TUDOMÁNY
A mi Napunk is hasonló sorsra fog jutni úgy 5 milliárd év múlva: előbb vörös óriássá duzzad, elnyeli a Merkúrt, a Vénuszt, talán a Földet és a Marsot is, majd szépen lassan fehér törpévé zsugorodik.
TUDOMÁNY
Az elsőre vicces, mégis elgondolkodtató kutatásokért járó díjat idén egy különösen mókás, de potenciálisan életet mentő orvosi megállapításért lehetett elnyerni. De volt ott még galambrakéta és halottan is úszó pisztráng is.
TUDOMÁNY
A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a medúzák megeszik az algákat fogyasztó zooplanktonokat, ez pedig algásodást okozhat, ami kedvezhet az olyan káros algafajoknak, mint a toxin termelő kék alga.
TUDOMÁNY
Több mint három évtizednyi kutatómunka után kimondták az ítéletet a cukros üdítőkre és a feldolgozott húsokra. Az ultrafeldolgozott ételek fogyasztása 17 százalékkal növeli a szívbetegségek kockázatát.
TUDOMÁNY
Június az ötödik, július az első, augusztus a második legmelegebb hónap lett 1901 óta. Az átlagtól vett különbség Pécs környékén volt a legnagyobb.
TUDOMÁNY
Annak idején a koronavírus halálozási aránya is jobb volt azok körében, akik az Ozempic nevű gyógyszer szedték.
TUDOMÁNY
A Tapolcai-medence vulkánjai a 4,5 és 3 millió évvel ezelőtti időszakban működtek, a pliocén-pleisztocén korban, majd az erózió jellegzetes vulkáni dombokat hozott létre, a tanúhegyeket.
TUDOMÁNY
Fényes Lóránd munkáira már többször felfigyelt az amerikai űrügynökség. Mostani képe a Hold felszínét mutatja be.
TUDOMÁNY
Meglepően sokat tehetünk azért, hogy hosszabb ideig éljünk, ráadásul egészségesebben. És ehhez nem elég a megfelelő étrend vagy a mozgás.
TUDOMÁNY
Evés után azonnal a vécé felé veszed az irányt? Meglepő, de az agyműködéseddel is kapcsolatban lehet
Egy belgyógyászorvos szerint az étkezést követő hirtelen székelési inger nem feltétlenül utal arra, hogy valamilyen egészségügyi problémánk lenne.
TUDOMÁNY
Csak 1992 augusztusa volt melegebb az idei júliusnál. A legextrémebb hónap azonban 1965 októbere volt a hűvössége és szárazsága miatt.
TUDOMÁNY
A világ egyik legveszélyeztetettebb madárfaját a Schönbrunni Állatkert és a Bécsi Természettudományi Múzeum különleges ötletével és megvalósításában sikerült újra visszacsábítani a természetes közegükbe.
TUDOMÁNY
Este kilenc óra után kell figyelni, és mintegy fél óra lesz arra, hogy a ritka látványosságban gyönyörködhess.
TUDOMÁNY
Egy új, speciális eljárást alkalmaztak, az országban elsőként. A műtét óta a beteg fekélye nem tért vissza, életminősége folyamatosan javul.
TUDOMÁNY
Az agy olyan, mint a legösszetettebb rendszerek. Nagyon hasonlít például a galaxisokra. De minél jobban feltárjuk a bonyolultságát, annál könnyebben tudjuk fejleszteni a mesterséges intelligenciát a jövőben.
TUDOMÁNY
Kiszomboron 31,4 fokot mértek áprilisban. A legtöbb csapadék Hagyárosböröndön esett május végén.
Népszerű
Ajánljuk