SZTÁRVILÁG
Kiara Lord egy podcastműsorban beszélt arról, hogy a KKevinnel való együttlét nem úgy sikerült, ahogy megálmodta. A rapper Budapest Parkban tartott koncertje utáni bulin technikailag minden megtörtént.
SZTÁRVILÁG
Yannick Dainese, a pilóta, aki 2013-ban a síbalesete után kórházba szállította Michael Schumachert, először beszélt a mentés drámai perceiről. Elmondta, a helyszínen tudta meg, kit ment, és napokkal később a kórháznál a médiaérdeklődés látványa is megdöbbentette.
SZTÁRVILÁG
Soma Mamagésa, polgári nevén Spitzer Gyöngyi a 60. születésnapját egy kétfelvonásos, zenés „életjátékkal” ünnepli. Az est egyben egy tudatos határhúzás is, mivel jelezte, a jövőben hátrébb lép a nyilvánosságtól.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő egy régi vágyát váltotta valóra a Szandi Rock Band elindításával, amellyel keményebb zenei stílusban próbálja ki magát. A szakmai megújulás egybeesik a magánéleti fordulóponttal.
SZTÁRVILÁG
A színész-aktivista a közösségi oldalán sorolta fel az Eszenyi Enikőnek tulajdonított súlyos fizikai és verbális abúzusokat. A bejegyzés szerint a rendező bocsánatkérése nem őszinte, csupán a debreceni munkájának felfüggesztése miatti egzisztenciális félelmekből fakad.
SZTÁRVILÁG
A színművész egy Facebook-posztban elemezte Eszenyi Enikő bocsánatkérését, szerinte az nem őszinte megbánásból fakad. A színész az időzítést a megváltozott politikai helyzettel és Vidnyánszky Attila pozíciójának gyengülésével hozta összefüggésbe.
SZTÁRVILÁG
Vásáry André felfedte, hogy az RTL valóságshow-jának készítői azért mellőzték, mert oldani próbálta a hangulatot. A napi 16-18 órás forgatások alatt a szerkesztők elvárták a folyamatos nyomozást.
SZTÁRVILÁG
A Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság döntését, így jogerőre emelkedett a 10 milliós bírság. Az RTL a Sztárbox 2023. novemberi adásának nem megfelelő korhatár-besorolása miatt kapta a büntetést.
SZTÁRVILÁG
A színész újra felidézte azokat a megalázó helyzeteket, amiket Eszenyi Enikő igazgatása alatt élt át. A színész szerint a bántalmazó légkör megbénította a társulatot, ezért nem tudtak korábban lépni.
SZTÁRVILÁG
Az érettségi és a tévés szereplések miatti feszültség komoly fizikai tüneteket okozott ifjabb Schóbert Norbertnek. Elmondta, végül a családja és a párja miatt döntött a maradás mellett.
SZTÁRVILÁG
A színésznő egy Instagram-történetben osztotta meg véleményét, és nem köntörfalazott. A parlament keddi, feszült hangulatú ülésének egy részletére reagált.
SZTÁRVILÁG
A modell-színésznő elmondta, minden szerepét többkörös válogatón nyerte el, és soha semmit nem kapott meg kapcsolatok révén. Egy eddig nem ismert családi drámáról is beszélt, amikor az őt ért vádakra reagált.
SZTÁRVILÁG
A modell felvette férje nevét, akivel még közös gyermekük érkezése előtt házasodtak össze. A névváltozásra viszont csak a baba születése után derült fény egy fővárosi kórházban.
SZTÁRVILÁG
A korábbi rádiós a mai napig nem bánta meg, hogy távozott a reggeli műsorból. Mint elmondta, a hajnali kelés és a közeg mellett az is a távozásához vezetett, hogy nem érezte megbecsültnek a munkáját.
SZTÁRVILÁG
Schobert Norbi édesanyján bypass-műtétet és lábujj-amputációt is végre kellett hajtani. A fitneszguru két hete talált rá eszméletlenül a lakásában, miután az asszony összeesett.
SZTÁRVILÁG
Király-Virág Anita a Best magazinnak adott interjúban tárta fel, miért döntött a békülés mellett másfél év különélés után. Nem akart kudarcot vallani, és rengeteg munkát fektetett abba, hogy férje legyőzze a függőségét.
SZTÁRVILÁG
Jakupcsek Gabriella ismerte el, hogy a gyerek szempontjából mindegy, miért hiányzik a szülő egy fontos eseményről. Fia, Máté Marcell megerősítette, hogy szülei távollétében a testvére és a nagymamája volt vele a diplomaátadón.
Népszerű
Ajánljuk