SZTÁRVILÁG
A MMA-harcos azt mondja, ez egy lehetetlen eredmény, hiszen már évek óta nincs köze ilyen szerekhez.
SZTÁRVILÁG
A színész végül otthon ápolta a feleségét egészen a haláláig. A veszteség megviselte, de a munka, a tenisz, a humor és vizslája, Fülöp segítettek neki talpra állni.
SZTÁRVILÁG
Legújabb információk szerint a színészt ezután nem sokkal ismét megtalálták, egy rehabilitációs intézetbe kerülhetett.
SZTÁRVILÁG
A színésznő csak később tudta meg, hogy miért fogta menekülőre az énekes, és azt mondja, utólag nem haragszik érte.
SZTÁRVILÁG
Az MMA-harcos a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban beszélt arról, hogy bár mindig a sport volt az élete, előfordult, hogy az utcán is ütött.
SZTÁRVILÁG
Óriási felháborodást keltett a Nissan új reklámkampánya Magyarországon. A szövegek miatt többen is tiltakoztak, a cég pedig lépéseket tett az ügyben.
SZTÁRVILÁG
Nagy Kata és Horváth Gergő egy castingon talált egymásra, azóta már össze is költöztek és bemutatkoztak a családnak.
SZTÁRVILÁG
A fiatal színésznő számára a Barátok közt egykori sztárja nemcsak kolléga, hanem egyfajta mentor is maradt. Pásztor Virág új tervekről, szakmai kihívásokról és parkolási bírságokról is mesélt.
SZTÁRVILÁG
A műsorvezetőt már többször is megműtötték a pár hónappal ezelőtti motorbalesetét követően. A műsorvezető nincs jó passzban, nem véletlenül fogalmazott úgy, hogy 2025 számára az újjászületés éve lesz.
SZTÁRVILÁG
A szőke szépség egy népszerű profi táncossal mutatja meg, hogy milyen remekül táncol. A rajongók máris odavannak értük.
SZTÁRVILÁG
Ha nagyon akarjuk, utalásokat is felfedezni vélhetünk az üzenetben. A médiában az utóbbi időben a személyét érintő vádakról most egyáltalán nem szólt.
SZTÁRVILÁG
Puskás Peti és Eke Angéla hosszú évekig egy párt alkottak, de 2019-ben bejelentették, hogy külön folytatják. A szétválás ellenére megmaradt közöttük a barátság, sőt, Angéla most is szeretettel beszél egykori kedveséről.
SZTÁRVILÁG
Megyesi Balázs, a Kincsvadászok műtárgyszakértője különleges utat járt be, mielőtt ismertté vált. Egyetemistaként egyetlen ügyes üzlettel teremtette meg a saját otthonát, és azóta is a műtárgyak világában építi karrierjét.
SZTÁRVILÁG
Elindult az új évad forgatása, de a rajongóknak feltűnt, hogy Wolf András már nincs a csapatban. A séf most megszólalt, és elárulta, miért döntött a távozás mellett.
SZTÁRVILÁG
A pénzügyi tudatosságról beszélt a műsorvezető. Úgy érzi, a kisfiának hatalmas segítség lesz, hogy saját lakást tud számára biztosítani.
SZTÁRVILÁG
A színész ismét borzalmas állapotban jelent meg az utcán, ami barátai és ismerősei körében komoly aggodalmat keltett. A Drága örökösök sztárja, úgy tűnik, nem tud szabadulni az alkohol okozta problémáktól, hiába kapott több esélyt is az újrakezdésre.
Népszerű
Ajánljuk