HÍREK
A Rovatból

475 szakma átlagbérét nézték meg, kiderült az is, melyik fizet legrosszabbul

A KSH összesítése szerint a legkevesebbet szakképesítés nélkül lehet keresni, de nem állnak jól a mezőgazdaságban dolgozók sem.


Pár hónapja frissítette foglalkozás szintű keresetstatisztikáját a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó átlagkereset a vezető beosztásban dolgozók körében a legmagasabb – közel 800 ezer forint –, ide 33 foglalkozást soroltak – írja a 24.hu.

A legmagasabb bérkategóriába tartozók a vezető beosztásban dolgozók: átlagkeresetük közel 800 ezer forint. De még itt is

kimagaslik a mezőnyből a miniszterek, képviselők és államtitkárok bére, akik áltagosan havi bruttó másfél millió forintot is hazavisznek.

A következő kategóriába azok kerültek, akik felsőfokú képzettséget és önálló tevékenységet feltételező munkát végeznek – ők áltagosan 573 ezer forintot keresnek. A lap azonban megjegyzi, hogy vannak, akik egymillió feletti bruttó bért kapnak, például a bírók, vagy az alternatív gyógymódot alkalmazók.

Ebben a kategóriában szerepelnek a tanárok is, akiknek bérezése sokszor téma a közéletben. a KSH szerint

az egyetemen, főiskolán oktatók keresete tavaly átlagosan 567 481 , míg a középiskolai tanároké 415 396 forint volt.

A 24.hu cikke megjegyzi azt is, hogy egy középiskolai tanárnál a vasúti váltókezelők átlagosan négyezerrel, a műtrágyakeverők 52 ezer forinttal többet keresnek havonta.

Az egyéb felsőfokú vagy középfokú képzettséget igénylő foglalkozások alkotják a harmadik kategóriát, az ő átlagbérük 462 ezer forint, ugyanakkor a szórás nem kicsi. Itt találhatjuk a légiforgalmi irányítókat, akiknek átlagos bére kétmillió forint, de nem keresnek rosszul az 1,3 milliót hazavivő sportolók és az 1,17 milliót kapó tőzsde- és pénzügyi ügynökök, illetve brókerek sem.

Az irodai és ügyviteli, ügyfélkapcsolati foglalkozásúak átlagos keresete 350 ezer forint. Közülük a könyvelő 450 ezer forintot, a titkár(nő) 361 ezret, a recepciós pedig 280 ezret kap egy hónapban.

Az 5-ös főcsoportban bő 300 ezer forint a bruttó átlagkereset, legjobban a rendőrök, börtönőrök és tűzoltók keresnek ebben a kategóriában (sorrendben 545 ezer, 475 ezer, 459 ezer forintot), a legkevesebbet pedig a pultosok, manikűrösök és utcai árusok (nagyjából 215 és 220 ezer forint között).

A következő kategóriába a mezőgazdasági dolgozók kerülnek: a szarvasmarha-, ló-, sertés-, juhtartó és -tenyésztők 301 ezres, illetve az erdészeti foglalkozásúak 163 ezres keresete lényegesen alacsonyabb, mint az előző csoportokban szereplőké.

Átlagosan kevesebbet keresnek az ipari és építőipari foglalkozásokban, de itt például 813 ezer forintot tehet el egy ipari alpinista. Igaz, egy nád- és fűzfeldolgozó, seprű-, kefegyártó csak 119 ezret. Ez utóbbi foglalkozás egyébként a lista 475 szakmája közül a legrosszabbul fizető.

A lista nyolcadik csoportjában vannak a gépkezelők, összeszerelők, és járművezetők:

a legjobban a sugármentesítő gép kezelői keresnek (685 ezer forint havonta), a mozdonyvezetők 667 ezer forint bruttót kapnak átlagosan, a kőolaj- és földgáz-feldolgozó gépek kezelői pedig kicsivel 600 ezer forint alatt keresnek.

A KSH táblázata ugyanakkor nem csak az átlagbéreket fedte fel, hanem megmutatta az egyes szakmán belüli eltéréseket életkor szerint is.

Leginkább a légiforgalmi irányítók körében van nagy különbség a korcsoportok bérezése között: míg fiatalon 680 ezres átlagkereset társul a feladataikhoz, addig ötven év felett már 3 millió forintot is lehet keresni ebben a munkakörben.

Kevésbé, mindössze tíz-húsz százalékkal változik az eltelt évtizedekkel az ápolók bére:

egy felsőfokú végzettségű, 30 alatti ápoló bruttó 478 ezer forintot kap, egy ötven feletti 621 ezret, egy (3-as főcsoportba tartozó) ápoló, szakápoló 404, illetve 465 ezer forintot, egy segédápoló pedig 331, illetve 351 ezer forintot keres.

A fizetések táblázatát EZEN A LINKEN lehet nézegetni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Az operatív törzs szerint a Békemeneten 80 ezren voltak, míg Magyar Péter beszédét mindössze 45 ezren hallgatták
A mobilszolgáltatók adatai alapján mérték a tömeget. Szabó Andrea szociológus ezzel szemben a Békemenetre 85–92 ezret, a Tisza-rendezvényre 160–170 ezret becsült.


A Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken összefoglalta, hányan vettek részt az október 23-i programokon, írja a 24.hu. Az operatív törzs szerint „cellainformációk alapján” a beszédek idején

a Kossuth téren – ahová a Békemenet érkezett, és ahol Orbán Viktor szólt a tömeghez – több mint 80 ezren, a Tisza Párt Hősök terei rendezvényén pedig 45 ezren voltak.

A kormányzati számok összhangban vannak azzal, amit Orbán Viktor már csütörtökön, Magyar Péter felszólalása előtt jelzett: a Békemeneten nagyjából kétszer annyian lehettek, mint a Tisza menetén. A miniszterelnök ehhez egy olyan fotót mellékelt, amely még a Tisza Párt elnökének beszéde előtt készült a Hősök terén.

Más becslést tett közzé Szabó Andrea szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese. Szerinte a Békemeneten körülbelül 85–92 ezren, a Tisza rendezvényén viszont nagyjából 160–170 ezren lehettek.

A Kossuth térre megadott 80 ezres adat azért is érdekes, mert a miniszterelnök és a kormánypárti sajtó napközben azt hangsúlyozta, hogy ez volt minden idők legnagyobb Békemenete. Ezzel szemben korábban, az első – 2012. januári – Békemenet után a Belügyminisztérium közel 400 ezer résztvevőről írt, a 2014. márciusi felvonulás után pedig 440–460 ezres hallgatóságról adott ki közleményt.

Az online közvetítések nézettségénél október 23-án Magyar Péter vezetett: a streamjét nagyjából négyszer annyian követték, mint a miniszterelnökét.

A KTK a többi ünnepi eseményről is közölt létszámokat. Október 22-én a Műegyetem épületében tartott megemlékezésen 250 fő jelent meg, az ’56-os hősök műegyetemi emlékművénél tartott koszorúzáson, a fáklyás felvonuláson és a Bem téri ünnepségen 3000-en voltak. Október 23-án a reggeli zászlófelvonáson 250-en vettek részt, az esti díszünnepségen a Müpában több mint 1200-an. A Nyitott Parlament program keretében 15 és 20 óra között közel 2700 látogató nézte meg a Kupolacsarnokot, a Díszlépcsőházat és a Szent Koronát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Csőgör Pétert bilincsbe verve vitték el a Kossuth térről, szerinte hamis tanúvallomások alapján hallgatták ki
Bejegyzése szerint barátjával és egy magyar zászlóval várakozott Orbán Viktor beszédére, amikor a biztonsági cég munkatársai minden ok nélkül kiemelték, majd a kiérkező rendőrök előállították. Hét órával később engedték el.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 24.



Csőgör Péter arról posztolt, hogy ismét összetűzésbe keveredett a rendfenntartókkal a Fidesz október 23-i rendezvényén. A bejegyzés szerint a volt rendőrtiszt az Orbán Viktor beszédére váró tömegben állt barátjával, amikor erőszakkal kiemelték a sorból, majd előállították.

Azt írta, először a biztonsági cég alkalmazottai léptek fel vele szemben.

„A tömegből erőszakkal kiemeltek, majd a kerítéselemhez löktek oda, hogy az ráborult a mögötte álló mentőgépkocsira.”

Szerinte erre nem volt semmi okuk, mindössze egy magyaz zászlót tartott a kezében. Igaz, a korábbi tüntetésekről már tudhatták, hogy „nem a rendszer barátja.”

Tavaly október 23-án is elvitték a rendőrök, akkor a Millenáris Parkból, mert egy tiltakozó táblát csempészett be, aminek a fedőlapját állítása szerint egy sniccerrel akarta levágni. Ezt azonban megtalálták nála, és eljárást indítottak ellene. 2023-ban is előállították, akkor egy Karmelita előtti tüntetésről, ahol átlépett egy kordonon. Az egész éjjelt a rendőrségi fogdán töltötte, majd kihallgatás nélkül elengedték, mondván nincs elég bizonyíték ellene.

Csőgör 2022 augusztusáig gazdasági főnyomozó volt, akkor kirúgták, többek közt arra hivatkozva, hogy magáncélra is használta a hivatali netet. Ő azonban úgy gondolja, valójában a Magyar Triatlon Szövetségben végzett munkája miatt küldték el, ahol az ellenőrző testület elnökeként több gyanús ügyre bukkant, és feljelentette a szövetség akkori elnökét, Orbán Viktor fogorvosát. A feljelentésből azonban semmi sem lett, Csőgört pedig jó hírnév megsértése miatt elmarasztalta a bíróság.

A friss bejegyzés szerint a mostani ünnepen több biztonsági ember visszatartotta őt és a társát. „Utána az engem körülvevő 6 fő secus testi kényszerrel „marasztalt” (csakúgy, mint barátomat) egészen addig, amíg rendőri segítségért nem kiáltottam.”

Csőgör azt írja, a rendőrök megérkeztek, de nem neki segítettek, hanem előállították.

Csőgőr elhurcolásáról Lőcsei Lajos, a Momentum országgyűlési képviselője is videót posztolt. Ezen az látszik, hogy a volt rendőrtisztet 6-7 rendőr és bíztonsági őr közösen cipeli a kezénél és a lábánál fogva. Lőcsei Lajos a művelet közben arról érdeklődik, hogy miért viszik el Csőgört, a férfit cipelők azonban nem válaszolnak. Csőgör azt mondja a felvételen, nem érti, miért emelték ki a tömegből, és nyomták oda a falhoz.

A videó alapján az V. kerületi rendőrkapitányságra vitték. A bejegyzésből az is kiderül, hogy nem működött együtt a rendőrökkel.

„Az előállításban természetesen nem működtem együtt, mivel az teljesen törvénytelen volt.” Azt írja, hét óra fogda után meghallgatták, majd rendzavarás szabálysértés gyanújával eljárást indítottak ellene, szerinte egy hamis tanúvallomás és egy „hamis rendőri jelentés” alapján.

Csőgör válaszul több feljelentést is tett.

„Meghallgatásomon öt feljelentést tettem hivatali visszaélés, bántalmazás hivatalos eljárásban, személyi szabadság megsértése és csoportos garázdaság bűntett elkövetése miatt, de kétség nem fér hozzá, hogy ezekből semmi nem lesz.”

Az ügyben kerestük a rendőrséget, amint válaszolnak, a cikkünket frissítjük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán rájött, hogy még annál is rosszabbul áll, mint ahogy gondolta
A politikus egy tavaly áprilisi rendezvény méretével hasonlítaná össze a tegnapi Békemenetet. Úgy tudja, hogy következményei lehetnek az állítólag rosszul elsült fideszes mozgósításnak.


Másfél évvel ezelőtti fotót posztolt Magyar Péter a zsúfolásig megtelt Kossuth térről.

„Íme a tavaly április 6-i Kossuth téri rendezvényünk. Ekkor még se pártunk nem volt, se valódi önkéntes hálózatunk” - írta a kép mellé a Tisza Párt elnöke, aki szeretné párhuzamba állítani a Fidesz tegnapi rendezvényét ezzel a fotóval.

„Most Orbánék a valaha volt legnagyobb Békemenetről hadoválnak a Kossuth téren, de nem mernek egy valódi fotót sem lehozni a tegnapi rendezvényükről, amin az egész tér látszik. Annyit tudunk, hogy a fél teret beépítették egy gigantomán színpaddal, hogy ne legyen óriási lebőgés az országos falubusz-találkozó” - tette hozzá Magyar Péter.

A politikus ezután arról is írt a bejegyzésben, hogy értesülései szerint következményei lehetnek a mozgósításnak.

„Állítólag Kubatov Gábor Fidesz alelnök széke inog, mert totális kudarc volt az állampárt mozgósítása és Orbán rájött, hogy még annál is rosszabbul áll, mint ahogy gondolta.”

Magyar ezután még a megafonosokat is kérdőre vonja:

„Hol vannak a híres drónfotók, megafonos szakértők? Tavaly ti erre a fotóta azt hazudtátok, hogy 40 ezer ember” - írta a másfél évvel ezelőtt készült felvétel kapcsán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor anyukája interjút adott egy youtubernek a Békemeneten - A hatvanpusztai zebrákról is kérdezték
Elmondta, büszke a fiára és a többi gyermekére. Beszélt a férje tulajdonában lévő birtokról és a gánti kőbányáról, majd kitért arra is, hogy a nyilatkozatoknál szerinte gyakori a szavak kiforgatása.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 24.



A 444 vette észre, hogy Kersák István, politikával és közélettel foglalkozó youtuber a Békemeneten beszélgetett Orbán Viktor édesanyjával. Orbánné Sípos Erzsébet készséggel válaszolt a kérdésekre.

Elmondta, hogy minden alkalommal elmegy a Békemenetre, és a miniszterelnököt akkor is támogatná, ha nem lenne a fia. Büszke rá, ahogyan a többi gyermekére is. Sajnálja, hogy a békéért menetelni kell, és nem jön magától.

Az ellenzékről úgy fogalmazott, sok embert meg tud érteni, és azt is, miért mennek át a másik oldalra. „Az emberek tulajdonképpen nem politizálnak, ha megjelenik valaki, aki jót ígér nekik, nem ismerik ők egyik oldalt sem, valamit szeretnének, valami jót. Nem mondom, hogy mindenki azért van az ellenzékkel, mert a Viktor ellen van, de ha egy ilyen szlogen elindul az emberek hajlamosak arra, anélkül, hogy ismernék, hogy valakit szidjanak.”

Felidézte, hogy amikor korábban kopogtatócédulát gyűjtött, egy idős nő azt mondta neki, azért nem szavaz Orbán Viktorra, mert cigány. Miután kiderült, hogy ő a miniszterelnök édesanyja, a nő zavarba jött. Szerinte ez jól mutatja a suttogópropaganda működését. Hozzátette, ha Orbán Viktor cigány származású lenne, még büszkébb lenne rá, mert „onnan oda tudott jutni, ahol van”. A történelmi ismeretei alapján aggódik érte.

Hatvanpusztáról azt mondta, az nem a fia, hanem a férje tulajdona. Elmesélte, hogyan szerezték meg a gánti kőbányát, és hogy az jól megy. A sokat emlegetett zebrákról így fogalmazott:

„Ahhoz, hogy legyen zebra, fel kéne festenünk az útra. Nincs ott zebra. Miért tartanánk ott zebrát, már nem azért mondom. Viktor meg pláne miért tartana zebrát. Ez egy hülyeség, nem normális, aki kitalálta.”

Hozzátette, ő ezt komikusnak tartja, férjét viszont idegesíti minden, ami igazságtalan.

Arra a kérdésre, miért nem vállal több nyilvános szereplést, felidézte, hogy férje régen szívesen fogadta a sajtót. Egy újságíró azonban egyszer azt kérdezte tőle, igaz-e, hogy verte a fiát. Orbán Győző erre azt mondta, azért kapott, mert szemtelenkedett az anyjával, másnap pedig a tévében ez a felirat jelent meg: „brutálisan verte gyermekét”. Ekkor döntötte el, hogy nem nyilatkozik tovább, felesége szerint „igaza van”.

Orbánné szerint nem zavarja, ha valaki rosszat ír, amikor ő jót vagy igazat mond. Azt mondta, csak azért fogják vissza magukat, hogy a fiuknak ne ártsanak. Kersák István kérdésére, hogy a miniszterelnök megtiltotta-e nekik a nyilatkozatokat, azt válaszolta, erről nincs szó, nem szólnak bele egymás életébe. Úgy látja, a nyilatkozatokkal az a baj, hogy kiforgatják az ember szavait. Amikor szóba került, hogy a Fidesz is szokott ilyesmit csinálni, azt mondta, nem tartozik rá, ki tesz ilyet, de „ne forgassa ki senki” mások mondandóját.

A beszélgetésben az is elhangzott, hogy a youtubert meghívta látogatóba.


Link másolása
KÖVESS MINKET: