.” Azt is hozzátette, két év alatt több mint 50 százalékkal nőtt a tanárok és óvónők átlagos fizetése, ami így már eléri a 844 ezer forintot.

Mi áll a statisztikák mögött? Mennyit visznek haza most az oktatásban dolgozók, és elég-e ez ahhoz, hogy enyhüljön a szakemberhiány a közoktatásban? Illetve a fizetésemelésektől várhatjuk-e automatikusan a színvonalasabb oktatást? Totyik Tamással, a Pedagógusok Szakszervezetének elnökével beszélgettünk.

– Örüljünk, hogy volt egy 32,2 százalékos, majd most egy 21,2 százalékos átlagos béremelés?

– Örüljünk, igen, ezt el kell ismerni.

– És Rétvári Bence szerint 4600 tanár bére átlépte a bruttó 1 millió forintot. Sőt, van, aki 1,7 milliót keres.

– El se tudom képzelni, hogy ki keresett 1,7 milliót. De van 170 ezer pedagógus. Ebből a 4600 mit jelent? A kormány azt mondta, hogy a diplomás átlagkeresetek 80 százalékára akarja felzárkóztatni a pedagógusok bérét. Ez a mostani számítások szerint olyan bruttó 800-840 ezer forint körül van. Ezt az átlagkeresetet kellene idén elérni. Nagyjából azok, akik egymillió felett keresnek, érik el a diplomás átlagkeresetet. Akkor most minek örvendjünk? Nemcsak a pedagógusok, hanem az intézményvezetők átlagkeresete is a diplomás átlag alatt van. Pedig ők vezető beosztású emberek.

Azt nem vitatjuk, hogy emelkedett a pedagógusok bére. Arányát tekintve nem is nevezhető alacsonynak ez az emelkedés. Azonban a munkaterhelés még mindig rendkívül nagy. Európában a legmagasabbak közé tartozik a pedagógusok tanítással lekötött munkaideje, illetve maga a munkaidőkeret is magas. Nem véletlen, hogy a kormány nem is mer kutatást végezni a pedagógusok munkaterheléséről. 2018-19 környékén a kormány a Századvéggel akart végeztetni indíttatni egy ilyen kutatást, aztán gyorsan elállt tőle.

– Az államtitkár szerint a tanárok és az óvónők átlagos fizetése 844 ezer forintra emelkedik az idei 21,2 százalékos béremeléssel együtt.

– Ez egy bértömeget jelent, tehát a pótlékok, bérkiegészítések, túlórák, minden benne van ebben a számban. Először is, van az alapfizetés, ami egy pályakezdő pedagógus esetében 640.900 forint. Az osztályfőnökök pluszjuttatást kapnak az osztályfőnöki munkájukért. Juttatás jár a munkaközösség-vezetőknek is, de a tantestületeknek csak körülbelül egytizede lát el ilyen feladatokat. Az intézményvezetők, intézményvezető-helyettesek, tagintézményvezetők is kapnak még pluszjuttatást. Emellett a pedagógusoknak van túlórájuk, ami nagyon minimális lett a 2010 előtti helyzethez képest. Azok, akik hátrányos helyzetű településen dolgoznak, vagy fogyatékkal élő gyerekekkel foglalkoznak, szintén kapnak pluszjuttatást. Tehát a bértömeg magában foglalja az alapbéreket és az említett juttatásokat. Illetve hadd tegyünk hozzá még valamit. Az állami fenntartású iskolákban ez a béremelés korrektül megtörtént, sőt valamivel magasabb is volt ez az arány.

Az Államkincstár küldte ki ezeket a leveleket, vagyis az óvodák esetében nem mindenhol történt meg az ígért mértékű béremelés.

– Pedig Rétvári Bence azt írja, hogy az óvónői béremelés többletforrása a költségvetésben megvan.

– Megvan a forrás, csak az önkormányzatok nem osztották ki. Azért, mert egyes településeken magasabb lett az óvodavezető fizetése, mint a polgármesteré.

– És inkább nem adták oda az óvodavezetőnek a pénzt?

– Sőt, volt, ahol vissza is küldték az államkincstárnak. Ez tipikus magyar betegség, úgy hívják, hogy sárga irigység. Az alapvető probléma, hogy a pedagógus kollégák nem voltak elég öntudatosak ahhoz, hogy bírósághoz forduljanak. Nem szoktam gyakran dicsérni a kormányt, de el kell ismerni, hogy ott, ahol a pedagógusok hozzánk fordultak és jeleztük a problémát, a kormány tett lépéseket.

– Mi a helyzet a fiataloknál? Egy pályakezdő tanár, aki nem intézményvezető, és valószínűleg még nem is osztályfőnök, csak az alapbérre számíthat?

– Általában igen, vagy ha hátrányos helyzetű településen dolgozik egy pályakezdő, akkor a 640.900 Ft-nak még a 20 százalékát megkapja. Nem véletlen, hogy a szakszervezetek annak idején kezdeményezték, és az Európai Bizottság javaslatát a kormány is elfogadta, hogy a pályakezdők bérét jóval nagyobb arányban kell emelni, mint az összes többi pedagógusét, mert a versenyszféra ezeket a fiatalokat azonnal elszívja.

Így tényleg jól keresnek, csak én szeretném megkérdezni, hogy egy 76 éves angoltanár vagy egy 78 éves óvodapedagógus mennyire tud a mai generációhoz igazodni? Mennyire bírja a tempót? A kormány mélyen hallgat róla, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha ez a több mint tízezer visszafoglalkoztatott nyugdíjas hirtelen eltűnne, a rendszer megroppanna.

– A pályakezdők nem kezdtek el visszaáramlani?

– Idén nem lett több pályakezdő, mint tavaly. Jöttek fiatalok is, de nem érték el a tavalyi szintet, a 2013 előttiről már nem is beszélve. Bevallom férfiasan, én is azt gondoltam, hogy ez a nagyságrendű béremelés már vonzó lesz a fiataloknak. De úgy tűnik, hogy tévedtem.

– Amit én hallottam, hogy elsősorban a reál szakos tanárok tudtak könnyebben elmenni, őket hamar fel tudta szívni a versenyszféra. Igaz ez?

– Az országos kompetenciamérés során az intézményvezetők kérdőívet töltöttek ki, és az derült ki, hogy a természettudományos tantárgyaknál volt az egyik legnagyobb hiány. Ami pedig bennünket nagyon meglepett: az ének, a rajz és a testnevelés a további három nagy hiányszak.

– Hová tudnak menni ezek a tanárok?

– Nem tudjuk pontosan. Feltehetően ezekből a szakokból kevesen is végeznek. A testnevelésnél az is problémát jelent, hogy a megnövekedett óraszámot nem tudják ellátni a megfelelő létszámmal. Ott nagyon sok olyan kolléga van, aki érettségivel és edzői szakvizsgával tanít testnevelésórát. Ezen felül még az idegennyelv-tanárok körében van hiány.

– Gondolom, nekik is nagyon könnyű elhelyezkedni, vagy simán elmennek magántanárnak.

– Vagy nyelviskolákban tanítanak. Általában az a gyakorlat, hogy délelőtt óraadóként bemennek egy közeli iskolába, délután pedig nyelviskolákban vagy magántanárként dolgoznak.

– Rétvári Bence posztja úgy folytatódik, hogy jövőre a tanárok bére tovább emelkedik a diplomások bérével megegyező mértékben. Ez akkor nem azt jelenti, hogy a pedagógusok bére eléri a diplomások bérszintjét, hanem csak azt, hogy ugyanolyan arányban emelkedik, mint a diplomásoké, tehát ez a 20 százalékkal alacsonyabb átlagos szint megmarad?

