„A hideg nem csupán kényelmetlenség, hanem közvetlen életveszélyt is jelenthet” – mutatjuk, mire van most a legnagyobb szükség a farkasordító hidegben
Miközben az ország jelentős részén hófúvás nehezíti a közlekedést és a hőmérők higanyszála tartósan mélyen fagypont alatt marad, a mentők rekordszámú, egyetlen nap alatt 4690 riasztást kapnak, a jó szándékú segítségnyújtás könnyen a visszájára fordulhat. A január 7-én, reggel 8 órától érvénybe léptetett országos „vörös kód” idején a szociális intézményeknek kötelező befogadniuk mindenkit, akit a hideg miatt kihűlés fenyeget, de a terepen dolgozók szerint a valódi segítség ennél sokkal célzottabb odafigyelést igényel. A jelenlegi krízishelyzetben nem mindegy, hogyan segítünk – és az sem, mivel ártunk akaratlanul.
Az országos helyzetet a kormány által a kormany.hu oldalon is közzétett vörös kód határozza meg, amelynek értelmében
A Belügyminisztérium közlése szerint az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága jelenleg 83,7 százalékos.
A legfontosabb kérdés ilyenkor, hogy mit tegyen az, aki bajba jutott, kihűlés által veszélyeztetett embert lát. Ha valaki eszméletlen, zavartan viselkedik vagy mozdulatlanul fekszik a hidegben, azonnal a 112-es segélyhívót kell tárcsázni. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint a mentők teljes kapacitással dolgoznak.
„Egyes helyszíneken a mentősök a felszerelésükkel csak a hóban gyalogolva tudták elérni a betegeket, de minden bajbajutott megkapta a szükséges ellátást” – mondta Győrfi Pál.
Ha a helyzet nem ennyire sürgős, de segítségre van szükség, a regionális diszpécserszolgálatok a leghatékonyabbak. Budapesten és Pest megyében a Menhely Alapítvány által működtetett szolgálat a +36 1 338 4186-os telefonszámon a nap 24 órájában fogadja a hívásokat, tájékoztatást ad a szabad férőhelyekről, és szükség esetén utcai szociális munkásokat küld a helyszínre.
A terepen dolgozó segélyszervezetek pontosan tudják, mire van a legnagyobb szükség.
Életmentő lehet egy jó minőségű hálózsák, egy vastag pléd vagy egy izofólia is. Emellett szívesen fogadnak higiéniai csomagokat, amelyekben fogkefe, fogkrém, tusfürdő, sampon, nedves törlőkendő és női higiéniai termékek vannak. Az azonnali, kisebb segítség is sokat számíthat: egy mobiltelefon-feltöltés, egy tömegközlekedési jegy, egy forró tea vagy egy szendvics, de ezeket érdemes a rászorulóval egyeztetve adni. A pénzbeli támogatás a legrugalmasabb, mert a szervezetek ott tudják felhasználni, ahol aznap a legnagyobb a szükség.
Az Ökumenikus Segélyszervezet teajáratokat indított, meleg ruhát, takarót és alapvető gyógyszereket oszt. Közleményükben hangsúlyozták: „a hideg nem csupán kényelmetlenség, hanem közvetlen életveszélyt is jelenthet.”
A jó szándék azonban könnyen árthat is.
Ezek válogatása és tárolása rengeteg energiát emészt fel, amit a valódi segítségnyújtástól von el. Ugyanígy problémát okoz a romlandó, melegítést igénylő, házilag készített étel, amelynek biztonságos tárolása és kiosztása a terepen nem megoldható. A Vöröskereszt külön felhívta a figyelmet az online adománygyűjtő csalókra is: pénzt csak a szervezetek hivatalos weboldalán, ismert adományvonalán vagy bankszámlaszámán keresztül utaljunk.