KULT
A Rovatból

Lévai Balázs: Imádok győzni, olyat csinálni, amit szeretnek az emberek

Megkérdeztük, miért épp a Wellhellóról készített filmet, és hogy mi a véleménye a mostani 18-35-ös generációról.


Lévai Balázs, akit annak idején a Nagy Könyv és más tévéműsorok vezetőjeként ismertünk meg, és akinek olyan zenés vagy irodalmi alkotásait kedveltük, mint a Dob+Basszus vagy a Bestseller, csapatával most megcsinálta a Wellhello-filmet #Sohavégetnemérős címmel.

A mozikban már megy a film, mi pedig beszéltünk vele arról, hogy mit csinált 2010 óta, amikor kiszorult a köztévéből, miért épp a Wellhellóról készített filmet, és hogy mi a véleménye a mostani 18-35 éves generációról.

– Nem hiányzik a tévézés?

– Az a része, hogy képernyőn legyek, egyáltalán nem. Úgy tekintek erre, mint az életem egy lezárt részére. Ahogy anyám mondta egyszer: Ez neked már megvolt, kisfiam! Ennek a Kárpát-medencei értelmiségi sorsnak a velejárója, hogy 6-8 évente újra kell tervezni az életünket. 2006-ban a Kamera Hungária Fesztiválon megnyertem minden létező díja a Dob+Basszus és a Bestseller című műsorokkal, én voltam az "est nyertese". Akkor azt hittem, minden a helyére került, lesz egy szép szakmai karrierem, hiszen kapok feladatot életem végéig, a szakmai elismeri a tudásom.

"
Csak azzal nem számoltam, hogy a szakma megy ki alólunk.

Szóval, a képernyő nem, de a műsorkészítés, a heti rendszerességű munka az hiányzik, és az egy-két évre előre tervezés. Ma jó esetben egy fél évre látok előre. De én mindig is külsős voltam, nem voltam a Magyar Televízió alkalmazottja, a szabadúszás cseppet sem új nekem, de 2010 után újra kellett tervezni az útvonalat. Akkor kiestem a köztévé kegyeiből.

Névjegy

Lévai Balázs, a Magyar Televízió egykori szerkesztője, rendező-műsorvezetője. Bestseller című sorozatában közel 30 világhírű kortárs írót mutatott be a magyar nézőknek.

Műsorai: Magyar Dal Napja 2010, Nyugat 100, A Nagy Könyv, Dob+basszus.

Filmjei: Engedem, hadd menjen, Három rohadék rockcsempész - A huszonötödik év, #Sohavégetnemérős

Könyvei: Bestseller 1-2, Lovasi - Idáig tudom a történetet

_nsz7858

– Lelassul az ember? Vagy nagyobb projektekben gondolkodsz?

– Hát, az elmúlt néhány évem sok mindennek volt mondható, csak lassúnak nem. Nagyon sok kisebb műsorvezetői munkával keresnek meg, de a nagyját már elutasítom. Alapvetően a saját, nagy projektjeimre koncentrálok. Lovasi-könyv, Tankcsapda-road movie, Csík-Quimby dokumentumfilm és most a #Sohavégetnemérős című játékfilm. Engem a kihívás éltet. Az a bizonytalanság, hogy meg tudom-e csinálni. Világéletemben versenyző-típus voltam, ezt biztos vízilabdás múltamból hozom.

Most a Wellhello-filmmel egy olyan dologba nyúltam bele, amely életem legkeményebb kihívásának bizonyult.

Szóval, alapvetően a saját ötleteimet valósítom meg, de sokszor mondok igent olyan felkérésekre, amik izgatnak. Ilyen volt a Caramel- vagy a Csík-koncert rendezése az Arénában, és ilyen lesz jövőre a "Lovasi 50" koncert rendezése ugyanott, vagy a 10. Fishing On Orfű Fesztivál, ahol felkértek, legyek a fesztivál "védőszentje". Azt mondtam, végre. Itt volt már az ideje.

– Mit csináltál a legszívesebben?

– Iszonyú szerencsés vagyok, mert az elmúlt hat évben nagyon sokaknak, akik kiszorultak a médiából, teljesen újra kellett programozni magukat. Nekem semmit sem kellett csak a pénzért csinálni. A nagyobb munkák közül amúgy is csak egy dolgot csináltam pénzért, a Társulat c. produkciót, amiből gyorsan ki is szálltam, mert felismertem, csak olyan feladatban tudok jól működni, amiben hiszek.

"
Olyan dolgokba vágtam bele 2010 után, amiket egyáltalán nem volt biztos, hogy meg tudok csinálni.

Ilyen volt a Lovasi-könyv, ami előtt nem volt "irodalmi munkásságom". Nagyon meghatározó élmény volt az a másfél év, amíg megírtam. Magamról is sok mindent megtudtam. Leginkább azt, hogy tudok lelassulni és egy olyan tudatállapotba kerülni, ami az íráshoz szükséges.

– Mit várnak tőled, akik megkérnek ezekre a munkákra? A Kispál-koncert, a Lovasi-könyv, a Tankcsapda-film esetében például.

Tudod, mit várnak? Azt, hogy rendben lesz. Hogy leveszem a vállukról a terhet.

Azt, hogy nem lesz minőségen aluli, hogy nem lesz gagyi. Hogy ne kelljen ezen izgulni, ne kelljen ezzel nekik törődni. Van ez a nagydarab csávó, aki kézben tartja a dolgokat és levezényli a feladatot. Ez egyfajta biztonságérzetet ad nekik.

Nem tudják, hogy milyen lesz a végeredmény, de azt tudják, hogy milyen nem lesz. Nekik ez a legfontosabb, főleg azoknak, akik sok mindent csinálnak egyszerre.

_nsz7740_nsz7792

– Lovasival volt korábban kapcsolatod, de a Tankcsapdával kevés. Ők hogy fogadtak a bizalmukba?

– Ez egy érdekes történet, mert teljesen más kulturális gyökereink vannak, én Budán nőttem fel, ők Debrecenben. Mások a zenei gyökereink is, bár, mint kiderült, annyira mégse más, mint gondoltam. Ők is ugyanúgy hallgattak alternatív zenéket a 80-as, 90-es években, mint. Korábban kevés alkalommal sodort össze az élet, egy Dob+Basszus adás, egy MTV Icon koncert, de az maradt meg bennük, amikor együtt dolgoztunk, hogy működött a kémia. Egyszer bejöttek hozzám egy internetes rádióba, az interjú után kezdtünk el gondolkodni a filmen. Én azt javasoltam, hogy legyen 25 éves évfordulós dokufilm. Végül két film született meg ebből a beszélgetésből, mert ők azt mondták, hogy csak a múltbanézős film nekik kevés. Ők egy élő, dübörgő rockzenekar, amelyik épp új lemezt készít, nem a múltat akarják ünnepelni. Így csúszott ki egy turnéfilm is.

– Ez már majdnem film…

– Még azért nem, inkább egy tipikus, low budget road-movie. Elsősorban zenészeknek és rajongóknak készült. De itt tényleg mindent meg lehetett mutatni a zenekarból. Amit kivágtunk a filmből, az nem azért volt, mert el akarták dugni, hogy jaj, ezt azért ne lássák. Hanem inkább azért, hogy feszesebbé tegyük a filmet. Van benne pár olyan jelenet, amelyben fura helyzetbe hozom őket, de eszükbe nem jutott kivenni. Ezek a srácok nem rendezhetőek. Beállított dolgokat nem nagyon lehetett csinálni. Lukács Lacit amúgy is nehéz kimozdítani a komfortzónájából, nagyon fegyelmezett és tudatos zenész, 0-24-ben ő Lukács Laci. Ezt nem bántásból mondom, ő ilyen karakter. Nem lehet kizökkenteni. Nem arról van szó, hogy nem őszinte, hanem tudatos. Ő felveszi a csizmát, kimegy, rocksztár. De amúgy meg majdhogynem introvertált alkat. Sok zenészt ismerek, akik privátban is éjjel-nappal nyomják a műsort. Laci nem ilyen. Egy éven keresztül könyörögtem nekik, hogy vesszenek már össze, legyen már valami anyázás vagy ajtócsapkodás, mint egy rendes zenekarnál. Van is egy jelenet, amikor kicsit vitatkoznak, majd megállnak és kiszólnak nekem, hogy „na, ez már elég feszültség?”

– Akikkel korábban dolgoztál, azok nagyjából a saját generációd. Quimby, Kispál, Tankcsapda, Ákos. Hogy jutott eszedbe a Wellhello?

– Kezdtem azt érezni, körbeér a történet. Nem nagyon volt már olyan jelentős zenekar, amellyel nem dolgoztam együtt.

Szóval, ha nem vigyázok, menthetetlenül én leszek ennek a generációnak a krónikása, együtt fogunk megöregedni és beszélgetni a régi szép időkről. Vagy elindulok, és megpróbálok megérteni egy másik generációt is.

A VOLT fesztiválra én úgy mentem le 2015-ben, hogy meghallgassam a Wellhellót, kiváncsi voltam, mit tudnak élőben. Láttam egy fotót egy szegedi koncertről, ahol nagyon sokan voltak. Sopronba csak miattuk mentem vissza a végére. Délután hat óra, tűző nap, iszonyú meleg. És a Nagyszínpadnál 25 ezer ember várta őket, akik – ezt fontos tudni – élőben játszó zenekar, még félplaybackben sem játszanak. Nem hittem el, amit láttam. Egy alig féléves banda koncertjén voltak ennyien. Utána ültünk le beszélgetni, előtte egyszer találkoztunk a Fluorral, de nem voltunk semmilyenbe. Még arra is emlékszem, hogy a Fluor gulyáslevest evett, a Diaz meg hagymás rostélyost, nem gondoltam volna, hogy ők ilyen magyaros kaját esznek… Később még egyszer találkoztunk, és akkor már arról beszélgettünk, hogy milyen film legyen. Illetve, hogy milyen ne legyen. Szép sorban kizártuk a különféle műfajokat. Fluor kizárta a dokumentumfilmet, rossz élményei voltak korábbról a saját dokufilmjével kapcsolatban. Turnéfilm ne legyen, koncertfilm szintén ne, ahhoz nem értek.

"
Egymásra néztünk: Hát baszki, akkor marad a játékfilm.

– Klasszikus játékfilmet meg aztán egyiken se csináltatok. Gondolom, akkor még egész más volt a fejetekben, mint ami a moziba került most?

– Először írtunk egy szinopszist, ami egy klasszikus zenekaros film lett volna a Wellhellóval a főszerepben, Mindenféle dolgok történtek volna velük, lett volna egy mindent elszúró menedzserük, viccesek, de éreztük, hogy nem működik, ezért kidobtuk. Írtunk egy másikat, azt is kidobtuk. És akkor elérkeztünk egy fordulóponthoz, amikor megvilágosodtam, hogy nem nekem kell ezt a filmet rendezni. Rájöttem arra is, hogy ezzel a generációval kell ezt a filmet megíratni, ekkor került a képbe Tiszeker Dani, aki a rendező lett, Pataki Ádám operatőr és a három forgatókönyvíró. A koncepció innentől az volt, hogy abszolút elsőfilmes csapat legyen, amelyik megcsinálja a saját generációjának a filmjét.

_nsz7731_nsz7767_nsz7838

– Hol találtál rájuk?

- Meggyes Krisztina dokumentumfilm-rendező kollégám segítségével találtam rá Daniék csapatára. Vicces, mert Pataki Ádám operatőrrel egy kórteremben feküdtünk tíz évvel ezelőtt, amikor műtötték a lábunkat, Horváth András forgatókönyvíróval meg egy gyerekműsort vezettünk 20 évvel ezelőtt, amikor ő 10 éves volt. Szóval, már sok-sok éve is összesodródtunk. Tiszeker Dani hozta a szkeccsfilm ötletet. Arra jöttünk rá, hogy a Fluor szövegeire kell koncentrálnunk, mert ezek hordozzák a Wellhello-életérzést.

"
Irgalmatlan sok munka után eljutottunk oda, hogy egy-egy Fluor-sor mögé építünk fel egy-egy sztorit.

A dalok inspirálták a történeteket. A címen ezután gondolkodtunk, olyat akartunk, ami egyszerre fejezi ki a zenekart, a szövegeiket és a generációt is. Ez a fura szómontázs a Rakpartban szerepel.

– Ő is belefolyt a munkába?

– Igen, amennyire ideje engedte, belefolyt a munkába, de inkább csak csekkolta az elkészült szövegeket, és pár javítást kért a szóhasználatban.

– Te mit látsz ebben a generációban?

– Minden generáció a sajátját tartja az igazinak. Ami utánunk jön, az maga az Armageddon, szörnyű értékromlás, satöbbi. Ami egy jó nagy marhaság. Azt látom, hogy ebben a generációban nagyon kitolódik a felelősségvállalás időszaka, különösen a gyerekvállalásé. Pontosabban fogalmazva a gyerekkor tolódik egyre jobban ki. Nekem 29 évesen már két gyerekem volt. Viszont most egy 18 vagy egy 32 éves fiatalnak nagyjából hasonló az élete, hasonló szituációkban vannak, hasonló vágyakkal és igényekkel.

A Facebookon vagy a Tinderen összetorlódott legalább két generáció.

– Akik a rendszerváltás környékén vagy azután születtek, mitől mások, mint a korábbi generációk?

– Más gesztusok és beidegződések működnek náluk. Kulturálisan mások. Mi még megpróbálunk görcsösen a sorok között olvasni, ők sokkal direktebbek, kevesebbet paráznak azokon, amiken mi. Amúgy nem őszintébbek, bár sokkal transzparensebbnek tűnnek a közösségi média miatt.

"
De ez egyfajta állandó nyomást is jelent, nagy a teher rajtuk. Mindig meg kell felelni, ott kell lenni mindenhol, be kell csekkolni mindenhová, különben lemaradsz, és nem leszel menő.

A sikeresség látszatát fenn kell tartani. Azt is látom, hogy totál apolitikusak, közélet-ellenesek, illetve két véglet van, vagy nagyon belevetik magukat a politikába, vagy teljesen elutasítják.

– A zenekaraik se nagyon politizálnak. Még egy generációval korábban, a Kaukázus vagy a többiek azért még igen.

– Ezt nem fogalmazhatjuk meg elvárásként egy popzenében utazó zenekarral szemben. Fluorral volt pár szakmai vitám volt az elmúlt évben, megvívtunk néhány csatát, de kijöttünk belőle. Ő egy nagyon tudatos fickó. A Wellhello az ő fejében egy kifejezetten szórakoztató célú projekt, Diaz segítségével nagyon pontosan belőtte, hogy milyen legyen. Egy olyan zene, amely arról szól, hogy érezzük jól magunkat. Laza bulizenekar, amely nem fáj senkinek, nem karcol meg senkit. De a "két koktél negyvenhétezer" sor azért csak becsúszott, aminek van némi politikai felhangja.

_nsz7787_nsz7810_nsz7819

– Ebben benne volt, hogy egynyári zenekar lesz?

– Benne, persze, de már az első nyáron látszott, hogy nem az lesz. Azt viszont nem lehet tudni, mennyi van benne. A megújulás minden zenekar életében nagy kérdés.

Diaz egy profi zenei producer, akire hosszútávon lehet építeni, de Fluor elég öntörvényű.

Nála nem lehet tudni, hogy két év múlva nem dönt-e úgy, hogy valami egész mást akar csinálni.

– Megváltoztatja a Wellhellóról vagy Fluorról kialakult képet a film?

– Radikálisan nem, de reméljük, kicsit feljebb pozicionálja őket, hiszen a #Sohavégetnemérősben az ő zenéjük fogja össze a generációs sztorikat, ők a hoppmesterek. Fluor már rég nem haknihuszár, de ezt le kellett mosnia magáról és a Wellhellóval már megtette. Azzal, hogy a film komolyan veszi a szövegeit, hogy azokból indulnak el a sztorik, és a film végén egy Wellhello-koncertre érkezünk meg, biztos növeli az ázsiójukat, komolyabban veszik őket. Hogy ez túl tud-e majd mutatni ezen a rövid korszakon, az idő eldönti. Négy-öt év múlva meglátjuk.

– Mennyit jósolsz nekik?

– Ebben a műfajban nem lehet jósolni. Ki mondta volna meg 2014 márciusában, hogy azon a nyáron tízezrek előtt játszanak majd? Az összes kifelé nagyon magabiztos rocksztár befelé egyáltalán nem olyan erős és határozott. Tamásban is megvan az állandó kétkedés, para, hogy mi lesz a jövőben, működik-e az, ami most nagyon megy, tudják-e még ugyanazon a szinten csinálni, amit eddig. De csak ebből a kétkedésből lehet előre jutni, semmi másból. Az biztos, hogy előbb-utóbb kell egyet csavarniuk ezen a történeten, hogy érdekesek tudjanak maradni.

– Mit vársz a filmtől? Mivel lennél elégedett?

– Imádok győzni. Nem a díjakra gondolok, hanem olyat csinálni, amit szeretnek az emberek. Mint például a Lovasi-könyv, amely nagy szakmai- és közönségsiker lett. A #Sohavégetnemérős nem egy Tarkovszkij-film, de amit vállal, azt szépen megoldja.

Szerettünk volna egy minőségi szórakoztató filmet csinálni, amin a 48 éves anyuka és a 18-20 éves gyerekei is jól szórakoznak.

Tudtam, hogy nehéz lesz a semmiből sokszázmilliós állami támogatás nélkül összehozni egy mozifilmet, de azt nem sejtettem, hogy ennyire. Éppen ezért óriási boldogság, hogy sikeres lett. Szinte csak jó kritikákat kaptunk, és már az első hétvégén nagyon sok nézőnk volt. Ki tudunk törni a megszokott zenekari film kategóriából, szerencsére a legtöbben generációs filmként értékelik, aminek mi is szántuk. A 40 pluszos nézők meg azt szeretik benne, hogy megismerhetik belőle a gyerekeik gondolkodásmódját, világlátását. Szóval, szerencsére több generációt is sikerült megszólítani vele.

– Mit csinálsz utána?

– Fogalmam sincs. Védőszent leszek. Életemben nem fáradtam még el ennyire....

– Miért?

- Mint producer, elképesztő mennyiségű munka van mögöttem, és ebben a pénzszerzés csak egy szelet. Ott a kreatív rész, a gyártási rész, az utómunka, a kommunikáció, a forgalmazás, stb. Egy amerikai filmben nem véletlen van nyolc producer kiírva a stáblistára, ezt én most egyedül csináltam.

"
Már csak azt várom, hogy fejeződjön be, mert az utolsókat rúgom. De boldogan, mert klassz dolgot hoztunk össze.

Jövőre befejezem a félig kész fikciós könyvemet, amivel nem a szépírók babérjaira török majd, ez bevallottan egy lektűr lesz. Egy általam kitalált zenekarnak a sztoriját írom meg, amibe nagyon sok olyan történet lesz belegyúrva, amit zenész barátaimtól hallottam, de soha nem vallanák be, hogy velük történt. Az lesz a címe, hogy Beállás. A könyv mellett jön Orfű, jön a Lovasi-életműkoncert rendezése, szóval nem fogok unatkozni 2017-ben sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Csupa kék és lila folt volt” – Kálomista Gábor egy bántalmazott színésznő történetével borítja a bilit
A filmproducer szerint a színházi világban évtizedek óta bestiális morál uralkodik. Azt állítja, egy híres rendező egyszer annyira megvert egy színésznőt, hogy a sérülései miatt le kellett állítani egy forgatást.


„Volt, hogy nem tudtunk egy színésznővel forgatni, mert előtte úgy megverte egy híres rendező, hogy csupa kék és lila folt volt” – ezzel a példával érzékeltette Kálomista Gábor filmproducer, hogy szerinte mekkora a baj a magyar színházi világban.

A producer egy Mandinernek adott, a Blikk által szemlézett interjúban az Eszenyi Enikő körül újra fellángolt vita kapcsán fejtette ki véleményét. Mint ismert, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előbb felfüggesztette, majd múlt csütörtökön végleg törölte a rendező Primadonnák című előadását, mire Eszenyi hat év után nyilvánosan bocsánatot kért.

Kálomista szerint a színházi és művészvilágban évtizedek óta elhallgatott visszaélések vannak, és a kegyelmi botrányhoz hasonlóan itt is „százszámra vannak kegyelmi ügyek”, amelyekről az áldozatok félelmükben nem mernek beszélni.

„Számtalan olyan történet van, hogy a színházigazgató abuzált fiatal színésznőket, majd megmondta nekik, ha egyet is mukkannak erről, örökre el lesznek tüntetve a szakmából” – mondta.

A producer teljes körű feltárást sürgetett, és azt javasolta, hogy vizsgálják ki az elmúlt 15-20 év nagy színházi botrányait. Hangsúlyozta, hogy bár a politikában más oldalon állnak, a színházi világban tapasztalható visszaélések ügyében kiáll a rendező Schilling Árpád és a színész Lengyel Tamás mellett.

„Az a morál, ami a színházi és művészvilágban évtizedek óta uralkodik, valami egészen bestiális. Ebben a kegyelmi pillanatban tehát teljes mellszélességgel kiállok Schilling Árpád és Lengyel Tamás ügye mellett”

– tette hozzá.

A producer az Eszenyi Enikőt körül kirobbant botrány kapcsán fejtette ki véleményét. Szerinte a „balliberális művészvilág” árulónak bélyegezte a színész-rendezőt, amiért korábban nem ment el egy ellenzéki tüntetésre, és azt feltételezték, hogy ezért az akkori kormány pénzügyi forrásokkal támogatta.

„Eszenyi a kormányváltás óta végre hazatalált, bocsánatot kért. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez lesz, ha a Fidesz elveszíti a választást, hiszen most már elapadnak azok a források, amelyeket állítólag az eddigi kormány azért adott neki, mert elfelejtett elmenni egy ellenzéki tüntetésre” – mondta Kálomista.

Ugyanakkor leszögezte, ő maga elutasítja ezt a logikát: „Pedig Eszenyi Enikő sosem állt át, részemről nem is volt erre igény, és úgy vélem, jó ízlésű jobboldali ember nem is gondolhatja, hogy valakit meg kellene jutalmazni azért, mert nem megy el a sajátjai tüntetésére.” Kálomista szerint az ügy legfontosabb része, hogy azt nem vizsgálták ki rendesen, és ezt pótolni kell.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Ez az idei foci-vb hivatalos dala: milliók nézik Shakira új klipjét, amiben Messi és Mbappé is szerepel
Már 60 millió megtekintés felett jár Shakira és Burna Boy közös vb-dalának hivatalos klipje. A projekt nemcsak zenei, hanem társadalmi szempontból is jelentős, hiszen 100 millió dollárt gyűjtenek egy jótékonysági alapnak.


A „Dai Dai” címmel jelent meg Shakira és Burna Boy közös szerzeménye, amely a 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság hivatalos himnusza, és néhány hét alatt globális slágerré vált. A két hete megjelent videóklip jelenleg a 8. helyen áll a felkapott zenék slágerlistáján a YouTube-on.

A videóban olyan futballsztárok tűnnek fel, mint Lionel Messi, Kylian Mbappé és Erling Haaland.

A Hannah Lux Davis által rendezett klipben feltűnik még Vinícius Júnior, Harry Kane, Christian Pulisic és Jamal Musiala is, ami tovább erősíti a dal stadionhangulatát.

A látvány mögött tudatos zenei és nyelvi koncepció áll: a refrénben japán („ikou”), francia („allez”), spanyol („dale”), angol („let’s go”) és olasz („dai dai”) buzdítások hangzanak el.

A cím olasz szlengben annyit tesz: „gyerünk!” vagy „na, rajta!”, ezzel is a globális közösség érzetét erősítve.

A slágeripari álomcsapatban a két előadó mellett olyan szerzők vettek részt, mint Ed Sheeran és Jon Bellion. A dal ezzel folytatja azt a hagyományt, amit Shakira a 2010-es „Waka Waka” című himnusszal megteremtett.

A társadalmi következménye is különlegessé teszi a produkciót: a jogdíjak a FIFA és a Global Citizen közös oktatási alapját, a Global Citizen Education Fundot támogatják – írja a FIFA hivatalos oldala.

A cél 100 millió dollár összegyűjtése a világbajnokság végéig, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek világszerte minőségi oktatáshoz jussanak. A Sony Music vállalta, hogy az első 250 ezer dolláros bevételt megduplázza.

A dal megjelenésének ideje és további sorsa is érdekes. Május 7-én jelent meg az első előzetes, a szám május 14-én vált elérhetővé a streamingplatformokon, másnap pedig a FIFA is megerősítette, hogy ez a torna hivatalos himnusza. A klipet május 23-án tették közzé a YouTube-on. A projekt csúcspontja a július 19-i vb-döntő lesz, ahol egy történelmi, több előadós félidei show-t tartanak, amelyen Shakira, Madonna és a BTS is fellép.

Az énekesnő nem először jegyzi a foci-vb hivatalos dalát, de a mostani alkalom szerinte különleges.

„Úgy hiszem, ez lesz a legkülönlegesebb mind közül, mert ez a kiadás fontos örökséget akar hagyni azoknak a gyerekeknek, akik láthatatlanok, kiszolgáltatott körülmények között élnek, és nincs hozzáférésük minőségi oktatáshoz.”

VIDEÓ: Shakira, Burna Boy - Dai Dai


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Disney+ váratlanul ledobta az év egyik legszórakoztatóbb sorozatát: az Alice és Steve egy igazi dramedy-gyöngyszem
Ilyennek képzelem, ha a Fleabag, a Szexoktatás és az Office egy nagyon rossz ötlet után közös gyereket vállal. A végeredmény egyszerre szívszorító, abszurd és brutálisan vicces. Mindenki szeret valakit, akit éppen gyűlöli ugyan azt a személyt. És ettől válik az egész ennyire ellenállhatatlanná. Leülsz elé és ledarálod, más megoldás nincs…
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. június 10.



Az utóbbi években rengeteg vígjátéksorozat próbálta újra feltalálni a műfajt. Voltak, amelyek a klasszikus sitcomok receptjét modernizálták, mások az abszurd irányba mozdultak el, akadtak olyanok is, akik a drámát és a komédiát keverték egyetlen keserédes eleggyé. A Disney+ legújabb sorozata, az Alice és Steve azonban nem igazán akar trendeket követni. Egyszerűen fog egy alapvetően kényelmetlen helyzetet, majd addig fokozza a feszültséget, amíg a néző egyszerre nevet, szenved és képtelen elfordítani a tekintetét.

Egy igazi dramedy-gyöngyszem!

Ha valaki rajong az olyan kínosan vicces produkciókért, mint az Office, vagy kedveli a szociális katasztrófákra épülő humort, amelyben Tim Robinson szinte külön műfajt teremtett magának, akkor itt nagyon jó helyen jár. Ez ugyanakkor nem amerikai típusú cringe-komédia. Sokkal inkább a brit keserédes vígjátékok hagyományából építkezik, ahol a humor gyakran a szereplők önpusztító döntéseiből, rossz időzítéséből és érzelmi éretlenségéből fakad.

A történet középpontjában Steve áll, akit Jemaine Clement alakít. Steve ötvenhat éves, kissé elveszett, kissé furcsa, de alapvetően szerethető figura, aki váratlanul intim kapcsolatba kerül legjobb barátja huszonhat éves lányával, Izzyvel (Yali Topol Margalith). A korkülönbség önmagában is bőven elegendő konfliktusforrás lenne, de a helyzetet tovább bonyolítja, hogy Steve évtizedek óta szoros kapcsolatban áll a lány családjával. Vagyis nem egyszerűen egy szokatlan románcról van szó, hanem egy olyan döntésről, amely egy egész baráti és családi közösség alapjait rengeti meg.

A sorozat egyik legnagyobb erénye, hogy nem próbálja mesterségesen dramatizálni ezt a helyzetet, vagy húzni feleslegesen az időt, azzal, hogy ki-mikor tudja meg a „szörnyű” tettet.

Az infót mindenki megkapja, mint az atombombát ledobják, aztán mi meg nézzük a következményeket. Már önmagában annyira kellemetlen és összetett a helyzet, hogy nincs szükség extra fordulatokra. A karakterek reakciói természetesek, még akkor is, amikor teljesen irracionálisan viselkednek. Pontosan ezért működik ennyire jól az egész. Emberi döntések, gonosz, kegyetlen, mocskos módszerek, egy szakítás, akár egy családot is tönkre tehet.

Clement tökéletes választás Steve szerepére. Az új-zélandi színész és humorista évek óta bizonyítja, hogy senki sem tud olyan hitelesen életre kelteni furcsa, társadalmilag kissé ügyetlen figurákat, mint ő. Ráadásul itt visszafogottabb, emberibb karaktert alakít, mint sok korábbi szerepében. Steve nem egy bohóc, hanem egy esendő ember, aki belekeveredett egy olyan kapcsolatba, amelyet talán maga sem tud teljesen elhinni.

Elképesztően hálás és maga sem hiszi el, hogy megérdemli a nála fiatalabb, élettel teli egyetemista lányt.

A másik nagy nyertes Nicola Walker. Alice figurája könnyen válhatott volna egydimenziós, hisztérikus ellenféllé, de Walker sokkal többet hoz ki belőle. Az anya egyszerre sértett, dühös, összezavarodott, irigy és végtelenül emberi. Nehéz nem együtt érezni vele, miközben időnként teljesen elveszíti a kontrollt a helyzet felett. Hozzá fűződnek a sorozat leggonoszabb pillanatai. Élvezet nézni, ahogy a karakter folyamatosan egyensúlyoz a tragédia és a komédia határán, és éppen ettől válik emlékezetessé.

A két régi barát kapcsolatának teljes szétesése adja a sorozat igazi érzelmi magját.

Nem csupán egy romantikusan vicces történetet látunk, hanem két ember állóháborúját, akik valaha jobban ismerték egymást, mint bárki más. Emiatt mindent tudnak is egymásról, ami sok-sok kellemetlen pillanathoz vezet. Az egymásnak okozott sebek ezért sokkal mélyebbek, mint egy átlagos konfliktus esetében. A széria remekül mutatja meg, milyen vékony határ választja el a szeretetet a sértettségtől és az irigységtől.

A hangulat gyakran idézi meg a Szexoktatás világát, de közben érezhetünk egy kis Rózsák háborúját is. A különbség az, hogy itt minden jóval hétköznapibb és ezáltal sokkal fájdalmasabb. A szereplők nem grandiózus összeesküvések vagy drámai árulások miatt sodródnak bajba, hanem saját hibáik, bizonytalanságaik és önámításuk következtében.

A sötét titkok, amiket ennyire közelálló emberek őriztek egymásról, pikk-pakk kikerülnek a nagyvilágba.

A sorozat szinte hullámvasútként működik, csak éppen itt nincsenek felemelkedések, hanem sok-sok zuhanás váltja egymást, néha egy kis egyenes sínnel. Amikor azt hisszük, hogy a helyzet már nem lehet kínosabb vagy rosszabb, a forgatókönyv talál egy újabb módot arra, hogy még mélyebbre lökje a szereplőket. Ez a fajta katasztrófaturizmus meglepően addiktívvá teszi az egészet. Nézőként pontosan tudjuk, hogy valami rettenetes fog történni, mégis alig várjuk a következő jelenetet.

Külön említést érdemel az író. Sophie Goodhart forgatókönyve végig magabiztosan kezeli a kényes témákat, miközben soha nem veszti el a humorérzékét.

A brit fekete humor egészen magas szinten képviselteti magát. Mindenki egyre mélyebbre süllyed a gyarlóság mocsarában. Érezhető rajta az a brit szemlélet, amely egyszerre képes kegyetlenül őszinte és végtelenül vicces lenni. Nem véletlen, hogy időnként a Szexoktatás, vagy a Fleabag jut róla eszünkbe: hasonló érzékenységgel nyúl az emberi kapcsolatokhoz. Egyébként előbbit szintén Goodhart írta.

A sorozat végső soron nem a korkülönbségről vagy a botrányos románcról szól. Sokkal inkább a barátságról, az öregedésről, a sértettségről és arról, hogyan tudják a hozzánk legközelebb álló emberek a legjobban megnehezíteni az életünket. Egyszerre szeretetteljes és kegyetlen portré az emberi kapcsolatokról.

Ritkán fordul elő, hogy egy vígjátéksorozat ennyire könnyedén beszippantson.

Ez, az a fajta produkció, amelynél az ember eredetileg csak egy részt akar megnézni, majd pár órával később azon kapja magát, hogy már a finálénál tart. Szerencsére/sajnos nem hosszú, a hat részes évad kb. 26 perces részekkel pikk-pakk véget ért. Akik szerették a Fleabaget, a Szexoktatást vagy általában a brit komédiák keserédes világát, azoknak ez szinte kötelező darab. Az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb és legokosabb vígjátéksorozata. Én már most követelem a folytatást!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megszólalt a Centrál Színház Alföldi Róbertről: kiderült, láthatják-e a nézők a művészt az új évadban
Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója a Molnár Áron által megfogalmazott vádak után kiállt a rendező mellett. Az igazgató szerint Alföldi Róbert nemcsak a meglévő darabjait viheti tovább, de a következő évadban új bemutatót is kap.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. június 10.



A Centrál Színház igazgatója szerint Alföldi Róbert élvezi a színészek bizalmát, miközben a színházi szakmát hetek óta a visszaélésekről szóló viták rázzák meg. Puskás Tamás ugyanakkor hangsúlyozza: igenis szükség van olyan szakmai-etikai szabályozásra, amely világos következményeket rendel a színházi visszaélésekhez.

A vita azután kapott új erőre, hogy Molnár Áron (noÁr) egy YouTube-műsorban arról beszélt, hogy Alföldi Róbert és Zsótér Sándor is alkalmazott vele szemben bántalmazó rendezői módszereket. Erre reagálva Puskás Tamás, a Centrál Színház igazgatója a Blikknek hangsúlyozta: Alföldi személyét náluk szakmai bizalom övezi.

Az igazgató szerint a rendezőnek köszönhetik a magyartenger és Az ügynök halála című sikeres produkciókat, amelyek továbbra is műsoron maradnak. Emellett a következő évad egyik kisszínpadi bemutatóját, a Closert is Alföldi rendezi majd. Puskás arról is beszélt, hogy a társulat tagjai is pozitívan állnak a közös munkához.

„Azok a színészek, akik korábban dolgoztak vele, illetve azok is, akik a tervezett előadásban vesznek majd részt, örömmel, bizakodással és a legnagyobb bizalommal várják a közös munkát.”

Az igazgató egyértelműen elhatárolta az esetet a debreceni Csokonai Színház ügyétől, ahol Eszenyi Enikő rendezését a kollégák jelzése után végül lemondták. „Ez teljesen más szituáció” – tette hozzá.

A színházigazgató ugyanakkor azt is világossá tette, hogy a szakmának foglalkoznia kell a visszaélések kérdésével.

„Nagyon fontosnak tartom, hogy legyen színházi etikai szabályozás vagy szakmai keretrendszer, amely biztosítja, hogy a visszaélések ne maradjanak következmények nélkül. Akár színészeket, akár háttérdolgozókat ér sérelem, ha bárki visszaél a hatalmával, annak legyen következménye” – jelentette ki Puskás Tamás.

Hozzátette, csak konkrét ügyeket lehet megítélni, és aggasztónak tartja a tisztázatlan vádaskodást. „Az nagyon aggasztó, ha a nyilvánosságban újabb és újabb nevek kerülnek elő anélkül, hogy a vádak kellően tisztázottak lennének.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk