SIKERSZTORIK
A Rovatból

2015-ben ő volt Magyarország legdögösebb testépítője

Kiss Virág, a 2015-ös Európa- és világbajnok testépítő élő bizonyítéka annak, hogy a kitartás meghozza gyümölcsét.


A kedves, mosolygós szőke lánynak, Kiss Virágnak nem csak az ország van oda a testéért, hanem a fél világ is. Európa- és világbajnok testépítőként azonban egészen más az ő karrierje, mint egy modellé: ugyan az alakjával “keresi a kenyerét” de

ebben óriási munka van.

Ráadásul Virág nem csak a színpadon nyújt átlagon felülit, a politológia után jogot tanul és hamarosan dr. Kiss Virágként lehetünk rá még büszkébbek.

11219370_1009741735727423_5642922704188149131_n

10157223_1109201425781453_217710834146978505_n

12294617_1124210457613883_5558641819802470916_n

- Az emberek fejében van valami a barnítókrémes pózolásról, de aligha tudják teljesen, mit csinálsz minden nap. Tegyük rendbe a fejekben azt, hogy mit takar a te sportod!

- A hétköznapokban egy vékony lánynak tűnök, úgyhogy volt már olyan is, aki megkérdezte, hogy én sportolok-e egyáltalán. Igen, a válasz, hogy testépítéssel foglalkozom. Ebben a sportágban kategóriám a bikini-modell, de ezt a kifejezést én nem szeretem, mert nem adja vissza, hogy mit is csinálok valójában. Az emberek legtöbbször egy fals képet kötnek a modell szóhoz, úgyhogy sokkal jobb a külföldön használt bikini fitness megnevezés. 

Rengeteget dolgozom az alakomért, a felépített izomzatomért. Azért a pár másodpercért, amit a színpadon a zsűri előtt töltünk el, hosszú hónapokig kell borzasztó keményen edzeni. És akkor az még csak az egyik része a sikernek.


- Mit pontoz a zsűri ebben a sportban?


- A lányoknak feszes és formás izomzattal kell rendelkezniük, nem lehetnek túlzottan szálkásak, vagyis nem lehetnek az izmok élesen kirajzoltak, erezettek. Esztétikus, nőies testalkattal kell rendelkezniük, és a nőies kisugárzást, szépséget, a színpadi mozgást is fokozottan figyelembe veszik a bírók a helyezések megítélésében.

 A különbség a mi és az eggyel felettünk lévő bodyfitness kategória elvárásai között, hogy nekik már jelentősebb izomtömeggel, és zsírtalanabb, szálkásabb fizikummal kell rendelkezni. A modell lányok képeit láthatod a legtöbbet az újságokban, vagy a neten, mert csinosak, izmosak, mégis még a nőies határokon belül maradnak, még az átlagember megítélése szerint is.


12299203_1124210487613880_3144007808631323594_n

12278767_1124207967614132_8686367502027243559_n

- Hogy állítod össze a naptárad? Gondolom van versenyidőszak.


- Ez úgy működik, hogy megnézzük a 2016-os versenynaptárt és azt, hogy melyik versenyen szeretnék részt venni. Ahogy a bokszban, itt is több szövetség van, én az IFBB tagja vagyok. Miután kiválasztottuk a versenyeket, Timi, a személyi edzőm felállít egy formaidőzítést. Ha például márciusban van az első verseny, akkor onnan visszafelé egy kb. 12 hetes felkészülést tűzünk ki. A súlyzós- és a kardióedzések mellett az egyik legfontosabb, hogy megtervezzük az étkezésem is. 


- Csak hús és saláta?

Reggel 6-kor kelek, elkészítem és kis dobozba rakom azt, amit aznap ennem kell.

Ilyenkor nincsenek félreevések, nincsenek csalások, mert akkor semmit nem ért, amiért dologozom.

11232387_972180202816910_7014875943969733626_o

10351179_832399966794935_5414896272641329796_n

De tényleg, kis konyhamérlegen mérem ki grammra pontosan a pulykahúst és a zöldségeket, aminek grammra pontosan tudom a szénhidrát- és fehérjetartalmát. 

Tehát kis - többnyire pulykával és salátával teli - dobozokkal elindulok edzésre, általában 8-kor már az edzőteremben vagyok és egy kb. három órás edzésen veszek részt. Ebből egy óra súlyzós tréning, aztán a formától függ, hogy mennyi kardió és mennyi pózolás. Azt is gyakorolni kell, hiába tűnik úgy, hogy ott mi csak állunk és mosolygunk, annak nagyon szigorú szabályai vannak.


- És edzés után egész nap csak pihensz?


- Persze... Azt leszámítva, hogy akkor jönnek az egyetemi órák, a diplomaírás, illetve a szponzori felkérések, ahol helyt kell állni, az edzős videók készítése, stb. Szóval minden nap valami lefoglal. 


- Hogy kezdődött ez el az életedben?


- Ovis koromban tütüben balettoztam a békéscsabai színházban, később hip-hopot nyomtam, ott beállítottak a hátsó sorba, mert nem értékelték a tánctudásom. Egész életemben versenyezni akartam és versenyeztem is.

Minden állomásomon azt akarták nekem bebizonyítani, hogy amit én csinálok, abban nem vagyok jó.

Így volt ez a fitnesszel is, amiért nagyon sokat küzdöttem. Amikor az egyetem miatt felkerültem Pestre, megkerestem az általam legjobbnak gondolt edzőt és egy évig készültem a magyar bajnokságra. De olyan erőbedobással, hogy például kijártam a Fradi tornászaihoz külön akrobatikára.

Aztán az első versenyem előtti színpadpróbán leszakadt a bokaszalagom.

Ez 2011-ben történt és ekkor az élet bebizonyította nekem, hogy lehet másoknak volt igaza és nekem ez az “ugrabugra” (apu hívta így), tényleg nem fekszik. Az edzőm és a saját ötletemre pedig nekivágtam a fitnesz modellkedésnek. 2012 tavaszán azt mondtam, hogy mivel ez egy teljes embert próbáló dolog, a két egyetem mellett csak akkor csinálom, ha az első versenyemen jó helyezést érek el.

Abban az évben világbajnok lettem.

- Melyik versenyeredményedre vagy a legbüszkébb?

- Ebben az évben nagyon sok nemzetközi versenyen vettem részt, kb. kéthetente másik országban, mégis

a 2013-as Arnold Classic győzelmemre vagyok a legbüszkébb.

12038605_1093385450696384_837454527003305537_o

Korábban egy másik szövetségben versenyeztem, de az IFBB a testépítésben a csúcsok csúcsa. Itt versenyeznek a legnagyobbak, ebben a sorozatban állhatsz fel egy Arnold vagy egy Mr. Olympia színpadára. Utóbbi egyébként nagy álmom.

- Akkor ez egy olyan rendszer, ahol a különböző állomásokon pontokat gyűjthetsz és azt egy év végén összesítik?


- Igen. Egyik állomás sem kötelező, különböző súlyozással lehet pontokat szerezni egy-egy versenyen, ezt pedig összesítik év végén.


- 2015-ben hányadik leszel?


- Még nem tudni, mert ezt nem olyan könnyű kiszámolni a rengeteg versenyző és verseny miatt. Viszont sok versenyen indultam el és mindegyiken benne voltam a legjobb 4-6-os mezőnyben, szóval bizakodó vagyok. Az év végén közzétett top 20-as listán bizonyára ott leszek.


11133859_958670740834523_8840432950340840411_o

12027290_1084706664897596_5816651591898356666_o

11942095_1076210025747260_2277071356200563627_o

- Az, hogy eddig eljutottál, az szerinted hány százalékban tudható be az adottságoknak és hány százalékban a munkának és a lemondásoknak?


- Nem voltam őstehetség a sportok terén. Ez egy esztétikai sport, úgyhogy itt számít az is, hogy ki milyen szépséggel, kisugárzással, színpadi jelenléttel bír, de ezek szerintem elenyésző százalék. A legnagyobbaknak komoly sportmúltja van, és ez nem véletlen.

Itt leginkább a test, a belefektetett idő és energia, illetve az önfegyelem számít.

A másik, amit tudni kell, hogy itt senki nem tuningolja magát tiltott szerekkel és izomnövelőkkel. Van doppingszűrés, doppingvizsgálat versenyek előtt, ami azt bizonyítja, hogy a résztvevők saját erejükből érték el a színpadi formát.


- Mi számodra a pihenés, a szórakozás?


- Amikor versenyszezon van, akkor az otthon-egyetem-edzőterem hármasa között mozgok, nincs se időm, se energiám a szórakozásra. Az évnek ebben a szakaszában szociális életet élni sem nagyon tudok, de nem azért, mert nem vagyok százas. Már a barátaim is megértették, hogy nekem ilyenkor egy mozi nem kikapcsolódás. Mindenki rágcsálja körülöttem a popcornt és a nachost, én pedig majd belehalok, mert egyébként imádok enni. Nekem viszont hónapok óta pulykán és salátán kell élnem… Ebben az időszakban egy kis wellness, fürdőzés abszolút ki tud kapcsolni.



Na de az offszezon maga a mennyország! Én gasztromániás vagyok, ez azt jelenti, hogy van a telefonban egy lista azokról a helyekről, ahová nem tudtam elmenni, amikor versenyszezon volt. Ezt ilyenkor szépen előkapom és módszeresen kipróbálom mindet. Imádok enni, a főzőműsorokat nézni, a gasztroblogokat olvasni és főzni is. Ezenkívül, mivel én békéscsabai vagyok, nekem Budapest még mindig egy felfedezetlen hely, amiért rajongok. A nyár pedig a fesztiváloké, azokat is imádom.


1538624_975016499199947_729365464430760141_n

11705378_1023139801054283_2670182999974716459_n

- Hogy juthat el valaki egy ilyen versenyre?


- Eleinte ez rengeteg áldozattal, lemondással jár és nehéz is emiatt elkezdeni. Az, hogy te elutazz egy ilyen versenyre, azt a saját zsebedből kell finanszíroznod.

Nagyon hálás vagyok a szüleimnek, hogy annak idején lehetővé tették, hogy elkezdjem.

Ma már egy szponzor, a BioTech USA áll mögöttem, ami nagyon ritka Magyarországon. Nekik is nagyon hálás vagyok ezért. 


- Ha jól tudom, ma már te vagy az egyik legnagyobb reklámarcuk.


- Igen. 2013-ban vittek ki az első expóra, ahol kiderült, hogy tök jól tudunk együtt dolgozni. De mivel akkor nem volt IFBB eredményem, ezért nem tudtuk még olyan szorosra fűzni a viszonyt. Ezután kimentem az őszi Arnoldra és megnyertem. Azóta edzésvideókat készítek, szakértő válaszol blogot vezetek, expókra járok velük.


Soha nem gondoltam volna, hogy amikor 56 lány között állok a madridi Arnold színpadán, akkor a nézőtérre lesve látom a BioTech csapatát izgatottan drukkolni, majd jobbra pillantok és a színpad melletti első stand a miénk... ahol saját magamat látom giga méretben visszamosolyogni. Óriási érzés, hihetetlenül felemelő!

12291191_1123123344389261_3236476523117863188_o

12250173_1123123881055874_6538512865027339552_n

- A közösségi médiában való szereplésed is miattuk van?


- Nem. Azt magamtól kezdtem el és nagyon büszke voltam, amikor elértem a 800 lájkot az oldalammal. Ma már 38 ezer Facebook- és 25 ezer Instagram követőm van. Persze a nagy lendületet a BioTech hozta, emlékszem, amikor az első képemet megosztották, hívogattam anyut, hogy több mint százan lájkolták a képem. Most már ez odáig jutott, hogy tegnap egy Ausztráliából küldött köszönőcsomagot nyitottam ki, amit egy olyan lány küldött, akinek online segítettünk egy házi bajnokságra felkészülni.


Rengetegen írnak nekem hálás üzenetet, hogy motiválom őket és példaképnek tartanak.


36DF2C53-4E49-4B32-A86D-69B2761327D90DCB586D-9179-4E16-9E2B-B6D26CDA9FF7

11217540_1039491889419074_2154283337083358792_n

- Azt gondolnám, hogy két negatív kommentelő azért az oldaladra téved: az irigy lány és az, aki nem lát az egész mögé és szerinte te csak pózolsz és pénzt kapsz érte.


- Nincsenek ilyenek, hála az égnek. Azért nem törlöm őket, mert nincs mit törölni. Hihetetlen néha nekem is, de csupa kedves, hálás ember vesz körül. Fiúk, lányok, tinik, anyukák vegyesen követik munkásságom és nagyon megtisztelő, hogy sokan példaképnek tekintenek.


- Hova jársz egyetemre?


- Amikor felkerültem Pestre, akkor elkezdtem angolul politológiát tanulni. Ez azért történt, mert cserediákként én egy évet az USA-ban töltöttem és elterveztem, hogy visszamegyek oda. Ez megváltozott, amikor beleszerettem Pestbe és rájöttem, hogy itt vannak a szüleim és a barátaim. Történelemmániás voltam mindig, már gimiben eldöntöttem, hogy jogot fogok tanulni, ezért úgy döntöttem, hogy beiratkozom a Pázmányra. Párhuzamosan végeztem a kettőt, most vagyok végzős a jogon, szeretem csinálni, egyedül a versenyekkel nehéz összeegyeztetni. 


- És mi lesz belőled?


"
Dr. Kiss Virág, védőügyvéd. 
 


- Aki a hétvégén a színpadon pózol?


- Szerencsére ez egy kortalan sport, úgyhogy egy jó ideig szeretném csinálni. Tavasszal azonban majd döntenem kell, hogy folytatom a versenyzést, vagy ügyvédi pályám építgetem. Hiszen képzeljünk csak el egy ügyvédet, aki a hétvégén bikiniben pózol… Az egy kicsit necces talán. Arról nem beszélve, hogy mindkét munka 0-24-es, teljes embert kíván.

Ha tetszett az interjú, oszd meg!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Az egész világ a magyar sportoló zsákolásán ámul, még az NBA is felkereste
Tóth Bercel akrobatikus kosárlabdázó lenyűgöző zsákolása hatalmasat ment a közösségi médiában. Még több tízmilliós követőbázissal rendelkező oldalak is továbbosztották, most elmondta, mekkora munka volt ebben a néhány pillanatban.


Csak pár másodperc az egész mutatvány, mégis évek kitartó munkája van benne. Erről beszél Tóth Bercel akrobatikus kosárlabdázó, akinek egyik videója nagyon komoly megtekintésszámokat produkált a közösségi médiában. A vírusvideóban az akrobatikus sportoló egy hátraszaltós zsákolást mutat be.

Bercel most a zsákolás hátteréről elmondta az Instagramon, hogy az országos bajnokság utolsó fordulójában sikerült összehoznia, és az erről készült felvétel akkorát ment, hogy 3 nap alatt 30 millióan látták az eredetit.

Később még az NBA hivatalos Instagram-fiókja is felkereste őt, hogy kirakhatják-e a videóját, de más, több tízmilliós oldalak is érdeklődtek.

Az akrobatikus kosaras ugyanakkor hozzátette,

ebben a zsákolásban hat és fél év konzisztencia és kemény munka van, és a kis Bercel most biztosan büszke lenne rá.

Az algoritmus-kompatibilissé tett eredménybeszámolóját a kommentek között sokan elkezdték ekézni, mert szerintük nagyképűnek tűnik miatta.

„Visszanéztem párszor ezt a videót amióta kitettem, és hát máshogy érződött, amikor csináltam... Nem akartam nagyképűnek tűnni ezzel, csak meg szerettem volna osztani az örömöket amik a napokban értek! Remélem, összességében ez jött le belőle!” – reagált Bercel, aki elmondta,

a következő cél, hogy egy videója 100 millió emberhez eljusson.

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
„A gyerekeket egész félévben motiválta, hogy a legjobban teljesítőket elvisszük a 15 kilométerre lévő Mekibe”
A Tanulj, Tesó! Alapítvány két borsodi településen támogat mélyszegénységben élő iskolásokat változatos módszerekkel. Munkájuknak köszönhetően drasztikusan csökkent a lemorzsolódás, sőt olyan is van, aki miattuk döntött a továbbtanulás mellett.


Kicsengettek a pénteki utolsó óráról az ormosbányai Hosztják Albert Általános Iskolában, a diákok egy része azonban még nem megy haza. Néhányan csoportokba verődve a folyosón hallgatnak zenét – jó hangosan, ahogy az ebben az életkorban megszokott –, de emellett két tanteremben is serény munka folyik.

Az egyik helyen a nagyjából féltucatnyi résztvevő carbonara spagettit főz Birinyi Zsuzsanna tanárnő segítségével, néhány teremmel arrébb pedig valamivel többen egy hosszú asztalt körbeülve épp papír reliefet készítenek ragasztásos, rétegzéses technikával, az iskolában pedagógiai asszisztensként dolgozó Fekete Erika irányítása alatt.

A rajz és vizuális kultúra, valamint a kukta szakkör is a Tanulj, Tesó! Alapítvány támogatásának köszönhetően valósul meg hétről hétre, de a szervezet ennél jóval többet nyújt az iskolának. Egymásra találásuk gyakorlatilag a véletlen műve volt.

Nem biztos, hogy egy egyhetes tábor többet ad, mint amennyi kárt okoz

Juhász Gábor már tizenéve tervezgette, hogy rászoruló gyerekek táboroztatásával szeretne visszaadni valamit a társadalomnak. A megvalósítás útjára azután lépett, hogy 2019-ben egy borsodi családi nyaralás alkalmával közvetlenül szembesült a régió mélyszegénységével.

Egyetemi évfolyamtársával, Vida Gáborral ezt követően határozták el, hogy megszervezik az első vízitúrát. Ekkor még nem gondolkodtak alapítványi keretekben, csupán egyetlen hétre akartak kiszakítani a nélkülözésből olyan fiatalokat, akik egyébként sosem járnak nyaralni.

Azonban mielőtt elkezdték volna a szervezést, a Covid kitörése krízishelyzetet teremtett a szegregátumokban: a szülők, akik gyakran Budapesten, építkezéseken dolgoztak feketén, azonnal elveszítették a munkájukat és jövedelem nélkül maradtak. Gáborék kézzelfogható segítséget akartak nyújtani, ezért az Age of Hope alapítványhoz csatlakozva élelmiszer- és tisztítószer-szállítmányokat vittek Borsodba.

Ezen az adományturnén kerültek kapcsolatba a szendrői Abigél Iskolával, melynek 25 diákját 2020 nyarán elvitték egy egyhetes vízitúrára a Dunakanyarba. A 15-18 év közötti fiatalok közül 23 ekkor hagyta el először a megyét. Bár a gyerekek kezdeti viselkedése – a szemetelés és az éjszakai hangoskodás – nem kevés nevelési küzdelmet igényelt, a tábor mély nyomot hagyott a szervezőkben és a résztvevőkben is.

Gáborban ugyanakkor komoly dilemmák fogalmazódtak meg az időszakos segítségnyújtás hatékonyságáról. Úgy érezte, az évi egy hét gondoskodás után a gyerekeket visszalökni a valóságukba akár káros is lehet, hiszen a megszerzett élmények után még nehezebb megélniük a mindennapi éhezést.

Ekkor formálódott meg a cél: olyan tartós programrendszert kiépíteni, ami segít a fiataloknak ténylegesen kitörni a nyomorból. Mivel az Abigél Iskolával hosszú távon nem egyeztek a céljaik, a transzparencia és a hatékonyság érdekében 2021-ben megalapították saját szervezetüket, a Tanulj, Tesó! Alapítványt, amelynek bázisa a szendrői Apáczai Csere János Általános Iskola mellett az ormosbányai Hosztják Albert Általános Iskola lett.

Az utóbbival való partnerségük egy véletlen megkeresésen keresztül indult el: az iskola éppen egy EU-s projekt keretében kapott belépőket a Nyíregyházi Állatparkba, de nem volt pénzük az útiköltségre.

„A gyerekeinknek semmilyen lehetőségük nincsen, ha mi nem teremtjük meg nekik valahogy. Itt nincs osztálypénz, 100 forintot sem lehet begyűjteni tőlük semmire” – mondja Folyaminé Tomori Tünde igazgatónő. Juhász Gábor ekkor látatlanban 100 ezer forintot utalt át az utazás megszervezésére. Ez a gesztus alapozta meg a hosszú távú együttműködést.

„Alig ismertük egymást, és ennyire megbízott bennem, ezt soha nem fogom elfelejteni. Mivel kémia szakos vagyok, azt szoktam mondani, hogy Gáborral katalizáljuk egymást. Ő kitalál valamit, én rögtön továbbgondolom, hogyan tudjuk megoldani.”

Amikor a 15 kilométerre lévő Meki meglátogatása is egész félévben képes motiválni

Az igazgatónő elmondása szerint az alapítványi jelenlét teljesen megváltoztatta az iskola lehetőségeit: „Nem túlzás, hogy szárnyakat kaptunk tőlük. Bár sok mindent csináltunk korábban is, de most kinyílt a világ előttünk: a nyári táborokkal, az adományokkal, a mentorprogrammal, a szakkörökkel, a sokféle szabadidős programmal.”

A leginkább kézzelfogható eredmény a lemorzsolódás szinte teljes felszámolása, ami az ormosbányai iskolában korábban rendkívül kritikus szinten állt. A tankerületnél félévente nézik, ki az, aki 3,5-ös átlag alatt van, vagy egy félév alatt 1,1-et ront az átlagán. Ő már lemorzsolódással érintett gyereknek számít.

Ezek az adatok Ormosbányán néhány év alatt 49%-ról 3% körüli értékre csökkentek, amin még a Miskolci Tankerületi Központ is annyira meglepődött, hogy tavaly felkérték Tündét, mutassa be az alapítvánnyal való együttműködést: vajon melyik része az, ami ehhez hozzájárulhatott.

Tünde szerint a siker főként a délutáni szakkörök (jelenleg rajz-, természet-, kukta- és sportszakkör), illetve a trükkös motivációs módszerek szerves összekapcsolásának köszönhető. Az alapítvány által finanszírozott foglalkozások látogatásának szigorú feltételei vannak: a gyerekektől alacsony hiányzást és megfelelő magatartási szintet követelnek meg.

Emellett a féléves tanulmányi versenyek nem az abszolút jegyeket, hanem a szorgalmat és az előző félévhez képesti javulást díjazzák, így a gyengébb tanulók is motiváltak maradnak.

A győzteseket élményprogramokra viszik, például moziba és falmászásra Miskolcon, vagy épp barlangtúrára. Sőt, mint azt Gábor elmesélte, az első félévben a mindössze 15 kilométerre lévő kazincbarcikai McDonald’s-ba vitték a nyerteseket, ahol a 25 gyerekből 23 még soha életében nem járt – ez a kis utazás egy egész féléven keresztül képes volt motiválni őket.

Az alapítvány támogatása kiterjed az iskola fizikai infrastruktúrájára és az eszközhiány enyhítésére is. Ugrószekrényeket, zsámolyokat, csocsóasztalt hoztak az iskolába, valamint a Furbify közvetítésével egy laptoppályázatot is megvalósítottak, ahol a diákok tanulmányi és közösségi munka alapján saját számítógépet kaphattak örökbe.

Az egész éves jelenlét mellett továbbra is szerveznek nyári táborokat a Szentendrei-szigetre, hogy „legyen egy hét, amikor a gyerekek nem túlélnek, hanem élnek.” A táboroztatásra már külön önkéntesbázis alakult ki lelkes egyetemistákból, akik a programok megszervezését, illetve a dokumentálást is teljesen magukra vállalták.

Élmények mellett jövőt is adnak

Az igazgatónő szerint a délutáni szakkörök finanszírozása létfontosságú, mivel a tantestület súlyos létszámhiánnyal küzd (13 álláshelyből csak 11-et tudnak betölteni), és a pedagógusok óraszáma elérte a jogszabályi limitet. Ráadásul a térségben a szakemberhiány mellett a gyerekek sajátos nevelési igénye is komoly kihívás elé állítja a tanárokat.

„Nem olyan könnyű nálunk dolgozni. Volt olyan, hogy két hét alatt három énektanár mondta, hogy ő ezt nem csinálja. A gyerekek mindent levesznek, nagyon érzékenyek arra, ki hogyan viszonyul hozzájuk: szeretik-e őket, vagy csak úgy tesznek. Itt nem lehet félgőzzel: vagy a szívedet-lelkedet adod, vagy nem fogadnak el. De nagyon szeretetteljesek, mi imádjuk őket.”

Az alapítvány a tantestület mentális egészségére is figyel, coach-ot, tantestületi tréningeket és jógaórákat szerveznek a kiégés ellen. A gyerekek mindennapi egyéni problémáit is azonnal kezelik, legyen szó ugrásszerűen fejlődő tehetségekről vagy alapvető szükségletekről.

Tünde külön megemlített egy fiatal atlétát, Gyulát, aki lyukas nadrágban indult az első versenyén: az alapítvány azonnal komplett Nike felszerelést vásárolt neki, hogy ne érezze magát hátrányban. Amikor télen a korcsolyázáskor a gyerekeknek se kesztyűje, se sapkája nem volt, adományból azonnal felruházták őket.

Továbbtanulás terén is értek már el áttörést: egy BorsodChemnél tett vegyipari gyárlátogatás és az azt követő „Mi leszek, ha nagy leszek?” rajzpályázat után az egyik diák, Alex elhatározta, hogy vegyész lesz. Ma már a kazincbarcikai Irinyi János Technikumban tanul vegyész szakon, és bekerült a Miskolci Egyetem Varázslatos Nyári Kémiatáborába is.

A Tanulj, Tesó! modelljének legfőbb ereje nem a pénzben, hanem a személyes jelenlétben és az elhivatottságban rejlik: Gábor az ideje egyharmadát áldozza erre, majdhogynem heti szinten utazik órákat a budapesti agglomerációból Ormosbányára.

Ez a rendkívüli elkötelezettség mutatkozott meg akkor is, amikor az említett tehetséges atléta fiú vármegyei döntője egybeesett az iskola szlovákiai Határtalanul tanulmányi kirándulásával: Gábor autóval elvitte őt a miskolci versenyre, majd este saját maga szállította a csoport után Rimaszombatra, amit sem az iskola, sem a szülők nem tudtak volna megoldani.

A szoros személyes figyelem az alapja az alapítvány legjelentősebb eredményének, a középiskolai mentorprogramnak is. Korábban az általános iskolát elvégző 14 helyi diákból az első középiskolai év végére 13 lemorzsolódott Kazincbarcikán a hozott minták hiánya, az önbizalomhiány és a beilleszkedési nehézségek miatt. Erre a problémára reagálva az alapítvány intenzív mentorálást indított.

Szeptemberben Gábor egy hétre odaköltözik a régióba, iskola után a McDonald’s-ban gyűjti össze a diákokat, hogy kibeszéljék a sikereket és a nehézségeket. Emellett ruhaadománnyal is támogatja őket, hogy az új környezetben ne legyenek kitéve atrocitásoknak a szakadt kinézetük miatt. A program első évében 14 diákból 12 sikeresen elvégezte a tanévet.

Nem lehet mindenkinek egy Gábora

Az alapítvány jelenleg annak az iskolával szemben lévő romos épületnek a felújításán dolgozik, amit ingyen adott nekik használatba az önkormányzat, hogy közösségi térré alakítsák. Céges és magánadományokból, lépésről lépésre haladnak, a nyílászárókat épp az ottjártunk előtti napon cserélték újakra.

A cél egy olyan délutáni bázis létrehozása, ahová átköltöztethetik a szakköröket, és ami a tervek szerint nyáron is nyitva lesz. Ha minden jól megy, a működtetésére rövidesen felveszik az első fizetett, teljes állású munkavállalójukat. Kiemelt szerepet kap majd az uzsonnáztatás, hogy a gyerekek ne éhesen feküdjenek le este aludni, és itt indul el a szociális mosoda projekt is, aminek segítségével a szülőket szeretnék bevonni.

Tünde azt meséli, a településen sok nagycsalád másfél szobás, félkomfortos házakban lakik. A téli hónapokban a fűtetlen, áram nélküli házak miatt a gyerekek ruháit nem tudják kimosni, ami az iskolai kiközösítésükhöz és az oktatásból való kimaradásukhoz vezet.

A mosási lehetőség mellett filmklubokkal és közös főzésekkel próbálnák meg a társadalom peremére szorult szülőket visszaintegrálni a közösségbe, megelőzve, hogy a hatóságok kiemeljék a gyerekeiket a családból.

A szociális mosodába nagyteljesítményű mosógépre és szárítógépre van szükség, ezekre egy képaukcióval szeretnék összegyűjteni a pénzt. Az árverésre bocsátott műveket a rajz- és vizuális kultúra, valamint a kézműves szakkörökbe járó gyerekek készítették, licitálni május 30-án délután 4 óráig lehet rájuk. Aznap ünneplik a Tanulj, Tesó! 5. születésnapját a budapesti Dugattyúsban egy kiállítással összekötve, ahová több fiatal művészt is elhoznak.

Ahogy az alapítvány által elért példaértékű eredményeket, illetve az elérzékenyült igazgatónőt hallgattam („Sose tudom Gábornak elégszer elmondani, mennyire hálás vagyok, hogy a Jóisten ide vezérelte hozzánk…"), csak egyetlen kényelmetlen gondolat merült fel bennem:

vajon hány iskola lehet még Magyarországon, ahol ugyanilyen óriási sikert lehetne elérni egy hasonló programmal, csak épp nekik nincs egy Gáboruk, aki időt és pénzt nem kímélve beleállna?

Reméljük, előbb-utóbb eljutunk odáig, hogy rendszerszintű megoldás is szülessen erre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Így működik egy telt házas meccsnap a kulisszák mögött – interjú Kósa Izabellával, a Groupama Aréna bankettvezetőjével
Milyen munka zajlik egy telt házas meccsnap vagy koncert mögött, és hogyan lehet fiatal női vezetőként helytállni ebben a folyamatosan pörgő világban? Kósa Izabella mesélt a Groupama Aréna kulisszái mögött szerzett tapasztalatairól, vezetői szemléletéről és a csapatmunka fontosságáról.


A stadionok világa kívülről legtöbbször a gólokról, a koncertekről és a telt házas estékről szól. A háttérben azonban egy teljesen másik világ működik: emberek százai dolgoznak összehangoltan azon, hogy minden időben, pontosan és gördülékenyen történjen. Ebben a pörgő, sokszor láthatatlan közegben építette fel karrierjét Kósa Izabella is, aki tíz év alatt jutott el a diákmunkás felszolgálói pozíciótól a Groupama Aréna bankettvezetői székéig.

A beszélgetésből nemcsak az derül ki, hogyan működik egy nagyszabású rendezvény a kulisszák mögött, hanem az is, milyen vezetői szemlélet kell ahhoz, hogy valaki fiatal nőként akár 150–200 ember munkáját koordinálja egy ilyen intenzív környezetben.

- Hogyan indult a pályád a vendéglátás világában, és hogyan vezetett az utad a Groupama Arénáig, majd a bankettvezetői pozícióig?

- Kósa Izabella: A pályafutásom tulajdonképpen egy közös álomból indult: a barátnőmmel szerettünk volna nyitni egy cukrászdát. Ennek érdekében elvégeztem egy vendéglátásszervező képzést. A tanfolyam során az egyik osztálytársam szólt, hogy a Groupama Arénában diákmunkára keresnek felszolgálókat, így kerültem kapcsolatba a stadionnal.

Az első pillanattól kezdve igyekeztem minden feladatból kivenni a részem. Ha mosogatni kellett, mosogattam. Ha takarítani kellett, takarítottam. Részt vettem minden rendezvény előkészítésében és lebonyolításában.

Az évek során fokozatosan végigjártam a ranglétrát, közben számos belső képzésen vettem részt, és folyamatosan fejlesztettem magam szakmailag.

Ennek az útnak az eredményeként ma már bankettvezetőként dolgozom.

Milyen fontos döntések, kihívások vagy fordulópontok vezettek odáig, hogy 10 év alatt tanulóból vezetővé válj ebben a rendkívül pörgős és nagy felelősséggel járó világban?

- Kósa Izabella: A legfontosabb döntésem az volt, hogy minden lehetőséget megragadtam a tanulásra és a fejlődésre. Soha nem tekintettem egyetlen feladatot sem túl kicsinek vagy nem hozzám tartozónak. Úgy gondolom, hogy a vezetői szerep alapja az, hogy az ember pontosan ismerje a csapat minden munkafolyamatát, és személyesen is megtapasztalja azokat.

Az elmúlt 12 év során számos kihívással találkoztam, de minden helyzetből igyekeztem tanulni. A kitartás, az alázat, a megbízhatóság és a problémamegoldó szemlélet nagy szerepet játszott abban, hogy eljuthattam idáig. Fontos fordulópont volt, amikor egyre nagyobb felelősséget bíztak rám, és bebizonyíthattam, hogy nyomás alatt is hatékonyan tudok dolgozni és csapatot irányítani.

- Hogyan néz ki egy átlagos napod a Groupama Arénában – és mennyire létezik egyáltalán „átlagos” nap a vendéglátás és rendezvényszervezés világában?

- Kósa Izabella: A vendéglátásban és rendezvényszervezésben valójában nincs két egyforma nap, de a reggelek általában hasonlóan indulnak: eligazítom a csapatot, kiosztom a feladatokat, és áttekintjük az aznapi teendőket.

A munkaköröm ma már nemcsak a bankettvezetést foglalja magában, hanem a rendezvényszervezést is. A napi feladataim közé tartozik az e-mailek kezelése, ajánlatok készítése, egyeztetés a konyhával, a heti beosztások elkészítése, valamint a következő rendezvényekhez szükséges rendelések leadása.

Ha az irodai feladatok engedik, aktívan részt veszek a csapat munkájában is. Ugyanúgy segítek a pultépítésben, a takarításban vagy akár a mosogatásban is.

Fontos számomra, hogy vezetőként ne csak irányítsak, hanem a gyakorlatban is jelen legyek a csapat mellett.

A stadion világában ráadásul a legjobban működő vezetők általában azok, akik pontosan tudják, milyen munka zajlik a háttérben – és szükség esetén ugyanúgy beállnak dolgozni a többiek mellé.

- Egy telt házas meccsnap vagy nagyszabású rendezvény kívülről látványos élmény, de mi zajlik ilyenkor a kulisszák mögött? Mi az, amit a vendégek és a nézők szinte soha nem látnak?

- Kósa Izabella: Egy sikeres meccsnap vagy rendezvény mögött rengeteg ember összehangolt munkája áll.

A vendégek általában csak a kész eredményt látják, de a háttérben órákon, sőt napokon át tartó precíz szervezés zajlik.

A technikai csapat, a takarítók, a teremberendezők, a konyha és a vendéglátás munkatársai folyamatosan együtt dolgoznak. A legfontosabb, hogy ne különálló egységekként működjünk, hanem egy közös célért dolgozó csapatként. Sokszor váratlan helyzeteket is azonnal meg kell oldani, ezért elengedhetetlen a gyors reagálás, a rugalmasság és az egymás iránti bizalom. A vendégek ebből szinte semmit nem érzékelnek, és éppen ez a jól végzett munka egyik legjobb visszajelzése.

- Volt olyan váratlan vagy kaotikus helyzet, amit vezetőként az utolsó pillanatban kellett megoldanod? Mit tanultál ezekből a szituációkból?

- Kósa Izabella: Az elmúlt tizenkét év során számtalan olyan helyzettel találkoztam, amikor az utolsó pillanatban kellett megoldást találni egy váratlan problémára. A vendéglátásban és rendezvényszervezésben ez szinte a mindennapok része.

A legfontosabb tanulság számomra az, hogy ha olyan csapat vesz körül, amelynek tagjaira minden körülmények között lehet számítani, akkor nincs olyan probléma, amit ne tudnánk közösen megoldani. A bizalom, az összetartás és a gyors reagálás minden nehéz helyzeten átsegít bennünket.

- Mi volt eddig a legemlékezetesebb rendezvény vagy esemény, amin dolgoztál a Groupama Arénában, és miért maradt ennyire meghatározó élmény számodra?

- Ez nehéz kérdés, hiszen

az elmúlt évek során számos emlékezetes eseményen dolgozhattam, legyen szó Bajnokok Ligája-mérkőzésekről vagy Magyar Kupa-döntőről.

Ha azonban egy igazán meghatározó élményt kellene kiemelnem, az mindenképpen az első koncertünk lenne.

Ez teljesen új kihívásokat hozott, hiszen a koncertszervezés sok tekintetben eltér a megszokott sport- és céges rendezvényektől. Rengeteg előkészítő munka és összehangolt csapatmunka állt mögötte. Büszke vagyok arra, hogy minden terület kiválóan együttműködött, és az esemény végül az elvárásainkat is felülmúlta. Ez a siker megerősített bennünket abban, hogy új helyzetekben is képesek vagyunk magas színvonalon teljesíteni.

- Fiatal női vezetőként milyen érzés akár 150–200 ember munkáját koordinálni? Találkoztál olyan helyzettel, amikor különösen bizonyítanod kellett a rátermettségedet?

- A szervezőkészség és a logisztikai gondolkodás mindig is az erősségeim közé tartozott. Huszonegy éves korom óta dolgozom a Groupama Arénában, így tulajdonképpen együtt fejlődtem a stadionnal és a csapattal. Soha nem éreztem úgy, hogy külön bizonyítanom kellene a rátermettségemet. Úgy gondolom, a kollégák bizalmát azzal nyertem el, hogy soha semmilyen feladatra nem mondtam nemet, és mindig ott segítettem, ahol a legnagyobb szükség volt rám.

Emlékezetes eset volt, amikor egy 1000 fős rendezvényen meghibásodott a mosogatógép. Mivel a rendezvénytérben minden emberre szükség volt, úgy láttam, a legtöbbet azzal tudok segíteni, ha beállok a mosogatóba.

Feltűrtem az ingujjamat, és kézzel mosogattam a rendezvény végéig. Számomra a vezetés azt jelenti, hogy nincs olyan feladat, amelyet ne vállalnék el a csapat érdekében. Talán ez az a hozzáállás, amely miatt a kollégáim mindig partnerként és vezetőként is elfogadtak.

- Hogyan lehet egyszerre határozottan, mégis empatikusan vezetni egy ekkora csapatot, sokszor komoly nyomás és gyors döntési helyzetek közepette?

- Kósa Izabella: A csapatom tudja, hogy bármilyen nehézség esetén számíthat rám. Fontos számomra, hogy a kollégáim érezzék: nemcsak vezetőként, hanem emberileg is ott vagyok mellettük. Természetesen vannak stresszes helyzetek, amikor gyors döntéseket kell hozni, és ilyenkor előfordul, hogy határozottabban kell fellépnem. Ugyanakkor mindig arra törekszem, hogy igazságosan és tisztelettel kezeljem az embereket.

Gyakran mondom a csapatomnak, hogy szó nélkül tűzbe tenném értük a kezemet, de ugyanezt az elkötelezettséget várom el tőlük is. Ha valamilyen problémát meg kell beszélnünk, azt őszintén és nyíltan tesszük. Nem marad bennünk sértettség, lezárjuk a helyzetet, és megyünk tovább.

- Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy valakiből jó vezető váljon ebben a sokszor láthatatlan, mégis kulcsfontosságú háttérmunkára épülő szakmában?

- Kósa Izabella: Szerintem egy jó vezető legfontosabb tulajdonságai az alázat, a következetesség és az emberek iránti tisztelet. Fontos, hogy ne csak irányítsa a csapatot, hanem pontosan értse és ismerje azt a munkát is, amit a kollégái nap mint nap elvégeznek.

A jó vezető képes gyors döntéseket hozni, felelősséget vállalni, és akkor is megőrizni a nyugalmát, amikor nagy a nyomás.

Emellett elengedhetetlen a kommunikáció, a szervezőkészség és az, hogy a csapat érezze: számíthat rá. Véleményem szerint a legjobb vezetők azok, akik példát mutatnak, és nem kérnek olyat a kollégáiktól, amit ők maguk ne tennének meg.

- Mit javasolnál azoknak a fiataloknak, akik erre a pályára szeretnének lépni?

- Kósa Izabella: Azt tanácsolom, hogy legyenek nyitottak a tanulásra, és ne féljenek a kemény munkától. A vendéglátás és rendezvényszervezés egy rendkívül izgalmas, ugyanakkor sok kitartást és rugalmasságot igénylő szakma. Érdemes minden lehetőséget megragadni, tapasztalatot szerezni, és nem csak a látványos feladatokra koncentrálni. Sokszor éppen a háttérben végzett munka adja a legértékesebb tudást.

Ha valaki szorgalmas, alázatos, és valóban szereti ezt a hivatást, akkor ebben a szakmában rengeteg fejlődési és előrelépési lehetőség vár rá.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
„Hidakat igyekszem építeni különböző világok közé” – Orsós Lajost cégek bérelik fel, hogy segítsen megérteni a dolgozóikat
A módszere nem mindennapi: ő is beáll dolgozni például a gyártósor mellé, közben folyamatosan beszélget a munkásokkal, majd prezentálja a vezetőségnek, min kellene változtatniuk. Az egyik ügyfelénél néhány hónap alatt közel harmadára csökkent a fluktuáció.
Láng Dávid - szmo.hu
2026. május 24.



Orsós Lajos szegénységben nőtt fel egy dunántúli falu cigánysorán, majd 18 éves korában egy megnyert pályázatnak köszönhetően Budapestre került. Életének második 18 évét az RTL-nél töltötte különféle műsorok gyártásával, mellette pedig a világ legnagyobb márkáinak készített reklámfilmeket.

Nemrég viszont mindent feladott, hogy egy teljesen új projektbe kezdjen: saját meghatározása szerint „kékgalléros bizalomépítőként” dolgozik, vagyis vállalatoknak segít jobban megérteni azt a társadalmi közeget, ahonnan a dolgozóik érkeznek.

Közben országszerte előadásokat tart az általa létrehozott Kiút a cigánytelepről program keretében, hogy minél többeket rá tudjon vezetni arra az útra, amin járva a saját erejükből képesek lehetnek jobb életet teremteni maguknak és a családjuknak. Ezúttal arról mesél, hogyan vezetett az útja a média világától a társadalmi projektekig, miért lát Magyarországon mély kékgalléros válságot, és hogyan lehet csökkenteni a feszültséget cégek és munkavállalók között úgy, hogy annak valódi társadalmi és üzleti haszna is legyen.

Öt évvel ezelőtt beszélgettünk utoljára, azóta nagyot fordult az életed. Mi vezetett ehhez a döntéshez?

– Valóban, amikor legutóbb találkoztunk, még az RTL-nél dolgoztam, emellett pedig vállalati kommunikációval foglalkoztam a színfalak mögött. Miután eljöttem az RTL-től, két évig podcasteket gyártottam és fejlesztettem showrunnerként, egészen tavalyig. De tudod, mi történt? Minél távolabb kerültem attól a közegtől, amibe beleszülettem, annál jobban éreztem, hogy belül valami egyre vékonyabbá válik, és ezt nem akartam. Emiatt egyre többet gondolkodtam azon, mi az, ami tényleg boldoggá tesz.

Végigvettem, mihez is értek igazából. Van egy nagyon erős személyes tapasztalásom arról, hogyan működik a cigánytelepi közeg, hogyan gondolkodik a szegény ember, mert tizennyolc évig én is ebben a közegben éltem, és a mai napig nem szakadtam el tőle. A következő tizennyolc évemet pedig Budapesten töltöttem öltönyös emberek, kampányok, sokakat érintő döntések között, tömeg- és vállalati kommunikációval foglalkozva.

Rájöttem, hogy ezek az egymástól gyakran távol álló területek külön-külön világok ugyan, én mégis képes vagyok a saját kultúrájukban, nyelvezetükkel és működésükkel kapcsolódni. Ki- és belépni. Értem a szegénység közegét, a vállalatok céljait és a tömegkommunikációs eszközöket is képes vagyok használni. A célom az lett, hogy ezen világok közé hidakat építsek, és mivel az még kicsit sem elég, fordítok is közöttük.

– Mit jelent ez konkrétabban?

– Olyan társadalmi csoportok között igyekszem kapcsolatot teremteni, amelyek sokszor nem értik egymást, vagy egyenesen ellenségként tekintenek a másikra, pedig nem azok. Úgy szoktam ezt megfogalmazni, hogy a társadalunk szövetének szakadásait igyekszem összevarrni. Én azt látom, hogy ezek a világok egymásra vannak utalva, mégis gyakran ellenségként működnek, mert bár hiába magyarul beszélnek, mégsem értik a másik üzeneteit..

Ez igaz a vállalatokra és a dolgozókra is. De arra is, hogyan kommunikálnak a nagy márkák vagy szolgáltatók azokkal az emberekkel, akik deprivált társadalmi közegben élnek. A társadalmi ranglétrán csúszunk lefelé, felfelé mozgás nem igazán van, így hamarosan a piacnak nem lesz elég az életérzést egy-egy terméke mögé tennen, ha szeretné azt eladni. Érdemes tanulnia a társadalunk rétegződéséről, a szegénység világáról, annak dinamikáiról és szabályairól. Ma Magyarországon több, mint 7 millió embert érint valamilyen formában a szegénység.

Én pedig pontosan ebben a 7 milliós közegben szörfözöm. Lépkedek ki és be a társadalmi csoportok között. Tudom, hogyan viszonyul a generációs nélkülözésben felnőtt ember a hivatalokhoz, az iskolához, az orvoshoz, a formális munka világához. És közben ismerem a nagyvállalati működést is.

Sokszor úgy érzem, mintha a két oldal külön valóságban élne: az egyik lustának vagy problémásnak látja a másikat, a másik pedig eleve bizalmatlan minden intézménnyel és vállalattal szemben. Szerintem addig nem lehet valódi megoldásokat találni, amíg ezek a világok nem kezdenek el közös nyelven beszélni egymással.

– Közben a Kiút a cigánytelepről program keretében előadásokat is tartasz mélyszegénységben élőknek. Mik a tapasztalataid?

– Nagyon változó. Volt olyan iskola, ahol másfél órán keresztül teljes csendben figyeltek a srácok. De olyan is volt, hogy azt mondtam a gyerekeknek: fiúk, ezt most engedjük el, menjünk inkább focizni. Vannak helyek Magyarországon, ahol olyan szintű a kilátástalanság, hogy a gyerekek egyszerűen nem tudnak figyelni. Szétestek a családi minták, kiégtek a tanárok, nincs perspektíva. Sokszor nagyon könnyű Budapestről vagy egy stabilabb társadalmi közegből ítélkezni ezekről a közösségekről. De amikor valaki személyesen elmegy egy észak-borsodi zsákfaluba vagy egy olyan telepre, ahol generációk óta nincs valódi kitörési lehetőség, egészen másként kezd gondolkodni.

Több száz előadást tartottam már országszerte. Önkormányzatok, iskolák, alapítványok hívnak, hogy segítsem motiválni a gyerekeiket. Gondolkoztam már együtt rendőrkapitánysággal drogmegelőzés témakörében, mostanában egyre több tanárnak és segítő szakembernek adok tanácsot, de igazából rendszerszintű megoldásokra lenne szükség. Egy fecske nem szokott nyarat csinálni. A Kiút a cigánytelepről program nem önfenntartó. Minden év végén nekem veszteséges, mert rengeteg utazással és szervezéssel jár, de ahogy tudom, csinálom.

A finanszírozást megkönnyítve kitaláltam egy programot, ez a „Fogadj örökbe egy előadást”. Azt jelenti, hogy bárki, akár egy cég vagy magánszemélyek is kifizethetik a bekerülési költséget, így az ő jóvoltukból el tudok jutni olyan gyerekekhez, akikhez egyébként nem tudnék. Nemrég volt olyan budapesti támogató, aki eljött velem egy borsodi előadásra. Az egész napot együtt töltöttük, majd a végén azt mondta: amíg él, emlékezni fog erre a napra, mert olyat kapott, amit eddig csak a filmekben látott és könyvekben olvasott.

– Kékgalléros bizalomépítőnek nevezed magad. Miért nincs bizalom ezen a területen?

– Magyarországon régóta kékgalléros válság van, szerintem erről sokkal kevesebbet beszélünk, mint kellene. 2010 környékén rengeteg szakmunkás és kétkezi dolgozó hagyta el az országot, amiben nagy szerepe volt a svájci frankhitel-válságnak is. Nagyon sok ember egyszerűen azért ment külföldre dolgozni, hogy túléljen vagy vissza tudja fizetni a hiteleit. Közben a magyar cégeknek változatlanul szükségük volt a munkaerőre, hiszen a gyáraknak, logisztikai központoknak, építőipari cégeknek működniük kellett. Hamar kialakult egy szakmunkás és kékgalléros, azaz kétkezi dolgozó hiány, és itt kezdett igazán látszani, milyen mély társadalmi problémák vannak Magyarországon.

Mivel máshonnan nem volt lehetőségük, a vállalatok elkezdtek olyan társadalmi rétegekből munkaerőt bevonni, amelyek korábban sokkal kevésbé kapcsolódtak a formális munka világához. Olyan emberekről beszélünk, akik sokszor generációs szegénységből érkeznek, nem jutottak rendszeresen munkához, és eleve bizalmatlanok minden intézménnyel szemben. Sokuknak nincs mintája arra, hogyan kell hosszú távon működni egy stabil rendszerben: például konfliktust kezelni, vagy alkalmazkodni egy – számukra merev – munkahelyi struktúrához.

– Mi lehet ennek az oka?

– Nagyon fontos kimondani, hogy ez gyakran nem intelligencia vagy lustaság kérdése. Egyszerűen arról van szó, hogy teljesen más társadalmi közegből jönnek. Más a habitusuk. A cégek ebből leginkább csak azt látják, hogy brutális a fluktuáció: felvesznek dolgozókat, akik pár hét vagy hónap múlva eltűnnek. De amikor az ember elkezd beszélgetni ezekkel az emberekkel, akkor kiderül, hogy a háttérben nagyon komoly élethelyzeti problémák vannak. Adósságok, családi terhek, rossz lakhatási körülmények, teljes bizonytalanság és milliónyi munkahelyi kommunikációs félreértés.

Ahelyett, hogy az alacsonyabb társadalmi helyzetből érkező embereket rendszerszinten segítettük volna beilleszkedni a munka világába, a rendszer inkább külföldi munkavállalókat hozott be az országba, hogy velük enyhítse a munkaerőválságot.

Ennek három eredménye lett. Az egyik, hogy az amúgy is terhelt társadalunk feszültségei növekedtek. A másik, hogy külföldiek a fizetésüket nem itthon, a gazdaságunk motorját erősítve költik el, hanem azt hazaküldik a családjaiknak. Megjegyzem, ez teljesen érthető. A harmadik, hogy a valódi problémával a kutya sem foglalkozott érdemben. Félreértés ne essék, én nem a külföldi dolgozók ellen beszélek, hanem azt mondom, hogy közben lenne több százezer magyar ember is, akiket integrálni lehetne a gazdaságunkba és ezáltal a társadalunkba is.

– A vállalatok mennyire nyitottak a változtatásra?

– Azt látom, hogy ma már sok cég pontosan érzi, hogy probléma van. Nehéz megtartani a dolgozókat, és közben sokszor nincs valódi kapcsolat a vezetők és a kékgalléros munkavállalók között. Én főleg abban próbálok segíteni, hogy jobban értsék azokat az élethelyzeteket, ahonnan ezek az emberek érkeznek. Leggyakrabban nem rossz szándékról van szó, mindössze arról, hogy teljesen más társadalmi valóságban élnek. Hogy egy céggel milyen eredményeket érünk el, az sokban függ attól is, hogy mennyire hajlandó változtatni a szervezeti struktúráján.

– Mit csinálsz a gyakorlatban? Odamész és beállsz a gyártósor mellé?

– Jelenleg három nagyobb ügyfelem van. Mindegyik projekt másról szól, de a közös pont a kékgalléros közeg és a bizalom kérdése. Ennek pedig része az, hogy beállok a többiekkel együtt dolgozni.

Ha kell, én is a céges busszal megyek, vagy beülök az autómba és vezetek 100–200 kilométert Budapestről, mert ott van divíziója a vállalatnak. És akkor ott vagyok X napig. Ugyanazt csinálom, ugyanott eszem velük, ugyanúgy tartom a szüneteket, ahogy ők. Együtt lógunk, elmegyünk stikában cigizni a ház mellé.

A tőlük szerzett információkat pedig viszem tovább közvetlenül a vezetőséghez, és beépítjük a HR, a toborzás, a felvételi, a bérszámfejtés, a vezetőképzések, a teljes belső tréningek rutinjába. Alulról építkezünk. A mikroközösségek szintjétől felfelé egészen a vállalati tárgyalóasztalig. Így kapcsolódik össze a társadalmi valóság azzal, ahol a döntések születnek.

– Hogyan mutatnak be nekik?

– Az elején még inkognitóban dolgoztam, de együtt jöttünk arra rá az első ügyfelemmel, hogy ez nem jó. A módszertan szempontjából nagyon értékes és hasznos, azonban rengeteg morális kérdést vet fel, mind munkáltatói oldalról, mind az enyémről. Ezért elkezdtem szépen lassan transzparenssé tenni a működésemet. Szerencsére ez jobban bejött, mit vártam. Gyorsabban és sokkal több információt kaptam a kollégáktól, mert megértették azt, hogy bár a cég megbízottja vagyok, valójában értük szeretnék tenni.

– Mit szóltak ahhoz, hogy nem egyből árultad el?

– Senkit nem zavart, mert azt látták, hogy itt egy cigánygyerek, aki érti őket. Érti a csóróság mindennapjait. Ugyanazok a gyökereink, a gyerekkorunk. Gyakran akkor is működik ez, amikor nem cigányokkal dolgozom együtt. Ez a kulcs. Értjük egymást. Tudjuk milyen az, amikor nincs, nem jut, nem jár. Miközben ők betanítanak engem és átadják nekem a tudásukat, mesélnek arról is, hogy mi a jó, mi a nem jó, mit szeretnek a munkájukban, mit nem szeretnek.

– Nem félnek attól, hogy visszajut a HR-hez, amiről panaszkodnak, és emiatt hátrány éri őket?

– Nem. A cégnek nem az az érdeke, hogy személyek ellen járjon el, hanem a termelés gördülékenysége és a magas minőség előállítása. Amikor megállapodom velük, már akkor felkészítem őket, hogy lehetnek ilyen helyzetek, de neveket soha nem kapnak tőlem. Mindig a jelenségekről egyeztetünk. A problémákat minden esetben a rendszerben keresem, ezért arra teszek javaslatokat, hogyan érdemes átalakítani azt a területet, ahol éppen nehézségeket látok.

Van olyan ügyfelem, ahol a legnagyobb probléma a fluktuáció: amikor elkezdtünk együtt dolgozni, volt olyan ágazata, ahol negyedévente 45-46 százalékos volt a fluktuáció, amit a következő három hónapban lecsökkentettünk 17 vagy 18 százalékra. Ott főleg a csoportvezetőkkel dolgoztam azon, hogyan érdemes az embereikkel emberibben kommunikálni.

Azt próbálom megértettni a cégekkel, hogy rendszerszintű, országos folyamatokra nincsen hatásom, de az ő kékgalléros problémáikat, amikre jelenleg az ablakon szórják ki a pénzt, csökkenteni tudjuk. Ehhez az kell, hogy legyen bennük nyitottság, és engedjék el az „így szoktuk” gondolkodásmódot.

– Van már befejezett együttműködésed?

– Nincs, eddig mindenkinél egyre tovább és tovább toltuk ki a közös munkát. Az egyikükkel gyakorlatilag a tervezett félévesből másfél éves projekt lesz. Valamikor ez év végén fejezzük be az első nagy etapot, de ebben már van egy teljes szervezetátalakítási folyamat is, amibe beépülnek a meglátásaim, tanácsaim és az általam fejlesztett folyamatok is. Az én dolgom az – ahogy már említettem –, hogy a társadalunk szövetének szakadásait összevarrjam. Ennek egy fontos eleme, hogy értsük meg a szegénység világát. Azt a világot, amihez több mint 7 millió magyar embernek köze van. Azon dolgozom, hogy a szegénységben rejlő határtalan potenciált ki tudjuk aknázni. Ha nem tesszük, mind elbukunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk