SZTÁRVILÁG
Bangó Margit, akit az orvosok is csodabogárnak neveztek, hónapok óta kórházban küzd az életéért. Dédunokája most elárulta, mi az az egyetlen dolog, amiben a család még reménykedhet.
SZTÁRVILÁG
Kiara Lord egy hidegvérű döntéssel happolta el a randit Stohl Andrástól, amivel az egész villát lángba borította. Amíg ők a TV2 stúdiójában borozgattak, az egyik lány már a bőröndjét pakolta.
SZTÁRVILÁG
Melinda napokig türtőztette magát, de a legutóbbi események után teljesen összeomlott. Vajon tényleg feladja a versenyt, vagy csak a figyelmet akarta felhívni magára?
SZTÁRVILÁG
Schobert Norbi tehetetlen dühében nyúlt a baltához, mert a fiai egész nap csak a szobájukban játszottak és ordibáltak. Másnap két e-bike-ot vett a fiainak a konzolok helyett.
SZTÁRVILÁG
A fiatal énekesnő mellett Lady Gaga, Sabrina Carpenter és Addison Rae is emlékezetes szettet viselt a 68. Grammy-gálán. Több sztár olyan kitűzőt viselt a ruháján, amellyel az USA bevándorlási hivatalának üzentek.
SZTÁRVILÁG
A modell egy olyan ruhában érkezett a díjátadóra, amit szó szerint ráöntöttek. A különleges darabbal egyből reflektorfénybe került, de sokak szerint ezzel a ruhaválasztással most mellélőtt.
SZTÁRVILÁG
A zenészcsalád szerint Orbán Viktor pontosan azt mondta, amit ők is gondolnak a cigányság felemelkedéséről. Az ellenzéket viszont képmutatással vádolják, de a hergelőknek, valamint az eddig csendben maradóknak is üzentek.
SZTÁRVILÁG
A 71 évesen elhunyt Catherine O'Hara egy ritka, veleszületett rendellenességgel élt, ami a belső szerveit érintette. Az állapot egy szívroham esetén akár végzetes is lehetett volna.
SZTÁRVILÁG
A gyászoló édesapa, Boráros Gábor szívszorító fotót tett közzé a három és fél éves Zoráról. A képhez fűzött öt szó pedig egy új, kettesben kezdett élet legfontosabb alapjait jelöli ki.
SZTÁRVILÁG
Kiszivárogtak az első fotók Johnny Depp új filmjének, az Ebenezer: Egy karácsonyi ének forgatásáról. A Ti West által rendezett gótikus horror a színész nagy hollywoodi visszatérésének számít.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető a legrosszabbtól tartott, miután a balesete után elfertőződött a sebe. A csontja mégis műtét nélkül forrt össze, de a küzdelem egy váratlan akadály miatt még nem ért véget.
SZTÁRVILÁG
A legendás énekes élete végéig hű maradt elveihez, és a legnagyobb állami elismerés sem tudta volna megingatni. Kiderült, milyen feltétellel fogadta volna el a díjat.
SZTÁRVILÁG
A Kevin McCallister édesanyjaként elhíresült színésznő pénteken hunyt el. Felnőttkorában, szinte véletlenül tudta meg, hogy olyan veleszületett rendellenessége van, amely csak minden tízezredik embernél fordul elő.
SZTÁRVILÁG
A koraszülött csecsemő tíz hónapot töltött kórházban, 20 nappal ezelőtt vihették haza a szülei. A szomorú hírt a rapper lánya jelentette be, azt a baba halálának okát azonban nem közölte.
SZTÁRVILÁG
A több millió oldalas dokumentumcsomagban árulkodó levelezések is rejtőztek a „The Duke” (A herceg) és a szexuális bűncselekmények miatt elítélt pénzember között. A képek háttere egyelőre rejtély.
SZTÁRVILÁG
Környei Attila menedzser azon dolgozott, hogy Fenyő Miklós és Szikora Róbert újra együtt lépjen színpadra. A 78 éves zenész halálával a legendás Hungária-koncert álma örökre szertefoszlott.
SZTÁRVILÁG
Pénteken végső búcsút vettek a 34 évesen elhunyt Dudás Miklóstól a pestszentlőrinci temetőben. Özvegye a temetés után a megalapozatlan találgatások beszüntetését kérte a nyilvánosságtól.
Népszerű
Ajánljuk