SZEMPONT
A Rovatból

Saját szövetségesei szavazzák le rendszeresen Baranyi Krisztinát – Miért tört ki politikai hidegháború Ferencvárosban?

Egyre gyakoribbak a konfliktusok a kerületben, de az ellenzéki pártok biztosak benne, hogy a 2024-es választáson újra győzni fognak. Utánajártunk, mi áll a vita hátterében.


A 2019-es önkormányzati választáson Budapest sok másik kerületéhez hasonlóan Ferencvárosban is az ellenzék került hatalomra: polgármesternek a függetlenként induló Baranyi Krisztinát választották, a képviselő-testületben pedig kétharmados többséget szerzett az MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd, Jobbik és LMP által alkotott összefogás.

A győzelem után viszont hamar felszínre kerültek a törésvonalak a független polgármester és a pártok politikusai között. A testületi többség a közelmúltban leszavazta többek között a részvételi költségvetést, egy ukrán menekülteknek szóló adományszámla létrehozását, a Bakáts Bunker nevű underground kulturális tér fejlesztését (ezt még nem véglegesen), valamint a kerületi lap költségvetésének megemelését – bár erről nem a testület döntött, innen nemrég a főszerkesztőt is kirúgták.

Tavaly nyáron nem a szakmai bizottság által javasolt jelöltet választották a Pinceszínház igazgatójának, és a köztisztaságért felelős önkormányzati cég élére is olyanokat szavaztak meg, akiknél a polgármester szerint sokkal alkalmasabb pályázók is indultak. Mindeközben Baranyi tiltakozása ellenére visszamenőleges hatállyal felemelték a saját fizetésüket.

Ebben a cikkben mindkét oldalt megszólaltatva annak jártunk utána, mennyire mély valójában a konfliktus, veszélyeztetheti-e a kerület működését a ciklus hátralévő részében, és borulhat-e emiatt akár a 2024-es összefogás is.

A polgármester vétózhatna, de nem teszi

Baranyi Krisztina szerint Ferencváros azért is speciális helyzetben van, mert ez az egyetlen olyan önkormányzat, ahol a polgármesterjelölt személye előválasztáson dőlt el, nem a pártok alkui alapján.

Ennek viszont nem volt része a képviselő-testület tagjainak kiválasztása. Bár kérte, hogy a győzelme esetén abba is beleszólhasson, a pártok ettől mereven elzárkóztak: közölték vele, hogy kizárólag akkor egyeznek bele az előválasztásba, ha a polgármester elfogadja a döntést a jelöltek személyéről.

Ennek következtében a képviselő-testületben mindössze az LMP-s Reiner Roland Baranyi Krisztina eredeti támogatója. Bekerült viszont öt fideszesen és a Lokálpatrióták nevű szervezet szintén kormánypártokhoz húzó jelöltjén kívül tíz olyan képviselő, akik a 2019-es választás előtt a saját jelöltségük mellett abban is megállapodtak, hogy Jancsó Andrea lesz a közös polgármesterjelölt. Baranyinak végül mégis sikerült kiharcolnia az előválasztást, ahol 71-29 arányú győzelmet aratott.

A polgármester azt mondja, ő előzetesen a testület nagyjából felét gondolta alkalmasnak, jelen állás szerint viszont csak 1-2 embert tudna említeni, akikkel konfliktusosan bár, de együtt tud dolgozni. Szerinte főként a döntések megalapozatlanságával, a részletesen alátámasztott érvelés hiányával van probléma.

„Ez egyrészt a szakmai hiányosságokra, másrészt az alapvető önkormányzati ismeretek hiányára vezethető vissza. Nagyon sok új képviselő szerzett mandátumot 2019-ben, akik korábban nem politizáltak, így nem feltétlenül vannak tisztában a hivatal működésével, a polgármester szerepével, sőt adott esetben az önkormányzati törvénnyel sem” – fogalmaz, hozzátéve: ebből számos konfliktus adódik, olyan felvetésekről kell hosszasan vitatkozni, amelyek konkrétan törvényellenesek, tehát napirendre se kellene tűzni őket.

Reiner Roland és Baranyi Krisztina

Ilyennek tartja például a már említett visszamenőleges illetményemelést, ami szerinte törvényt sért, mégis bármiféle egyeztetés nélkül megszavazták. A polgármester ezért panaszt tett a kormányhivatalnál, de egyelőre nem érkezett meg az állásfoglalásuk.

„Más témákban is nagyon ritka az előzetes egyeztetés, ezért konkrét ügyeket is magán a testületi ülésen kell megvitatni, adott esetben meggyőzni őket, miért szavazzák meg. Pedig ennek nem ez lenne a terepe.”

A Baranyival együtt hatalomra jutott ellenzéki tömb egyébként nem egységes: az MSZP és a DK által alkotott Demokraták frakciószövetségben 4 megválasztott képviselő dolgozik, de a döntések forrásaink szerint nagyobb körben születnek. Több más külső szereplővel együtt rendszeresen részt vesz a frakcióüléseken Pál Tibor, a szocialisták korábbi kerületi erős embere is, aki a Baranyi által kirobbantott parkolási botrány egyik érintettje volt.

A másik, Új Pólus nevű frakciószövetségnek pedig jelenleg 3 momentumos (köztük az előválasztáson alulmaradt Jancsó Andrea) és egy jobbikos képviselő a tagja, miután 1-1 párbeszédes, LMP-s és momentumos már kilépett. Ők azóta függetlenként politizálnak, de gyakran szavaznak együtt volt frakciótársaikkal a polgármester ellenében.

Baranyinak ugyan hivatalosan van vétójoga a testületi döntések felett, de ezzel eddig egyszer sem élt. Elmondása szerint azért, mert a kerület szempontjából fontos döntéseknél vannak prioritások.

„Ha egy-két elemükkel nem értek egyet, attól még nem fogom megvétózni, mert fontosabb, hogy az adott döntés megszülessen. Például ha a költségvetésben bizonyos dolgokra kevesebbet, másra többet szeretnének áldozni, mint én, számomra az egész csomag elfogadása fontosabb annál, mint hogy érvényesítsem a részletekbe menő akaratom.”

A szavazások eredményét ezzel amúgy se lehetne semmissé tenni, csak annyit érne el vele, hogy a következő testületi ülésen újratárgyalják az adott témakört.

Az alpolgármester-választás, mint ősbűn

Baranyi utólag visszatekintve úgy látja, az alpolgármester-választás volt az első komolyabb konfliktus közte és a testület tagjai között. A pártok öt alpolgármestert akartak, ő viszont ebbe nem ment bele – elmondása szerint azért, mert a Fidesz is kettővel vezette a kerületet, és nem szerette volna azzal kezdeni a munkáját, hogy felemeli ezt a kvótát a két és félszeresére.

„Gyakorlatilag ez is a pártok egyik kifizetőhelyeként működött volna, mivel a feladatkörök úgy lettek volna elosztva, hogy egyik sem tesz ki teljes állást” – állítja. A pártok ezt határozottan cáfolják: az Új Pólus frakciószövetség vezetője, Takács Krisztián szerint a feladatköröket végül meg se határozták, mivel a személyek kiválasztásáról Baranyi egy személyben döntött. „A vádakkal ellentétben elfogadhatatlannak tartjuk a kifizetőhelyek fenntartását” – teszi hozzá.

Az alakuló ülésen végül megszavazták a Baranyi által javasolt két alpolgármestert, a kutyapártos Döme Zsuzsannát és az LMP-s Reiner Rolandot, de a polgármester szerint érezhető volt a feszültség, ő ezért legkésőbb innen, de még inkább az előválasztástól eredezteti az azóta is tartó hidegháborús légkört.

Baranyi ugyan egy momentumos és egy DK-s képviselőnek is felajánlotta, hogy legyenek az alpolgármesterei, de ezt mindketten visszautasították, mivel a pártjuk más személyeket szánt volna a posztra. Ők viszont Baranyi számára nem voltak elfogadhatók, így végül meghiúsult az egyezség.

Torzsa Sándor, a Demokraták frakciószövetség vezetője szerint a polgármester ezzel felrúgta az előzetes megállapodást.

„Mi sem zsűrizzük az ő kabinetjének tagjait, ezért cserébe elvárható lenne, hogy ő is elfogadja a Demokratikus Koalíció, mint autonóm párt által kiválasztott jelöltet” – érvel Torzsa, aki szerint az előválasztáson természetes versenyszituáció volt, az ottani sebek beforrasztásáért pedig ők is sokat tettek.

Utána viszont hidegzuhanyként érte őket, amikor Baranyi deklarálta, hogy mivel ő pártfüggetlen jelöltként győzött, a továbbiakban is ennek szellemében szeretne döntéseket hozni. Torzsa szerint a sajtóból tudták meg azt is, kiket szeretne alpolgármesternek, mégis megszavazták őket, mivel törekedtek a partnerségre.

Az első hónapokban még Döme Zsuzsanna szerint is viszonylag zökkenőmentes volt a munka, akadtak ugyan szakmai viták, de a lényeges ügyekben végül mindig összezárt a testület. Ezután viszont kitört a járvány, beszüntették a testületi és a bizottsági üléseket, így teljesen újfajta működésre kellett átállni.

„A képviselők ebben lényegében nem vettek részt. Mindenről folyamatosan tájékoztatást kaptak, de számottevő ötleteik nem voltak, mindössze maszkot osztani segítettek az elején” – állítja Döme.

Takács Krisztián árnyalja a fentieket: szerinte más önkormányzatoknál bevett gyakorlat volt, hogy a polgármester bevonta a képviselőtestületet a döntések meghozatalába, így biztosítva a demokratikus működést. Ferencvárosban ugyanakkor ez nem valósult meg, a képviselők a meghozott döntésekről kaptak utólagos tájékoztatást – állítja.

Baranyi azt mondja, a képviselők sok javaslatát befogadták, akár a költségvetéssel, akár a rehabilitáció folytatásával vagy kulturális ügyekkel kapcsolatban. Tehát állítása szerint nem volt olyan, hogy pusztán a feszültség miatt elutasított olyasmit, ami a kerület érdekét szolgálta.

„Sokszor a saját pártjuk által hangoztatott elvekkel mennek szembe”

A testületi ülések tavaly tavasszal kezdődtek újra, Döme szerint már akkor több olyan fontos rendeletmódosítás terítékre került, ami sokáig húzódott a képviselők ellenállása miatt. Ilyen volt például a lakáspályázatok ügye.

„Szinte már hülyének éreztem magam, hogy hétről hétre azt kell mondanom a néninek, aki várja, hogy a fideszes évek után végre átlátható pontrendszer legyen, hogy sajnos a legutóbbi ülésen se sikerült megszavazni” – fogalmaz az alpolgármester.

Baranyi azt állítja, a lakásrendeletnél már az első javaslatba beépítették a képviselők releváns észrevételeit, végül mégis csak harmadszori nekifutásra szavazták meg. Két ügy van még, amit nagyon súlyosnak tart, az egyik az önkormányzati cégek vezetőinek kinevezése, a másik pedig a Pinceszínház igazgatóválasztása.

„Ebben nagyon rigorózus vagyok: szeretném, ha megfelelő szakmai háttérrel és tapasztalattal rendelkező emberek kerülnének pozícióba, mert csak akkor tud jól működni az adott cég. Ugyanezt gondolom a kultúráról és a médiáról is.”

A köztisztasági és zöldfelületekért felelős cég vezetőjének személye a polgármester szerint pártalkuk mentén dőlt el, az egymás között leosztott pozíciók következményeként.

„Több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakembereket szavaztak le, végül egy olyan jelölt lett a befutó, akinek az önéletrajzában cserepes növények gondozása szerepelt, mint referencia” – állítja Baranyi.

A kiválasztott ügyvezető ráadásul alig egy év után nyugdíjba ment, ezért újra pályáztatni kellett, de a polgármester szerint itt is sokkal jobb jelentkezőket szavaztak ki egy kevésbé alkalmas jelölt kedvéért.

„Ő ráadásul egyértelműen pártember, korábban a frakciótitkáruk volt, egy másik cég felügyelőbizottságában pedig pártdelegáltként vett részt. Lényegében a saját emberüket szavazták pozícióba” – állítja.

A Pinceszínház igazgatóválasztása is komoly hullámokat vetett egy évvel ezelőtt: Döme szerint itt meglett volna a lehetőség, hogy a Fidesz politikai kinevezéseit joggal kritizáló ellenzék végre megmutassa, hogy képes egy ilyen kérdésben a szakmai vélemények mögé beállni, de ez nem történt meg. A testületi többség végül a szakmai zsűri javaslatával ellentétesen szavazott (ők a legnagyobb arányban dr. Komáromi György pályázatát támogatták).

„Sokszor a saját pártjuk által hangoztatott elvekkel mennek szembe, hiszen a Momentum például rengetegszer elmondta, hogy minden kinevezést kizárólag szakmai alapon támogatnak. Az itteni pártalkuk során ezt viszont elfelejtették” – mondja Baranyi.

Torzsa Sándor szerint ők a végsőkig törekedtek a kompromisszumra, de egyszerűen rutintalannak érzik a városvezetést, ráadásul politikai nézeteltérések helyett egyre gyakoribb, hogy kőkemény szakmai vitákat kell folytatniuk.

„Ki kell mondani, hogy szakmaiatlan, nem megfelelően előkészített projektek futnak, amelyekbe muszáj a képviselő-testületnek beavatkoznia, különben jogi és gazdasági problémák sora következne. A kerület annak köszönhetően tud működni, hogy mi folyamatosan korrigálunk.”

Szerinte amikor valamit leszavaznak, azt mindig jó indokkal, kizárólag szakmai érvek mentén teszik. Döme Zsuzsanna ezzel szemben úgy érzi, az utóbbi időben előfordultak olyan esetek, amikor inkább már a személye miatt blokkoltak egy adott szavazást, nem a konkrét ügy miatt.

