„Az ember idekint, őrült sebességgel halad épp valamilyen érzelmi szélsőségbe” – Rakonczay Gábort már kevesebb, mint ezer kilométer választja el attól, hogy ismét átevezze az Atlanti-óceánt
Rakonczay Gábor extrém sportoló, kétszeres Guinness világrekorder és többszörös magyar rekorder. Hatszoros óceánátkelő hajós, az amerikai Év Kalandja Díj és a Magyar Formatervezési Díj tulajdonosa. Az egyetlen ember, aki átkenuzott egy óceánon. Kevesebb, mint ezer kilométer választja el attól, hogy ismét átevezze az Atlanti-óceánt.
Az extrém sportoló december 23-án indult útnak 42 nevű hajójával Kanári-szigetekről, és 5 ezer kilométernyi evezés után, a tervek szerint körülbelül két hét múlva ér partot a karib térségi Antiguán. A felkészülést és az útját is rendszeresen dokumentálja a Rakonczay Expedíciók Facebook-oldalán. Minden nap ír egy rövid beszámolót és fotókat is csatol hozzá. Most ezeken keresztül mutatjuk be az eddigi útját.
Rakonczay a 42 nevű hajóval vágott neki az útnak. Facebook-oldalán azt írta: ez az első és ezidáig egyetlen óceáni kenu, ami átkelt egy óceánon. A hajót az ötszörös Földkerülő vitorlázó, Fa Nándor tervezte és építette, Rakonczay pedig 2011-ben kölcsön kapta tőle az akkori utazásához. A hajót később neki is adta a tervező, de egészen idáig a szülei kertjében állt. A mostani utazásra viszont rendbe tette, a korábbi tapasztalatai alapján felújította, december közepén pedig már arról posztolt, hogy éppen élelemmel pakolja tele a Kanári-szigeteken.
Az extrém sportoló végül december 23-án vágott neki a nagyszabású expedíciónak, amellyel tervei szerint lezárja a tizennyolc éve tartó, extrém kalandokkal teli sportpályafutását.
Már rögtön az első éjszakája keményen telt.
A reggeli fényekben, viszont már a tipikus táj fogad. A sziget már nem látszik. Az evés nehezen, de megy, alvásból viszont összejött legalább 2 óra. Ami biztató, mint ahogy a szél is kezd 15-20 csomó közé beállni. ...ez az első 24 óra. Az óceán bemutatkozott. A 42 bírja! Én pedig megélem az élményt. Szóval, slay!” - írja első bejelentkezésében.
Az alvás igencsak nehéz ebben az esetben. Erről többször is írt az út során.
Ismét bedőlök a kabinba, lábaimat majd az államig felhúzva, hogy kiékelve könnyebb legyen aludni, a félszélben sodródó és ezért erősen billegő hajóban. Hát így telik az idő. Aztán északon a Göncöl csillagkép tolat kifelé a homályos éjjeli horizont mögül és én ismét kikászálódok a kabinból evezni. Egy ciklussal később arra ébredek, hogy már a vékony sarlójú Hold, épp kibukkan a víz mögül és óvatosan, tompa sárga fénnyel világítja meg a tájat. Talán két óra és jön mögötte a Nap is…Itt, a körös-körül végtelen horizont és a napi több mini alvástól, teljesen elvész a megszokott ciklikusság. Összefolyik az idő, és így önmagunk értelmezése teljesen más minőséget kap” - fogalmaz.
De mégis, a legnehezebb számára az expedíciók során nem az éjszaka, hanem a délelőttök.
„Alapvetően a délelőttök a legmélyebbek érzelmileg. A délután hangulatát már elkapja az ember, aztán jön a kegyetlen hosszú éjszaka. De a reggelek érzelmileg az összes expedíciónál kifejezetten nehezek voltak. Valahogy ennek már sose lesz vége és amúgy is mindenki hiányzik hangulatú.
- írta az első napokon a hajónaplójában.
Ahogy telnek a napok, Gábor folyamatosan beszámol minden élményéről. Ír például arról az érdekességről is, hogy éjszakánként többször azt tapasztalja, hogy egy hal nekilát tisztogatni a hajó alját. A kabinban ezt nem túl jó hallgatni, hiszen elképesztően hangos. Volt, hogy dörömbölt neki, de a hal átment a másik oldalra és hangosabban folytatta.
Gábor van, hogy hosszú napokig nem lát másik hajót, embert. A 24. napon például pont arról ír, hogy már 10 napja nem látott senkit, amikor egyszer csak feltűnik egy vitorlás a közelében. A hajón lévő emberek intenek neki, megkérdezik, hogy minden rendben van-e. Gábor azt írja, nem érti, hiszen a 42 fedélzetén nem lehet baj. Aztán elgondolkodik rajta, hogy bizony, mindent meg lehet szokni. Még ezt a kicsi életteret is, ami számára most hosszú hetekig az otthont jelenti.
A 27. napon aztán hosszabban is ír arról, mennyire nehéz egyedül abban az óriási csendben, gondolatok nélkül létezni.
Az elmém fellázadt ellenem. A gondolatok hiánya széthasítja a fejemet, melyet ténylegesen erős fejfájás kísér. Már értem mért nyomjuk otthon minden lehetséges módon az információkat a fejünkbe. Az ürességben lehetetlen hosszútávon önmagunkat meghatározni. Márpedig ha szétesik az én képünk, cél és ok nélkül találjuk magunkat.
Pár órára ez biztos jól hangzik, se gondolatok, se semmi, se senki…, de egy ilyen csöpp hajón egyedül most más jut eszembe a jóról. Annyira nincs itt semmi mint amihez hozzá szoktam, hogy két gondolat közti űr egyfajta vákuumot képez és csak húz önmagában egyre mélyebbre. Azt várom, hogy történjen valami. Bármi! De semmi. Csak az irtózatosan harsogó szürke hullámhegyek vonulása, az ezzel megegyező tónusú felhőzet alatt.
Ez vajon tényleg ennyire nehéz, vagy a civilizált világban tényleg ennyire elpunnyadtam? Van pár infóm otthonról, de ezek kontextus nélküliek és csak rendszer nélkül visszhangzik a fejemben...
Pár órára mindent be kell vetni, majd ismét eljutok oda, ami anno is segített. Csak a mai nap a lényeg, ezt kell valahogy megcsinálom. Lépésről lépésre...” - fogalmaz.
Bár Gábor már rutinos, a borulást most sem úszta meg. Január 28-án, az expedíció 36. napján, ráadásul éppen a születésnapján egy hullám oldalra borította a hajót. a víz becsurgott a ruhájába, ő pedig csak kapaszkodott a hajóba.
Szerencsére minden a helyére került, és folytatódott tovább az elképesztő utazás. Háborgó víz, nyugodt napfelkelték, Gábornak mindenből kijut. Nyolc hete volt úton, addig már többször is írt arról, hogy fizikailag és szellemileg is megterhelő az utazás.
„Az út eddigi egy-egy markánsabb pillanata gyakran bevillan, de inkább olyan az egész mint egy folyó. Egyszerre számtalan kanyarral és végtelen hosszú egyenes szakaszokkal. Ami lassan és biztosan egyé olvad.
- írta az extrém sportoló az 56. napon.
De egyre gyakrabban számol már be arról, hogy szellemileg, érzelmileg milyen megterhelő, amit átél.
„A fáradtság ragadós érzése gyakran elviszi a látásomat...
A törött ujjam persze nem fáradt. Teljesen kihúzza magát a munkából. Renitens módon a többiektől eltekeredve figyel, és nem érti hogyan került erre a kézre... Most jobb...Aztán ismét rosszabb és jön a tompaság. Kábán olyan dolgokon gondolkodok, aminek nincs eleje és vége” - írta a 64. napon.
Gábor jelenleg 65 napja van úton, 4386 kilométert tett meg. Már bőven becsorgott ezer kilométer alá a hátralévő út, körülbelül még két hét, mire eléri a célt. Szerda esti, utolsó bejelentkezésében csak röviden írt.
„A gondolatok lemaradnak és minden energiát a haladás visz el...
Most csendben ráesik a fény, és szilárdsága megkérdőjeleződik. Módszeresen maga alá gyűri a felismerés, amit két hónapja hoz felszínre az a roppant szándék, ami mélyen bennünk lakik. Az erő, amit családom elmúlt generációi addig csiszoltak, mígnem egy rövid időre az én kezembe került...
A mai etap 85 km... Még nyolc és félszer ennyi. Addig precíz kitartás és a hit, hogy létezik a szárazföld és az emberek világa” - írja legutóbbi posztjában.
