Barabás Miklósnak a tanítás az élete
Barabás Miklós HR-közgazdász, társadalombiztosítási szakember. A tanítás és a szakmai tanácsadás mellett a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar tb és munkaügyi igazgatási szakán folytat tanulmányokat. Járulékokról, adózásról, munkabérekről és munkajogi kérdésekről szólnak az órái. A Facebook üzenőfala folyamatosan tele van a tanítványi és volt tanítványai köszönetnyilvánításaival.
Miklós jelenleg a saját cégével, a TAXon-Art Oktatási Kft.-vel szervezett tanfolyamokon tanít, de korábban a Számalk, a Metodika, a KOTK, a Corvus Kft., a Soter-line és a Magyar Könyvvizsgálói Kamara Oktatási Központjának tanfolyamain is oktatta a társadalombiztosítási és munkaügyi területhez kapcsolódó szakmai ismereteket.
- Miért kezdett tanítani?
- 2007-ben az ELTE jogi karára jártam, de akkor már több éve dolgoztam a jelenlegi szakmámban. Jött egy kósza pillanat. Vettem a bátorságot, és odamentem az egyik egyetemi oktatómhoz, és azt mondtam neki: "Szerintem ezt én is tudnám oktatni." Bátorságom mindig több volt, mint eszem. A tanárom ahelyett, hogy elküldött volna a fenébe, a következő meghökkentő választ adta: "Akkor készítsél nekem előadás-anyagokat." Elkészítettem az előadásokat két témában – tudtommal a mai napig használja őket. Innen egyenes út vezetett az egyik iskolába.
- Mi az eredeti szakmája?
- Élelmiszeripari technológusnak készültem, aztán jött a zene: énekeltem. Hogy valamiből meg tudjak élni, emellett adóval, tb-vel kezdtem foglalkozni. Megszerettem a szakmát. Aztán jött ez a váratlan fordulat ez életemben, elkezdhettem tanítani is.
- Hogyan érezte magát az első óráján?
- Rettenetes volt! Ott ült mellettem végig az iskolaigazgató, előttem a jegyzeteim – ki volt húzva a lényeg – és egy nyitott HVG, én meg mögé bújtam, nehogy rám nézzenek, és diktáltam nekik folyamatosan, hogy ne velem legyenek elfoglalva.
Már az első órán gondoltam valamit, amit helyesen tudtam egy témáról, és arról beszéltem. Erre hátulról megszólalt egy hallgató: "Az nem lehet. Én tíz éve nem így csinálom". Úgy éreztem, mindjárt megnyílik alattam a föld. Szerencsére a többiek rögtön elkezdtek nevetni. Azt feleltem: "Akkor tíz éve mindenki rosszul csinálja." Ezzel sikerült feloldani a feszültséget.
- Mit tehet egy tanár, ha felkészületlenül éri egy kérdés, vagy ha valamire nem tudja a választ?
- Vállalja be! Aztán nézzen utána. Polihisztorok nem léteznek. Olyan nincs, hogy valaki mindenhez értsen. Ha csak valamicskét értek hozzá, akkor igazából nem értek hozzá.
- Milyen tárgyakat tanít?
- Alapvetően pénzügyi ismereteket, ám ez egy hatalmas terület. Az én szakterületem a társadalombiztosítás, az adózás és a munkajog.
- Ez elsőre rém unalmasan hangzik.
- Egyáltalán nem az! Ijesztő tantárgynak tűnik, éppen ezért hatalmas kihívás, hogy ezt meg is tudjuk tanítani. Nem azok számára kihívás megtanítani, akik már dolgoztak ezen a területen. Az az izgalmas, ha azoknak adjuk át az ezzel kapcsolatos lehető legteljesebb ismeretanyagot, akinek fogalmuk sincsen például a járulékok fizetéséről, és mégis ebben a szakmában szeretnének elhelyezkedni. Igenis meg lehet nekik tanítani, a visszajelzések és a sikeres vizsgák ezt bizonyítják.
- Mi volt eddig a legnehezebb szituáció, amivel szembetalálta magát?
