SPORT

Felbosszantotta egy újságíró, ezért kiposztolta fizetési igazolását Gerard Piqué

A nehéz anyagi helyzetben lévő Barcelona védője ezzel a bérezésével kapcsolatos pletykákat akarta eloszlatni.


Súlyos anyagi gondokkal küzd a spanyol első osztály egyik sztárfutballcsapata, a Barcelona: eddig mintegy 1,35 milliárd eurós (több mint 484 milliárd forintnyi) adósságot halmoztak fel.

Erről a klubot jól ismerő Lluís Canut sportújságíró úgy nyilatkozott: ugyan nehéz anyagi helyzetben van a klub, a világbajnok védő, Gerard Piqué mégis 28 millió eurót keres évente. A klub reagált a vádakra, rosszindulatúnak nevezve azokat, miután a nehéz helyzetben lévő csapat tagjai beleegyeztek, hogy jelentős mértékben csökkentsék a fizetésüket.

A 34 éves Piqué egészen szokatlan módját választotta a visszavágásnak: nyilvánossá tette a Twitteren féléves fizetésének igazolását.

E szerint 2,32 millió eurót kapott, ami 4,64 millió körüli éves bért jelent.

Ez persze nem csekély összeg, de sokkal kevesebb, mint amennyit Canut állít, és messze elmarad egy sztárcsapatban játszó klasszis focista fizetésétől. A felháborodott futballista tweetjében többek között azt írta az újságírónak: „Legyen egy kicsit tisztelettudó.”

A Barcelona jelenleg a spanyol La Liga ötödik helyén áll, 15 ponttal lemaradva a éllovas Real Madridtól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Ezt üzente Cristiano Ronaldo a magyarok elleni vb-selejtező után
A portugál csatár nem volt túl csalódott a hazai pályán elért döntetlen eredmény miatt.


Mint megírtuk, kedd este 2-2-es döntetlent játszott a magyar válogatott Portugáliával Lisszabonban. A nemzeti együttes meglepetésre hamar vezetést szerzett Szalai Attila fejesgóljával, majd a hazaiak az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén. A portugál csatár aztán a szünet előtt még egyszer betalált, így megfordítva az állást a válogatottja javára. A második félidő rendes játékidejében nem születetett gól, de szerencsére a hosszabbításban Szoboszlai Dominik rúgott egyet, így pontot mentett a magyaroknak.

Mi örülhetünk a 2-2-es döntetlennek, hiszen szeptember elején a Puskás Arénában 3-2-re kikaptak Szoboszlaiék Ronaldóéktól. A tavalyi Nemzetek Ligáját megnyerő portugálok kevésbé lehetnek elégedettek az eredménnyel, ugyanakkor nincs miért aggódniuk, simán vezetik az F csoportot a vb-selejtezőben 10 ponttal (Magyarország 5 ponttal a 2. helyen áll).

Éppen ezért nem meglepő, hogy a csapatkapitány Cristiano Ronaldo is magabiztosan üzent Instagram-oldalán a meccs után.

„Egyre közelebb kerülünk a célunkhoz! Hajrá Portugália!”

– írt egy portugál zászlós emojival kiegészítve a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Megvan a magyar válogatott első győzelme a vb-selejtezőkön: Magyarország-Örményország 2:0
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-0-s győzelmet aratott az örmény csapat felett a szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésen.


Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai többnyire meddő mezőnyfölényben futballoztak, de amikor a második félidő elején fokozni tudták a nyomást, akkor a nemzeti együttesben másodszor, kezdőként először szereplő Lukács Dániel góljával sikerült vezetést szerezniük.

A végeredményt a hosszabbításban a csereként beállt és a címeres mezben szintén először betaláló Gruber Zsombor állította be.

Az immár négypontos magyarok a sikerükkel éppen az örményeket megelőzve jöttek fel a pótselejtezőt jelentő második helyre.

A magyar csapat legközelebb kedden a kvartett favoritja, a Nemzetek Ligája-győztes Portugália vendégeként lép pályára Lisszabonban.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Szoboszlai a hosszabbításban harcolta ki a döntetlent Portugália ellen – 2-2-t játszott a válogatott Lisszabonban
Vezetést szereztünk, majd Cristiano Ronaldo fordított. Végül a 92. percben Szoboszlai Dominik pontot mentett, de előtte is volt már esélyünk az egyenlítésre.


A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott kedden a portugál csapat vendégeként a lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így a hazaiak még nem jutottak ki a jövő évi vb-re.

Bátor kezdésének köszönhetően Szalai Attila fejesgóljával szerzett vezetést a nemzeti együttes. A hazaiak az első félidő derekán az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén, aki közvetlenül a szünet előtt a 225. válogatott meccsén a 143. góljával fordított.

A második félidőben eleinte csak kapufákig jutottak a csapatok, de a hosszabbításban Szoboszlai Dominik egyenlítése pontot mentett a magyaroknak.

A magyar csapat, amely története során továbbra sem tudta felülmúlni Portugáliát, a döntetlennel megőrizte egypontos előnyét a pótselejtezőt érő második helyen, csak immár nem az örmények, hanem az írek előtt.

A magyarok legközelebb november 13-án Örményország vendégeként lépnek pályára, akiket múlt szombaton 2-0-ra vertek a Puskás Ferenc Stadionban.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Kós Hubert hatalmas világcsúcsot úszott 200 méter háton
A magyar úszó elképesztő hajrával javította meg az eddigi csúcsot, és pályafutása első világcsúcsát szerezte meg. A rövidpályás Világkupa-sorozat harmadik állomásán, Torontóban jelentős előnynel győzött.


Kós Hubert világcsúccsal nyerte meg a 200 méteres hátúszást a rövidpályás Világkupa-sorozat harmadik állomásán, Torontóban. A 22 éves magyar versenyző 1:45.12 perces időeredménnyel csapott célba, ezzel több mint fél másodpercet faragott le az ausztrál Mitchell Larkin 2015-ben felállított, 1:45.63-as csúcsából.

Az olimpiai bajnok Kós a verseny első felében még nem haladt világcsúcsot érő tempóban: száz méternél három tizedmásodperccel volt lemaradva Larkin idejétől. A második százon azonban hatalmas hajrát indított, és jelentős előnnyel utasította maga mögé a rekordot jelző vonalat.

A magyar úszó a legutóbbi Világkupa-állomáson úgy fogalmazott: „lehet, hogy most meg lehet kóstolni a világrekordot.” Torontóban ez sikerült is neki, ráadásul ezzel a győzelemmel sorozatban harmadszor lett első ebben a számban, így elhódította a tripla koronát is.

Ez volt pályafutása első felnőtt világcsúcsa.

Jelenleg Kós Hubert Milák Kristóf mellett a második aktív magyar úszó, aki világcsúcsot tart. Milák 200 méteres pillangóúszásban vezeti az örökranglistát.

Kós a nap utolsó versenyszámában, 100 méter vegyesen is döntőbe jutott. A múlt heti versenyen ezen a távon 50.99-es idővel úszott országos csúcsot, most ezt is tovább javította, és 50.56 másodperces eredménnyel a második helyen végzett.

A torontói állomáson egy másik világcsúcs is született: férfi 100 méter pillangón a kanadai Josh Liendo 47.68 másodperces idővel ért célba, ezzel megdöntötte a svájci Noé Ponti tavaly, a budapesti Duna Arénában elért 47.71-es rekordját.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: