Liu Shaoang: Úgy keltem föl aznap reggel, hogy tudtam, olimpiai bajnok leszek
A rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu Shaoang számára pályafutása legtermékenyebb éve volt az idei, hiszen a pekingi téli olimpián 500 méteren lett aranyérmes, mellette két bronzéremmel gazdagodott, majd áprilisban a montreali világbajnokságon négy aranyérmet nyert 500, 1000, 1500 méteren és az összetett versenyben is ő lett az első. A Ferencváros versenyzője - becenevén Ádó, amelyet édesanyja adott neki egy kínai uralkodó után – a kalandos hónapokról mesélt.
– Nemrégiben érkeztél haza az Egyesült Államokból, ahol egy hónapot töltöttél el. Milyen volt?
– Nagyon élveztem. Tudtam, hogy különleges év lesz az idei, és gondoltam, hogy kell már a szervezetemnek egy nagyobb pihenés az embert próbáló hónapok után. Szükségem is volt rá. Ahogy véget ért a világbajnokság, azonnal utaztam New Yorkba.
– Végig ott voltál?
- Nem. Átutaztam Miamiba, Orlandoba. A keleti parti részt barangoltuk be. Fantasztikusan érzetem magam az út során.
– Kipihenten érkeztél vissza Magyarországra?
– Úgy gondolom, hogy ezeket a fáradalmakat nem mindig lehet százszázalékosan kipihenni, de nyilván szükség van a kikapcsolódásra, más impulzusnak is érnie kell az embert az edzésen és a versenyzésen kívül. Amikor hazaérkeztem, tudtam, hogy sok kellemes feladat vár rám. Testvéremmel, Liu Shaolin Sándorral rengeteg meghívásnak kellett eleget tennünk. Mentünk vidéki városokba élménybeszámolóra, motivációs előadásokat tartottunk fiataloknak, úgymond körbejártuk az országot, roadshow-ztunk, és közben igyekeztünk, igyekszünk kiszolgálni a sajtó igényeit.
– Volt már valaha ilyen éved, mint a mostani? Bár tudom, hogy még csupán bő négy hónap telt el, de ami megtörténhetett veled, az meg is történt.
– Igen, mondhatjuk, hogy nagyon sűrű lett a 2022-es esztendő eleje, és izgalmasan alakult. Az egész úgy kezdődött, hogy az edzőtábor folyamán karanténban voltunk. Hat hétig egy szállodában laktunk. Csak a jégpálya és a szálloda között ingáztunk, igencsak monoton volt, de tudtuk, hogy a siker érdekében és a jó felkészülés jegyében erre mindenképpen szükség van. Mindennap kötelezően elvégeztük a koronavírus PCR-tesztjét, és emlékszem, egy csütörtöki napon a csapatvezetőnk bejelentette, hogy pozitív lett az eredményem, amin nagyon meglepődtünk.
Nem értettem, hogy miért és hogyan történhetett meg mindez, de nem voltam csalódott vagy magam alatt, mert tudtam, hogy az orvosi stáb mindent meg fog tenni azért, hogy ott lehessek az olimpián. Akkor nem nagyon izgultam, de ahogy közeledtek az ötkarikás játékok és én pozitív tesztek sorát produkáltam, bizony sok minden megfordult a fejemben. Aztán mikor kiutaztam a csapathoz, már megnyugodtam.
– Mennyire voltál feszült attól a ténytől, hogy később csatlakoztál az olimpiai gyorskorcsolyázókhoz?
– Az első nap nagyon furcsán, kifejezetten rosszul éreztem magam. Nem ismertem a falut, nem ismertem az éttermet, idegenként mozogtam, és ez lehet, első olvasatra meglepő lehet sokak számára, de egy olimpia alatt a versenyzőknek minden apróság számít, hogy a legjobb eredményt érhessék el a pályán. Szóval, a kezdeti huszonnégy óra szokatlan volt, de a második naptól kezdve már jól éreztem magam, és tudtam, hogy itt a helyem.
A testvérek edzés előtt. Liu Shaolin Sándor, a báty (balra), Liu Shaoang mellette (jobbra)
– Nagyon nagy tervekkel érkeztetek Pekingbe. Nagy volt az elvárás is veletek szemben. Amikor elvették a bátyádtól az aranyérmet az 1000 méteres döntő után, miután egy nagyon szigorú ítéletnek köszönhetően kizárták a bírók a versenyből, akkor benned plusz dac született, vagy egy világ omlott össze?
– Abban a döntőben én is szerepeltem, ott voltam vele. Ráadásul, kétszer kellett megtennünk azt a távot, hiszen az elsőt visszafújták, mert egy törött korcsolyapenge volt a pályán, ami veszélyes volt. A második döntő után nagyon elfáradtunk. Én a negyedik pozícióban érkeztem meg. Aztán jött a hír, hogy Shaolint kizárták, ezért engem előrébb soroltak és így érmes lehettem. Nem mondom, hogy nem örültem az éremnek, de sokkal boldogabb lettem volna, ha a testvérem az aranyérmes.
– Utána mi zajlott le bennetek?
– Beértünk az öltözőbe, leültünk és sokáig beszélgettünk. Fogtuk a fejünket, hogy ez mégis miként történhetett meg és ilyet versenyzőkkel nem lehet megtenni, hiszen akkor is sokan látták, jogtalan volt a kizárás.
- Aztán számodra következett az 500 méteres döntő és a magyar sporttörténetében az első egyéni téli olimpiai aranyérem.
– Talán furcsán fog hatni, de
Először ez az érzés Dordrechtben, Hollandiában, a 2019-es világbajnokságon fogott el. Nem is tudom megfogalmazni, hogy honnan jött, de a hatalmába kerített és győztem mindkét alkalommal.
– A montreali világbajnokságon is ezt érezted, ahol „taroltál”, hiszen négy aranyérmet nyertél, ami már önmagában is lenyűgöző teljesítmény?
– Érdekes, ott egyáltalán nem.
Itt ne a fizikai erőre gondolj, sokkal inkább a mentálisra. A tünetek alatt, amíg már a válogatott kint volt, én a többiekkel edzettem idehaza, nem tudtam úgy edzésben maradni, mint azt megelőzően.
– "Ide nekem az oroszlánt"-hangulatban voltál?
– Erről szó sem volt. Borzalmasan fáradtam érkeztem meg a világbajnokságra, de aztán láttam az első nap az ellenfeleimen, hogy mindenki nyerni akar, akkor én miért ne akarnék? Szóval így álltam neki a megméretésnek, aztán egyik győzelem jött a másik után.
– Mik a közeli célok?
– Még tart a pihenésem. Igyekszem feltöltődni. Aztán készülünk tovább, hiszen szeptembertől jönnek a világkupák, amelyet majd a nézők is látni fognak, és reményeink szerint lesz magyar helyszíne is a sorozatnak.
– Azt tudom, hogy testvéreddel nagyon tudatosan építitek Magyarországon a rövidpályás gyorskorcsolya népszerűségét, úgy látod, hogy ezen küldetésetekkel jól haladtok?
– Úgy gondolom, hogy igen. A 2018-as olimpiát követően volt egy nyilatkozatom, hogy a következő négy évben az edzések mellett az is lesz a feladatunk, hogy jól építsük föl a gyorskorcsolya sportág imidzsét. Szerintem sikeresek voltunk, és nem mondhatok mást a következő négy évre sem. Egyre jobban ismerik a sportágat, a versenyzőket és az eredményekkel sem maradunk adósak.
– Milánóval, ahol 2026-ban rendezik a következő téli ötkarikás játékokat, mennyire foglalkoztok?
– Abszolút célkeresztben van. Mindennap szem előtt tartom. Az a hosszú távú terv. Előtte minél több hazai rendezésű eseményen szeretnénk részt venni, de Milánóban is szeretnénk ott lenni.
