SZTÁRVILÁG
A két DJ előbb élőben, majd a közösségi médiában esett egymásnak, miután egy fellépésen összetűzésbe keveredtek. A Rádió 1 most közleményben reagált a botrányra, és békésebb megoldást sürget.
SZTÁRVILÁG
Örömhírről számolt be a közösségi oldalán Gelencsér Timi: a fiatal műsorvezetőt eljegyezte párja. A híresség a gyűrűt is megmutatta.
SZTÁRVILÁG
A Troll a konyhában új évaddal tér vissza, és nem akármilyen meglepetéssel: Rákóczi Feri mellé Sárközi Ákos is csatlakozik! A népszerű séf nemcsak zsűrizik, hanem nyomoz is a konyhai szabotőrök után.
SZTÁRVILÁG
Az énekes mindössze 42 évesen távozott, családja pedig végig mellette volt a kórházban. Lánya, Adrienne most olyan emlékeket osztott meg róla, amelyeket eddig senki sem hallhatott.
SZTÁRVILÁG
A hódmezővásárhelyi cukrászda Majka arcával árulta a Bindzsisztán szeletet, amit a rapper nem hagyott szó nélkül. Bár a süti neve végül megváltozott, az ügy jogi lépéseket és politikai vitát is szült.
SZTÁRVILÁG
Détár Enikő és Rékasi Károly hosszú éveken át alkottak egy párt, ma pedig már külön utakon járnak. A színésznő most őszintén mesélt volt férjével való kapcsolatáról.
SZTÁRVILÁG
A legendás sztárriporter nemcsak Hollywoodban hagyott nyomot, hanem tekintélyes vagyont is felhalmozott. Magyarországi és amerikai ingatlanjai mellett értékes műtárgyak, designer ruhák és luxuskiegészítők is maradtak utána.
SZTÁRVILÁG
A Blahalouisiana énekesnője egy ezüstszínű cowboy-kalappal fokozza a fotók egyébként is fülledt hangulatát. Csupán két apró csillag gondoskodik arról, hogy a lényeget kitakarja.
SZTÁRVILÁG
A modell éppen Indonéziában lazít. A közösségi oldalára feltöltött legújabb fotó alapján még mindig bomba formában van.
SZTÁRVILÁG
A rapper akár 24 év börtönt is kaphatott volna, de az esküdtszék három óra alatt felmentette. A tárgyalás során heves viták zajlottak, az énekesnő végig támogatta párját, aki az ítélethirdetés után ünnepelt.
SZTÁRVILÁG
Corinna Schumacher szerint túl enyhe büntetést kapott egykori testőrük, aki két társával együtt 5,8 milliárd forintot próbált kicsalni tőlük ellopott bizalmas iratokért. A család fellebbezett, és szigorúbb ítéletet követel.
SZTÁRVILÁG
A Drága örökösök színésze Valentin-napon kérte meg szerelme kezét, és már a jövő nyári esküvőt tervezik. Molnár Gusztáv nyíltan beszélt szenvedélybetegségéről és arról, hogyan küzd a mentális egészségéért.
SZTÁRVILÁG
Friderikusz Sándor vendége volt a fiatal szegedi rapper. Az interjúban Majka kormánykritikus dala is szóba került.
SZTÁRVILÁG
A 17 éves Nóri elegáns, mégis vagány szettben lépett a vörös szőnyegre. Ritkán láthatjuk őt nyilvánosan, de most magabiztosan pózolt híres édesapja mellett.
SZTÁRVILÁG
A TV2 a Farm VIP ötödik évadának első epizódját és szereplőit sajtóvetítésen mutatta be az újságíróknak. A műsorvezetők ez alkalommal köszöntötték a piros és sárga csapat tagjait.
SZTÁRVILÁG
A niklai intézmény két dolgozója Magyar Pétert és ajándékait is beengedte az intézménybe, amiért lehet, hogy nagy árat kell fizetniük.
SZTÁRVILÁG
Az újságíró évtizedeken át tudósított a hollywoodi vörös szőnyeges eseményekről, és világsztárokkal készített interjúkat. 23 évig volt a Golden Globe-díjakról döntő szervezet egyetlen magyar tagja.
Népszerű
Ajánljuk