„Én nem a fesztiválkirályt ismertem” – pénteken búcsúznak Endrédi Bálinttól Pécsen
Endrédi Bálintot a legtöbben fesztiválkirályként ismerték. Ez volt a beceneve, mert imádta a bulikat, igyekezett minden zenés rendezvényen ott lenni a kis piros mopedjével.
Én nem találkoztam vele partikon. Írtam róla hat éve, amikor mozgéssérülteknek is használható albérletet keresett Budapesten, aztán tavaly nyáron, amikor kiderült, hogy leukémiás, majd amikor kiengedték hónapok múlva a kórházból, akkor próbáltam segítőket találni neki. Sokat beszéltünk az életéről, én olyannak láttam őt, mint amilyennek egy barátja írta le:
Ő maga a kitartására volt a legbüszkébb. Arra, hogy nem adja fel, soha! Ez volt a mellére tetoválva és ezzel búcsúzott. Kedden délután kaptam tőle egy hangüzenetet, hogy
„33 a cukrom. Minden szar elér mostanában. De nem baj, nem adom fel. Soha.”
Szerdán meghalt.
pedig nem szokott több embernek küldeni egy üzenetet.
Volt valaki, aki szinte végig vele volt. Buriánné Bíbor Mariannával Bálint halála után pár nappal beszéltünk.
„Mindennap mentem hozzá. Többször lemondtam a munkáim is, hogy ott lehessek. Amikor nála voltam, mindig aggódva küldött haza. De mellette én nem voltam fáradt, akkor sem, ha éjfélre értem haza. Munka után is könnyen indultam. Tudtam, hogy vár és beszélgetünk, sokat.”
Hat éve ismerték egymást.
„Akkor végeztem reflexológián. A fiam barátja ismerte Bálintot és kérdezte, hogy segítenék-e neki? Nem ígérhettem semmit, csak hogy megpróbálom. A talpmasszázsokkal javulgatott.”
A kezelésekért sosem kért pénzt és rengeteget beszélgettek,
„Nekem a fogadott fiam volt Bálint. Nagyon közel állt hozzám, a veszteséget is így érzem.” – sírja el magát.
Ő nem a bulis kerekesszékes fiúra emlékszik:
A bulikról Mariannnak legfeljebb annyi maradt meg, hogy németjuhász kutyája rágta le Bálint fesztiválszalagjait.
Mariann is próbált segíteni Bálintnak ápolókat, segédeszközöket szerezni, hogy könnyebb legyen a élete az imádott, pécsi albérletében.
„A férjem és a fiam is segítettek átalakítani a lakást rámpákkal, kapaszkodókkal. Az egész család szerette őt. Nagyon sok barátja volt.
A búcsúztatóval azért vártak hónapokat, mert az elmúlt 8 hónapban legfeljebb kilenc ember lehetett volna ott. Mariann azt szeretné, ha minél többen ott lennének a búcsúztatóján.
Július 16-án, pénteken 14.00 órakor Pécsett, a Memento Ravatalozó és Urnacsarnokban búcsúzunk Bálinttól (Pécs, Nagyárpádi út 15/C). A Pécsi Köztemető mögötti úton, az Interspar felől indulva bal oldalon található. A helyszínen van parkolási lehetőség.
Mivel virágok elhelyezésére a búcsúztatót követően nem lesz lehetőségünk, kérjük, hogy kegyeletüket legfeljebb egy szál virággal róják le.
Emlékezzen pénteken minden barátja egy képpel, egy történettel Bálint Facebook profilján!
Marianntól is elbúcsúzott, akkor nem is akarta hinni. Kedd este azt mondta, mindent köszön és mondjam meg a férjemnek és a fiamnak is. Persze mindig mindent megköszönt, de úgy szokott elbúcsúzni, hogy nagyon szeret. Most más volt. Másnap már lélegeztetőgépen volt.
Mariann szerint pótolhatatlan űrt hagyott maga után:
„Folytatnám ma is. Nagyon jó volt kimenni hozzá.
A lakás tulajdonosa és lánya is ápolgatták, segítették Bálintot. Kun Mirtill egyik plüssével ment a kórházba. A lány a csuklójára tetováltatott egy angyalszárnyat és mellé egy B betűt:
„Bálintom...mikor megismertelek az első gondolatom az volt, hogy egy angyal vagy. Sajnos igazi angyallá váltál, te ki a legjobb barátom volt. Most már örökre velem leszel pici B.” – írta neki a Facebookon.
Endrédi Bálint élete első harmadában izgő-mozgó fiú volt. Táncolt, focizott, futott, ugrált a haverokkal. Kilenc éves volt, amikor kiderült beteg, mert - ahogy mondta - egyre gyakrabban esett, kelt. A Friedrich Ataxia nem gyógyítható, csak lassítható. Egyensúly problémákkal kezdődik, majd gyengülnek az izmok, nehezebb lesz a beszéd, szívgondok is kialakulhatnak és más belső szervek is leépülnek.
„Nagy fájdalmakkal jár a betegség. Olyan, mintha az egész testem tűvel szurkálnák. Agykontrollal igyekszem már elviselni. Fájdalomcsillapítókról leszoktam, mert már függő voltam. Nélkülük megőrültem, ha meg megkaptam, kiütöttek, kiürítettek. Nem voltak céljaim, csak úgy voltam” - mesélte tavaly.
Már tíz éve kerekesszékkel járt, de akkor sem hagyott ki semmi izgalmat.
Több mint egy éve romlott hirtelen az állapota, miután otthagyta Budapestet.
„Május óta kórházban vagyok, miután bekrepált a szívem és egyik tüdőm összeomlott. Kiderült leukémiám van. Most kapom a kemoterápiát, vannak jobb és rosszabb napok. Tudom, hogy a vége jó lesz, arra kell készülnöm most. Kesereghetnék, de én mindig a pozitívumot látom.” – írta korábbi levelében.
de tudta, előbb ahhoz neki kell jobban lennie.
„Egyesületet tervezünk egy barátommal. Az alapító okirat már megvan.
Van már orvos, pszichológus, sofőr, teológus és szocmunkás is a csapatban.”
Azt remélte, pozitív szemléletével, tanácsaival sok embernek segíthet. Iskolákban szeretett volna beszélni az életéről.
Siró Imre barátja nem feledte a terveket, már dolgoznak az alapítványon.
Fotó: Rédl-Kuti Judit, J-Moments
Fotó: Cloud9+
Bálint magával vitt egy titkot. Halála előtt két nappal azt üzente nekem:
„Mesélnék, csak neked valamit. Hátha valami jót ki lehet sütni belőle cikk formájában. Másnak ezt nem mondtam el, nem is akarom. Mert végsősoron szégyelleném, de amúgy semmi rossz nincs benne. Na, mindegy, majd hívj fel!”
Amikor felhívtam, már szobatársa volt, és így nem akart beszélni. Nem tudom, mit akart elmondani, sajnálom, hogy nem nyugtathattam meg, nincs mit szégyellnie.
Fotó: Cloud9+