– Pontosan. Azt jelenti, hogy szinten kell tartani a pedagógusbérek és a diplomás átlagbérek arányát, tehát a pedagógusok átlagkeresetének a diplomás átlagkereset 80 százalékát kell elérnie. Azonban ebben az a csalóka, hogy béremelésről beszél ismételten, csak épp elfelejti mondani, hogy ez bértömeg emelkedés és nem az alapbér emelkedése, ahogy korábban említettem.

– Az is szerepel Rétvári államtitkár bejegyzésében, hogy az igazgatók olyan bért tudjanak kínálni, amely alapján több jelentkező közül választhatják ki a legjobb tanárt.

– Először is: elvették az igazgatók autonómiáját. Kézi vezérlés van. Nem véletlen, hogy van sok betöltetlen igazgatói állás a köznevelésben.

– Nem az igazgató döntheti el, hogy kinek mennyit kínál?

– Papíron talán igen, de a gyakorlatban nem, mert nagyon leszűkítik a mozgásterét, nem áll rendelkezésére akkora bértömeg, amellyel érdemben gazdálkodhatna. Ráadásul azt sem tudjuk, hogy a most bevezetett teljesítményértékelés augusztusban, amikor a rendszer élesedik, mekkora mozgásteret fog adni az intézményvezetőknek. Korábban a szakképzésben is azt mondták, hogy az intézményvezetők döntik el a differenciálást. Aztán a centrumok sorozatban visszadobták az igazgatók döntéseit.

– Mennyi most a túlóra?

– Éves szinten 60 órát ingyen kell helyettesítenie minden pedagógusnak. Ha egy kolléga megbetegszik, továbbképzésen van, őt helyettesíteni kell, és ezt a feladatot ingyen kell ellátni, éves szinten 60 órában. Emellett vannak olyan feladatok, amelyekért nem jár plusz juttatás. Ha például beosztják gyermekfelügyeletre vagy ebédeltetésre, azt a 40 órás munkaidejében kell elvégeznie. Hiába határozzák meg a munkabeosztása szerint, hogy 24 tanítási órát kell tartania a pedagógusnak és a maradék időt elvileg felkészüléssel, szülői értekezletek megtartásával, versenyre való felkészítéssel, fogadóórákkal és dolgozatjavítással kell töltenie. Emellett még a gyermekfelügyeletet is el kell látnia. Nyugat-Európában az ilyen feladatokat a szociális szféra munkavállalói végzik, nem pedig a pedagógusok. Ezek a plusz feladatok növelik a pedagógusok munkaterhét és leterheltségét.

– Hogyan néz ki egy tanár heti munkaideje az órarendi órákon felül?

– 32 órát biztosan az intézményi feladatokkal tölt, és a maradék 8 órában próbál felkészülni, de a méréseink szerint ez nem 8 óra, hanem jóval több. Úgy számoljuk, hogy minimum heti 12 órát biztosan dolgozatjavításra és tanítási órákra való felkészülésre fordítanak.

– Mindezeket figyelembe véve, most pedagógusnak lenni egy fokkal jobb, mint eddig volt?

– A bérek szempontjából mindenképpen.

– De mitől lesz valóban jobb az egész? Azaz mikor fog látszani a kimeneti teljesítményen, hogy itt változás történt?

– Nagyon fontos lenne a megfelelő szakos ellátottság biztosítása. Emellett a nevelést és oktatást közvetlenül segítő kollégák bérét is rendezni kellene, mert egyre több a problémás gyerek, az SNI-sek száma pedig átlépte a százezret. Továbbá nálunk jelenleg ezer gyermekre jut egy iskolapszichológus. Ez az arány a szomszédos Ausztriában 300.

– És ténylegesen jut is egy iskolapszichológus ezer gyerekre?

– Szerintem nem. Bár hozzá kell tenni, hogy emelkedett az iskolapszichológusok száma, de nem olyan ütemben, hogy ezt a szintet elérhessük.