Ilyen volt szerinte a Public Art köztéri művészeti pályázat keretének csökkentése, legutóbb pedig a részvételi költségvetés leszavazása. Utóbbit azért is érthetetlennek tartja, mert egy mindössze 10 millió forintos összegről lett volna szó, miközben máshol akár 80-100 millió forint elköltéséről is a helyi lakosok dönthetnek.

Döme szerint ő valóban nem a „füstös szobákban megbeszéljük, ki kinek az embere” hozzáállást képviseli, de abban is biztos, hogy eddigi két és fél éves alpolgármestersége alatt egyetlen olyan döntést sem hozott, ami nem a kerület érdeke lett volna, hanem a sajátjáé vagy a pártjáé.

Baranyi Krisztina különösen méltatlannak tartja, hogy a legutóbbi testületi ülésen a képviselők a saját fizetésüket kivétel nélkül megemelték, a hivatalosan társadalmi megbízatású (ezért eleve kevesebbet kereső) Döme Zsuzsannáét viszont változatlanul hagyták.

Döme fizetése ezért most annak ellenére alacsonyabb, mint a képviselőké, hogy napi átlag 10 órát tölt a hivatalban, míg a többieknek csak havi egy testületi és néhány bizottsági ülésen kell részt venniük, más elvárás nincsen velük szemben.

Torzsa Sándor nem tagadja, hogy elégedetlenek Döme Zsuzsannával, szerinte több szempontból is erős kritika illeti az alpolgármester munkáját.

A bevezetőben említett Bakáts Bunker esetében például nehezményezték, hogy egy mindössze háromsoros szakmai előterjesztés alapján hozták létre, a felújítására pedig eredetileg 10 millió forintot szántak, de az összeg végül 50 millióra emelkedett.

Takács Krisztián szerint a részvételi költségvetésre azért szavaztak nemmel, mert előkészítetlen volt a pályázat kiírása, lassan haladt megvalósítás, az egyre magasabb infláció miatt ezért úgy döntöttek, hogy inkább másra használják fel az összeget.

Ez az ügy is belejátszott abba, hogy az Új Pólus nem szavazta meg Döme fizetésemelését, mivel szerintük szakmai mulasztást követett el. Takács azt is megemlíti, hogy az alpolgármester hiába felel a kultúráért, vannak olyan aspektusok, amiket nem tart kellően fontosnak, például az egyházakkal való kapcsolattartást.

Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy Döme a pandémia idején egyszer már kapott emelést, a képviselők illetménye viszont 2014 óta nem változott.

Döme Zsuzsanna (fotó: Déri Miklós)

Mi lesz így 2024-ben?

Baranyi érteni véli, hogy a korábbi konfliktusok miatt a képviselők szeretik megnehezíteni a közös munkát, de szerinte ezzel együtt is muszáj a kerület érdekét szem előtt tartaniuk, hiszen nem vállalhatják fel, hogy szembemennek a választóik akaratával.

„A legfontosabb dolgokkal ezért nem mennek szembe, az pedig, hogy nekünk valamivel több ősz hajszálunk lesz, másodlagos szempont, ha a kerület jó irányba megy. Márpedig a visszajelzések szerint ez a helyzet, nagyon sok előremutató, jó gyakorlatot sikerült itt megvalósítanunk, amelyek országos szinten is pozitív elismeréseket kaptak” – mondja a polgármester. Ebből adódóan nem tart a 2024-es választástól, annak ellenére sem, hogy állítása szerint a képviselők kijelentették: külön polgármester- és képviselőjelöltekkel indulnak majd.

Szerinte a kerület érdeke, hogy továbbra is sikeres városvezetés legyen, ő pedig minden probléma ellenére úgy látja, hogy ez adott. Számos eredményt értek el az elmúlt két és fél évben, ezek közül is kiemelkedőnek tartja a forgalomcsökkentést, a pályázati rendszer átalakítását, valamint az önkormányzat átláthatóvá tételét, amit már többen is díjaztak.

„A választók fogják kikényszeríteni az előválasztást, ahogy 2019-ben. Nem hiszem, hogy megbocsátanák, ha egy esetleges külön indulás miatt a Fidesz kerülne ki nevető harmadikként” – összegez Baranyi, aki ezért biztos benne, hogy meg tudnak majd egyezni. Ha viszont mégsem, ragaszkodni fog az előválasztáshoz, mivel annak semmi értelmét nem látja, hogy két tömbben induljanak a Fidesz ellen.

Torzsa Sándor és Takács Krisztián is egyetértenek abban, hogy egyik vita sem olyan mély, ami ellehetetlenítené a kerület működését. „Ameddig én önkormányzati képviselő vagyok, nincs olyan Isten, hogy annyira elfajuljanak a dolgok” – fogalmaz Torzsa, aki szerint az ügyek nagy része csak fel van fújva, a polgármester a hangulatkeltés miatt szellőzteti meg őket a sajtóban és a Facebookon.

Abban mindketten biztosak, hogy a ciklust fennakadás nélkül végig fogják csinálni, és a következő választáson is győzelmet aratnak majd. Arról viszont nem akartak nyilatkozni, támogatják-e Baranyi újraindulását, vagy ha saját jelöltet állítanak, akkor az előválasztást.

Szerintük ez a kérdés még nem aktuális, de ha eljön az ideje, le fognak ülni tárgyalni és meg fognak egyezni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Alföldi Róbert: Ordítva és felháborodva kikérem magamnak, hogy háborúpártinak és hazaárulónak kiáltanak ki, mert nem rájuk szavazok
A Jászai-díjas színész-rendező szerint a háború támogatójának kiáltják ki őt és még több millió magyar honfitársát. Amiatt, mert nem a Fideszre szavaznak.


A Jászai-díjas színész-rendező, Alföldi Róbert a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait az október 23-ai budapesti eseményekről.

„Nézem, hallgatom, persze hogy nézem és hallgatom a mai nap eseményeit.

Október 23-a van, az 1956-os forradalom évfordulója.

Nézem a két tábort, nézem a két tömeget.

Nem érdekel, melyik volt nagyobb,

mindkettő releváns és valóságos.

(Legyünk nagyvonalúak, és hagyjuk most a buszoztatást.)

Elhatároztam, hogy kvázi objektíve ránézek a két táborra, meghallgatom a beszédeket és figyelek,

és nem fognak befolyásolni az indulataim, a fájdalmaim, a reménytelenségem.

Csak figyelek…

…de nem tudok….

…azt hallom, azt hallgatom, azt kell hallgatnom az egyik oldal főszónokától, a tömegben megszólaltatott honfitársaimtól, a kormányon lévő politikustoktól, a kormányhű média - hát tényleg létezhet ilyen egy demokráciában? - képviselőitől, a kultúrában dolgozó, kvázi kollégáimtól, hogy én hazaáruló vagyok és háborúpárti.

Csak azért, mert nem nálunk menetelek, mert nem rájuk szavazok!

Így kimondva, vállalva, hogy egy olyan szégyenteljes bűncselekménnyel vádolnak, amiért nagyon sokszor a történelem során halál járt.

Tehát, hogy hazaáruló vagyok csak azért, mert nem rájuk szavazok, mert elméletben nem velük vonulok.

És

háborúpártinak, a háború támogatójának kiáltanak ki engem és még több millió magyar honfitársamat, csak azért, mert szerintük nem rájuk szavazok, csak azért, mert nem egy olyan Magyarországot képzelek, mint ami most van.

Azt az égbekiáltó, pofátlan, aljas jelzőt aggatják rám, hogy támogatok egy háborút.

Hogy támogatom a gyilkosságokat, a nemi erőszakokat, az emberek megcsonkítását, a gyerekek lebombázását. A pusztítást!

KIKÉREM MAGAMNAK!

NAGYON HANGOSAN,

ORDÍTVA ÉS FELHÁBORODVA, KIKÉREM MAGAMNAK!

Magyar állampolgár vagyok, felnőtt, adófizető állampolgár, aki tisztességesen végzi a munkáját, aki megpróbál lehetőségeihez mértem felelősséget vállalni honfitársaiért, aki egész életében a magyar kultúrát képviselte itthon és külföldön, aki egész életében felelős értelmiségiként próbálta építeni ezt az országot.

A Hazámat.

Akinek egyetlen bűne, hogy nem a Fideszt támogatja.

És ezért hazaáruló és háború párti!

Nagyon nehéz nem káromkodni….

De tényleg KIKÉREM MAGAMNAK!

Aztán hallgatom az esti beszédet, ahol a főszónok arról beszél, hogy nincs ilyen vagy olyan magyar, magyar van, hogy nem az a fontos, hogy kire szavazol, hogy mindegy milyen pártot támogatsz, mert az a fontos, hogy most már végre együtt, egymást szeretve, szépen, kedvesen tényleg kezdjünk már el építeni egy demokráciát.

Hogy egyek vagyunk magyarok, és együtt tudunk csak előre menni.

Teljesen objektíve gondoljuk át, hogy akkor kire is szavazunk jövőre!

Mély főhajtás '56 hőseinek!

2025. október 23.” – írta Alföldi Róbert a Facebookon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Nagyobb bajban vannak, mint gondolták - interjú a Tisza Párt elnökével
Magyar Péter szerint tanulságos volt október 23-a, ami megmutatta, milyen állapotban van a Fidesz mozgósító ereje. Saját rendezvényüket méltóságteljesnek nevezte. Interjúnkban arról is beszélt, hogyan képzelik el a megbékélést.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. október 24.



Nemcsak a Hősök tere telt meg, az Andrássy úton is sokan álltak Magyar Péter október 23-i beszéde alatt. A Tisza Párt elnöke bejelentette, hogy ismét országjárásra indul, még hosszabbra, mint eddig. És azt is, hogy ha győznek, megbékélési törvényt nyújtanak be a parlamentben.

A Tisza Párt elnökével arról beszélgettünk, hogyan értékeli az október 23-i rendezvényüket, mennyire tartja nagy kihívásnak a kistelepüléseken élők meggyőzését, és hogyan képzelik el a megbékélést.

- Ilyenkor szokás értékelni azt, hogy mi történt a mai napon, és már láttam is néhány értékelést. A Híradó.hu-n sokat nem találtam, csak annyit, hogy Orbán Viktor bejelentette, győztek, mert kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Nemzeti Meneten. A Magyar Nemzetben Deák Dániel arról írt, hogy Magyar Péter csúnyán kudarcot vallott. Mit gondol ezekről?

- Nem szabad, hogy az ember elkövesse azt a hibát, hogy elolvassa a Híradó.hu-t, kivéve, ha stand upot akar nézni. Csodálkozom egyébként, hogy nem számoltak be, hiszen Császár Attila elvtárs ott volt végig a menetünkön, és feltett egy csomó kérdést, néhányra válaszoltunk is.

Szerintem a Nemzeti Menet méltó volt 1956-hoz, méltó volt a forradalmáraink emlékéhez. Én nagyon örülök, hogy rengeteg család volt ott, annak is, hogy tényleg sokan voltak. A TISZA megmutatta, hogyan tud békésen, jókedvűen áradni Budapest belvárosában.

Nagyon köszönöm azoknak, akik eljöttek, akár vidéki kistelepülésről, akár a Kárpát-medence bármely részéről, voltak Felvidékről, Délvidékről, Erdélyből, sőt Kárpátaljáról is, és még az Egyesült Államokból is jöttek honfitársaink, nagyon hálás vagyok nekik. Szerintem mindenki látta, mekkora volt ez a menet, milyen méltóságteljes volt. Ugye nulla forint állami pénz van benne, töredékéből hoztuk ezt össze, mint az állampárt, amely sok milliárd forint adófizetői pénzt elégetett a monumentális, grandiózus - "very big", ahogy Trump elnök szokta mondani - rendezvényükre a Kossuth téren.

Azért csináltak ekkora színpadot, hogy a fél Kossuth teret elfoglalják, és úgy tűnjön, mintha tele lenne a tér.

Féltek attól, hogy nem lesz tele, és hát ez egy jó tanulság volt. Szerintem Kubatov elvtársat nem biztos, hogy megdicsérik ma, mert ha ilyen állapotban van a Fidesz mozgósító ereje, mint amit ma láttunk, hogy fenyegetéssel, zsarolással, ígérgetéssel, ingyenes falubuszokkal, élelmiszercsomaggal ennyit sikerült összehozni, akkor még nagyobb bajban vannak, mint gondolták.

- Út a győzelembe néven új országjárásra indul. Nem tudom, hogy mennyire látta Bedő Dávid videósorozatát, aki elment nagyon szegény településekre, és az látszott, hogy ott még nagyon kemény munkát kell a Tiszának elvégeznie, ha nyerni akarnak.

- Mi is rengeteg ilyen településen voltunk. Jártam az Ormánságban, Borsodi kisfalvakban, nagyon sok kicsi településen. Szerintem kicsit pesszimista volt a képviselő úr néhány összeállítása. Én nem ezt tapasztalom a magyar vidéken, a kis településeken sem.

Én azt tapasztalom, hogy olyan településeken, ahol mondjuk az Európai Parlamenti választáson egy szavazatot kapott a TISZA, ott is óriási érdeklődés van mind kérdésekben, mind javaslatokban, és azt látom, hogy magára hagyták a magyar vidéket.

A munkát nem fogjuk megspórolni, eddig sem spóroltuk meg, mi nem avatarokkal, nem digitális harcosokkal megyünk, hanem valódi hús-vér emberekkel dolgozunk, és velük jutunk el a 3155 településre, úgyhogy nem akarjuk megkerülni ezt a kérdést, és nem is fogjuk. Én mindig arra biztatom a kollégáimat is, a jelöltjeinket is, a szakértőinket is, hogy menjenek ki az emberek közé. Ha van tanulsága az országjárásnak, akkor az az, hogy egy politikus nem lehet túl sokat, csak túl keveset az emberek között.

- Arról is beszélt, hogy benyújtják a Nemzeti Megbékélés törvényt. Hogyan lehet törvénnyel nemzeti megbékélést teremteni?

- Önmagában törvénnyel nem lehet. A törvény mindig egy szimbolikus dolog. Ezt is úgy szeretnénk majd összehozni, hogy lesz egy javaslatunk, amiben mondjuk tíz fontos pont benne lesz, és hagyjuk, hogy az óellenzéki pártok, a Fidesz, vagy akár más politikai erők, vagy társadalmi csoportok is hozzászóljanak. Nem csak erről a 15-20 évről szeretnénk ezt megtenni. Nagyon sok trauma van a magyar társadalomban: holokauszt, Trianon, a németek kitelepítése, felvidéki magyarok betelepítése, '89, a rendszerváltás vesztesei és az utóbbi 15-20 év is. Óriási árokásást hajtott végre ez a két politikai erő, ha mondhatom így finoman és diplomatikusan. Azon versenyeztek, ki tud nagyobb szeletet kiszakítani az országból, ki tud mélyebb árkot ásni magyar és magyar közé. Úgyhogy nagyon sok feladatunk van. A törvény egy szimbolikus dolog lesz, de azt is együtt fogjuk csinálni.

De szeretnénk a traumákat feldolgozni, és szeretnénk valós megbékélést. A rendszerváltás nem törvényekben zajlik le, nem feltétlenül választáson, hanem a lelkekben és a szívekben. Ahhoz pedig az kell, hogy az áldozatok az elkövetők szemébe tudjanak nézni.

Ahhoz az kell, hogy kibeszéljünk dolgokat, hogy kiderüljön, ki volt a bűnös, ki volt az áldozat. Ezt szolgálja például az ügynökakták megnyitása is.

- Medgyessy Péter már kísérletezett egyfajta árokbetemetéssel, az nem hozott nagy eredményt.

- Hát azért, amikor a farkas akar a vegánoknak étrendet javasolni, az nem annyira hiteles. Tehát aki látta és emlékszik a 2002-es választásra, a 23 millió románozásra és egyéb dolgokra, ráadásul Medgyessy Péter érintett volt az ügynökügyekben eléggé vaskosan, tőle nem hangzott ennyire hitelesen. Szerintem, aki látta a mai rendezvényünket, érezte azt, átélte, az pontosan tudja, mire gondolunk. Szerintem a Fidesz szavazók is, ha látták, akkor ők is egy ilyen országban szeretnének élni.

Interjú Magyar Péterrel


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor: Megint közelebb vagyunk valamivel a választásokhoz, és a Tisza nem verte le a lécet sehol
A politikai elemző szerint a Tiszának azt kellett bizonyítania a rendezvénnyel, hogy az utcán is partiban van a kormányoldallal. Erre korábban egyetlen ellenzéki párt sem volt képes.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 24.



Török Gábor azzal kezdte a csütörtöki események elemzését, hogy véleménye szerint a politikusi beszédek túlértékeltek a magyar nyilvánosságban. Az emberek jelentős része nem követi őket, sokan csak tudósításokat, rövid részeket hallanak, de a szavazók elsöprő többsége, különösen pedig azok, akik még nem elkötelezettek, alig tudnak ezekről valamit. A politikai elemző szerint éppen ezért

a beszédek konkrét tartalmánál talán fontosabb is a rendezvények utóélete, hogy mit kezdenek velük az egyes táborok, illetve leginkább az az izgalmas, hogy mennyiben segítik érvényesülni azt a stratégiát, amelyet az adott politikai erő éppen követ.

Török szerint a Békemeneten és a Nemzeti Meneten is komoly tömeg vett részt.

„Azt nem lehetett várni, hogy a Fidesznél kevesen lesznek, de azt sem, hogy részvételi rekordot dönt az érdeklődés egy olyan helyzetben, amikor a párt támogatottsága minden kutatás szerint alacsonyabb, mint az 2010 után megszokott volt. Amit láttunk, az szerintem megfelelt a várakozásoknak: sokan voltak, de voltak már többen.

A Tiszának viszont azt kellett bizonyítania a rendezvénnyel, hogy az utcán is partiban van a kormányoldallal, hiszen erre korábban egyetlen ellenzéki párt sem volt képes.

Gondolhatunk bármit a két tömeg arányáról, de abban szerintem nincs vita, hogy ezt a lécet biztos átugrották” – írta az elemző, aki úgy véli: nem az a fontos, hogy melyik beszéd volt jobb. A lényegi kérdés az, hogy ki volt sikeresebb (vagy egyáltalán sikeres) a szavazók megszólításában, ki volt hatásosabb a téren lévő sajátjai körében, és kinek az üzenete talált utat azokhoz, akik még nem tartoznak egyik táborba sem.

„Sok valószínűleg igaz állítás hangzott el, de ezek inkább a szónokok helyzetértékelésére és stratégiájára érvényesek (Orbán Viktor valóban talán először beszélt úgy, mintha tényleg hátrányban látná a Fideszt, Magyar Péter valóban azt mutatta, mintha tényleg vezetne a Tisza), arról azonban keveset tudhatunk, hogy ebből mi és hogyan ment át, hatott azokra, akiknek a szavazata majd áprilisban dönteni fog” – fogalmazott Török.

A politikai elemző szerint egy szempont van csak, amelyben biztosak lehetünk, ez pedig az idő.

„Megint közelebb vagyunk valamivel a választásokhoz, ráadásul úgy, hogy egy kiemelt esemény nem tűnik olyannak, amely jelentős változást, fordulatot hozott volna (ez azért általában elég jól látható azoknak, akik nem szemellenzővel néznek). Nyáron, amikor a két tábor helyzetéről, esélyeiről írtam, azt mondtam, hogy a Tisza számára lehet kockázatosabb a választásokig hátralévő idő. Részben azért, mert ők állnak jobban, részben azért, mert az erőforrásokban, arzenálban óriási a különbség, és leginkább azért, mert nekik kell folyamatosan olyan léceket megugorniuk (jelöltek, program, szervezet, rendezvények stb.), amelyekkel még nincs, nem lehet a Fideszhez hasonló tapasztalatuk” – elemezte a helyzetet Török Gábor.

„A 9-ből eltelt 3 hónap, és egyelőre a Tisza nem verte le a lécet sehol: a csütörtöki erődemonstráción sem.

Tudom, hogy ez nem sok, de mégis ez a legtöbb, amit felelősséggel ezen a ponton ki lehet mondani” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
László Róbert: A miniszterelnök elismerte, hogy a Magyar Péter vezette ellenzéki párt ellépett a Fidesztől, magyarul előnyben van
A Political Capital elemzője szerint a kormányfő üzenete arra utal, hogy nemcsak a meglévő, hanem az elvesztett szavazókat is meg akarják szólítani. Ilyen nyilvános elmozdulásra Orbán Viktor részéről 2010 óta nem volt példa.


Orbán Viktor a Kossuth téren tartott beszédében arról beszélt, hogy „öt hónap múlva döntenünk kell a sorsunkról. (…) De a következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is, egyetlen lélekről sem mondhatunk le, mert minden magyar felelős minden magyarért.” László Róbert választási szakértő szerint ez a kijelentés fontos fordulatot jelez a kormánypárt politikájában.

A Political Capital elemzője a 24.hu-nak azt mondta, a Fidesz még 2024-ben is úgy gondolta, hogy elegendő a saját szavazóit mozgósítania, és nem szükséges új választókat megszólítania. Ehhez képest jelentős változás, hogy most a kormányfő azok felé is nyitna, akik korábban nem a Fideszt támogatták.

Az elemző úgy látja, hogy

Orbán Viktor közvetetten elismerte: a Magyar Péter vezette ellenzéki párt előnybe került. László Róbert szerint ez ellentmond azoknak az adatoknak, amelyeket a kormányközeli intézetek közvélemény-kutatásaikban publikálnak.

A szakértő emlékeztetett arra is, hogy a miniszterelnök a hét elején kiszivárgott zánkai beszédében azt mondta, „nem állnak jól”, vagyis nincsenek elegen. László Róbert szerint ez is azt mutatja, hogy a kormányoldal most már olyan választók megszólítására készül, akik az utóbbi időszakban elfordultak tőlük. Ilyen nyilvános elmozdulásra Orbán Viktor részéről 2010 óta nem volt példa – tette hozzá.

Az elemző szerint ez a helyzet több szempontból is eltér a 2022-es választás előtti időszaktól, amikor az ellenzék nem tudta tartósan meghaladni a Fidesz támogatottságát.

A mostani kampányban viszont a korábban még fideszes, de azóta más pártokhoz pártolt szavazók lehetnek a célkeresztben.

László Róbert nem számít jelentős változásra a kampány stílusában vagy hevességében, de szerinte

elképzelhető, hogy fiataloknak szóló üzenetekkel is megpróbálnak új szavazókat megszólítani.

Úgy fogalmazott, hogy a miniszterelnök egyszerre próbált erőt és magabiztosságot sugározni, miközben arról is beszélt, hogy új választói rétegeket kell elérni. A szakértő szerint ez azért fontos, mert több százezer olyan bizonytalan szavazó is van, akiknek a támogatása döntő lehet, és ők elsősorban az erőt, a magabiztosságot kereshetik a politikai szereplőkben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: