ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

28 intő jel, amelyből megtudhatod, ha épp egy nárcisztikus személlyel randizol

Velük élni egyfajta szolgálat, ezért mondják a szakemberek, hogy jobb, ha igyekszünk menekülni, vagy elfogadni, hogy a helyzet aligha változik.
Szabó Eszter írása - szmo.hu
2017. szeptember 11.



Nárcisztikus emberrel együtt élni valódi szenvedés, nem véletlenül hívják a szakemberek áldozatoknak az önimádók partnereit. A legjobb döntés menekülni előlük, mert

segíteni aligha tudunk a betegségtudattal nem rendelkező, önmagukat tökéletesnek látó személyiségzavarosokon.

A nárcizmus és a nárcisztikus személyiségzavar nem olyan állapot, melyet az ember saját maga választ. A szakemberek szerint a nárcisztikus személyiségzavar kialakulhat egyrészt akkor, ha a gyermeket képességei ellenére túlértékelik, de akár abban az esetben is, ha egy apróságnak folyamatos megfelelési kényszerben kell élnie.

Ha az ember ifjú éveiben sohasem érzi azt, hogy bármiben elég jó lenne a szüleinek, ha nem kap elismerést és pozitív visszajelzést, akkor azok értelemszerűen hiányozni kezdenek neki. Végül jobb híján kialakít magában egy olyan ént, ami reményei szerint szerethetőbbé teszi és onnantól kezdve azt igyekszik megmutatni környezetének.

Innen a tökéletesség vágya és a látszólagos önimádat, mely mögött valójában épp annak ellenkezője van.

narc03

Nem mellékes az sem, hogy mindannyiunknak vannak nárcisztikus személyiségjegyei, melyek például segíthetnek az érvényesülésben, vagy kilépni egy-egy méltatlan szituációból és minden olyan helyzetben, ahol érdemes önmagunk érdekeit is figyelembe vennünk. Ezzel természetesen semmi baj nincs, ahogy azzal sem, hogy az egészséges ember szereti, ha szeretik. A helyzet onnantól válik veszélyessé, amikor a nárcisztikus tulajdonságok elszaporodnak és teherként nehezednek elszenvedője környezetére is.

Az ilyen személyre jellemző, hogy

felsőbbrendűnek érzi magát a többieknél.

Úgy gondolja, hogy mindenből a legjobbat érdemli és azok, akik a környezetében vannak, leginkább azért születtek a bolygóra, hogy őt valamilyen módon kiszolgálják. Sajnos egy ilyen személy nem tudja magát beleérezni mások helyzetébe, így fogalma sincs arról, mit tesz a mellette élőkkel azzal, hogy tőlük várja el mind azt a szeretetet és elismerést, melyet gyerekkorában nem kapott meg.

Akiket partnerünknek választanak, először általában szinte hihetetlennek tartja, hogy egy ilyen fantasztikus emberrel találkozhatott, aki nemcsak kivételes személyiség és tehetség, hanem csodás társ is. Ám az álomvilág csak rövid ideig tart, amíg a nárcisztikus személy „bebiztosítja magát”. Utána már minden róla szól. A vele való a kapcsolat egyáltalán nem egyenlő, párja mindig ezerszer többet ad bele, mint ő.

Hogyan lehet felismerni a nárcisztikus személyiségjegyeket már az ismerkedés során? Nyilván könnyen és ezzel együtt nagyon nehezen, hiszen egy-egy rendszeresen késő személy, egy nagyképű poénokkal viccelődő alak, egy karrierista még nem szükségszerűen személyiségzavaros, ám

ha sok tényező együtt áll az alábbiakból, akkor azért gyanús, hogy leendő párunk valamilyen mértékben rendelkezik nárcisztikus tulajdonságokkal.

1. Úgy érzed, megtaláltad az igazit

Akármilyen furcsán is hangzik, ez is egy intő jel, főképp, ha az érzés túl korán érkezik. Egy egészséges személyiség megismer, mielőtt beléd szeret, ám a nárcisztikus ember azonnal képes az igazi bőrébe bújni. Figyel téged és tudja, milyen mondatokra, gondolatokra és közös tervekre van szükséged ahhoz, hogy teljesen belezúgj.

Eleinte imád, bókol, folyton veled akar lenni, majd amikor már úgy érzi, hogy megkapott, akkor visszavesz és elkezdődik az életetek hátralevő része, ami már leginkább róla szól. Jellemző rájuk az olyan kifejezések idő előtti használata, mint például a „megtaláltam az igazit”, „házasodjunk össze”, az „örökké együtt”. A nárcisztikus ilyenkor semmit sem érez, egyszerűen egy játékot játszik és szereti látni, ahogy te egyre mélyebbre kerülsz a csodálatukban.

narc01

2. Folyamatosan a figyelem központjában akar lenni

Ha egy beszélgetés során végig is hallgatja azt, amit mondasz, nem igazán reagál rá, nem kérdez, nem igyekszik átélni, elképzelni, segíteni vagy válaszolni. A diskurzusnak róla kell szólnia. Ha épp nem a nagyságáról értekeztek, akkor másik kedvenc témájáról fogtok: a nehézségekről. Egy ilyen személy ugyanis tudja, hogy kiváló alkalom a szereplésre az együttérzés kiváltása is.

3. Aranyos vagy és cuki

Főképp azért, mert szeretne annak látni. A nárcisztikusok nem kifejezetten szeretik a saját véleményt megfogalmazó, karakán társakat, sokkal jobban vonzza őket a visszahúzódó, ártatlan, fiatal és naiv típus. Természetesen ennek az az oka, hogy őket lehet megvezetni a nagy szavakkal, amiken talán sohasem látnak majd át.

4. Magányos típus

A nárcisztikus személyeknek sokszor nincs túl sok barátja, vagy ha igen, felületes a kapcsolatuk. Ha rendelkezik is barátokkal az illető, akkor azok sokszor inkább rajongói, akit mindenhez bólogatnak számára, vagy akár olyan kollégák, akik alacsonyabb státuszban vannak nála. A lényeg, hogy amikor például kimozdulnak és szórakozni mennek, akkor ő választhassa meg a helyet, a programot és nagyjából azt is, hogy miről legyen szó az eseményen, amit természetesen ő fog „celebrálni”.

5. Ne poénkodj rajta

Nem bírja, tiszteletlenségnek érzi, és többszörösen fogod visszakapni az ártatlannak szánt tréfát. Ha netán viccelhetsz is vele, az leginkább amiatt van, hogy később valamikor felhozhassa, mennyire jól tudja lereagálni az ilyesmit. Természetesen mindez rá nem vonatkozik, ő bármikor hülyét csinálhat bárkiből, amit sokszor csak annyival indokol, hogy „vicces volt látni az arcát közben”.

6. Ne vitatkozz vele

Nagyjából ugyanezért. Aki kritikát fogalmaz meg vele szemben, az szerinte általában irigykedik, az ellenvéleményt pedig meg sem hallja, vagy kijavítja. Akármi is a kérdés vagy a téma, az őt ért kritikák után valahogy mindig valaki más érzi rosszul magát.

narc02

7. Úgy érzed, nem vagy egyedül

A nárcisztikus személyek sokszor háremet tartanak, mivel imádják, ha folyamatosan kényeztetve van az egójuk.

8. Mindig más a hibás

Amikor vele beszélgetsz, nagyon ritkán lesz olyan helyzet, amiben ő kudarcot vallott, hiszen folyamatosan utalni fog arra, hogy ő a munkájában, az ágyban és a hobbijában is kiemelkedő. Ha mégis akad egy-egy olyan szituáció, amelybe belebukik, akkor abban biztosan más volt a hibás.

9. Nem igazán törődik a szabályokkal

Mivel egy nárcisztikus személy mindenki fölött áll, legalábbis saját maga szerint, ezért nem vesződik olyan apróságokkal, hogy például a sebességkorlátozást, vagy a biztonsági öv használatát betartsa. De ugyanígy a határidőket, vagy az általatok megbeszélt programokat sem tartja tiszteletben, és vígan törli, sokszor úgy, hogy azokról egyáltalán nem szól neked. Ha neki éppen máshoz van kedve, akkor mást fog csinálni. Úgy gondolja, hogy megteheti, hogy nem ad borravalót vagy ellopja a munkahelyi kellékeket, és általában úgy érzi, hogy minden jár neki, lehetőleg sokkal több, mint például a munkahelyen hasonló beosztásban dolgozóknak.

10. Nem igazán keresi a kapcsolatot a családoddal

Nem fog és nem akar velük jópofizni, fölöslegesnek tartja a találkozást velük, leginkább amiatt, mert hosszú távú céljai között inkább az szerepel, hogy amennyire lehet, elvágjon a szeretteidtől. Ha ugyanis velük kapcsolatot tartasz, akkor kevesebb energiát marad őt csodálni, másrészről pedig a család sokszor hamarabb észreveszi a nárcisztikus jegyeket, és „rossz irányba viheti” a szerelmes csodálót, téged.

11. Tökéletes külső

Nyilván nem mindenki érintett, aki ad magára, ám jellemző, hogy ezek az emberek szeretnek úgy kinézni, hogy a legapróbb részletekig stimmeljen rajtuk minden. Azt, hogy valamiképpen büszkélkedhessenek veled, persze tőled is elvárják, de csak addig, amíg nem halványítód el az ő szépségüket. Jó, ha egy szép kiegészítő vagy, netán ők tanítottak meg arra, amiben sikeres lettél, de semmi esetre sem lehetsz szépségkirály(nő), akivel többet foglalkoznak, mint vele.

narc06

12. Ha bevallja, akkor is az

Bizony, nagyon érdekes, de a nárcisztikus személyek nagyon sokszor nem titkolják, sőt büszkék arra, hogy szeretik önmagukat.

13. A kedvességet elvárja, de viszonozni nem tudja

És nem is akarja, fárasztja ez az egész.

14. Jó beosztásban vannak

De ha mégsem, akkor is nagyon jól hangzik. Ha éppen munkanélküli vagy nincs semmilyen képzettsége, akkor abban a szülei a hibásak vagy a rendszer, ami nem tette a tanulást és a sikert lehetővé számára, kiváló képességei ellenére.

15. Mindenből a legjobb illeti meg őket

A legmenőbb, legdrágább vagy a legdivatosabb étterembe kell mennetek, ahol a legjobb ételt kell fogyasztanotok. Semmiképpen ne hozd szégyenbe azzal, hogy egyszerű fogásokat eszel, ez számára kiábrándító. Ha problémája van, neki a legjobb orvos kell és természetesen az ő tanára, fodrásza, edzője a legjobb a városban.

16. Mindenben otthon van

Ha te például szakács vagy, akkor kiváló receptekkel fog ellátni, ha sportolni jársz, akkor sokkal jobb életmódot fog neked mutatni, ha szereted a jazz zenét, akkor ő sokkal menőbb előadókat fog felsorolni. Mindenhez ért. Mindenhez is.

17. Fölényeskednek, pökhendik és magabiztosak

Előfordulhat, hogy a nárcisztikus személy nagyképű olyanokkal, akiket éppen nem akar lenyűgözni, legyen az pincér vagy bárki más, aki szolgálatot nyújt a környezetében. Ha jó fej, akkor főleg azért, hogy hangoztassa később.

18. Imád tanítani

Akár kéretlenül is segít, magyaráz és nem áll tőle távol mások kioktatása sem, főképp az illető saját szakterületén. Jellemzőek az olyan történetek, mint: „amikor én mondtam meg az orvosnak, hogy mi a probléma…” vagy „amikor az étteremben a szakácsnak én adtam meg egy jobb receptet…”

19. Ő dönti el a programjaitokat, és azt is, hogy mikor, merre halad a kapcsolat

Ilyenekbe neked nincs beleszólásod. Kényelmetlenül érzi magát akkor is, ha olyan eseményeken is részt kell vennie, melyek nem szolgálják az ő érdekeit.

20. Vetít

Egy nárcisztikus személy nem ragaszkodik a valóság adta szigorú keretekhez, gyakran előfordul, hogy színez vagy egyszerűen hazudik. A cél az elismerés és az együttérzés kiváltása, nem a valóság pontos megörökítése.

21. Jellemzőek azok a történetek, amelyek szentté, hőssé avatják

Szívesen mesél arról, kiknek segített, kiknek adott kölcsön és hogy az utcán rászólt a férfire, aki bántalmazta a feleségét. Ő mindenféle hősies dolgot tesz, amitől felnézhet rá a társadalom.

22. Nem tiszteli mások határait, titkait

Simán megmutat neked egy harmadik személytől kapott üzenetet csak a sztori miatt, belenéz a leveleidbe, könnyedén beszél mások egészségügyi problémájáról, titkairól, vagy arról, hogy a környezetében ki milyen kínos helyzetbe keveredett. Egyáltalán nem zavarja, ha mások számára mindez megalázó, egyszerűen nem képes átérezni ezt.

23. A még meg sem született gyermeke is tökéletes (és természetesen a már megszületett is)

A leendő apróságnak a tervek szerint különleges nevet fog adni, és a gyermek az ő beteljesületlen álmait valósítja majd meg. Meg sem fordul a fejében, hogy a porontynak akár saját döntései is lehetnek, vagy akár az, hogy a partnere is szívesen választana nevet. Az irreálisan magas elvárásokkal persze csak azt éri el, hogy szegény apróság is hiányt szenved majd az elismerésekben, és belőle is nárcisztikus személy válhat végül.

24. Kihasznál

Gondold végig azt, hogy tudsz-e neki segíteni valamiben, mert lehet, hogy csak ezért ismerkedik veled. Egy nárcisztikus személy gond nélkül eljátssza a szerelmet akkor, ha segítségeddel például ismertebb lehet vagy gazdagabb, netán támogatókat szerezhet vagy jó kapcsolatokra tehet szert. Hogyha ennek felmerül a gyanúja, próbáld meg világossá tenni, hogy nem fogsz, vagy nem fogsz tudni segíteni neki és figyeld, mi történik.

25. Tervek, amik végül nem valósulnak meg

Majd a jövő héten, amikor romantikus sétára viszlek, majd nyáron, amikor együtt ülünk a tengerparton és holnap, amikor megleplek egy kiskutyával. Ezek a csodás tervek igazából csak arra jók, hogy lássa rajtad, mennyire elájultál a fantasztikus nagyvonalúságától, de jó eséllyel sohasem fog megtörténni ez a sok elképzelt program, hiszen azok megszervezésébe önzetlen energiákat kéne fektetnie.

26. Kiváló alkalom a társasjátékozás is

Bizony jó alkalom a játék arra, hogy kiderüljön, ki érintett. Ha vesztenek, kiborulnak vagy megmagyarázzák, hogy valójában ők nyertek, ám ha győznek, akkor a fejedre olvassák.

27. Túlérzékeny vagy, ne vedd olyan komolyan

Játszik veled és ha szóvá teszed, ezekkel a mondatokkal válaszol.

narc04

28. Keresi az ismert és sikeres emberek társaságát

Tökéletes lényként úgy gondolja, hogy őt csak az ilyen típusú emberek érthetik meg.

A párjuknak lenni azért nehéz, mert akármilyen rossz a helyzet, ők úgy gondolják, hogy nem igényelnek segítséget, hiszen tökéletesek. A nárcisztikus személy kiszívja társa összes energiáját, aki folyamatosan adni kényszerül a vele való kapcsolatban miközben semmit, vagy alig valamit kap vissza. Velük élni egyfajta szolgálat, ezért mondják a szakemberek, hogy jobb, ha igyekszünk menekülni, vagy elfogadni, hogy a helyzet aligha változik.

Ne essünk bele abba a hibába, hogy azt gondoljuk, meg tudjuk változtatni őket akár szeretettel, vagy más módon, mert ez a probléma a személyiség mélyebb rétegeit érinti és még a pszichoterápia sem jelent mindig hatásos megoldást. A nárcisztikus személyiségzavar felnőttek nagyjából 1 százalékánál van jelen, és az érintettek mintegy háromnegyede férfi.

Képek: Pixabay


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A pillanatnyi megkönnyebbülés csapdája: 3 szokás, amivel minden nap ártasz magadnak
A rövid távú hangulatjavítás és a hosszú távú célok közötti ellentét határozza meg a legkárosabb megküzdési mechanizmusokat.


Ha esténként kimerült vagy, de mégis úgy érzed, alig haladtál, és a fontos dolgok újra a másnapi teendőlista élére kerültek, könnyen lehet, hogy három láthatatlan, mégis romboló megküzdési szokás csapdájában élsz. Egy pszichológus szerint a mindennapi stresszre adott ösztönös reakcióinkkal – amelyek rövid távon megkönnyebbülést hoznak – nap mint nap feladjuk a hosszú távú jóllétünk egy darabját. A jó hír az, hogy ezek a minták nem a személyiségünk részei, hanem tanult viselkedések, és kis, azonnal bevethető lépésekkel már ma megtörhetjük a kört.

A Forbes magazinban publikáló Mark Travers pszichológus három gyakori, mégis sokszor alábecsült mintát azonosít, amelyek észrevétlenül mérgezik a hétköznapokat.

Az első a halogatás „önjutalmazással”, a második az érzelmi elzárkózás konfliktushelyzetben, a harmadik pedig a túlzott túlagyalás, vagyis a rumináció.

Ezek a stratégiák azért különösen alattomosak, mert pillanatnyi enyhülést kínálnak: a kellemetlen feladat elodázása, a feszült vita elkerülése vagy a probléma vég nélküli pörgetése átmenetileg csökkenti a stresszt. Hosszú távon azonban a felgyülemlő teendők, a megoldatlan konfliktusok és a mentális kimerültség csak növelik a szorongást.

Az első ilyen méreg

a halogatás, de nem az a fajta, amit a lustasággal azonosítunk. Ez egy sokkal kifinomultabb csapda: az azonnali hangulatjavítás érdekében odázzuk el a nehéz vagy unalmas feladatot. „Megérdemlek egy részt a sorozatból, mielőtt nekikezdek” – mondjuk magunknak, és ezzel pillanatnyi jó érzést vásárolunk, de a feladat súlya és a közeledő határidő miatti bűntudat később sokkal nagyobb árat követel. A szakirodalom ezt a „give in to feel good” (adjuk fel, hogy jobban érezzük magunkat) mechanizmusnak nevezi, ami valójában egy félresiklott érzelemszabályozási kísérlet. „A legtöbb pszichológus az elkerülő viselkedés egyik formájaként tekint a halogatásra, egy félresiklott megküzdési mechanizmusként, amikor ‘azért adjuk fel, hogy jobban érezzük magunkat’” – magyarázza Timothy Pychyl, a Carleton Egyetem halogatás-kutatója.

A hatékony ellenlépés nem az akaraterő megerőszakolása, hanem a rendszer átverése. Az egyik ilyen módszer a kísértés-csomagolás: párosítsuk össze a „kell” feladatot egy „akarom” jutalommal. Például csak akkor engedjük meg magunknak a kedvenc podcastunk hallgatását, ha közben a gyűlölt házimunkát végezzük, vagy csak a futópadon nézhetjük a legújabb sorozatrészt. A másik bevált stratégia a mikro-szokások bevezetése:

ahelyett, hogy a teljes feladatra koncentrálnánk, tűzzünk ki egy mindössze ötperces „indító blokkot” minden nap ugyanabban az időben.

A cél nem a tökéletesség, hanem a kezdeti ellenállás áttörése; a lendület gyakran már önmagát viszi tovább.

A második romboló minta

az elkerülés egy másik formája, ami nem a feladatokra, hanem a kapcsolatainkra irányul: az érzelmi elzárkózás. Amikor egy vita során az egyik fél hirtelen elnémul, elfordul, látszólag kivonul a helyzetből, az nem feltétlenül rosszindulatú játszma. A híres Gottman Intézet kutatásai szerint

ez a viselkedés – amely a válást nagy eséllyel bejósoló „négy lovas” egyike

– gyakran a szervezet vészreakciója. A pulzus megemelkedik, a gondolkodás beszűkül, és a test „lefagyás” üzemmódba kapcsol, mert annyira túlterhelődött érzelmileg, hogy képtelen a konstruktív párbeszédre.

Ilyenkor a leghasznosabb egy előre megbeszélt protokoll alkalmazása. Ahelyett, hogy a falat bámulnánk, jelezzük a partnerünknek, hogy szükségünk van egy 15-20 perces szünetre, hogy megnyugodjunk, de ígérjük meg, hogy utána visszatérünk a beszélgetéshez. Ez a tudatos időkérés nem menekülés, hanem felelős érzelemszabályozás.

A szünet alatt fontos, hogy ne a sérelmeinken rágódjunk, hanem valami teljesen mással foglalkozzunk:

egy rövid séta, pár mély lélegzetvétel vagy zenehallgatás segíthet levinni a pulzust, és visszatérni egy higgadtabb állapotba, ahol már lehetséges a párbeszéd.

A harmadik láthatatlan energiaszivárgás

a túlzott túlagyalás, vagyis a rumináció. Ez az a mentális állapot, amikor egy problémán vagy sérelmen körbe-körbe rágódunk anélkül, hogy megoldást találnánk. Bár a gondolkodás hasznosnak tűnhet, valójában egy negatív spirál, ami rontja a hangulatot, gátolja a kreatív problémamegoldást, és tönkreteszi az alvást. „Olyan, mintha egy végtelen beszélgetésbe ragadnál saját magaddal” – írja le a jelenséget Dr. Jacqueline Olds, a Harvard Egyetemhez kötődő pszichiáter.

Ennek a mentális körforgásnak a megtörésére az egyik leghatékonyabb eszköz a pszichológiai eltávolodás. Ahelyett, hogy azt mondanánk: „szorongok”, fogalmazzunk át: „észreveszem, hogy megjelent a szorongás érzése”. Ez a kis nyelvi csavar segít felismerni, hogy a gondolataink és érzéseink csupán mentális események, amelyek jönnek és mennek, nem pedig mi magunk vagyunk. Erre több azonnali technika is létezik: címkézzük fel a felbukkanó érzést („ez a bizonytalanság”), majd vegyünk öt lassú lélegzetet. Vagy tegyük fel a kérdést:

„Mit mondanék most, ha a saját gyerekem lenne ebben a helyzetben?”

Az eltávolodás segít megtörni a gondolati hurkot és visszanyerni a kontrollt.

Ez a három alternatíva akkor válik igazán hatékonnyá, ha mikro-szokások rendszerébe építjük be őket. Ahelyett, hogy egyszerre akarnánk megváltoztatni mindent, válasszunk egyetlen apró lépést, és azt gyakoroljuk tíz napig. Legyen az napi tíz perc séta ebéd után, óránként öt perc nyújtózkodás az ülőmunka mellett, vagy a nap kezdése egyetlen oldal elolvasásával a régóta halogatott könyvből. Sarah Hays Coomer egészségcoach szerint a „mikroadagolt jóllét” apró, életet tápláló változtatásokkal „állandó megnyugvást és struktúrát csöpögtet a mindennapi káoszba” – mondta a Forbes Health-ben. Ha egy ilyen apró szokás már automatikussá vált, jöhet a következő. Ezzel a módszerrel a nagy, ijesztő változások helyett kicsi, elérhető győzelmek sorozatával építhetjük újra a mindennapjainkat, felszabadítva az eddig láthatatlanul elfolyó energiáinkat.

Via Forbes


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Elfelejthetjük az orrspray-t? Új terápiás eszközök jönnek a szénanátha ellen
Új orvostechnikai eszközök célozzák az allergiás nátha helyi kezelését, kiegészítve a gyógyszeres terápiákat. A fototerápiás és idegi stimulációs módszerek a gyulladást csökkentik.


A tavaszi szél nemcsak vizet áraszt, hanem egy láthatatlan pollentengert is, ami milliók számára változtatja a megkönnyebbülést hozó jó időt egy hetekig tartó, tüsszögéssel, orrdugulással és viszketéssel teli küzdelemmé. Az allergiás nátha, vagy közismertebb nevén a szénanátha egy olyan civilizációs teher, amelyre a gyógyszeripar milliárdokat költ, a betegek pedig évről évre keresik a hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó megoldásokat. A standard terápia – az orrspray-k és antihisztaminok – sokakon segít, de egyre többen vannak, akiknél a tünetek makacsul fennmaradnak, vagy egyszerűen csak csökkenteni szeretnék a gyógyszerek terhelését. Ebben a helyzetben

egy új technológiai hullám van felemelkedőben, amely nem tablettákkal vagy folyadékokkal, hanem célzott fizikai behatásokkal, fénnyel, hővel és mikrostimulációval igyekszik megzabolázni az orrnyálkahártya túlpörgött immunválaszát.

Az alapötlet az, hogy ha a probléma helyben, az orrban keletkezik, akkor a megoldást is ott kell keresni. Amikor az ártalmatlan pollen, poratka vagy állati szőr bejut az orrüregbe, az immunsejtek téves riadót fújnak, és hisztamint, valamint más gyulladáskeltő anyagokat szabadítanak fel. Ez okozza a jól ismert tünetegyüttest: a sorozatos tüsszögést, az eldugult vagy éppen csorgó orrot és a kínzó viszketést. Az új orvostechnikai eszközök pontosan ebbe a folyamatba avatkoznak be. Ahelyett, hogy az egész szervezetet érintő gyógyszert juttatnának a rendszerbe, lokálisan, közvetlenül a nyálkahártyán fejtik ki hatásukat, hogy lenyugtassák az immunsejteket és csökkentsék a gyulladást. A paletta meglepően széles, a napi néhány perces otthoni kezelésektől az egyszeri, rendelői beavatkozásokig terjed.

Az egyik leginkább kutatott terület az intranazális fototerápia, vagyis a fényterápia.

Ennek létezik otthoni, alacsony energiájú vörös és infravörös LED-fényt használó változata, amely napi kétszer-háromszor néhány perces használatot igényel, és létezik rendelői, kúraszerűen alkalmazott, kevert ultraibolya és látható fényt használó kezelés is. A tudományos bizonyítékok egyre gyűlnek: egy friss szisztematikus áttekintő tanulmány és metaanalízis, amely a témában elérhető kutatásokat összegezte, arra jutott, hogy

a fényterápia szignifikánsan csökkentheti az allergiás nátha összes fő tünetét, beleértve az orrfolyást, a dugulást, a viszketést és a tüsszögést is.

Bár a vizsgálatok módszertana még nem teljesen egységes, az irány egyértelműen ígéretes.

Egy másik,

ennél jóval invazívabb, de hosszabb távú megoldást kínáló irány a krónikus orrfolyásért és dugulásért felelős idegek célzott kezelése. Az orrban található hátsó orrideg (posterior nasal nerve) túlműködése jelentősen hozzájárul a tünetekhez. Ezt az idegi aktivitást ma már képesek csillapítani temperált rádiófrekvenciás kezeléssel, krioablációval (fagyasztással), vagy a legújabb, többpontos rádiófrekvenciás rendszerekkel.

Ezeket az eljárásokat helyi érzéstelenítésben, rendelői körülmények között végzik, és a céljuk az, hogy egyetlen beavatkozással hónapokra, sőt, évekre enyhítsék a panaszokat.

A RhinAer nevű rádiófrekvenciás eljárás klinikai vizsgálatai például hároméves utánkövetés során is tartós tünetcsökkenést és életminőség-javulást mutattak ki súlyos mellékhatások nélkül.

„Több, következetes, hároméves eredményeket bemutató tanulmánnyal a hátunk mögött a RhinAer továbbra is mércét állít a tartós, végleges és átfogó krónikus rhinitis eljárások terén”

– nyilatkozta Matt Brokaw, az eljárást fejlesztő Aerin Medical elnök-vezérigazgatója egy céges közleményben. Hasonlóan jó eredményekről számolnak be a ClariFix nevű fagyasztásos technológiával is, amely egy kontrollcsoportos vizsgálatban bizonyította hatékonyságát.

A legújabb generációt

a NEUROMARK rendszer képviseli, amely egy ülésben, precízen képes kezelni az ideg több ágát. „Épp most zártunk egy rendkívül sikeres kereskedelmi validációs fázist, amellyel a NEUROMARK rendszert a krónikus rhinitis ellátásának élvonalába pozícionáltuk” – mondta Brian Shields, a Neurent Medical vezérigazgatója a BioSpace portálnak. Ezek mellett léteznek kevésbé invazív, mechanikai elven működő eszközök is, mint például az akusztikus rezgést és a kilégzés közbeni pozitív nyomást kombináló készülékek. Kisebb vizsgálatokban ezek is javították az orri légáramlást és a tüneti pontszámokat, de a széles körű alkalmazásukhoz még további, nagy esetszámú kutatásokra van szükség.

Fontos hangsúlyozni, hogy a szakmai irányelvek szerint ezek az eszközök jelenleg nem helyettesítik, hanem kiegészítik a hagyományos kezeléseket.

Elsősorban azoknak a betegeknek jelenthetnek alternatívát, akiknek a panaszai a standard gyógyszerek mellett is fennállnak, akik a mellékhatások miatt szeretnének kevesebb gyógyszert szedni, vagy egyszerűen nyitottak a nem gyógyszeres megoldásokra. A biztonsági profiljuk általában kedvező: a fényterápiánál leggyakrabban enyhe orrszárazságot, az idegi beavatkozásoknál pedig átmeneti fájdalmat vagy diszkomfortérzést jelentettek.

A gyakorlati megvalósítás és a költségek terén jelentős a szórás.

Egy otthoni, LED-fényes fototerápiás eszköz ára 87 euró, vagyis körülbelül 33 ezer forint körül mozog, cserébe napi szintű, percekben mérhető elköteleződést igényel.

Ezzel szemben az egyszeri, rendelőben végzett idegmodulációs eljárások ára külföldön akár a több ezer dollárt is elérheti; egy friss betegbeszámoló 3000 dolláros, azaz nagyjából 1 millió forintos önköltségről számolt be. Bár a bizonyítékok egyre erősebbek, a technológia jövőjét a hosszú távú, nagy esetszámú vizsgálatok fogják eldönteni, amelyek tisztázzák, hogy a betegek mely alcsoportjai profitálhatnak a legtöbbet ezekből az innovatív, célzott kezelésekből.

Via Karger/PMC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A tudósok meghökkentően új felhasználási módot találtak a reggeli után megmaradt kávézaccra
Dél-koreai kutatók a Jeonbuk National University-n kávézaccból fejlesztettek egy új, biológiailag lebomló hőszigetelő anyagot. Az anyag hővezetési tényezője 0,04 W/m·K, ami felveszi a versenyt az expandált polisztiroléval.


A reggeli kávé után a zacc általában a kukában landol, pedig dél-koreai tudósok most egy olyan új felhasználási módot találtak neki, ami forradalmasíthatja az építőipart. A Jeonbuk National University kutatói

hőszigetelő anyagot készítettek a kidobásra ítélt kávézaccból, amelynek teljesítménye felér a ma széles körben használt szintetikus anyagokéval.

A világon naponta körülbelül 2,25 milliárd csésze kávé fogy, a visszamaradó hatalmas mennyiségű zaccot pedig többnyire elégetik vagy hulladéklerakókba szállítják. A kutatócsoport egyik tagja, Seong Yun Kim a probléma mértékére hívta fel a figyelmet. „A kávéhulladék világszerte óriási mennyiségben keletkezik, de nagy része a hulladéklerakókban végzi vagy elégetik.” Az új eljárással azonban egy megújuló forrásból származó, biológiailag lebomló szigetelést hoztak létre, amely kiválthatja a fosszilis alapú termékeket. A dél-koreai felfedezésről a ScienceAlert számolt be részletesen. A kutatók szerint a hulladék újrahasznosítása kulcsfontosságú a fenntarthatóság szempontjából. „

Munkánk azt mutatja, hogy ez a bőségesen rendelkezésre álló hulladék átalakítható egy nagy értékű anyaggá, amely ugyanolyan jól teljesít, mint a kereskedelmi forgalomban kapható szigetelőanyagok, miközben sokkal fenntarthatóbb”

– tette hozzá a mérnök.

Az eljárás során a kávézaccot először kiszárították, majd magas hőmérsékleten szenesítették, így egy biochar nevű, szénben gazdag anyagot kaptak. Ezt környezetbarát oldószerekkel és egy természetes polimerrel, etil-cellulózzal keverték össze, végül a keveréket összepréselték és felmelegítették. A szigetelőképesség titka az anyag porózus szerkezetében rejlik, a kis pórusok ugyanis csapdába ejtik a levegőt, ami kiválóan gátolja a hő terjedését. Laboratóriumi teszteken egy napelem alá tették a mintákat, hogy egy tető valós körülményeit modellezzék.

Az eredmények szerint a kávézaccból készült szigetelés következetesen hűvösebben tartotta az alatta lévő teret, teljesítménye pedig megegyezett a polisztirolhabéval.

A legnagyobb különbség az anyagok életciklusának végén mutatkozik meg. Míg a polisztirol gyakorlatilag sosem bomlik le, a kávékompozit egy háromhetes teszt során tömegének több mint tíz százalékát elvesztette. A kutatók szerint ez a szemlélet a körforgásos gazdaság elveit tükrözi. „Ez a megközelítés nemcsak az anyag teljesítményét javítja, hanem hozzájárul a körforgásos gazdasághoz is” – mondta Kim. „Azzal, hogy a hulladékot funkcionális termékké alakítjuk, csökkenthetjük a környezeti terheket, miközben új lehetőségeket teremtünk a fenntartható anyagok számára.”

Az anyagot elsősorban épületek hőszigetelésére javasolják, különösen a tetőre szerelt napelemek alá, hogy megakadályozza a szerkezet túlmelegedését.

A kávézacc újrahasznosítása egyébként egyre népszerűbb kutatási terület: más tudósok a beton szilárdságát növelték vele, gyomirtó szereket távolítottak el a környezetből, sőt bioaktív vegyületeket is kivontak belőle. Mielőtt azonban a kávézaccalapú szigetelés a boltokba kerülhetne, még számos gyakorlati kérdést kell megoldani, például a nagyüzemi gyártás technológiáját és a szigorú építőipari előírásoknak, köztük a tűzvédelmi szabályoknak való megfelelést.

Via Sciencealert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ha laposabb hasat szeretnél, nem csak oda kell gyúrnod ész nélkül, máshol rejlik a titok nyitja
A célzott hasizomgyakorlatok ugyan erősítik a törzset és javítják a tartást, de önmagukban nem elegendőek a zsírpárnák eltüntetéséhez.
Sz.E., Fotó: Pexels - szmo.hu
2026. április 30.



Ha lapos hasat akarsz, valószínűleg eddig rossz helyen keresed a megoldást.

A titok ugyanis nem a hasprések számában, hanem a tested legnagyobb izomcsoportjaiban keresendő.

A célzott hasizomgyakorlatok ugyan valóban erősítik a törzset és javítják a tartást, de önmagukban nem elegendőek a hasi zsírpárnák eltüntetéséhez.

Mi kell hát a laposabb hashoz?

Az, hogy ne feledkezz meg a lábadról és a farizmodról se.

A test ugyanis egyetlen energiarendszerként működik, és a zsírvesztéshez kalóriadeficitre van szükség, vagyis több energiát kell elégetni, mint amennyit beviszünk. Egy 2011-es kutatás is megerősítette, hogy hat hét, kizárólag hasizomra fókuszáló edzés nem csökkentette érdemben a hasi zsírt vagy a derékkörfogatot a résztvevőknél.

A szakértők szerint a guggolások, kitörések és egyéb alsótest-gyakorlatok azért hatékonyabbak a fogyás szempontjából, mert jelentősen megnövelik a kalóriafelhasználást.

A kulcsot a nagy izomcsoportok jelentik, mivel ezek edzése sokkal több energiát igényel, mint egy-egy kisebb izom izolált mozgatása. Az izomtömeg növelése ráadásul a nyugalmi anyagcserét is kismértékben gyorsítja, ami hosszú távon szintén segítheti a súlykontrollt.

A hivatalos ajánlások szerint a felnőtteknek hetente legalább 150 perc közepes intenzitású mozgásra és legalább két izomerősítő edzésnapra van szükségük, amelyek minden nagy izomcsoportot – köztük a lábakat, a csípőt, a hátat, a hasat, a mellet, a vállakat és a karokat – érintenek. A mozgás mellett az étrend is kulcsfontosságú: a mérsékelt kalóriadeficit, a megfelelő fehérjebevitel, a pihentető alvás és a stressz kezelése mind elengedhetetlenek a sikerhez.

Fontos azonban reális elvárásokat támasztani, a közösségi oldalakon látott ideálok ugyanis gyakran csalókák.

Gyakori jelenség, hogy fitneszedzők és influenszerek mutatják be, hogy a tökéletesnek tűnő fotókat csupán a megfelelő testtartás, a behúzott has és az ideális fényviszonyok teszik makulátlanná, a valóságban még egy sportolónak sincs a nap 24 órájában kockahasa.

A motivációt érdemesebb a teljes testi átalakulásból meríteni, hiszen egy jelentős súlyvesztés után látványosan megváltozhat az arcunk is.

A lényeg tehát a következetesség és a teljes testet érintő szemlélet. A hasi zsír csökkentése nem egyetlen gyakorlattól vagy csodamódszertől függ, hanem a rendszeres, nagy izomcsoportokat is megdolgoztató mozgás és a kiegyensúlyozott étrend kombinációjától.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk