SPORT
A Rovatból

Meghalt Mohácsi Ferenc

Az egykori kiváló sportoló több sportágban is kipróbálta magát, és mindenhol maradandót alkotott. A búvársport hazai megalapozásában is kulcsszerepet játszott.


Kilencvenöt éves korában elhunyt Mohácsi Ferenc olimpiai bronzérmes kenus – tudatta a család a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB), amely saját halottjának tekinti a legendás sportolót.

Mohácsi labdarúgóként kezdte sportpályafutását, egészen az ifjúsági válogatottságig jutott. Később bokszolni kezdett, majd áttért a kajakozásra. 1948-ban már a kajak-kenu válogatott tagja volt, de 1949 és 1955 között a sí-válogatott keretébe is bekerült.

1955-ben Wieland Károly új párt keresett maga mellé, és a választása Mohácsi Ferencre esett. Egy évvel később,

az 1956-os melbourne-i olimpián bronzérmet szereztek a férfi kenu kettesek 1000 méteres versenyszámában.

Az olimpia után Mohácsi búcsút vett a kenuzástól, de az aktív sportolást nem hagyta abba. Kipróbálta magát sportpisztolyban és motorcsónaksportban is. Utóbbi sportágban 1959-ben országos bajnoki címet szerzett a 250 köbcentis siklóhajók kategóriájában.

Jelentős szerepe volt a magyar búvársport megalapozásában is. A Magyar Könnyűbúvársport Szövetség főtitkári feladatait is ellátta, a Búvár Világszövetség végrehajtó bizottságának tagja volt, emellett nemzetközi versenyellenőrként is tevékenykedett.

Mohácsi Ferenc műszerészként végzett, majd 1966-ban tanári diplomát szerzett a Testnevelési Egyetemen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Diogo Jota hatalmas vagyont hagyhatott a családjára, a sport mellett kiváló üzleti érzéke is volt
A fiatalon elhunyt sztár nemcsak a játékával keresett vagyonokat, hanem jó üzleti lépései is voltak, amikből további jelentős összegekre tett szert.


A nemrégiben autóbalesetben 28 éves korában elhunyt világhírű Diogo Jota özvegye és három kisgyermeke jelentős vagyont örökölhet. A Liverpool portugál sztárjának felesége, Rute és gyermekeik – a négyéves Dinis, a kétéves Duarte és a nyolc hónapos Mafalda – 35 millió fontot (16,2 milliárd Ft) is örökölhetnek - írja a Blikk.

A labdarúgó 2018-ban került az angol Wolverhampton Wanderershez. Itt heti 38 ezer fontot (17,6 millió Ft) kapott, ami 3,952 millió font (1,8 milliárd Ft) lehetett két év alatt. Ezt követően szerződött 2020-ban a Liverpoolhoz. Itt az első két évben összesen 8,632 millió font (4 milliárd Ft) volt a fizetése.

Majd a csapat meghosszabbította a szerződését, és a megemelet fizetésével pedig a haláláig 21,84 millió fontot (10,1 milliárd Ft) keresett. Kapott még különféle plusz juttatásokat is. hiszen Jota 182 mérkőzésen 65 gólt szerzett az angol bajnokcsapatnál. Évi 3,3 millió fontot (1,5 milliárd Ft) kapott szponzori szerződésekkel, és volt egy saját e-sport csapata, a Luna Galaxy, ahonnan szintén bevétele volt.

Egy 2023 februárjában megalapított cégében a 2024-es adatok szerint 186 ezer font (86,4 millió Ft) bevétele volt az 50 ezer fontos (23,2 millió Ft) kötelezettséggel szemben.

A sztár egy luxusvillában élt családjával Liverpool előkelő Blundellsands negyedében. Az ingatlant 2022-ben vásárolta 2,1 millió fontért (976,2 millió Ft). Ezen kívül luxusautó-gyűjteménye is volt, amely további több mint 1 millió fontot (464,8 millió Ft) ér.

Halála után a The Richest magazin kiemelte, hogy

a focista kiváló üzletember is volt.

„Olyan pénzügyi örökséget hagyott maga után, amit kevés sportoló ér el ilyen fiatalon. Üzleti éleslátása egyenértékű volt a pályán mutatott tehetségével. Példaképként szolgálhat más sportolók számára, hogyan építhetnek vagyont és örökséget a pályán túl is.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Megható gesztus: A Liverpool kifizeti Diogo Jota szerződésének a hátralevő részét a családjának
Ezzel is támogatni szeretni anyagilag a családot. A futballista június végén vette feleségül három gyermeke édesanyját.


A portugál Record értesülése szerint a Liverpool FC vezetése úgy döntött, hogy Diogo Jota halála után is teljesíti a játékos szerződésében vállalt kötelezettségeket - adta hírül a Nemzeti Sport. A klub továbbra is utalja a portugál labdarúgó fizetését, ezzel támogatva az özvegyét és három gyermekét.

Jota 2027 nyaráig szóló szerződéssel rendelkezett az angol bajnokcsapatnál. Június 22-én vette feleségül három kisgyermeke édesanyját, Rute Cardosót.

A Liverpool szurkolói azt kérik a klubtól, hogy vonultassa vissza a 20-as mezszámot, és többé ne viselhesse azt senki. A klub közleményében már utalt arra, hogy a mezszám halhatatlanná vált.

„A 20-as mez és gazdája joggal válik halhatatlanná a klub 20. bajnoki címének megszerzésében játszott szerepével, a győzelemért tett erőfeszítésével, védjegyévé váló cseleivel és a Kop előtt élete utolsó, megrendítő erejű lövésével, amivel biztossá tette a győzelmet az áprilisi Mersey-parti derbin”

– írták.

Diogo Jota és öccse, André Silva csütörtök hajnalban vesztették életüket egy autóbalesetben. A temetésüket szombaton tartják a Porto melletti Gondomarban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Balhé a döntő után! A Chelsea szétzúzta a PSG-t, majd elszabadult a pokol
A lefújás után a Chelsea harmadik gólját szerző Joao Pedro a földre került, miután meglökte Luis Enrique-t, a PSG vezetőedzőjét. Enrique viszonozta a lökést, majd a torkánál fogva, Gianluigi Donnarummával együtt feldöntötte a játékost.


Az Egyesült Államok adott otthont a megújult, immár harminckét csapatos FIFA Klubvilágbajnokságnak. A torna döntőjében a Chelsea és a Paris Saint-Germain csapott össze, a találkozóra pedig az amerikai elnök, Donald Trump is kilátogatott. A papírforma szerint a remek formában lévő PSG számított esélyesnek, de a Chelsea már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést.

Cole Palmer kétszer is betalált, majd Joao Pedro is eredményes volt, így a Konferencia-liga-győztes angol csapat háromgólos előnnyel vonulhatott szünetre a Bajnokok Ligája-győztes ellen. A második játékrészben nem változott az eredmény, a párizsiak nem tudtak reagálni. Ráadásul a 85. percben a PSG portugál középpályása, J. Neves piros lapot kapott.

A lefújás után feszültté vált a hangulat. A játékosok egy kisebb csoportja dulakodásba keveredett. A Chelsea harmadik gólját szerző Joao Pedro a földre került, miután meglökte Luis Enrique-t, a PSG vezetőedzőjét. Enrique viszonozta a lökést, majd a torkánál fogva, Gianluigi Donnarummával együtt feldöntötte a játékost. A Chelsea trénere, Enzo Maresca is a pályára sietett, hogy csillapítsa a kedélyeket.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Luis Enrique elmondta: „sajnálja, amit tett”, és azt is hozzátette, hogy „csak szét akarta választani a játékosokat”, ám valaki meglökte, és emiatt reagált úgy, ahogy.

A döntő legjobb játékosának Cole Palmert választották, aki két gólja és egy gólpassza mellett így értékelt: „mindenki lebecsülte” őket, ezért számára „csodálatos érzés”, hogy győztek. Szerinte edzőjük „fantasztikus taktikát” eszelt ki, és „csodás munkát végez” a csapat élén. A Chelsea ezzel magabiztosan, három-nullás győzelemmel hódította el a trófeát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Kerkez Milos bemutatkozott a Liverpoolban, Szoboszlai Dominik gólpasszt adott
A magyar válogatott csapatkapitánya az első félidőben játszott a felkészülési meccsen. A frissen igazolt balhátvédet a második félidőre cserélték be.


Szoboszlai Dominik gólpasszt adott, Kerkez Milos pedig bemutatkozott a Liverpool labdarúgócsapatában a másodosztályú Preston North End vendégeként 3-1-re megnyert felkészülési mérkőzésen, írja az MTI.

Ez volt az angol bajnok idénybeli első felkészülési találkozója, amelyet tíz nappal azután rendeztek, hogy az együttes portugál válogatott futballistája, Diogo Jota közlekedési balesetben - az öccsével együtt - életét vesztette. A vasárnapi találkozó előtt egyperces gyászszünettel emlékeztek meg a 28 évesen elhunyt támadóról és testvéréről.

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik a Liverpool kezdőcsapatában kapott helyet, míg a két friss igazolás, Kerkez Milos és Pécsi Ármin a kispadról nézte a mérkőzés elejét az angol futballélvonal első két idényében, az 1888/89-es és az 1889/90-es kiírásban bajnok házigazdák ellen.

Szoboszlai a 33. percben gólpasszt adott, az öt és felesnél passzolta a labdát Conor Bradleynek.

A Liverpool még felkészülési találkozókon is ritkán látható módon tizenegy játékost cserélt a szünetben: Szoboszlait a második félidőre le-, míg a Bournemouth csapatától érkezett hátvédet, Kerkezt becserélték.

A folytatásban a Liverpool kétszer, a vendéglátó egyszer talált be, a Felcsútról érkezett kapus, Pécsi végül nem kapott lehetőséget. A Liverpool legnagyobb nyári szerzeménye, a Bayer Leverkusentől érkezett Florian Wirtz nem volt a Vörösök keretében, így az ő bemutatkozására még várni kell.


Link másolása
KÖVESS MINKET: