SZTÁRVILÁG
Az olimpiai bajnok kajakos a Népszavának adott nagyinterjúban beszélt a kormánykritikus megszólalásai miatti szorongásairól. A klasszis sportoló sokáig úgy érezte, 25 éves sportkarrierjét tehetik tönkre a posztjai miatt.
SZTÁRVILÁG
Keszthelyi Vivien és David Schumacher megosztották az esküvői videójukból készült montázst. A pár februárban kelt egybe.
SZTÁRVILÁG
Mindkét csatorna hivatalosan cáfolta, hogy Stohl Luca venné át a képernyőről egy időre távozó Marsi Anikó helyét a TV2 új hírműsorában. Maga a műsorvezető is azt nyilatkozta, meglepetésként érte a róla szóló pletyka.
SZTÁRVILÁG
Hajós András egy ironikus megjegyzéssel kommentálta a TV2 Tények című hírműsorának megszüntetését. A zenész-műsorvezető évek óta tartó konfliktusban állt a csatorna hírműsorával, amit korábban hányingernek nevezett.
SZTÁRVILÁG
A TV2 hírszolgáltatásának teljes átalakítása elsodorja a Tények legismertebb arcait, Marsi Anikót és Gönczi Gábort is. Helyükre Stohl Luca és a korábban már a TV2-nél dolgozó Takács Bence kerülhet.
SZTÁRVILÁG
Bár Endrei Judit a magánéletében visszahúzódóbb lett, 73. születésnapján mégis a közönség elé áll Kiskunfélegyházán. Az egykori bemondó szerint a munkája miatt lett „magának való”, de a találkozást az emberekkel továbbra is nagyon szereti.
SZTÁRVILÁG
A megrázó mondat a Jobb később, mint soha! című műsorban hangzott el, ahol Csuja Imre a gyászáról vallott. A színész most bejelentette, június 3-án lép utoljára az Örkény Színház színpadára, lezárva egy korszakot.
SZTÁRVILÁG
A cirkuszigazgató egy friss interjúban ismerte el, hogy a négyhónapos kisfia körüli teendők nagy részét párja végzi. Richter József elmondása szerint ő az esti fürdetésben segít, de a pelenkacserétől elzárkózik.
SZTÁRVILÁG
Meghan Markle két, eddig nem publikált képpel köszöntötte fiát, Archie herceget a hetedik születésnapján. Az egyik felvétel egy archív kép Harry herceggel, a másik pedig egy friss, amin a gyerekek hátulról látszanak.
SZTÁRVILÁG
Meghalt a CNN-t is alapító Ted Turner, volt felesége, a kétszeres Oscar-díjas Jane Fonda pedig hosszú, személyes posztban emlékezett meg róla. A színésznő felidézte, hogy a médiamogul önbizalmat adott neki.
SZTÁRVILÁG
A Pulitzer-emlékdíjas újságíró, Szilágyi János combnyaktörés miatt esett át operáción nem sokkal 90. születésnapja után. A baleset ellenére aktív, májusban jelenik meg új esszékötete.
SZTÁRVILÁG
Az énekes Kadarkai Endre műsorában beszélt arról, hogy első menedzsere a teljes 2021-es koncertbevételével tűnt el. Elmondta, hogy a vita egy évig tartott, és végül ügyvéddel tudott kiszállni a helyzetből.
SZTÁRVILÁG
A csatorna egyik közkedvelt arca újra a reggeli műsor stábját erősíti a jövőben. A műsorvezető 25 éve a Reggeliben kezdett, mielőtt 20 éve a Fókuszhoz igazolt.
SZTÁRVILÁG
Nagybaczoni Nagy Kati „Segítsd Katit Mozgásban Tartani” címmel indítottak kampányt az asszony barátai. Eddig a szükséges összegnek csak a negyede gyűlt még össze.
SZTÁRVILÁG
Az olasz kormányfő reagált a róla készült, fehérneműs deepfake képre, ami bejárta az internetet. Hozzátette, a probléma komoly, mert a technológiával bárkit célba vehetnek, és sokan nem tudják megvédeni magukat.
SZTÁRVILÁG
Herczeg Zoltán egy podcastban beszélt arról, hogy a 2022-es letartóztatását követő házkutatáskor 22 millió forintja tűnt el. Állítása szerint a pénz eredetét igazolni is tudja.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető szerint a vállalkozó váratlan bejelentése egy hónapja még mémnek is erős lett volna. Nemcsak Balásynak, Rogán Antalnak is üzent Instagram-oldalán.
Népszerű
Ajánljuk