Gulyás Gergely a vakcinabeszerzésekről is beszélt a csütörtöki kormányinfón. Elöljáróban ugyanis megemlítette, hogy a kormány sokkal világosabban szeretne kommunikálni erről és nagyobb nyilvánosságot adni ennek. "A magyar kormánynak semmilyen titkonivalója nincsen" - mondta.
A kínai és orosz vakcinákra kötött szerződéseket 24 órán belül nyilvánosságra fogják hozni, az uniós vakcinaszerződésekre vonatkozó részleteket viszont állítása szerint azért nem közölhetik, mert Brüsszel megtiltotta ezt a tagállamoknak.
Gulyás szerint az Európai Bizottságtól nem fogadható el az, hogy "ezzel kapcsolatosan a legnagyobb jóindulattal félreérthető, valótlan tájékoztatást ad", ezért levélben fordul a bizottság illetékes biztosához, hogy az EU által a tagállamoknak nevében kötött vakcinaszerződéseket is nyilvánosságra lehessen hozni.
A kormány szerint ugyanis mindenkinek joga van tudni, hogy a bizottság melyik vakcinagyártóval, mikor és milyen feltételek, milyen ütemezés mellett kötött szerződést, és mi az oka annak, hogy számos ország, amely előbb szerződött a gyártókkal, lényegesen jobban áll a vakcinabeszerzés tekintetében.
Azt is elmondta, hogy mivel a kormány képes az év első felében mindenkit beoltani, ezért az év második felére már csak akkor rendelnek oltóanyagokat, ha az a későbbi beoltáshoz feltétlenül szükséges.
"A jelenleg lekötött vakcinaszámot nézve azt tudjuk mondani, hogy a beoltható 18 év feletti magyar lakosságot, ha mindenki kér oltást, akkor is másfélszer be tudjuk oltani. Négy millió adag vakcinánk marad a jelenlegi állapot szerint abban az esetben, ha minden 18 év feletti magyar ember beoltatná magát"
- mondta, hozzátéve, hogy ezért a kormány már óvatos az olyan vakcinák megrendelésénél, amelyek már csak az év második felében, de inkább az év utolsó három hónapjában érkezne meg. Ez a helyzet például a Moderna oltóanyagával.
Gulyás Gergely a vakcinabeszerzésekről is beszélt a csütörtöki kormányinfón. Elöljáróban ugyanis megemlítette, hogy a kormány sokkal világosabban szeretne kommunikálni erről és nagyobb nyilvánosságot adni ennek. "A magyar kormánynak semmilyen titkonivalója nincsen" - mondta.
A kínai és orosz vakcinákra kötött szerződéseket 24 órán belül nyilvánosságra fogják hozni, az uniós vakcinaszerződésekre vonatkozó részleteket viszont állítása szerint azért nem közölhetik, mert Brüsszel megtiltotta ezt a tagállamoknak.
Gulyás szerint az Európai Bizottságtól nem fogadható el az, hogy "ezzel kapcsolatosan a legnagyobb jóindulattal félreérthető, valótlan tájékoztatást ad", ezért levélben fordul a bizottság illetékes biztosához, hogy az EU által a tagállamoknak nevében kötött vakcinaszerződéseket is nyilvánosságra lehessen hozni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Orbánék továbbra is szellemekkel és általuk kreált ellenséggel harcolnak, és a magyarok hálószobájában kutakodnak
A miniszterelnök szerint Facebookon kritizálta a volt kormánypártot. Szerinte Orbán Viktorék
a választás óta még mindig a gyász első fázisában vannak, hazudnak a saját szavazóiknak, és nem veszik észre, hogy már elveszítettek egymillió támogatót.
„Nincs új a nap alatt” – ezzel a felütéssel kezdte csütörtök reggeli Facebook-posztját Magyar Péter, aki élesen bírálta a Fidesz politikáját.
Mint írja, a volt kormánypárt azonnal bemondta, hogy nem támogatja a korrupcióellenes intézkedéseket, és hogy az ország megkapja az uniós ezermilliárdokat. A miniszterelnök szerint „nem érdekli őket sem az egészségügy helyzete, sem a széteső MÁV, sem a járhatatlan utak, sem a magyar vállalatok és munkavállalok nehézségei”.
„Orbán Viktor szétesőben lévő pártja nem támogatja azt sem, hogy az Európai Ügyészség 2021-ig visszamenőleg kivizsgálhassa, hogy hány ezer milliárd forintot loptak el a magyaroknak járó uniós forrásokból. A Fidesz nem támogatja a harmadik országból behozott, nem magyar munkavállalók behozását korlátozó jogszabályt sem. Ehelyett a munkavállalókat kizsigerelő multik mellé áll. Orbánék elutasítják azt is, hogy börtönnel legyen büntethető, ha valaki szándékosan meghamisítja a vagyonnyilatkozatát” – sorolja tovább Magyar.
Szerinte Orbán Viktorék „továbbra is szellemekkel és általuk kreált ellenséggel harcolnak, és a magyarok hálószobájában kutakodnak.”
A kormányfő úgy látja, „igazi farizeusként igyekeznek álszent életvezetési tanácsokat adni a magyaroknak”, és a saját választóiknak is hazudnak.
Úgy látja, a Fideszben még mindig nem értik, mi történt.
„Még mindig a gyász első fázisában vannak. És közben nem veszik észre, hogy 2 hónap alatt, az április 12-i történelmi vereséghez képest is elveszítettek egymillió támogatót.”
„Nincs új a nap alatt” – ezzel a felütéssel kezdte csütörtök reggeli Facebook-posztját Magyar Péter, aki élesen bírálta a Fidesz politikáját.
Mint írja, a volt kormánypárt azonnal bemondta, hogy nem támogatja a korrupcióellenes intézkedéseket, és hogy az ország megkapja az uniós ezermilliárdokat. A miniszterelnök szerint „nem érdekli őket sem az egészségügy helyzete, sem a széteső MÁV, sem a járhatatlan utak, sem a magyar vállalatok és munkavállalok nehézségei”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kapitány István leváltotta a Magyar Fejlesztési Bank vezetőjét, már meg is van az utódja
Gerendás János veszi át a Magyar Fejlesztési Bank vezetését Kovács Zsolttól, akit 2025 őszén neveztek ki. Az új elnök-vezérigazgató első feladata egy átfogó audit levezénylése lesz.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter csütörtökön a Facebookon jelentette be, hogy változás történt a Magyar Fejlesztési Bank vezetésében.
„A bank elnök-vezérigazgatói feladatait a jövőben Gerendás János látja el” – közölte. Mint írja, Gerendás János több mint másfél évtizedes pénzügyi, gazdaságpolitikai és intézményvezetői tapasztalattal rendelkezik, a Magyar Nemzeti Banknál monetáris politikai, majd statisztikai igazgatóként is dolgozott, ahol kiemelt fontosságú szervezeteket vezetett. Kapitány szerint Gerendás korábbi kormányzati és piaci szerepköreiben egyaránt bizonyította stratégiai szemléletét és vezetői képességeit, ezért meggyőződése, hogy felkészülten és felelősséggel tudja ellátni új feladatát.
„Gerendás Jánostól transzparens, költséghatékony szakmai munkát várok el, melynek első lépése egy átfogó audit mellett az EU-források fogadásához szükséges átalakítások elvégzése lesz.”
A miniszter azt is közölte, hogy a vezérigazgató kinevezésével egyidejűleg új, átmeneti igazgatóság és felügyelőbizottság is felállításra kerül.
Kapitány szerint az új vezetőség feladata hatalmas lesz, hiszen az uniós pénzek hazahozatalában kulcsszerepet fog játszani az intézmény.
Hozzátette, emellett a vállalkozások versenyképességének javításában és a magyar gazdaság hosszú távú fejlődésének elősegítésében is fontos szerepet kell játszania az MFB-nek.
A mostani vezetőcsere alig több mint nyolc hónappal azután történt, hogy 2025. október 1-től Kovács Zsolt vette át a Magyar Fejlesztési Bank irányítását. Ő Katona Bencét váltotta az elnök-vezérigazgatói székben.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter csütörtökön a Facebookon jelentette be, hogy változás történt a Magyar Fejlesztési Bank vezetésében.
„A bank elnök-vezérigazgatói feladatait a jövőben Gerendás János látja el” – közölte. Mint írja, Gerendás János több mint másfél évtizedes pénzügyi, gazdaságpolitikai és intézményvezetői tapasztalattal rendelkezik, a Magyar Nemzeti Banknál monetáris politikai, majd statisztikai igazgatóként is dolgozott, ahol kiemelt fontosságú szervezeteket vezetett. Kapitány szerint Gerendás korábbi kormányzati és piaci szerepköreiben egyaránt bizonyította stratégiai szemléletét és vezetői képességeit, ezért meggyőződése, hogy felkészülten és felelősséggel tudja ellátni új feladatát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Jönnek a bejelentések a kormánytól – itt nézheted élőben a tájékoztatót
Egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témákban is döntött a kormány a szerdai ülésén. Az intézkedésekről Magyar Péter mellett a kormányszóvivők számolnak be sajtótájékoztatón.
Szerdán ismét ülésezett a kormány, ahol számos ügyben hoztak döntéseket. Ezekről Magyar Péter miniszterelnök szerda este már egy Facebook-posztban beszámolt, részleteket azonban a 11 órakor kezdődő kormányszóvivői tájékoztatón fognak közölni.
A kormányfő tegnapi listáján egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepeltek. Ezek alapján a tájékoztatón szó lesz például
a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására megítélt 3,4 milliárdos forrásról,
a mohácsi Duna-híd építése kapcsán tett lépésekről,
a Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról,
a 6000 milliárd forintos uniós forrás felhasználásáról,
a várható kánikulára való felkészülésről,
a babaváró támogatások és a diákhitelek kamatstopjának ügyéről is.
Szerdán ismét ülésezett a kormány, ahol számos ügyben hoztak döntéseket. Ezekről Magyar Péter miniszterelnök szerda este már egy Facebook-posztban beszámolt, részleteket azonban a 11 órakor kezdődő kormányszóvivői tájékoztatón fognak közölni.
A kormányfő tegnapi listáján egészségügyi, gazdasági, pénzügyi és közigazgatási témák is szerepeltek. Ezek alapján a tájékoztatón szó lesz például
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Július 1-től drágul a Temu: 3 eurós vám jön minden termékkategóriára
Az EU-n kívülről rendelt, 150 euró alatti csomagokra új vámszabály lép életbe július 1-jétől Magyarországon is. A 3 eurós díjat nem csomagonként, hanem az abban található, különböző vámtarifaszámú termékkategóriák után kell megfizetni.
Július 1-jétől minden, EU-n kívülről rendelt 150 euró alatti csomagra új, fix vámtétel jön: nem csomagonként, hanem termékkategóriánként 3 eurót kell fizetni – vagyis ugyanabban a dobozban egy póló, egy telefontok és egy fülhallgató már 9 euróra ugrik – írta az Index. Az új szabályt az Európai Unió egységesen alkalmazza, Magyarországon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felügyeli a zökkenőmentes átállást.
A változás az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti belső értékű küldeményekre vonatkozik.
Míg egy rendelés, amely három azonos típusú pamutpólót tartalmaz, egyetlen kategóriának minősül és 3 eurós vámot von maga után, addig egy pólóból, telefontokból és fülhallgatóból álló csomag már három különböző kategória, így a fizetendő vám összesen 9 euró lesz.
A díj várhatóan beépül a webáruházak áraiba, a 150 eurónál értékesebb küldemények vámkezelése pedig nem változik.
A vámkezelést továbbra is a posta, a futárszolgálat vagy a platform megbízottja intézi, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig folyamatosan egyeztet a piaci szereplőkkel az átállásról. Információt a hivatal honlapján és a 1819-es, külföldről a +36 1 461 1819-es számon hívható NAV Infóvonalon lehet kérni.
A most bevezetett egységes vámszabály átmeneti jellegű, 2026. július 1. és 2028. július 1. között érvényes, bár az időszak meghosszabbítható.
Az Európai Unió már jó ideje készült a lépésre. A vita középpontjában a 150 eurós vámmentességi határ állt, amely a gyakorlatban ösztönözte az alulértékelést és a tömeges, ellenőrizhetetlen termékbeáramlást a kínai webáruházakból. A döntéshozók végül egy egyszerűsített, fix díjas megoldás mellett állapodtak meg, hogy a fogyasztók a vásárlás pillanatában, átláthatóan lássák a teljes költséget, miközben a vámhatóságok terhelése kezelhető marad.
A reform lendületét az is adta, hogy több uniós jelentés és vizsgálat problémásnak találta egyes távol-keleti platformok termékkínálatát, köztük veszélyes termékekkel, amelyek nem feleltek meg a biztonsági előírásoknak.
A politikai üzenet világos volt: az EU egyszerre akarja növelni a fogyasztóvédelmet és kiegyenlíteni a versenyfeltételeket az uniós kereskedők és a harmadik országbeli szereplők között. Az új vámrendszer így nemcsak bevételi vagy adminisztratív kérdés, hanem piaci tisztítási eszköz is, amely a vásárlói biztonságot helyezi előtérbe.