JÁTÉK

KVÍZ: Mennyire ismered az 50 éves LGT dalait?

Ebben a kvízjátékban 12 meghatározó LGT nóta dalszövegéből idézünk - hiányosan. A feladatod annyi, egészítsd ki a szöveget a pontok helyére.


1970-ben az Ifjúsági Magazin a közönség szavazatai alapján állította össze a legjobb magyar együttest. Tagjai: Radics Béla (gitár), Sztevanovity Zorán (akkordgitár), Frenreisz Károly (basszus), Presser Gábor (orgona), Laux József (dob), Fülöp Ervin (fúvósok), Benkő László (billentyű), Kóbor János (ének). Ez volt a „supergroup I.”, de ilyen felállásban soha nem játszott az együttes.

Az álomcsapatból Frenreisz, Presser és Laux a Supergroup II-ből Barta Tamással kiegészülve hivatalosan 1971. április 6-án alakította meg az LGT-t Budapesten. Alapítói ekkor már ismert, sikeres karriert befutott zenészek voltak, élükön az Omegából érkezett zeneszerző-billentyűs-énekessel, Presser Gáborral. Szintén az Omega sorait erősítette korábban a dobos (és menedzser), Laux József és felesége, Adamis Anna szövegíró, Presser állandó szerzőtársa, „az LGT ötödik tagja”.

Az LGT megalakulásával a magyarországi népszerűsége csúcsán lévő Omega ily módon kettészakadt, ami komoly indulatokat kavart (erre utal a Boldog vagyok szövege, amire a „maradék” Omega a Hűtlen barátok című dallal válaszolt). A basszusgitárt a tehetséges, egyéni hangú Frenreisz Károly vette kézbe, aki korábban a Metróban tett szert hírnévre, a szólógitáros pedig a szintén legendás tudású ex-hungáriás Barta Tamás lett - írja a Wikipédia.

Az LGT 2021 áprilisában ünnepli ötvenedik születésnapját. Ebben a kvízjátékban 12 meghatározó LGT nóta dalszövegéből idézünk - hiányosan. A feladatod annyi, egészítsd ki a szöveget a pontok helyére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KVÍZ: Mi a székhelye ennek a 10 magyar vármegyének?
10 magyar vármegye székhelyét keressük, földrajzi kvíz, amolyan ujjgyakorlat. Ugye, hogy hibátlanul tudtad?



KVÍZ: Mi a székhelye ennek a 10 magyar vármegyének?

Mi Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye székhelye?

Szolnok
Miskolc
Debrecen
Nyíregyháza


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÁTÉK
KVÍZ: A popzene királyai a 60-as évektől napjainkig
Minden korszaknak megvan a maga zenei ikonja, akiért megőrül a világ. Hányat ismersz fel közülük?



A popzene királyai a 60-as évektől napjainkig

Ki volt a '60-as évek egyik legnagyobb popikonja, aki a 'The King of Rock and Roll' címet is viselte?

Elvis Presley
Bob Dylan
Jimi Hendrix
Mick Jagger


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KVÍZ: „Éjfél, sűrű csönd ül a járdán” – Felismered a 10 musicalslágert a szövegéből?
A leghíresebb magyar és külföldi musicalek ismert slágereiből idézünk, felismered, melyik műről van szó?





"Fényévtávolság. Csak hallgatom. Csak bámulom. Zengő fényország. Hogy láss csodát egy életen át."
kép: AI generated

A padlás
A Pál utcai fiúk
Valahol Európában


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KVÍZ: Matematikából és geometriából tudsz annyit, mint egy ötödikes?
Nézzük meg az ötödikes matematika tananyagot, amelynek egyik legizgalmasabb eleme a geometria. Sikerült megválaszolni ezt a 10 kérdést hibátlanul?





Hogyan nevezzük azokat a számokat, amelyeknek pontosan két osztójuk van (1 és önmaguk)?
kép: mbnachhilfe_de Pixabay

prímszámok
páros számok
negatív számok


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk