SZTÁRVILÁG
Hiába szerették egymást Lacival, sajnos sok olyan tényező volt, ami gátja volt a boldogságuknak. Egyfelől mind a ketten a munkára koncentráltak, így egyikük sem tudott elegendő időt fektetni a kapcsolatba.
SZTÁRVILÁG
A játékos már nem merte megkockáztatni a 20 milliós kérdést, a válaszban már nem volt biztos. Kocsis Katalin hosszú ideig könyvtárosként dolgozott a nyereménye után.
SZTÁRVILÁG
Őrületes show várható! Az is kiderült, melyik sztár melyik új felfedezettel énekel (vagy épp rappel) majd közösen.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy rengetegen élnek rászorulóként Magyarországon. Arra is hozott példát, hogyan lehet egyszerűen segíteni nekik.
SZTÁRVILÁG
Eleve nem indult felhőtlenül az azonnali nász, de azóta csak romlott a helyzet. Amit tetézett az is, hogy egy harmadik személy is feltűnt a kapcsolatban.
SZTÁRVILÁG
A következő részben minden versenyző mellé egy-egy újabb táncpartner kerül. Vajon ki lehet?
SZTÁRVILÁG
A Nagy Dilemma című műsorban kapott egy kemény kérdést a rapper. Azt mondta, hogy nagyon szerettek volna egy kislányt, és ez a dolog a mai napig terítéken van.
SZTÁRVILÁG
Mielőtt a műsorvezető feltette volna az első sorkérdést, bevágtak egy olyan képet, amiből kiderült, ki játszhat majd elsőként Palik Lászlóval.
SZTÁRVILÁG
A 45 éves műsorvezető még délután jelentette be, hogy megindult a szülés. Estére az is kiderült, hogy a világra jött Noel.
SZTÁRVILÁG
Szabó Bence már a harmadik élő műsor után búcsúzott a tehetségkutatótól. A jövőben saját dalokat szeretne írni.
SZTÁRVILÁG
Különös betegségben szenved a tévés műsorvezető, ami lehetetlenné teszi, hogy élő adást vállaljon. Amióta mindezt megtudta, írt egy könyvet is a kutyájáról.
SZTÁRVILÁG
A modell-műsorvezető Balin szenvedett motorbalesetet. A kórház menüjével elégedett, de az étvágya elhagyta.
SZTÁRVILÁG
Desmond Child nem először dolgozik magyarországi produkcióban. 2016-ban ő írta a forradalom 60. évfordulójának hivatalos dalát, aminek szövegét egy félrehallás miatt újra kellett énekelni.
SZTÁRVILÁG
Szerelmes volt már a 22 éves sztár, de a komoly kapcsolat még várat magára. Beszélt arról is, hogy a népszerűségnek vannak árnyoldalai is.
SZTÁRVILÁG
A lap szerint még a Dancing with the Stars stábtagjaitól is kért kölcsönöket. A táncos azonban hazautazott Nagyváradra, nem tudni, hogyan fogja majd ezeket rendezni.
SZTÁRVILÁG
A NOX egykori tagja szerint az egész ügy felelőse az egykori szerelme és menedzsere, Rácz László, aki azt mondja, ha reagálna, csak még csúnyább lenne az ügy.
Népszerű
Ajánljuk