HÍREK
A Rovatból

Az orvosi kamara elítéli a teniszszövetségnek hamis PCR-tesztigazolásokat végző orvost, Lázár János vizsgálatot kezdeményezett

Dagad a botrány a Magyar Tenisz Szövetségben a jogtalanul kiállított PCR-igazolások ügyében.
Fotó: IGfotojonas/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2022. február 04.



Csütörtökön mi is beszámoltunk róla, hogy felfüggesztettek egy orvost, aki hamis PCR-teszt igazolásokat állított ki a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) részére.

„A Magyar Orvosi Kamara elnöksége megdöbbenéssel értesül arról, hogy miközben a Covid-19 járvány több, mint negyvenegyezer honfitársunk életét követelte és már második éve hatalmas terhelést okoz az egészségügy dolgozóinak, vannak olyan kollégák, akik anyagi vagy egyéb érdekből hamis oltási igazolásokat, hamis teszteredményeket adnak ki” - fogalmazott közleményében a MOK. Hangsúlyozták, hogy ez az orvosi esküvel és hivatással ellentétes cselekedet.

A Semmelweis Egyetem (SE) csütörtökön közölte az MTI-vel, hogy felfüggesztette annak az orvosnak a munkavégzését, aki hamis PCR-teszteket állított ki. Azt írták, a rektor azonnali hatósági eljárást kezdeményezett és belső vizsgálatot indított, miután egy intézményi rutinellenőrzésen kiderült: az egyetem nevében több esetben úgy állítottak ki negatív PCR-leletet a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) tagjainak, hogy az adott mintákat az intézmény laborja nem vizsgálta.

A belső eljárás lezárása után az egyetem, a leleteken is szereplő – időközben szakvizsgát tett – orvos munkavégzését felfüggesztette, valamint az MTSZ keretorvosi tevékenységére vonatkozó, úgynevezett „további jogviszony létesítése és fenntartása tárgyában” kiadott engedélyét február 1-jén visszavonta, így az orvos a továbbiakban nem láthatja el ezeket a feladatait sem – olvasható a közleményben.

Korábban a Magyar Tenisz Szövetség tudatta: belső vizsgálatot indítottak koronavírus-tesztekkel való esetleges visszaélésekkel kapcsolatban. A Telex pedig időközben megtudta, hogy Ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Lázár János egykori kancellária miniszter, fideszes országgyűlési képviselő, a Magyar Tenisz Szövetség elnöke is.

A Telexhez eljutott feljelentésben azt írják, az MTSZ tudomására jutott, hogy vélhetően több versenyző, edző és szövetségi alkalmazottnak volt hamis PCR-lelete, ezeket pedig külföldi utazásokhoz és versenyrészvételekhez használták. Az MTSZ szerint ez több bűncselekményt is jelenthet: hamis magánokirat felhasználását, közokirat-hamisítást és közfeladati helyzettel visszaélést.

A Telex úgy értesült, Lázár péntek reggel személyesen ment be a Magyar Tenisz Szövetséghez, és kirúgott embereket, valamint fegyelmiket is indított. A Magyar Tenisz Szövetség pénteken rendkívüli ülésen arról is döntött, hogy

  • megszüntetik a válogatott csapatok szervezési feladatait munkaköre szerint ellátó, Marosi Katalin munkavállaló munkaviszonyát;
  • a Szövetség sportigazgatóját a szükséges vizsgálatok lefolytatásáig, de legfeljebb a jogszabályok által lehetővé tett időtartamra felfüggeszti;
  • felhívták a Fegyelmi Bizottság elnökét, hogy folytasson le fegyelmi eljárást a Szövetség alkalmazásában álló hat szövetségi edzővel, a Szövetség főtitkárával, a Szövetség sportigazgatójával, valamint az érintett PCR-tesztek elvégzéséért felelős orvossal szemben;
  • felkérik az ellenőrző testületet, hogy haladéktalanul folytasson le további, részletekbe menő tényfeltáró vizsgálatot minden világranglistaponttal rendelkező magyar teniszjátékos vonatkozásában.

„Alapos a gyanú, hogy visszaélések történhettek a COVID-19 vírusfertőzés kimutatására szolgáló PCR-tesztekkel kapcsolatban, e visszaélésekben pedig a Szövetség egyes sportolói, edzői és munkavállalói is érintettek” – írta a Magyar Tenisz Szövetség csütörtöki közleményében.

A Blikk információi szerint a tavaly novemberi Davis-kupán résztvevő válogatott tagjainak állítottak ki hamis igazolásokat PCR-tesztekről, mielőtt elutaztak volna a Torinóban megrendezett csoportmeccsekre. A birtokukba jutott email alapján nemcsak a felnőtt csapatnál fordulhatott elő ilyesmi, hanem az utánpótláskorú versenyzőknél is. A 24.hu eközben arról ír, hogy a legjobb magyar teniszezők is érintettek lehetnek, sorra hallgatják meg őket a szövetség székházában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fehér Ház: Nem lesz Trump-Putyin csúcs a közeljövőben
Rubio és Lavrov csak telefonon egyeztettek, a beszélgetést „eredményesnek” minősítették. A személyes találkozót most nem tartják szükségesnek.


A Fehér Ház szerint a közeljövőben nincs napirenden Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök találkozója, írja a BBC.

A héten Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter előkészítő megbeszélést tartott volna.

A Fehér Ház szerint a felek „eredményes” telefonbeszélgetést folytattak, ezért a személyes egyeztetés most nem „szükséges”. További részleteket a halasztás okáról nem közöltek.

Múlt csütörtökön Trump azt mondta, hogy két héten belül Budapesten tárgyalnának az ukrajnai háborúról. Hétfőn Trump a jelenlegi frontvonal mentén történő befagyasztást támogatta, a Donbászra utalva így fogalmazott: „Legyen elvágva úgy, ahogy van.”

Oroszország többször elutasította a jelenlegi érintkezési vonal befagyasztását. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Moszkva csak „hosszú távú, fenntartható békében” érdekelt.

Közben európai országok Ukrajnával együtt egy 12 pontos béketerven dolgoznak. A javaslat tűzszünetet és a frontvonalak befagyasztását, a hadifoglyok és elhurcolt gyermekek cseréjét, biztonsági garanciákat, újjáépítési támogatást, valamint gyorsított uniós csatlakozást ír elő. A csomag az orosz szankciók fokozatos feloldásával számol, és a végrehajtást Donald Trump amerikai elnök vezette nemzetközi békebizottság felügyelné.

A mintegy 300 milliárd dollárnyi befagyasztott orosz vagyon felszabadítása csak akkor történne meg, ha Moszkva részt vállalna Ukrajna háború utáni helyreállításában. A terv a tervezett budapesti békecsúcsra készült, és a jelenlegi frontvonalak mentén állítaná le a harcokat, amit Oroszország eddig elutasított. Az európai diplomaták a héten Washingtonban egyeztetnek az Egyesült Államokkal.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Meg kell várni, hogy kihűl az üzem” - egyelőre felbecsülni sem tudták a százhalombattai finomítóban keletkezett károkat
A cég az ellátást saját és stratégiai készletekkel priorizálná. Szakértők akár 40%-os kapacitáskiesést, tartós leállás esetén legalább 5%-os drágulást valószínűsítenek.


Ahogy arról lapunk is beszámolt, éjszaka tűz volt a MOL százhalombattai finomítójában. Orbán Viktor a Facebookon jelezte: Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított, és a kormány „a lehető legszigorúbban” vizsgálja ki az esetet.

A MOL szerint most még nem látható a kár mértéke, de szükség esetén szóba jöhet a stratégiai üzemanyag-tartalék felhasználása, számolt be róla az RTL Híradó. Pulay Krisztián, a vállalat termelési és fejlesztési igazgatója azt mondta, az ellátás rendben van, a cég belső protokollok szerint priorizálja a hazai piacot, saját készletekkel vagy a stratégiai tartalék bevonásával.

A károk felmérése csak az üzem kihűlése után kezdődhet.

„Ha kihűl az üzem, nagyjából 24 órán belül el tudjuk kezdeni, és ahogy említettem, a kollégák folyamatosan újraindítják a többi üzemet, úgyhogy erről csak azután tudunk nyilatkozni, hogy ez mit is jelent”

– mondta Pulay.

A finomító egy korábbi munkatársa szerint itt dolgozzák fel a teljes hazai kőolaj-feldolgozó kapacitás 40–45 százalékát, és ebben az üzemben orosz eredetű kőolajat kezelnek.

A stratégiai tartalékokat a Szénhidrogén Készletező Szövetség kezeli. A szervezet adatai alapján több mint 495 ezer tonna gázolaj és csaknem 227 ezer tonna benzin áll rendelkezésre. Holoda Attila energetikai szakértő úgy fogalmazott: a mostani készlet 96 napra elegendő, vagyis egy komolyabb baleset esetén is biztosítható az ellátás.

Szakértők szerint a tűz miatt a finomító kapacitásának akár 40 százaléka is kieshet. Az Erste számításai alapján, ha fél éven belül sem áll helyre a termelés, a benzin és a gázolaj ára legalább 5 százalékkal nőhet.

A hír megjelenése után a MOL részvényei reggel mintegy másfél százalékot estek, később azonban az árfolyam emelkedni kezdett.

Az RTL Híradó teljes beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
16 fokban fagyoskodtak a diákok - több budapesti iskolát be kellett zárni az elromló kazánok miatt
Egy névtelenséget kérő pedagógus szerint már tavasszal látszott, hogy gond lesz a kazánnal. A Belső Pesti Tankerület egyik intézményében a héten igény esetén csak az első három órát tartják meg.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 21.



Több budapesti iskolában is bizonytalan a tanítás a fűtési gondok miatt: van, ahol csak néhány órát tartanak meg, máshol napokra leáll az oktatás, tudta meg az RTL Híradó. Az Eduline szerint egy technikumban hétfőn hazaküldték a diákokat, egy másik intézmény pedig már múlt héten jelezte a szülőknek, hogy az őszi szünetig nem lesz tanítás a meghibásodott fűtés miatt.

A zuglói Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola honlapján múlt pénteken jelent meg, hogy a fűtési rendszer hibája miatt leállították a fűtést. Hétfőtől szerdáig rendkívüli szünetet rendeltek el, ezeken a napokon tanítás nem lesz. Ügyeletet a Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégiumban biztosítanak.

Egy névtelenséget kérő pedagógus a híradónak arról beszélt, hogy

már tavasszal látszott: baj lesz a kazánnal, és azóta sem sikerült megoldani a problémát. Elmondása szerint kollégái az egyik teremben 16 fokot mértek.

Az Eduline információi szerint más intézményekben is korlátozzák az órákat: a Belső Pesti Tankerület egyik iskolájában a héten csak az első három óra tartható meg, de a gyerekek otthon is maradhatnak.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a fenntartóknak nyáron kellene elvégezniük a szükséges karbantartásokat. Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke így fogalmazott: „Ez már évek óta, ha nem évtizedek óta probléma, hogy a nyári szünetet ilyen tekintetben teljesen kihagyják, és hát amikor lehűl az idő, akkor szembesülnek az intézményekben azzal, hogy nem működik a fűtőrendszer vagy éppen elmaradt a tetőfelújítás, és akkor kell kivonulni mondjuk egy egész szintnek az adott iskolában, és máshol megszervezni az oktatást, mert akkor állnak neki a tetőfelújításnak.”

A Klebelsberg Központ válasza szerint nyáron elvégezték az ellenőrzéseket, és ahol szükség volt rá, javították a hibákat. A belső pesti tankerületi központ közölte: hétfőn átmeneti hiba lépett fel, a javítás folyamatban van. A fenntartó szerint az érintett szakiskolában helyreállt a fűtés, így szerdán folytatódik a tanítás.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
RTL: Egyáltalán nincs szabad időpont egész Budapesten felnőtt ultrahang vizsgálatra az online időpontfoglaló rendszerben
A telefonos tájékoztatás szerint legközelebb Tatán, december 29-én van hely. Márciustól a szakrendelőknek a szabad kapacitás 60 százalékát kell feltölteniük a rendszerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 21.



Budapesten jelenleg nem lehet felnőtt ultrahangra online időpontot találni az állami intézményekben, tudta meg az RTL Híradó. Az Egészségablak telefonos ügyfélszolgálata ezt megerősítette.

A központi rendszerben most nincs feltöltött időpont, a fővárosban sehol sem. A tapasztalatok szerint ultrahangra különösen nehéz bejutni.

Végül csak Tatán, Budapesttől mintegy 70 kilométerre kínáltak helyet december 29-re: ott hasi, kismedencei és pajzsmirigy vizsgálat is elérhető.

Aki hamarabb szeretne bekerülni, a magánellátásban találhat időpontot: hasi ultrahangra akár két napon belül is foglalható vizsgálat, 32 ezer forintért.

Takács Péter egészségügyi államtitkár elmondta, a koronavírus-járvány óta a CT-, MR- és ultrahangvizsgálatoknál is hosszabbak a várakozási idők. Közlése szerint új ultrahangkészülékeket vásároltak, és 7,5 milliárd forint plusz forrást kaptak a szakrendelők a vizsgálatok bővítésére. Hangsúlyozta: a kórházak folyamatosan teszik közzé az új időpontokat, ezért arra kér mindenkit, hogy „csekkolják rendszeresen az Egészségablak applikációt”.

Március óta szabály írja elő, hogy a szakrendelők a szabad kapacitásaik 60 százalékát feltöltsék a digitális időpontfoglaló rendszerbe, a fennmaradó 40 százalékot kontrollra érkező páciensek számára tarthatják fenn.

Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk