SZTÁRVILÁG
A műsor kezdése előtt kiderült, hogy mi lesz az új tematika, amivel a versenyzőket alaposan meglepik.
SZTÁRVILÁG
James Van Der Beek optimista betegségével kapsolatban, állítása szerint gyógyulófélben van már, az energiaszintje pedig kiváló.
SZTÁRVILÁG
Három évvel édesapja halála után újra gyászol Oszter Alexandra. A közösségi médiában posztolt róla.
SZTÁRVILÁG
Gécsek Fanni és a Liverpool sztárja tavaly szeptemberben szakítottak, nyilatkozni azonban akkor nem akartak erről. Fanni most megtörte a csendet.
SZTÁRVILÁG
A brit trónörökösnek édesapját és feleségét is támogatnia kellett a rákkal való küzdelmükben. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy élvezi a hercegi mindennapokat.
SZTÁRVILÁG
Kórházba került Kékesi László, a P. Mobil és a Mobilmánia legendás basszusgitárosa. A zenekar lemondta a november 16-i kaposvári és a november 23-i tatabányai koncertjeiket.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő elmondta, hogy a zene szeretete családi örökség: a felmenői között több zenész is van, így gyakorlatilag beleszületett ebbe a világba. De a családi múltban a siker mellett a veszteség is ott van.
SZTÁRVILÁG
Tóth István, Gabi édesapja, végül igent mondott a felkérésre, de nem tagadta: „Az elmúlt 20 évben mindig a háttérben voltam, szóval ez most nekem is nagy kihívás.”
SZTÁRVILÁG
A szimpátiaszavazáson a többi párosnak döntenie kellett: kit tartanának szívesebben a versenyben. Az ítélet egyhangú volt: mindenki Visváderék maradása mellett voksolt, így Hujberék kénytelenek voltak elhagyni a játékot.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető szkeptikus ugyan, de nem zárja ki, hogy Trump akár jó dolgokat is tehet elnöksége alatt. Lehetősége van rá, bár valószínűleg nem fogja kihasználni.
SZTÁRVILÁG
A színész keményen kiosztotta a kritikusokat, miután legújabb, Here című filmje hideg fogadtatásban részesült mind a szakma, mind a nézők részéről.
SZTÁRVILÁG
A versenyzőt teljesen sokkolta, hogy azzal az étellel, amit készített, nem hogy kiesett volna, de még egy lépést előrébb is lépett a versenyben.
SZTÁRVILÁG
A sztárvilág is reagált az elnökválasztás eredményére. Tarantino Amerikát temeti, Rob Scchneider és Kevin Sorbo örül.
SZTÁRVILÁG
Az egykori kritikusnak rá kellett jönnie, hogy nem bírja az öregeket. Most naponta hat órát pakol a futószalag mellett.
SZTÁRVILÁG
Próbálják titkolni a szerelmüket, de nehéz leplezniük, milyen jól érzik magukat egymás társaságában.
Népszerű
Ajánljuk