– Már csak egy dolog érdekel, de az nagyon. Tisztán emlékszem, hogy amikor én iskolába jártam, délután egy óra tájt, legkésőbb fél kettőkor otthon voltam. És nem lettem hülyébb. A mi családunkban is vannak iskolás gyerekek, és három előtt nem nagyon látjuk őket.

– A Nemzeti alaptantervben egy 11. évfolyamos diáknak 36 óra van előírva.

– Majdnem minden napra nyolc óra jut?

– Így van. Az óraszámok nagyon megemelkedtek, és a kormány a konzervatív fordulattal még több tudást akar a gyerekek fejébe belegyömöszölni, ahelyett, hogy a készségek elsajátítását segítené. Beszéljünk nyíltan és őszintén:

– Csak én gondolom úgy, hogy ezzel részben a tanárhiány is enyhülhetne?

– Nem feltétlenül. A tananyagcsökkentés lehetőséget adna arra, hogy sokkal több idő jusson gyakorlásra és a készségek fejlesztésére. A mi időnkben nem volt heti öt testnevelésóra, nem volt etika vagy hittan kötelezően. Ha valaki előveszi az 1978-as alaptantervet, ott az látszik, hogy a százalékszámításra és a törtrészszámításra felső tagozatban nagyjából 100 órát fordítottak. Most ez 50 óra körülire csökkent.

Ráadásul például a Meixner-módszert alkalmazó tankönyvek, amelyek lassú, biztos haladást nyújtottak a gyerekeknek, a normál általános iskolákban a tiltott tankönyvek listájára kerültek. Most már csak a fogyatékkal élő gyerekek számára lehet tanítani belőlük.

– Visszatérek arra a kérdésre, hogy Ön szerint mi kellene ahhoz, hogy visszajöjjenek az elvándorolt pedagógusok, és több fiatal válassza ezt a pályát?

– Ezt a béremelési ütemet tartani kellene. Sőt, azt mondom, ha a bérek elérnék a diplomás átlagkereset 90 százalékát, akkor biztos, hogy sokkal vonzóbb lenne a pálya. A másik dolog, hogy a munkaterheket csökkenteni kellene, tehát a heti 24 órás tanítási időkeretet legalább 20-22 órára le kellene vinni. És ami a legfontosabb:

Teljesen más módszertani kultúra, haladási tempó és tananyag kellene egy rózsadombi elitiskolában, mint egy hátrányos helyzetű település iskolájában. Teljesen más eszköztárral kellene dolgozni. A központi irányítást el kellene felejteni, mert az nem működik, hogy minden iskola és minden diák egyszerre, ugyanúgy lépjen előre.

Kitört a globális vámháború, életbe lépett Donald Trump rendelete, ami alapján 10%-os vámot vetnek ki a Kínából Amerikába érkező 400 milliárd dollárnyi árura. Válaszul Kína bejelentette, vámot vetett ki az Amerikából érkező kőolajra, a mezőgazdasági gépekre, a nagyobb kocsikra és a kisteherautókra, valamint monopóliumellenes vizsgálatot rendelt el a Google ellen.

miután ígéretet kapott, hogy a két ország fokozza a határellenőrzést. Trump állítása szerint szomszédaitól azt várja, hogy csökkenjen az Amerikába áramló fentanil mennyisége és a migránsok száma.

A piacok azonnal reagáltak: a tőzsdék meginogtak, bár az amerikai részvénypiac később korrigált. Az európai vezetők közben arra készülnek, hogy Trump valóra váltja következő fenyegetését, és az Európai Unióból érkező termékekre is vámokat vet ki. Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanárral próbáltuk meg értelmezni, mi történik az Egyesült Államokban.

– Most úgy tűnik, hogy mégis blöff volt ez az egész vámokkal való fenyegetőzés. De mi az értelme? Mit nyert ezzel Trump?

– Nyilván semmit nemzetgazdasági értelemben. Racionális alapon minden elemző tulajdonképpen azt gondolta, hogy a büntető vámokról való szónoklás a választási kampányban elmondottaknak a lecsengése, aztán majd fölállnak a szakminisztériumok, elkezdenek működni, addig az elnök szimbolikus döntésekkel foglalkozik, mondjuk a dokumentumok nélküliek tömeges deportálását népszerűsíti, de a gazdaságpolitikát nem rúgja fel. Most abban a furcsa állapotban vagyunk, hogy a kijelölt pénzügyminiszter és külügyminiszter már átment a kongresszusi meghallgatáson, de több más szereplőt még nem fogadtak el. Ebben az átmeneti időszakban, amikor nem szoktak érdemi döntéseket hozni, Trump a leendő kormánya feje fölött átnyúlva elkezdett kormányozni.

Gyorsabb a döntéshozatal, és gyakran hibás. Most egy ilyen esetet látunk. Azt egyébként lehetett tudni, hogy a bejelentések része blöff, mert Kína minden termékére 60 százalék vámot harangozott be néhány hete, ami irgalmatlan blöff volt: az piaci zavarral jár, megdobná az amerikai inflációt. A szomszédos országokra pedig nem gazdasági okok miatt, hanem a határvédelem gyengeségére hivatkozva jelentett be büntetővámokat, ami az észak-amerikai szabadkereskedelmi megállapodásnak nyilvánvaló felrúgása. Erről is azt gondolták eleinte az elemzők, hogy blöff. Ezért is volt viszonylag kicsi a reagálás a bejelentéskor, bár az a „viszonylag kicsi” is megrázta a tőzsdéket, az árfolyamokat, és így már bekövetkezett bizonyos gazdasági veszteség. Ezek az első körös veszteségek. A beszélgetésünk pillanatában az a helyzet, hogy elvileg amerikai idő szerint déli 12-kor életbe lép a kínai 10 százalék többletvám. De az ember most már mindent úgy mond, hogy hozzáteszi, melyik percben folyik a beszélgetés.

– A korábbi ciklusában elsősorban Kínát jelölte meg Trump, mint fő riválist, amellyel szemben akár vámpolitikával is, de fel kell venni a kesztyűt.

– Éveken keresztül a trumpi szöveg az volt, hogy Amerikának a feltörekvő Kínával szemben kell megvédenie magát, mert a kínaiak veszedelmesek, mert trükköznek, és ezért indokolt gazdasági alapon is a velük szembeni vámvédelem. Ebben van is valami. Az Európai Unió is, magyar ellenszavazattal ugyan, de tavaly nyáron a Kínában gyártott elektromos autókra kiegyenlítő vámot vetett ki, éppen azért, mert az ottani belső árképzés átláthatatlan, és valószínűleg tiltott szubvenciót tartalmaz. De talán Elon Musknak például lehet rejtett oka, hogy Kínával is kesztyűs kézzel bánjanak. A most még érvényben lévő 10 százalékos vám jóval kevesebb, mint a felfüggesztett 25 százalékos tételek a két szomszédos országgal szemben.

tehát el tudom képzelni, hogy ebben az ügyben személyes befolyást fejtett ki.

– És mi van Európával? Minket is fenyegetett Trump vámokkal.

– Európát nem lehet azzal vádolni, hogy titkolt állami támogatások lennének, mert e vonatkozásban az Európai Unió szabályozása szigorú, nálunk nem lehet illegális állami támogatást nyújtani. Némelyik tagállam kormánya persze szeretne ilyet, lehet tippelni, hogy melyik, de kemény szabályok vetnek ennek gátat. Tehát itt végképp nincs gazdasági megalapozottsága a védővámoknak, büntető vámoknak, azon túl, hogy Európának kiviteli többlete van Amerikával szemben. Csakhogy Amerikának az egész világgal szemben behozatali többlete, kiviteli deficitje van. Egyszerűen azért, mert az amerikaiak többet költenek, mint amit megtakarítanak. Tehát van egy makrogazdasági szituáció, ami kikerülhetetlenül előáll, ha egy ország túlfogyaszt. Akkor bizony túlimportál. Ami úgy jelenik meg a statisztikában, hogy a rajta kívül álló világgal szemben deficitje van. Ezen úgy nem lehet segíteni, ahogy az elnök gondolja. És itt megáll az ember, mert azt kell kimondani, hogy

Ez az egész eddigi vámügy meglehetősen amatőr. De hát ez jellemzi az elnök egész habitusát és jellemét.

– A mostani fejlemények ismeretében ez inkább a kiskakas meséjének kezd tűnni. Ezt a fenyegetést ezek után egyáltalán lehet komolyan venni?

– Ha közgazdászt vagy üzleti elemzőt kérdez, az ilyen döntés előtti öt percig azt mondja, hogy miután ennek nincs értelme, ilyen nem lesz. Aztán öt perc múlva kiderül, hogy lett döntés. Akkor az elemző nem tehet más, kiszámolja, hogy abból mi következik. Az Egyesült Államok legnagyobb külkereskedelmi partnere nem Kína, hanem Európa. És szövetséges. Vámháborúnak tehát nincsen gazdasági racionalitása.

És van most káosz, improvizáció. Kár már történt. Az ember csak reménykedik, hogy ebből nem lesz rendszer.

– Egyáltalán, mi az értelme ennek a vámpolitikának egy olyan világgazdasági szerkezetben, mint amilyenben élünk?

– Ez a fajta vámvédelem és a hazai ipar támogatása a XVII. század gazdaságpolitikája, amiről a klasszikusok, Adam Smith óta kimutatták, hogy hosszú távon károsak. Ennek ellenére a merkantilizmus létezik mind a mai napig, modernebb formájában a kínai állam is alkalmazta, amikor védelmet vont a saját gazdasága köré. Az viszont meglepő, hogy egy fejlett ország vezetője gondolja úgy, hogy ezzel lehet ismét naggyá tenni Amerikát. A közgazdaságtudomány már régen túlhaladt ezen. Ami a mostani vámfenyegetést illeti, úgy tűnik, hogy ez inkább egy alkufolyamatban elfoglalt pozíció, egy nagyotmondás volt.

– Ha szembeállítjuk a drágulással és a várható termelésvisszaeséssel a vámbevételeket, milyen egyenlegben reménykedhet az amerikai kormányzat?

– Közgazdasági nonszensz, hogy a vámbevételek fedezzék Trump jövedelemadó-leszállítási tervét, ahogy ígérte. Egy sor gazdasági elemző – egyébként magamat is ide sorolom, hiszen írtam erről – elmondja, hogy a vámbevételek a modern államok életében ugyan nem csekélyek, de az összes bevételnek egy-két százalékát teszik ki, ha mégis nagyon megemelik, akkor lehet 5 százalék. A személyi jövedelemadó és a vállalati nyereségadó azonban ennek az ötszöröse. Tehát aki azt gondolja, hogy jól megvámolja a külföldieket, és majd abból finanszírozza az adók megfelezését, az teljes félreérti a közgazdaság alapösszefüggéseit. Továbbá a vámokat alapvetően a fogyasztó fizeti meg, az amerikai fogyasztó. A vámtarifa megemelésből származó állami bevétel messze nem elégséges Trump nagy adócsökkentési programjának a végrehajtásához.

– Ez lesz az amerikai politika a jövőben? Hogy előbb ütünk, aztán tárgyalunk? Ugye itt van Ukrajna is, amellyel szemben, mint egy kereskedő, azt mondja Trump, hogy ha ritkaföldfémeket adnak Amerikának, akkor továbbra is támogatják őket. Elképzelhető az, hogy a politikától és a diplomáciától idegen törvényszerűségek mentén fog folyni az egész ciklus?

– Igen, az a nagyobb félelmem.

Ezzel nem lehet tervezni, mert ez folyamatos visszaélést jelentene a gazdasági logikával, hiszen nem-gazdasági ügyeket kever bele a nemzetközi szabályrendszerbe. A szabályrendszer eddig jól-rosszul működött, de ezután nem nagyon fog tudni jól működni. És akkor persze ehhez a szabálynélküliséghez is igazodni fog majd a világ, csakhogy a hosszú távú kiszámíthatóság eltűnik, ami megnehezíti a dolgát az összes szereplőnek. Elvileg azt is lehetne gondolni, hogy a checks and balances, az ellensúlyok rendje visszaáll Amerikában, amikor az ilyen működés visszásságai nyilvánvalóvá válnak. Talán az amerikai rendszer alapintézményei megint elkezdenek működni. De ezt most nem tudjuk. Két év múlva lesz az időszaki választás, amelyen lehet, hogy a belső erőviszonyok megváltoznak. Amit a szakapparátus moderáló szerepéről mondtam, az sajnos csak egy akadémiai álláspont, mondván, hogy ha van pénzügyminiszter, az majd ilyen oktalanságokat nem követ el.

Viszont az, hogy ilyen gyorsan visszakozott mindkét szomszéd ország esetében az elnök, elfogadva nem tudjuk pontosan milyen ígéreteket, abban lehet, hogy benne volt már a szakapparátus. Ezt innen nem lehet látni. Tegnap megnéztem az amerikai kommentárokat éjszaka. Volt, aki a fejét fogta, hogy ilyet még nem látott. Volt, aki azt mondta, hogy az illetőről tudjuk, hogy ilyen. A szakapparátus ügye nem jött szóba, az most zajló belső folyamat: most veszik át a minisztériumokat, viszik be a saját embereiket, cserélik le azokat, akiket nem szeretnek. Ilyenkor el tudom képzelni, hogy vannak olyan minisztériumok, amelyek leálltak, vagy akár intézmények is. Az USAID-nél például mindenkit szabadságra küldtek, ez az óriási szervezet fel van felfüggesztve. A kormányátadási átmenet mindig kicsit zavaros, de most különösen, és ma ennek a kaotikus 2-3 hétnek az eseményeiről beszélünk. Az igazán nagy kérdés az, hogy ebből működési mód lesz-e.

Ahogy arról több mi is több cikkben beszámoltunk, lakástűzben meghalt egy japán állampolgárságú nő Budapest belvárosában január 29-én. A rendőrség először nem talált idegenkezűségre utaló nyomot, állításuk szerint ágyban dohányzás okozta a tüzet. Ez azonban óriási felháborodást keltett a nő ismerőseinek körében, akik azt mondták: az áldozat sosem dohányzott. Ezen kívül a Patent Egyesület is jelezte, hogy a kétgyerekes édesanya másfél éve kapcsolatban volt velük, mert volt férje rendszeresen bántalmazta és zaklatta. Ezután a rendőrség már őrizetbe vette az ír férfit.

Kedd este mintegy kétszáz ember gyűlt össze a nő egykori lakhelyén, hogy gyertyagyújtással emlékezzenek az áldozatról, és kifejezzék tiltakozásukat a rendőrség eljárása ellen.

A lapunk munkatársainak nyilatkozó megemlékezők szerint Magyarországon még mindig nem figyelnek oda kellő mértékben a nők elleni erőszakra, és azt is sérelmezték, hogy a rendőrség úgy változtatta meg álláspontját a valószínűsíthető gyilkosságról, mintha kizárólag saját munkájuk alapján jutottak volna erre a következtetésre.

Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza megerősítette, az áldozat feléjük és a rendőrség felé is többször jelezte, hogy súlyos zaklatás éri volt férje részéről. A történtek ellenére pozitív a véleménye arról, hogy lehet-e hatása egy ilyen tiltakozásnak a jogalkotók felé.