- Talán az, hogy volt egy végtelenül elkeseredett tanítványom. Élete egyik legrosszabb szakaszában került hozzám. Nehéz volt kihozni ebből az állapotból, előfordult, hogy este fél tízig ott ültem mellette a tanteremben, és próbáltam vele megértetni dolgokat. És mindebből ki lehetett hozni! Az egyik legjobb barátom lett.
Nehéz helyzet volt, mert eleinte nem tudtam kezelni. Nem tudtam, hogy nekem most oktatóként vagy barátként kellene vele szemben viselkednem. És lehet, hogy pont arra volt jó ez az eset, hogy végleg eldőljön, miként viszonyuljak a hallgatóimhoz. A tanítványaim lettek a barátaim. Ez volt a választóvíz, rájöttem, ez a legegyszerűbb, ahelyett, hogy én legelöl a katedrán állva játszanám a szigorú tanító bácsit.
- Ezek szerint nem a tekintélyelvű, hierarchikus modellt követi.
- Ne vicceljen, leülök közéjük. Van egy kollégám. Zseniális, okos, az egyik legjobb tanár, hihetetlenül tisztelem. Az egyik legjobb barátom, akivel például sokszor úgy tartunk órát, hogy ő elöl pattog a tanteremben, én meg hátul ülök a földön, és onnan magyarázok. Ha arról van szó, a Mekiben is tartunk órát, nekünk ez nem téma.
- Hogyan lehet átadni a társadalombiztosítással, adózással kapcsolatos ismereteket úgy, hogy odafigyeljenek, sőt, a figyelmet végig fenn tudja tartani?
- Nagy felelősség volt, be kellett vállalnom. Alapvetően vidám habitusú ember vagyok, és ez a tárgy azt kívánná, hogy nagyon komoly legyek. Nem lehet.
Biztosan van egy korosztály, vagy vannak olyan vérmérsékletű emberek, akiknek az kell. De azok az emberek hozzám nem jönnek el. Szabad szájú és őszinte vagyok.
Egyszer pedagógus hallgatók jöttek be az órámra hospitálni. Érkezett velük egy idős hölgy, a főiskolai tanáruk. Hoztam a szokott formámat, mert nem fogom senki előtt megjátszani magam. A végén hozzám lépett a hölgy, nagyon csúnyán rám nézett, és azt kérdezte: maga ugye nem pedagógus?
- A szakmai tudás bővítését, a továbbképzést mennyire lehet megvalósítani a mindennapokban?
- Szerintem az adott engem el, hogy a mai napig társadalom- biztosítási, adózási területen dolgozom. Folyamatos a szakmai, gyakorlati munkám. Nem az egyetemről kikerülve, nulla munkatapasztalattal kezdtem tanítani, hanem a gyakorlati életben állandóan benne vagyok. Ügyfeleim vannak, cégekhez járok ki nap mint nap. Én is több vagyok azzal, hogy többféle feladatot végzek. Fontosnak tartom a folyamatos tanulást, annak soha nem lehet vége. Megyek előre, képzem magam. A másik, hogy nagyon sokat kell szakmai anyagokat írni, mert azzal is tanulunk. Az egy iszonyatosan jó folyamat. És persze az emberek kezelése is lényeges szempont. Nem akarok a szó hagyományos értelmében pedagógus lenni.
- Eddig mennyi diákja volt?
- Több mint 3000. Nyomon követem azt is, ki hová megy, kiből mi lesz. Ha egy kívülálló látná a postafiókomat, sírógörcsöt kapna. Rendszerint először én tudom meg azt is, ha valakinek megszűnik időközben a munkahelye, sőt, van, hogy előbb értesülök róla, mint a férje vagy a felesége. Elküldik hozzám az önéletrajzukat, én pedig küldözgetem tovább. Mert ismerem őket, tudom, ki milyen területre való.
Szerintem egyenesen új tudományág az emberek kezelése. Meg kell ismerni őket. Nem mindegy, bizonyos konfliktusokat hogyan kezelünk, hogyan oldunk meg. Új emberek nőnek fel, most történik a váltás.
- Ezen mit ért egészen pontosan?
- Egészen más típusú diákok jelentek meg a képzésben. Az most mindegy, hogy OKJ-s vagy más tanfolyamról beszélünk.
Nem biztos, hogy hosszú távon fenntartható ez a hagyományos fizikai kontaktus, ahogyan én például a mai óráimat tartom, tanteremben. Az új nemzedék tagjai elvárják majd, hogy online letölthessék a tananyagot, vagy megnézzék az órát a Youtube-on.
Az online tanulás és tanítás (az e-learning) egyre népszerűbb eszköz és népszerű kutatási téma itthon is. Az elektronikus tanítást szolgálja számos blog, fórum, zárt online közösség - mint amilyen az általunk nemrég bemutatott EasyMaths -, streaming szolgáltatás, videócsatorna. Már megjelentek olyan hirdetések, amelyekben hazai magániskolák Skype-os tanításhoz keresnek oktatókat. A nyelvoktatásban lassan mindennapossá válik például ez a fajta tanítás.
Az egyetemek, könyvtárak, tudásbázisok egymás után tesznek elérhetővé ingyenes online adatbázisokat, szakirodalmat, irodalmi műveket. Ma már az sem számít különlegességnek, hogy egyes oktatási intézményeknél fizikai kontaktus nélkül, online csatornákon keresztül végezik a hallgatók tanulmányaikat.
- Frontális tanítás vagy csoportmunka? Mi a módszere?
- Csoportmunka. A képzéseinkre olyan oktatókat szerveztem be, akik a gyakorlati életből jöttek, akik tudják, mit jelent a csapatmunka, akik tudják, hogy ezt hogyan kell kezelni, moderálni. Az órákon van, amikor 12 hónapokat számfejtenek le egy munkavállalónak. Élt, meghalt, szeretett, abban minden van. Ezt akkor tudod velük megtenni, ha úgy tanítod őket, hogy folyamatosan kijárnak a táblához, és beszélnek.
Fontos, hogy a csoportokat csapattá kell kovácsolni. A tanfolyam hallgatói az ország több részéről és Budapestről érkeztek. Össze kell szokniuk, mert más-más közegből jöttek; aztán ha ez megtörténik, már önálló feladatokat is tudok nekik adni, amiket egymással megbeszélnek, amit együtt oldanak meg, vagy együtt rontanak el. Együtt is javítják ki. A csapatmunka arra is jó, hogy a tanár rájöjjön, kinek mi az erőssége. Látom, mit tud, mit nem tud a hallgató. Mit lehet rábízni.
- Mit tart az eddigi legnagyobb sikerének?
- Amikor egy nagyon nagy állami szervezet vezetője azt mondta, küldjek még hozzá embert, mert csak azok maradnak meg náluk, akiket mi tanítottunk.
- Mi a titka, miért?
- Nincs titok, imádom őket, ennyi. Nem tudok úgy ide jönni, hogy nem szeretem őket. Ha úgy mégy be egy terembe, hogy utálod a tanítványaidat, akkor azt abban a percben leveszik, és ott vége. A diákok nem hülyék. Minél több mindenbe bevonja őket az oktató, annál jobb lesz neki is. Időnként hagyni kell a diákokat beszélni, van, hogy be nem áll a szájuk.
- Ebben a folyamatos offline és online szeretetszolgálatban Önnek mi a jó? Mit kap?
- Rengeteg mindent. Csak az tudja, aki tanított - és csak az érzi igazán, mivel jár ez a munka. Nem úgy mégy haza, mint egy irodából. Hanem úgy, hogy rettentő jó társaságban rettentő jó emberekkel nagy beszélgetéssel töltötted az egész estét. Többet tanultam a diákjaimtól az elmúlt években, mint bárki mástól. Nincs az a főiskola, az az egyetem, ami ennyit adott volna. Engem a tanítványaim tanítottak meg tanítani.
Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!
Balogh Levente és Keserű Balázs, Az álommeló 1. évadának győztese. Fotó: RTL
Fotó: Ujvári Sándor
