„A kisebbik fiam hívott, hogy most veszik el tőlük a telefonokat” – Péterék két fia vonult be katonának Izraelben
Nemcsak az ország vezetését érte felkészületlenül a szombati rakétatámadással indított háború, Izrael lakói is elképzelhetetlennek gondolták, hogy ezt meglépné a Hamász. Amikor mégis megtörtént, rövid időn belül megszervezték magukat az emberek, sokan nem is vártak a behívóra, vagy egyenesen maguk könyörögtek, hogy fegyvert foghassanak. Frank Péternek fiai és testvérei is a fronton vannak. A háború első reggele azonban csendesen kezdődött Észak-Izraelben.
– Itt teljes béke volt. Előző nap éjszaka későn feküdtem le, és szombaton arra keltem, hogy a feleségem benyit, és mondja, hogy
Akkor néztem meg az internetet és láttam, hogy lövik a déli országrészt. Egyből lehetett látni, hogy ez olyan méretű támadás, ami még nem volt, és mindent meg fog változtatni.
– Mit tapasztaltok most, mi történik az utcákon?
– Az első napokban az utcák üresek voltak, az üzletek nagy része zárva, mindenki bezárkózott. Amíg nem volt egyértelmű, hogy elfogtak minden behatoló terroristát, addig aki csak tehette, otthon maradt, illetve a határközeli részeken bezárkóztak a biztonsági szobákba. Akiket mégis látni lehetett az utcán, azok inkább anyukák voltak gyerekkel, mert mentek vásárolni, meg az idősek.
De tegnap délután már olyan volt minden, mintha nem történt volna semmi. Kevesebb emberrel mozog ugyan a környék, de itt, Észak-Izraelben most, ha nem tudnánk, mi történik délen, semmit nem érzékelnénk abból, hogy háború van. Leszámítva talán, hogy hajnalig egész éjszaka repülőzúgást lehetett hallani…
– Neked két fiad ment a frontra…
– Az egyikük északon, a Golan fennsíkon van, a másik a Gázai határ mellé ment. A nagyobbik fiam Jeruzsálemben tanul a Művészeti egyetemen. Az egyik katonatársa, akivel együtt szolgált, kocsival felhozta ide északra, és mi Észak-Galileában találkoztunk velük.
Nagyobbik fiamék hozták fel a kisebbik fiamat is, mert ő épp ott volt náluk, Jeruzsálemben. Az idősebb fiam aztán ment tovább északra a barátjával a saját alakulatához. Itt nagyon sok szülő maga szállította egyébként a gyerekeit a támaszpontokra, mert sokkal gyorsabban odaértek így, mint ha a hadsereg megszervezte volna a bevonulást.
– És a kisebbik fiadat te vitted?
– Ő azért jött haza, hogy összekészítse a felszerelését. Velünk volt délután és este, aztán éjszaka mondta, hogy másnap reggel indulnia kell. Ez még aznap volt, amikor mindenki bezárkózott, a páncélozott ajtókat-ablakokat az előírásoknak megfelelően mi is bezártuk, ezeket ilyenkor nem szabad kinyitni semmilyen kopogásra.
Aztán kiderült, hogy a fiam ezt a kopogást várta, mert egy drúz katonatársa jött felvenni őt. Elbúcsúztunk. A feleségemnek nagyon nehéz volt. Nekem is, de egy anya ezzel máshogy van. Nagyon sok könny folyt le az arcán. Egész máig is. Aztán vannak időszakok, amikor fél napig, egy napig nem tudunk kapcsolatba lépni a fiainkkal, akkor ő úgy érzi, hogy elvesztette a gyerekeit. Tetejébe tegnap felhívott a kisebbik fiam, és közölte, hogy most veszik el a telefonokat tőlük, mert indulnak a frontra, és ilyenkor nem lehet náluk telefon sem.
Ezt nagyon nehéz volt hallani. De most ez történik minden házban.
- Azóta tudtok róla bármit?
– Néhány órával később sikerült üzennie, hogy még mindig gyakorlatoznak, egyelőre nem vetették be őket. A nagyobb fiam a Golan-fennsíkon nem olyan egységben szolgál, amelyik közvetlenül a fronton, a terepen menne, de
Addig, amíg el lehet őket érni, nincsenek olyan helyzetben, hogy tilos lenne erről beszélni. Aztán van két testvérem is, aki szintén bevonult. Az egyik öcsém már 40 elmúlt, nem kellene katonaruhát húznia, de önkéntesen mégis bevonult. Pedig van öt gyereke, közülük az egyik még kisbaba. Ő úgy érezte, hogy azzal védi jobban a családját, ha ő is fegyvert fog.
Senki nem tudja hogy mikor ér véget ez a háború, de ezután a barbár cselekedet után máshogy fog mindenki viszonyulni a Gázai övezethez.
– Azt gondolod, hogy kiterjedhet ez a háború?
– Persze. A többség úgy gondolja, hogy ki fog terjedni, de vannak mások, akik azt gondolják, éppen amiatt, hogy óriási fegyvermennyiséget kapott Izrael az Egyesült Államoktól, ez megfékezheti például a Hezbollahot.
Most már ilyen nincs. Ez a hajnalig tartó hatalmas, masszív repülőforgalom, amit hallottunk itt fent északon, ez annak a jele lehetett.
– Utánpótlás érkezett szerinted?
– Igen, a szükséges fegyverek megérkeztek. És ezzel Izrael ellenségei tisztába kell legyenek. Az Egyesült Államok a Földköz-tengeren is megjelent, és figyelmeztette Libanont és Szíriát, hogy ne avatkozzanak közbe ebbe a háborúba. De egyáltalán nem biztos, hogy Irán és a Hezbollah felfogja a fenyegetés súlyát. Most Izraelt nagyon megalázták ezzel a támadással, ebből csak úgy tud felállni, ha teljes erejét beveti, és kíméletlen lesz. Csak így lehet visszaszerezni a tekintélyét. Annyira elszánt most, hogy annak ellenére, hogy ott van az a százvalamennyi túsz, nem fog bejönni a terv, amire a Hamasz az akciót alapozta. Nem fogják leállítani a bombázásokat miattuk.
Mert olyan vízválasztóhoz ért az ország, ami miatt ilyen dolgokat kell tenni ahhoz, hogy mindez ne történhessen meg újra. Élelmiszermérnök vagyok, nálunk a gyárban dolgozók 40 százaléka arab, én itt embereket látok, és semmi különbség nincs a zsidó és az arab dolgozó közt. Azt gondolom, hogy ha azt a rengeteg pénzt, ami a Gázai övezetbe ment támogatásként, nem fegyverekre és a terror szervezésére fordítják, hanem építésre és jó dolgokra, azzal egyenes arányban csökkent volna a radikálisok száma ott is. Ez itt a Közel-Kelet. Aki erősebb, az fog győzni.
