SZTÁRVILÁG
A rapper azt mondja, hogy bár a fiaival lazább lesz, a lányait nagyon szigorúan fogja majd. Ők 18 éves koruk előtt nem beszélgethetnek majd fiúkkal és bikinis fotó is maximum csak a családi albumban lehet róluk.
SZTÁRVILÁG
Vilmos még gyerekként kruppos volt, ami ugyan nem súlyos betegség, a tünetei azonban drámaik tudnak lenni.
SZTÁRVILÁG
Dobos Evelin azt mondja, férje egy igazi nagybetűs lovag számára. A pár azt is elárulta, hogyan indult a kapcsolatuk.
SZTÁRVILÁG
„Arra vágytam, hogy elhiggyem majd egyszer valakinek, értem tesz dolgokat, és boldoggá tud tenni, és én is őt azzal, amilyen vagyok. És ez megadatott” – fogalmazott a műsorvezető.
SZTÁRVILÁG
A Blikk információi szerint az ápolók már elkezdték mozgatni is a színésznőt. Azt viszont továbbra sem árulták el neki, hogy ötéves kisfia meghalt a balesetben.
SZTÁRVILÁG
A Játékszín két színésze azonban nem kettesben utazott a francia fővárosba. Az egyik képen azonban látható, ahogy Petra átkarolja volt párját, Nagy Sándort.
SZTÁRVILÁG
A 2015-ben ismertté vált Pumped Gabo megható sorokkal búcsúzott a fesztiváltól. A Sound szervezői már bejelentették, hogy 2025-ben biztosan nem tudják megrendezni az eseményt.
SZTÁRVILÁG
Fox korábban Brian Austin Green felesége volt, akivel 2010 és 2021 között élt házasságban. Az exférjjel három gyereke született, így ez lesz a színésznő negyedik gyermeke, míg Machine Gun Kelly-nek az első.
SZTÁRVILÁG
Ezúttal Jauri és párja, Dorina kerültek egymással szembe, miután egy stratégiai és fizikai állóképességet próbára tevő feladatban alulmaradtak.
SZTÁRVILÁG
Vasvári Vivien és férje jelenleg öt gyermeket nevelnek, most érkezik a második közös babájuk.
SZTÁRVILÁG
Bár Schobert Norbi és Rubint Réka lánya nemrég azt mondta, hogy az elmúlt időben a Sztárboxra szeretett volna koncentrálni, és hiába voltak próbálkozások, nem ismerkedett senkivel, mégis úgy tűnik, hogy rátalált a szerelem.
SZTÁRVILÁG
Nem méltatták az emberfeletti teljesítményt az énekesnő szerint. Túl sokszor kapott olyan dícséretet is, amiből azt érezte: valójában lebecsülik őt.
SZTÁRVILÁG
Az ismert műsorvezető egy friss interjúban arról beszélt, hogy aktív részese és elszenvedője is ennek a rendszernek. Erre reagált az influenszer.
SZTÁRVILÁG
A folytatás is ígéretesnek tűnik: a ringbe lép még Berki Mazsi, a Sztárbox női címvédője, és a színészből bokszolóvá avanzsált Istenes Bence is, aki Molnár Áron helyett ugrik be.
SZTÁRVILÁG
Magyar Péter vasárnap délután rendkívüli sajtótájékoztatót tartott. A politikus arról is beszélt, hogy az őt lejáratni szándékozó, napokban induló weboldalon az egész országot megdöbbentő pedofil bűncselekményekről is szó lesz.
Népszerű
Ajánljuk