SZEMPONT
A Rovatból

Az Integritás Hatóság elnöke arról, miért tálalt ki: Szerettem volna elmondani, hogyan nézett ki egy ilyen homéroszi Odüsszeia 2023-tól 2026 elejéig Magyarországon

Bíró Ferenc Pál az ATV Egyenes beszéd című műsorában idézte fel, hogyan próbálták meg befolyásolni a munkáját az Orbán-kormány miniszterei, és felbecsülte a rendszerszintű korrupció mértékét is. Arról is beszélt, hogy mi mindent csinált az általa vezetett hatóság az elmúlt években, és ezeknek milyen hatása volt.


Ahogy arról beszámoltunk, Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke a De! Akcióközösségnek adott interjújában beszélt először arról, hogy Tuzson Bence volt igazságügyi miniszter megpróbálta befolyásolni a hatóság működését. Hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában is interjút adott, mely során felidézte, hogy zajlott a találkozó, és milyen következményei voltak.

Állítása szerint a 2024 májusában lezajlott megbeszélésen, amelyen Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter is jelen volt, szokatlan körülmények fogadták. A minisztériumi tárgyalóban két, hangfal méretű fekete tárgyat vett észre az asztalon, amelyekről Tuzson Bence azt mondta, lehallgatásgátló berendezések. Biro ezen nagyon meglepődött, mert nem értette, miért van szükség erre, mi hangozhat majd el, amit nem szabad rögzíteni.

A megbeszélésen aztán a miniszterek arra kérték, hogy a hatóság bizonyos ügyekben ne járjon el.

„Gyakorlatilag az egész körítésből teljesen egyértelmű volt számomra, hogy itt a hatóság működését szeretné az akkor igazságügyi miniszter befolyásolni.”

Biró állítása szerint Tuzson Bence azzal, hogy azt mondta neki „ne csináljon ilyeneket”, az Országos Kormányhivatali Főigazgatóságnál végzett helyszíni szemlére utalt, ahol több jogsértést is megállapítottak.

A találkozón Bóka János is megfogalmazott egy kérést egy brüsszeli látogatás előtt: „Azt kérte tőlem, hogy a mérföldköveket ne bántsam.” Az elnök mindkét miniszternek határozott választ adott. „Úgy reagáltam, hogy biztosíthatom arról, hogy a hatóság az összes rendelkezésére álló eszközt fel fogja használni.” Hozzátette, hogy Bóka János kérésére is egyértelműen reagált, miszerint egy objektív szakmai szervezet saját értékítélete alapján fog a bizottsággal beszélni.

A megbeszélés hangulatáról, amire Tuzson Bence „baráti beszélgetésként” emlékezett, Bíró Ferenc annyit mondott: „Hát nekem nem voltak barátaim. Azt úgy el tudom mondani.”

Biró Ferenc Pál elmondta, nem tett feljelentést az ügyben. Állítása szerint nem az ő dolga a helyzet büntetőjogi értékelése, és az ügyészség hivatalból is eljárhat, ha akar. Elismerte, hogy nincsenek direkt bizonyítékai a nyomásgyakorlásra.

„Én nem akarok semmit bebizonyítani. Szerettem volna elmondani, hogy hogyan néz ki tulajdonképpen egy ilyen homéroszi Odüsszeia 2023-tól 2026 elejéig Magyarországon, amikor az ember egyszercsak az 50-es években találja magát.”

Mint mondta, a célja az volt, hogy el tudja mondani az igazat, másrészt pedig, hogy  mindenki okuljon belőle.

Mint mondta, a találkozó után felgyorsultak a személyét érintő eljárások. Úgy véli, hirtelen találtak okot arra, hogy különféle ügyekben meggyanúsítsák.

A vádakat továbbra is alaptalannak tartja, és mint mondta, egy 40 oldalas vallomást tett az ügyészségen, amelyben szerinte bizonyította, hogy az ügyet bűncselekmény hiányában le kell zárni.

A beszélgetés során arra is kitért, hogy egy másik interjúban azt állította, az elmúlt 16 évben egy felülről vezérelt korrupció miatt 60 ezer milliárd forintnyi veszteség érte az országot.

„Szerintem most egy fordulóponton áll az ország. Most fog kiderülni, hogy milyen mintát mutatunk meg a következő nemzedéknek és a nemzedékeknek”

– mondta. Szerinte a kérdés az, hogy „azt mutatjuk-e meg, hogy a jog azokat védi, akik abuzálták és akik kihasználták, vagy ténylegesen a társadalmat védi és ténylegesen fel tudja vértezni a társadalmat egyébként a ragadozókkal szemben.”

A 60 ezer milliárdos összeget egy professzionális becslésnek nevezte, amely 30 év szakmai munkáján alapul.

„Én azt gondolom, hogy 2010-ben a költségvetési kiadásoknak inkább az öt százalékához volt közel az, ami különböző korrupciós csatornákon elfolyt. 2025-re pedig, miután se politikai akarat, se kontroll, se ellensúly nem maradt az országban, illetve a költségvetés elköltésében, ez sokkal inkább konvergált a 20 százalékhoz.”

Részletesen beszélt a Integritás Hatóság eddigi munkájáról is. Elmondása szerint az elmúlt három évben nulláról építették fel a szervezetet. „2022 év végén voltunk ebben a hatóságban konkrétan öten, ehhez képest ma vagyunk 150-en” – érzékeltette a növekedést, majd hozzátette: „[A hivatalnak] nem volt egy darab eszköze, nem volt egy darab szoftvere, ehhez képest ma már olyan belső fejlesztésű szoftvereink vannak, amelyeknek csodájára jár egyébként a nemzetközi antikorrupciós közösség.”

Az elnök szerint több mint 1000 milliárd forintnyi EU-s támogatást vizsgáltak le az elmúlt három évben, ebben 48 lezárt és 45 futó vizsgálat van. Kiemelte, hogy a politikailag érzékeny ügyek, mint az atlétikai világbajnokság, a Mészáros-csoport vagy a PCR-tesztek esetei „elsüllyedtek volna” a hatóság nélkül.

„A hatóság a nyomozó hatóságokat arra kényszerítette, hogy ezeket a nyomozásokat életben tartsák, ne tudják lezárni.”

További eredményként említette a vagyonnyilatkozati rendszer kidolgozását. „Megírtuk a vagyonnyilatkozati rendszert, nagyjából ez lesz bevezetve, valószínűleg némi módosításokkal.”

Arra a kérdésre, hogy keresték-e már a Mészáros-csoporttal kapcsolatos ügyekben, úgy felelt: „Fogalmazzunk úgy, hogy a hatóság jelzései eddig süket fülekre találtak.”

Külön kitért a központi beszerzőszervekre, a Nemzeti Kommunikációs Hivatalra (NKOH) és a Digitális Kormányügynökségre (DKÜ), amelyeket úgy jellemzett: „ez egy külön állatfaj a magyar havária kellős közepén.” Állítása szerint a hatóság már korán azonosított velük kapcsolatban komoly problémákat. „Ez a két szerv, illetve a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) nagyságrendileg ilyen 3700 milliárd forintot kezeltek négy év alatt, és ebből kettőnél biztosan kijelenthetjük, hogy nincsenek megfelelő kontrollok.” A jelzéseiknek azonban nem lett pozitív hatásuk. „Onnantól nemhogy a kontrollkörnyezet javult volna, hanem ezeken a szerveken áttolt pénzek nagysága nőtt 50 százalékkal.” Becslése szerint ezeken keresztül óriási összegek folytak el túlárazásokon keresztül.

„A DKÜ-n meg az NKOH-n keresztül véleményem szerint 1300 milliárd forint volt az, amit túláraztak.” Hozzátette, hogy ez az összeg 87 ezer „nokiás doboznak” felel meg a Hagyó-ügyre utalva.

Az elnök megerősítette, hogy az NKOH-val kapcsolatban van folyamatban nyomozás a Nemzeti Nyomozó Irodánál. Az új kormány felkérésére reagálva kijelentette, hogy a hatóság készen áll a korrupcióellenes küzdelemben való részvételre.

A teljes beszélgetés:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Dull Szabolcs: Politikailag pikáns, és aligha nyerhető a Fidesznek, hogy Németh Balázs Magyar Pétert vádolja luxizással
Dull Szabolcs újságíró szerint a Fidesz támadása Magyar Péter balatoni fotója miatt politikailag kockázatos. Indoklása szerint a luxus vádja azért nem működhet, mert a választók ezt a fogalmat a NER-elithez társítják.


Dull Szabolcs a közösségi oldalán reagált arra, hogy Németh Balázs luxizással vádolta Magyar Pétert, miután a miniszterelnök egy balatoni hajón készült fotót osztott meg.

„Politikailag pikáns és aligha nyerhető a Fidesznek: Németh Balázs Magyar Pétert vádolja luxizással" - írja Dull a bejegyzésében, majd öt pontban fejtette ki a véleményét.

„1. Magyar Péter kitett egy fotót, amelyen egy balatoni hajón olvasgat. Tipikus vasárnapi tartalom, amely pörgeti az algoritmust.

2. A fotónak annyi a kommunikációs célja, hogy a miniszterelnök a »magyar tengeren« pihen és Churchillt olvasgat.

3. A fideszes Németh Balázs egy fotóval válaszolt (ő is az örök szerelmének nevezi a Balatont), amelyen ő is Balatonon van, de nem »elektromos luxusjachton«.

4. A luxizás eléggé szúrja a magyar emberek szemét, de jelenleg inkább a fideszes, NER-es szokásként rögzült a luxizás a választói fejekben.

5. Így pikáns, aligha szerencsés és aligha nyerhető a Fidesz számára, ha egy fideszes képviselő most szeretne Magyar Pétert luxizóként beállítani.”

- áll Dull Szabolcs bejegyzésében.

Dull posztjában a Fidesz-frakció szóvivőjére, Németh Balázsra utal, aki az elmúlt hetekben több, Magyar Pétert személyesen támadó bejegyzést is közzétett. Korábban például a miniszterelnök olaszországi útját kritizálta a nehéz költségvetési helyzetre hivatkozva.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Vona Gábor a kormánynak: „Kapkodás van? Sumákolás? Vagy mindkettő?”
Vona Gábor Facebook-posztban bírálta a kormányt, mert szerinte a közmédia átalakításáról szóló törvényt társadalmi egyeztetés nélkül nyújtanák be. A Második Reformkor Párt elnöke szerint ezzel a kabinet megsértheti a jogszabályokat és egy korábbi miniszteri ígéretet is.


Vona Gábor vasárnap egy Facebook-posztban bírálta a kormányt a közmédia átalakításának tervezett módja miatt. A Második Reformkor Párt elnöke azzal kezdte, hogy „Magyar Péter tegnap bejelentette, hogy a kormány a jövő héten benyújtja az Országgyűlésnek a közmédia teljes átalakításáról szóló törvényjavaslatot.”

Vona ezt szembeállította Tarr Zoltán miniszter múlt keddi nyilatkozatával, amely szerint a kabinet két lépésben, egy széles körű társadalmi egyeztetés után alakítaná át a közmédiát. A kormányfő szavaiból viszont úgy tűnik, ez a konzultáció elmarad, ami a pártelnök szerint három okból is fájó lenne.

A politikus elsőként a korábbi rossz kormányzati gyakorlatokhoz való visszatérést említette.

„A Fidesz 16 éves és borzasztó gyakorlata volt, hogy nagy jelentőségű, akár kétharmados törvényeket tolt át nagy sebbel-lobbal, mindenféle előzetes egyeztetés nélkül. Ezt számtalan civil szervezet szóvá tette anno, remélem, ők most sem hallgatnak majd. Mert igen, nagyon fontos, hogy mielőbb legyen valódi közmédia, de ha 16 éve (vagy 36 éve!?) várunk rá, ezt a pár hét társadalmi egyeztetést talán kibírtuk volna…”

Második problémaként jogi aggályokat fogalmazott meg. Szerinte ha valóban a kormány a javaslat előterjesztője, akkor a társadalmi egyeztetés elmaradása lényegében törvénysértő. Hozzátette, ezt meg lehet kerülni képviselői indítvánnyal, ahogy a Fidesz is tette, de Magyar Péter egyelőre kormányzati benyújtásról írt.

„Akkor viszont hol maradt a jogilag előírt és Tarr Zoltán által beígért széles és előzetes konzultáció? Kapkodás van? Sumákolás? Vagy mindkettő?”

Végül a saját pártja szempontját is felvetette, emlékeztetve egy korábbi ígéretre. „A Második Reformkor Párt visszalépett az áprilisi választás előtt a rendszerváltás érdekében. Azt mondtuk, három törvényről kellene egyeztetés még a választás előtt: az alaptörvény, a választási törvény és a médiaszabályozás. Egyikről sem volt, mert Magyar Péter azt mondta, majd a választások után.”

„Nos, itt vagyunk a választások után, kétharmaddal nyert a Tisza, de hol van a beígért egyeztetés?” – tette fel a kérdést. Vona azzal zárta, hogy bár bízik a kormány előremutató javaslatában, még biztosabb abban, hogy a széles körű konszenzus precedensértékű lenne, míg annak elmaradása egy „fájó módon ismerős” precedenst teremtene.

Magyar Péter miniszterelnök szombaton jelentette be a törvényjavaslat gyors benyújtását, egy nappal azután, hogy Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója pénteken kezdeményezte munkaviszonyának megszüntetését. A kormányfő közleménye éles fordulatot jelentett Tarr Zoltán miniszter múlt keddi nyilatkozatához képest, aki még kétlépcsős reformról és széles társadalmi párbeszédről beszélt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk