KULT
A Rovatból

Lévai Balázs: Imádok győzni, olyat csinálni, amit szeretnek az emberek

Megkérdeztük, miért épp a Wellhellóról készített filmet, és hogy mi a véleménye a mostani 18-35-ös generációról.


Lévai Balázs, akit annak idején a Nagy Könyv és más tévéműsorok vezetőjeként ismertünk meg, és akinek olyan zenés vagy irodalmi alkotásait kedveltük, mint a Dob+Basszus vagy a Bestseller, csapatával most megcsinálta a Wellhello-filmet #Sohavégetnemérős címmel.

A mozikban már megy a film, mi pedig beszéltünk vele arról, hogy mit csinált 2010 óta, amikor kiszorult a köztévéből, miért épp a Wellhellóról készített filmet, és hogy mi a véleménye a mostani 18-35 éves generációról.

– Nem hiányzik a tévézés?

– Az a része, hogy képernyőn legyek, egyáltalán nem. Úgy tekintek erre, mint az életem egy lezárt részére. Ahogy anyám mondta egyszer: Ez neked már megvolt, kisfiam! Ennek a Kárpát-medencei értelmiségi sorsnak a velejárója, hogy 6-8 évente újra kell tervezni az életünket. 2006-ban a Kamera Hungária Fesztiválon megnyertem minden létező díja a Dob+Basszus és a Bestseller című műsorokkal, én voltam az "est nyertese". Akkor azt hittem, minden a helyére került, lesz egy szép szakmai karrierem, hiszen kapok feladatot életem végéig, a szakmai elismeri a tudásom.

"
Csak azzal nem számoltam, hogy a szakma megy ki alólunk.

Szóval, a képernyő nem, de a műsorkészítés, a heti rendszerességű munka az hiányzik, és az egy-két évre előre tervezés. Ma jó esetben egy fél évre látok előre. De én mindig is külsős voltam, nem voltam a Magyar Televízió alkalmazottja, a szabadúszás cseppet sem új nekem, de 2010 után újra kellett tervezni az útvonalat. Akkor kiestem a köztévé kegyeiből.

Névjegy

Lévai Balázs, a Magyar Televízió egykori szerkesztője, rendező-műsorvezetője. Bestseller című sorozatában közel 30 világhírű kortárs írót mutatott be a magyar nézőknek.

Műsorai: Magyar Dal Napja 2010, Nyugat 100, A Nagy Könyv, Dob+basszus.

Filmjei: Engedem, hadd menjen, Három rohadék rockcsempész - A huszonötödik év, #Sohavégetnemérős

Könyvei: Bestseller 1-2, Lovasi - Idáig tudom a történetet

_nsz7858

– Lelassul az ember? Vagy nagyobb projektekben gondolkodsz?

– Hát, az elmúlt néhány évem sok mindennek volt mondható, csak lassúnak nem. Nagyon sok kisebb műsorvezetői munkával keresnek meg, de a nagyját már elutasítom. Alapvetően a saját, nagy projektjeimre koncentrálok. Lovasi-könyv, Tankcsapda-road movie, Csík-Quimby dokumentumfilm és most a #Sohavégetnemérős című játékfilm. Engem a kihívás éltet. Az a bizonytalanság, hogy meg tudom-e csinálni. Világéletemben versenyző-típus voltam, ezt biztos vízilabdás múltamból hozom.

Most a Wellhello-filmmel egy olyan dologba nyúltam bele, amely életem legkeményebb kihívásának bizonyult.

Szóval, alapvetően a saját ötleteimet valósítom meg, de sokszor mondok igent olyan felkérésekre, amik izgatnak. Ilyen volt a Caramel- vagy a Csík-koncert rendezése az Arénában, és ilyen lesz jövőre a "Lovasi 50" koncert rendezése ugyanott, vagy a 10. Fishing On Orfű Fesztivál, ahol felkértek, legyek a fesztivál "védőszentje". Azt mondtam, végre. Itt volt már az ideje.

– Mit csináltál a legszívesebben?

– Iszonyú szerencsés vagyok, mert az elmúlt hat évben nagyon sokaknak, akik kiszorultak a médiából, teljesen újra kellett programozni magukat. Nekem semmit sem kellett csak a pénzért csinálni. A nagyobb munkák közül amúgy is csak egy dolgot csináltam pénzért, a Társulat c. produkciót, amiből gyorsan ki is szálltam, mert felismertem, csak olyan feladatban tudok jól működni, amiben hiszek.

"
Olyan dolgokba vágtam bele 2010 után, amiket egyáltalán nem volt biztos, hogy meg tudok csinálni.

Ilyen volt a Lovasi-könyv, ami előtt nem volt "irodalmi munkásságom". Nagyon meghatározó élmény volt az a másfél év, amíg megírtam. Magamról is sok mindent megtudtam. Leginkább azt, hogy tudok lelassulni és egy olyan tudatállapotba kerülni, ami az íráshoz szükséges.

– Mit várnak tőled, akik megkérnek ezekre a munkákra? A Kispál-koncert, a Lovasi-könyv, a Tankcsapda-film esetében például.

Tudod, mit várnak? Azt, hogy rendben lesz. Hogy leveszem a vállukról a terhet.

Azt, hogy nem lesz minőségen aluli, hogy nem lesz gagyi. Hogy ne kelljen ezen izgulni, ne kelljen ezzel nekik törődni. Van ez a nagydarab csávó, aki kézben tartja a dolgokat és levezényli a feladatot. Ez egyfajta biztonságérzetet ad nekik.

Nem tudják, hogy milyen lesz a végeredmény, de azt tudják, hogy milyen nem lesz. Nekik ez a legfontosabb, főleg azoknak, akik sok mindent csinálnak egyszerre.

_nsz7740_nsz7792

– Lovasival volt korábban kapcsolatod, de a Tankcsapdával kevés. Ők hogy fogadtak a bizalmukba?

– Ez egy érdekes történet, mert teljesen más kulturális gyökereink vannak, én Budán nőttem fel, ők Debrecenben. Mások a zenei gyökereink is, bár, mint kiderült, annyira mégse más, mint gondoltam. Ők is ugyanúgy hallgattak alternatív zenéket a 80-as, 90-es években, mint. Korábban kevés alkalommal sodort össze az élet, egy Dob+Basszus adás, egy MTV Icon koncert, de az maradt meg bennük, amikor együtt dolgoztunk, hogy működött a kémia. Egyszer bejöttek hozzám egy internetes rádióba, az interjú után kezdtünk el gondolkodni a filmen. Én azt javasoltam, hogy legyen 25 éves évfordulós dokufilm. Végül két film született meg ebből a beszélgetésből, mert ők azt mondták, hogy csak a múltbanézős film nekik kevés. Ők egy élő, dübörgő rockzenekar, amelyik épp új lemezt készít, nem a múltat akarják ünnepelni. Így csúszott ki egy turnéfilm is.

– Ez már majdnem film…

– Még azért nem, inkább egy tipikus, low budget road-movie. Elsősorban zenészeknek és rajongóknak készült. De itt tényleg mindent meg lehetett mutatni a zenekarból. Amit kivágtunk a filmből, az nem azért volt, mert el akarták dugni, hogy jaj, ezt azért ne lássák. Hanem inkább azért, hogy feszesebbé tegyük a filmet. Van benne pár olyan jelenet, amelyben fura helyzetbe hozom őket, de eszükbe nem jutott kivenni. Ezek a srácok nem rendezhetőek. Beállított dolgokat nem nagyon lehetett csinálni. Lukács Lacit amúgy is nehéz kimozdítani a komfortzónájából, nagyon fegyelmezett és tudatos zenész, 0-24-ben ő Lukács Laci. Ezt nem bántásból mondom, ő ilyen karakter. Nem lehet kizökkenteni. Nem arról van szó, hogy nem őszinte, hanem tudatos. Ő felveszi a csizmát, kimegy, rocksztár. De amúgy meg majdhogynem introvertált alkat. Sok zenészt ismerek, akik privátban is éjjel-nappal nyomják a műsort. Laci nem ilyen. Egy éven keresztül könyörögtem nekik, hogy vesszenek már össze, legyen már valami anyázás vagy ajtócsapkodás, mint egy rendes zenekarnál. Van is egy jelenet, amikor kicsit vitatkoznak, majd megállnak és kiszólnak nekem, hogy „na, ez már elég feszültség?”

– Akikkel korábban dolgoztál, azok nagyjából a saját generációd. Quimby, Kispál, Tankcsapda, Ákos. Hogy jutott eszedbe a Wellhello?

– Kezdtem azt érezni, körbeér a történet. Nem nagyon volt már olyan jelentős zenekar, amellyel nem dolgoztam együtt.

Szóval, ha nem vigyázok, menthetetlenül én leszek ennek a generációnak a krónikása, együtt fogunk megöregedni és beszélgetni a régi szép időkről. Vagy elindulok, és megpróbálok megérteni egy másik generációt is.

A VOLT fesztiválra én úgy mentem le 2015-ben, hogy meghallgassam a Wellhellót, kiváncsi voltam, mit tudnak élőben. Láttam egy fotót egy szegedi koncertről, ahol nagyon sokan voltak. Sopronba csak miattuk mentem vissza a végére. Délután hat óra, tűző nap, iszonyú meleg. És a Nagyszínpadnál 25 ezer ember várta őket, akik – ezt fontos tudni – élőben játszó zenekar, még félplaybackben sem játszanak. Nem hittem el, amit láttam. Egy alig féléves banda koncertjén voltak ennyien. Utána ültünk le beszélgetni, előtte egyszer találkoztunk a Fluorral, de nem voltunk semmilyenbe. Még arra is emlékszem, hogy a Fluor gulyáslevest evett, a Diaz meg hagymás rostélyost, nem gondoltam volna, hogy ők ilyen magyaros kaját esznek… Később még egyszer találkoztunk, és akkor már arról beszélgettünk, hogy milyen film legyen. Illetve, hogy milyen ne legyen. Szép sorban kizártuk a különféle műfajokat. Fluor kizárta a dokumentumfilmet, rossz élményei voltak korábbról a saját dokufilmjével kapcsolatban. Turnéfilm ne legyen, koncertfilm szintén ne, ahhoz nem értek.

"
Egymásra néztünk: Hát baszki, akkor marad a játékfilm.

– Klasszikus játékfilmet meg aztán egyiken se csináltatok. Gondolom, akkor még egész más volt a fejetekben, mint ami a moziba került most?

– Először írtunk egy szinopszist, ami egy klasszikus zenekaros film lett volna a Wellhellóval a főszerepben, Mindenféle dolgok történtek volna velük, lett volna egy mindent elszúró menedzserük, viccesek, de éreztük, hogy nem működik, ezért kidobtuk. Írtunk egy másikat, azt is kidobtuk. És akkor elérkeztünk egy fordulóponthoz, amikor megvilágosodtam, hogy nem nekem kell ezt a filmet rendezni. Rájöttem arra is, hogy ezzel a generációval kell ezt a filmet megíratni, ekkor került a képbe Tiszeker Dani, aki a rendező lett, Pataki Ádám operatőr és a három forgatókönyvíró. A koncepció innentől az volt, hogy abszolút elsőfilmes csapat legyen, amelyik megcsinálja a saját generációjának a filmjét.

_nsz7731_nsz7767_nsz7838

– Hol találtál rájuk?

- Meggyes Krisztina dokumentumfilm-rendező kollégám segítségével találtam rá Daniék csapatára. Vicces, mert Pataki Ádám operatőrrel egy kórteremben feküdtünk tíz évvel ezelőtt, amikor műtötték a lábunkat, Horváth András forgatókönyvíróval meg egy gyerekműsort vezettünk 20 évvel ezelőtt, amikor ő 10 éves volt. Szóval, már sok-sok éve is összesodródtunk. Tiszeker Dani hozta a szkeccsfilm ötletet. Arra jöttünk rá, hogy a Fluor szövegeire kell koncentrálnunk, mert ezek hordozzák a Wellhello-életérzést.

"
Irgalmatlan sok munka után eljutottunk oda, hogy egy-egy Fluor-sor mögé építünk fel egy-egy sztorit.

A dalok inspirálták a történeteket. A címen ezután gondolkodtunk, olyat akartunk, ami egyszerre fejezi ki a zenekart, a szövegeiket és a generációt is. Ez a fura szómontázs a Rakpartban szerepel.

– Ő is belefolyt a munkába?

– Igen, amennyire ideje engedte, belefolyt a munkába, de inkább csak csekkolta az elkészült szövegeket, és pár javítást kért a szóhasználatban.

– Te mit látsz ebben a generációban?

– Minden generáció a sajátját tartja az igazinak. Ami utánunk jön, az maga az Armageddon, szörnyű értékromlás, satöbbi. Ami egy jó nagy marhaság. Azt látom, hogy ebben a generációban nagyon kitolódik a felelősségvállalás időszaka, különösen a gyerekvállalásé. Pontosabban fogalmazva a gyerekkor tolódik egyre jobban ki. Nekem 29 évesen már két gyerekem volt. Viszont most egy 18 vagy egy 32 éves fiatalnak nagyjából hasonló az élete, hasonló szituációkban vannak, hasonló vágyakkal és igényekkel.

A Facebookon vagy a Tinderen összetorlódott legalább két generáció.

– Akik a rendszerváltás környékén vagy azután születtek, mitől mások, mint a korábbi generációk?

– Más gesztusok és beidegződések működnek náluk. Kulturálisan mások. Mi még megpróbálunk görcsösen a sorok között olvasni, ők sokkal direktebbek, kevesebbet paráznak azokon, amiken mi. Amúgy nem őszintébbek, bár sokkal transzparensebbnek tűnnek a közösségi média miatt.

"
De ez egyfajta állandó nyomást is jelent, nagy a teher rajtuk. Mindig meg kell felelni, ott kell lenni mindenhol, be kell csekkolni mindenhová, különben lemaradsz, és nem leszel menő.

A sikeresség látszatát fenn kell tartani. Azt is látom, hogy totál apolitikusak, közélet-ellenesek, illetve két véglet van, vagy nagyon belevetik magukat a politikába, vagy teljesen elutasítják.

– A zenekaraik se nagyon politizálnak. Még egy generációval korábban, a Kaukázus vagy a többiek azért még igen.

– Ezt nem fogalmazhatjuk meg elvárásként egy popzenében utazó zenekarral szemben. Fluorral volt pár szakmai vitám volt az elmúlt évben, megvívtunk néhány csatát, de kijöttünk belőle. Ő egy nagyon tudatos fickó. A Wellhello az ő fejében egy kifejezetten szórakoztató célú projekt, Diaz segítségével nagyon pontosan belőtte, hogy milyen legyen. Egy olyan zene, amely arról szól, hogy érezzük jól magunkat. Laza bulizenekar, amely nem fáj senkinek, nem karcol meg senkit. De a "két koktél negyvenhétezer" sor azért csak becsúszott, aminek van némi politikai felhangja.

_nsz7787_nsz7810_nsz7819

– Ebben benne volt, hogy egynyári zenekar lesz?

– Benne, persze, de már az első nyáron látszott, hogy nem az lesz. Azt viszont nem lehet tudni, mennyi van benne. A megújulás minden zenekar életében nagy kérdés.

Diaz egy profi zenei producer, akire hosszútávon lehet építeni, de Fluor elég öntörvényű.

Nála nem lehet tudni, hogy két év múlva nem dönt-e úgy, hogy valami egész mást akar csinálni.

– Megváltoztatja a Wellhellóról vagy Fluorról kialakult képet a film?

– Radikálisan nem, de reméljük, kicsit feljebb pozicionálja őket, hiszen a #Sohavégetnemérősben az ő zenéjük fogja össze a generációs sztorikat, ők a hoppmesterek. Fluor már rég nem haknihuszár, de ezt le kellett mosnia magáról és a Wellhellóval már megtette. Azzal, hogy a film komolyan veszi a szövegeit, hogy azokból indulnak el a sztorik, és a film végén egy Wellhello-koncertre érkezünk meg, biztos növeli az ázsiójukat, komolyabban veszik őket. Hogy ez túl tud-e majd mutatni ezen a rövid korszakon, az idő eldönti. Négy-öt év múlva meglátjuk.

– Mennyit jósolsz nekik?

– Ebben a műfajban nem lehet jósolni. Ki mondta volna meg 2014 márciusában, hogy azon a nyáron tízezrek előtt játszanak majd? Az összes kifelé nagyon magabiztos rocksztár befelé egyáltalán nem olyan erős és határozott. Tamásban is megvan az állandó kétkedés, para, hogy mi lesz a jövőben, működik-e az, ami most nagyon megy, tudják-e még ugyanazon a szinten csinálni, amit eddig. De csak ebből a kétkedésből lehet előre jutni, semmi másból. Az biztos, hogy előbb-utóbb kell egyet csavarniuk ezen a történeten, hogy érdekesek tudjanak maradni.

– Mit vársz a filmtől? Mivel lennél elégedett?

– Imádok győzni. Nem a díjakra gondolok, hanem olyat csinálni, amit szeretnek az emberek. Mint például a Lovasi-könyv, amely nagy szakmai- és közönségsiker lett. A #Sohavégetnemérős nem egy Tarkovszkij-film, de amit vállal, azt szépen megoldja.

Szerettünk volna egy minőségi szórakoztató filmet csinálni, amin a 48 éves anyuka és a 18-20 éves gyerekei is jól szórakoznak.

Tudtam, hogy nehéz lesz a semmiből sokszázmilliós állami támogatás nélkül összehozni egy mozifilmet, de azt nem sejtettem, hogy ennyire. Éppen ezért óriási boldogság, hogy sikeres lett. Szinte csak jó kritikákat kaptunk, és már az első hétvégén nagyon sok nézőnk volt. Ki tudunk törni a megszokott zenekari film kategóriából, szerencsére a legtöbben generációs filmként értékelik, aminek mi is szántuk. A 40 pluszos nézők meg azt szeretik benne, hogy megismerhetik belőle a gyerekeik gondolkodásmódját, világlátását. Szóval, szerencsére több generációt is sikerült megszólítani vele.

– Mit csinálsz utána?

– Fogalmam sincs. Védőszent leszek. Életemben nem fáradtam még el ennyire....

– Miért?

- Mint producer, elképesztő mennyiségű munka van mögöttem, és ebben a pénzszerzés csak egy szelet. Ott a kreatív rész, a gyártási rész, az utómunka, a kommunikáció, a forgalmazás, stb. Egy amerikai filmben nem véletlen van nyolc producer kiírva a stáblistára, ezt én most egyedül csináltam.

"
Már csak azt várom, hogy fejeződjön be, mert az utolsókat rúgom. De boldogan, mert klassz dolgot hoztunk össze.

Jövőre befejezem a félig kész fikciós könyvemet, amivel nem a szépírók babérjaira török majd, ez bevallottan egy lektűr lesz. Egy általam kitalált zenekarnak a sztoriját írom meg, amibe nagyon sok olyan történet lesz belegyúrva, amit zenész barátaimtól hallottam, de soha nem vallanák be, hogy velük történt. Az lesz a címe, hogy Beállás. A könyv mellett jön Orfű, jön a Lovasi-életműkoncert rendezése, szóval nem fogok unatkozni 2017-ben sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: