SZEMPONT
A Rovatból

A kerekesszékes atlétát is elijeszti a felújított szentendrei aluljáró

A biciklisek és a kerekesszékesek meg sem próbálják, de babakocsival is kész tortúra átkelni a szentendrei HÉV-aluljárón, hiába újították fel tavaly több tízmillió forintból.
Fődi Kitti írása az Abcúgon - Fotók: Hajdú D. András - szmo.hu
2017. június 28.



Bár tavaly több tízmillió forintot költöttek a szentendrei HÉV-aluljáró felújítására, a meredek rámpa megmaradt, sőt még egy korlát és a széles lépcső is nehezíti a közlekedést. Pedig sokan használnák, hisz ott a piac és az állomás is, az önkormányzat azonban nem akart költeni az akadálymentesítésre.

2016 márciusában adták át a bruttó 34 millióból felújított szentendrei HÉV-aluljárót, ami egy kétszer két sávos út alatt vezet át. A felújítás úgy tűnik, hogy csak festésben és a burkolat javításában merült ki, mert az aluljáróba vezető rámpa olyan meredek, hogy felfele hegymászói ösztönök, lefele pedig egy adagnyi bátorság kell.

,,A városról alkotott első benyomást jelenti a szentendrei HÉV-aluljáró a tömegközlekedéssel érkező turisták számára. Korszerűsítése a komoly lakossági igény mellett, leromlott állapota, balesetveszélyessé válása miatt is halaszthatatlanná vált. Felújításával egy kulturált, tiszta és letisztult képet mutató létesítménnyel gazdagodott a város” – olvasható az átadásról a szentendre.hu honlapján.

A HÉV-aluljáró azonban még most is balesetveszélyes, főleg ha az ember babakocsival vagy kerekesszékkel próbál átjutni rajta.

Ez a város egyik legforgalmasabb átkelőhelye, Szentendre honlapján a város kapujának nevezik. Nemcsak azok kelnek át rajta, akik a HÉV-hez igyekeznek, bár ez a létszám sem csekély, hanem azok is, akik csak a szemközti boltokba és piacra akarnak átvergődni.

Az átkelni kívánó babakocsisok vagy biciklisek már a látványtól is elrettenhetnek, de mivel a legközelebbi zebra mindkét irányban körülbelül 300 méterre van, ezért mégis sokan megpróbálkoznak vele.

12

Azon kívül, hogy a rámpa szinte függőlegesen vezet a felszínre, a tervezők gondoskodtak arról, hogy még teljesen értelmetlennek tűnő nehezítések is kerüljenek az építménybe: kiugró falrész, indokolatlan korlát, véletlenszerű keskenyedés és szélesedés.

A HÉV felöli oldalon találkozunk egy babakocsis anyukával, aki kétkerekezve, lábával kitámasztva lassan tolja le a tizenegy hónapos kislányát. A hajmeresztő mutatvány után azt mondja, hogy ez még viszonylag könnyű, mert a rámpának ez a fele a tetején keskeny, de az alján már kiszélesedik. A valamiért hol keskenyedő, hol szélesedő rámpához tartozik egy picike lépcső, hogy a kerekes járműveket tolók azon tudjanak felgyalogolni. Az anyuka viszont arra panaszkodik, hogy ő ezt nem tudja használni, mert a babakocsijának első kerekei közelebb vannak egymáshoz, így pont nem fér el a kettő között a lépcső.

Az aluljáró túloldalán még durvább a helyzet. A babakocsit szinte fel sem lehet tolni a rámpára, mert egy kiugró falrész elzárja az amúgy is keskeny utat. Ez a rámpa felfelé szélesedik, de ha valaki nagy küzdelmek árán feljut a felszínre, akkor egy újabb akadállyal kell szembesülnie. A rámpa tetején van egy látszólag teljesen felesleges korlát, olyasmi, mint ami a csúszdáknál szokott lenni, és ami elzárja a csúcsra értek útját.

A kerekesszékkel közlekedő Szmrtnik Katalin már a rámpa tetején egyértelművé teszi: ő bizony meg se próbál ezen lejutni, mert életveszélyes. Katalin rendszeresen használná ezt az útvonalat, ugyanis bár nem Szentendrén lakik, de itt tartják az edzéseit, ezért napi szinten érinti az útszakaszt.

"
Versenyszerűen parasportolok, dobó atléta vagyok, ezért jó a fizikumom, de még én se próbálnék még ezen lejutni

– mutat a rámpára.

Katalin arra panaszkodik, hogy Szentendre több része is járhatatlan kerekesszékkel. Hiába újították fel a HÉV-hez közeli parkot is, bejutni kerekesszékkesként szinte lehetetlen a magas padka miatt. Mivel Katalin csak nehezen tudna közlekedni a városban, ezért kocsival igyekszik minél közelebb kerülni az edzőterméhez. Egy ilyen alkalommal viszont megbüntették, mert jobb híján behajtott egy egyirányú utcába. 30 ezer forintos bírságot szabtak ki rá, de amikor jelezni akarta a Közterület Felügyeletnél, hogy kerekesszékes, akkor be sem tudott jutni az épületbe, mivel az nem akadálymentesített.

34

Katalin példájából látszik, hogy kerekesszékkel nehéz használni a rámpát, de minden kerekes járművel közlekedőnek emberpróbáló a feladat. Egy fiú például megkísérelt biciklivel felhajtani, de hamar belátta, hogy ez egy lehetetlen vállalkozás, ezért inkább leszállt, és feltolta a bringát.

A babakocsival közlekedők különböző technikákat találnak ki. A szerencsésebbekkel van valaki, aki a kocsi orrát megemelve segít feltolni a babakocsit, de volt olyan is, aki háttal felfelé lépegetett a kis lépcsőn maga előtt húzva a babakocsit.

Megkérdeztük a szentendrei önkormányzatot, hogy észlelték-e a problémát. Az önkormányzathoz a felújítás előtt és az átadás óta sem érkeztek be panaszlevelek, de tudnak a rámpát használók elégedetlenségéről. Azt mondták azonban, hogy

a felújításnak nem volt célja az akadálymentesítés, ugyanis az kétszeresére növelte volna a költségeket,

ezért a mozgássérültek továbbiakban is két földfelszíni gyalogos átkelőhelyet: a Duna-korzó-Dózsa György úti és az Árpád utca-Római sánc utcai zebrát tudják használni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak” - az Utcából Lakásba Egyesület az önazonossági törvényről
Kistelepülések sora szűrné ezentúl a beköltözőket, például büntetlen előélethez, érettségihez, szakképesítéshez kötnék, hogy valaki ingatlant vehessen náluk. Kovács Vera szerint mindez elsősorban a szegénységben élőket, azokon belül is a romákat sújthatja.


Van ahol érettségihez vagy szakképesítéshez kötnék a betelepülést, máshol a büntetett előéletűeknek tiltanák meg, hogy ingatlant vegyenek, vagy épp néhány tízezer forintot kérnének el, de olyan település is van, ahol minden egyes kívülről érkező ingatlanvásárlót előzetesen meghallgatna a képviselőtestület.

Mindezeket a helyi önazonosság védelméről szóló új törvényre hivatkozva vezetnék be az önkormányzatok, ami a hivatalos indoklás szerint elsősorban azt akadályozná meg, hogy újabb beköltözők tegyék élhetetlenné a már amúgy is túl sűrűn lakott budapesti agglomerációt vagy a Balaton környékét. A szigorításokat eddig azonban olyan települések tervezik bevezetni, mint Taktaharkány, Újlengyel vagy Vámosszabadi. Az Utcáról Lakásba Egyesület alapító-társelnökével, Kovács Verával arról beszélgettünk, milyen hatással lehet mindez a szegénységben élőkre.

– Feltételezhetjük, hogy a jogalkotó nem gondolt minden következményre.

– Feltételezem, hogy nem. De szerintem ez inkább egy gesztus a szélsőjobbnak, lehetőséget adva arra, hogy a települések kirekesszék az általuk nem kívánatosnak tartott beköltözőket, különösen a szegénységben élőket, ezen belül is a roma embereket. Az a gond, hogy azok a települések védekeznek leginkább ezek ellen a családok ellen, amelyeknek már csak ezek a települések lehetnének éppen megfizethetőek. Így csapdahelyzet jön létre: senki nem akar a legelmaradottabb településekre költözni, hiszen azok hátrányos helyzetűek. Oda azok mehetnének, akiknek nincs más lehetőségük.

Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak.

Előfordult, hogy roma családok, teljesen függetlenül anyagi helyzetüktől, nem tudtak házat venni egy településen pusztán etnikai hovatartozásuk miatt.

– Felmerül a másik kérdés, hogyan kerülje el egy eleve szegény település a további gettósodást, ami szociálpolitikai szempontból sem kívánatos.

– Igen, de ezt nem kirekesztéssel, hanem felzárkóztatással kell kezelni. Többféle megoldás lehetséges. A már szegregálódott településeken fontos a munkahelyteremtés, a közműfejlesztés, a célok világos meghatározása. Egyes esetekben, például a Miskolc környéki szegregátumoknál az segíthet, ha ezeket a területeket bekapcsolják a város életébe.

Más esetekben viszont kívánatos lehet a szegregátumok megszüntetése, a lakók integrált környezetbe költöztetése, ahol munka, iskola és infrastruktúra is elérhető.

De minden település más: a földrajzi elhelyezkedés, a lakosságszám, a helyi adottságok meghatározzák, hogy hol melyik beavatkozás a leghatékonyabb. A jó programok azok, amelyekben helyi megvalósítók vesznek részt, és a valódi helyi igényekre reagálnak. Valahol a munkahelyteremtés a kulcs, máshol a szegregált lakóterület teljes felszámolása.

– Egy generációk óta mélyszegénységben élő családnál nem elég a költöztetés vagy a munkahelyteremtés. Szükség van szociális beillesztésre, mentorációra is, hogy valódi esélyt kapjanak.

– Valóban, a helyi igényeket ismerő szervezeteknek kellene ezeket megvalósítani szociális munkával. Ez a munka nagyon összetett. Nem gyámkodni kell felettük, hanem a lehetőségeket kell biztosítani számukra, amelyektől akár generációk óta el vannak zárva, és a részvétel módját is segíteni kell. Például

ha egy gyerek úgy nő fel, hogy a szülei sosem dolgoztak bejelentett állásban, csak napszámban, az teljesen kilátástalan helyzetet teremt. Ilyenkor egyszerre kell foglalkozni a szülőkkel és a gyerekekkel: meg kell tanítani, mit jelent rendszeresen munkába járni, havi fizetést kapni, és a tanulás értékét is meg kell mutatni.

Ez nehéz, mert az eredmények sokszor csak a gyerekeknél vagy unokáknál jelentkeznek.

– Megvan-e ehhez az állami vagy önkormányzati intézményrendszer, illetve a megfelelő civil szervezeti háttér?

– A tudás megvan, de az emberi erőforrás nincs. Állami szinten a legnagyobb ilyen program jelenleg a „Felzárkózó kistelepülések”, melynek a fő pályázója a Máltai Szeretetszolgálat. Ez kívülről nem tűnik átütő sikernek, de a kormány és a Máltaiak nem adnak nyilvánosan adatokat. Ugyanakkor számos civil szervezet, például az Igazgyöngy Alapítvány, vagy a Van Helyed Alapítvány, képes több generációval párhuzamosan dolgozni. Bátonyterenye térségében, Bonyhád környékén és másutt is vannak jó gyakorlatok, amelyeket országos szintre lehetne emelni.

– De ez az intézményesítés még nem történt meg.

– Így van. Ezek jellemzően helyi civil kezdeményezések, legfeljebb néhány településen dolgoznak. A Máltai Szeretetszolgálat „jelenlét” típusú programjai a legkiterjedtebbek, de egységes, országos rendszer nincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Mitől ennyire magabiztos Putyin? – A New York Times bemutatta, hogyan változott meg az orosz hadsereg
Putyin Oroszország teljes gazdaságát alárendelte a háborúnak, és sikeresen alakította át a toborzást, a fegyvergyártást, valamint a harcmodort – írja az amerikai lap. Emiatt sokkal jobb pozícióból várhatja találkozását Trumppal, ami számára önmagában is győzelem.


Orbán Viktor arról beszélt a történelmi Trump-Putyin csúcstalálkozó előtt, hogy Oroszország már meg is nyerte az Ukrajna elleni háborút. Bár rajta kívül egyetlen nyugati vezető sem tett ilyen kijelentést, abban egyetértenek az elemzők, hogy Putyin számára már az is hatalmas győzelem, hogy létrejön a csúcs, ami véget vet nemzetközi elszigeteltségének, éket ver a NATO szövetségesek közé, és lehetővé teszi, hogy úgy mutassa be az ukrajnai háborút, mint egy nagyobb konfliktus részét Oroszország és a Nyugat között, amit Oroszország akár meg is nyerhet.

„Bárhová is lép egy orosz katona, az a miénk” - jelentette ki Putyin nemrég külföldi vezetők előtt egy gazdasági találkozón.

De mitől lehet ennyire magabiztos az orosz vezető, akinek a hadserege a háború első időszakában katasztrofális vereségeket szenvedett el? Hogyan tudta megváltoztatni a helyeztetet a csatatéren? És milyen kilátásai lehetnek valójában a háború megnyerésére?

A New York Times terjedelmes cikkében azt írja, Putyin magabiztossága az orosz hadsereg újjáépítéséből fakad. A toborzás, a fegyvergyártás és a harcmodor teljesen átalakult.

Ennek eredményeként Oroszország jelenleg több katonát és fegyvert tud mozgósítani, mint Ukrajna és nyugati szövetségesei. Az orosz veszteségek súlyosak, de a csapatok előrenyomulnak. Mindez csak megerősíti Putyint abban, hogy kitarthat, amíg olyan békemegállapodást nem ér el, ami megfelel az érdekeinek. Kijelentette, ha ez az alaszkai tárgyalásokon nem sikerül, fegyverrel szerzi meg, amit akar.

A lap felidézi, hogy 2022-ben az oroszok a vereség küszöbén álltak. Putyin ekkor elrendelte a második világháború óta az első részleges mozgósítást: 300 ezer embert hívtak be. Emellett fegyencek tízezreit vitték a frontra kegyelemért cserébe. Ez stabilizálta a helyzetet, de komoly társadalmi feszültséget okozott – százezrek menekültek el Oroszországból.

A Kreml ezután változtatott a gyakorlaton, és ma már a pénzre építi a toborzást.

Egy átlagos orosz havi bére körülbelül 330 ezer forint. Egy katona viszont 900 ezer forintot kap havonta. Ehhez jön az akár 11 millió forintos aláírási bónusz, nyugdíj, adósság-elengedés és kedvezményes lakáshitel. Emellett minden harctéri teljesítményt külön megjutalmaznak. Ha valaki kilő egy nyugati tankot, több százezer forint prémiumot kap. Egy HIMARS kilövéséért vagy egy helikopter megsemmisítéséért milliós bónusz jár. Súlyos sérülések – például végtag amputáció vagy vakság – után is komoly kártérítést fizet az állam.

Ezek az ösztönzők százezreket vonzottak a frontra. Egy lábát elvesztő őrmester azt mondta a New York Times-nak, hogy 33 évesen nyugdíjba mehet, és soha többé nem kell dolgoznia. Korábban egy napraforgóolaj-gyárban robotolt, havi 110 ezer forintért. Most Havi 400 ezres nyugdíjat kap majd.

Ezzel a taktikábal Oroszország jelenleg naponta nagyjából ezer katonát toboroz – kétszer annyit, mint Ukrajna.

Átalakították a fegyvergyártást is. A védelmi kiadások ma már aköltségvetés több mint egyharmadát teszik ki. Oroszországé ipara teljesen átállt a háborús termelésre. Putyin hitelekkel árasztotta el a fegyvergyárakat, lazította a munkaügyi törvényeket, és hétvégi, ünnepnapi, éjszakai műszakokat rendelt el.

Jelabugában létrehozták a világ legnagyobb dróngyárát, ahol naponta 80 Geran–2 drónt gyártanak. Az orosz légierő júliusban átlagosan már 200 drónt indított minden éjjel Ukrajna felé. A háború elején ez a szám alig érte el a 40-et.

Putyin a jobb ellátás érdekében harcot hordetett a korrupció ellen. Régi szövetségese, Szergej Sojgu helyére egy közgadászt nevezett ki, Andrej Belouszovot, aki az üzleti világban megszokott módon irányít. Elsődleges célja az ellátási láncok javítása, új technológiák bevezetése, a hadsereg kapcsolatainak elmélyítése az üzleti szférával és a tudományos világgal, hogy Oroszország előnybe kerüljün a csatatéren.

Egyik első intézkedése egy speciális drónegység, a Rubicon felállítása volt, amellyel az ukrán utánpótlási vonalakat támadhatják. Az egység új generációs orosz drónt vetett be, amelyet vékony optikai kábellel irányítottak. Ez a technológia immunissá tette a drónokat a jelzavarásra. A Rubicon drónjai órákig mozdulatlanul feküdtek az utak mellett, majd lesből támadtak minden mozgó célpontot. Belouszov azt is megígérte: októberre külön katonai ágat hoznak létre Drón Erők néven.

Változtattak a harcmodoron is. Az ukrán városokat kisebb gyalogos egységekkel veszik körbe, mezőről mezőre haladnak, sokszor gyalog vagy motorbiciklivel. A védőknek így választaniuk kellett: visszavonulnak, vagy bekerítik őket.

Emellett az idei nyári offenzívában kis, álcázott csoportokat küldtek mélyen az ellenséges vonalak mögé is, ahol romos épületekben vagy szakadékokban rejtőztek, mielőtt összehangolt támadásokba kezdtek. Olekszandr Szirszkij, az ukrán haderő főparancsnoka „teljes beszivárgásnak” nevezte ezt a taktikát.

Mindez oda vezetett, hogy az oroszok fölénybe kerültek az 1200 kilométeres frontvonalon, és az alaszkai tárgyalások előtt sok helyen előre tudtak törni.

A New York Times cikke ugyanakkor rávilágít arra is, hogy mindennek komoly ára volt, Putyin rendszerén belül is megjelentek a repedések. A frontra egyre idősebb és tapasztalatlanabb katonák kerülnek, akiknek az átlagéletkora már eléri a 38 évet. A gazdaság egészét megviseli a hadigazdálkodás, a készletek fokozatosan kimerülnek, az utánpótlás pedig a szankciók miatt akadozik.

De mindeddig Putyin kitartott. Mindent egy lapra tett fel, és úgy tűnik, továbbra is eltökélt, hogy győz Ukrajnában, amit politikai örökségének tekint.


Link másolása
KÖVESS MINKET: