SPORT
A legjobb négy közé jutott a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia összeállítású rövidpályás gyorskorcsolya vegyes váltó.
SPORT
A belga olimpikonnak pozitív lett a tesztje, miután megérkezett Kínába, ezért karanténba tették. De miután több negatív tesztje is lett, nem az olimpiai faluba, hanem egy másik karanténba szállították.
SPORT
Mason Greenwoodot azzal gyanúsítják, hogy durván bántalmazta és megerőszakolta 18 éves barátnőjét.
SPORT
A kínai főváros esete nem egyedi: a kutatók előrejelzései szerint a korábbi téli olimpiáknak otthont adó városok közül a jövőben már csak elenyészően kevésben lesz elegendő hó és jég az ötkarikás játékok megrendezéséhez.
SPORT
A váltófutásban közel 1200-an vesznek részt, többek között egészségügyi dolgozók, a tudományok, az oktatás és a kultúra területéről érkezők.
SPORT
A két csapat előző tíz egymás elleni meccsét a spanyolok nyerték, a svédek legutóbb 2014 januárjában egy barátságos találkozón tudtak győzni.
SPORT
A spanyol sztár 3:1-re meglépett, majd 5:3-nál adogatóként játszmalabdája volt, de nem tudott élni vele, közben pedig egy néző is berohant a pályára.
SPORT
A Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója 48-ból 34 szavazatot kapott. A másik jelölt, Hajdu Balázs olimpikon vitorlázó 14-et.
SPORT
A Magyar Testépítő és Fitnesz szakszövetség elnöke, Huber István büszke rá, hogy Magyarország fitneszben a világ éllovasa. Pedig 1977-ben még csodabogárnak nézték, amikor az első budapesti konditermeket elkezdte látogatni.
SPORT
A két volt klasszis sportolót csak a szakág felügyelete alól mentik fel, amíg tisztázzák a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság kudarcos szereplésének okait.
SPORT
Tomislav Grahovac szerint, aki nem járt Magyarországon, annak fogalma sem lehet az itt kialakult helyzetről. Gratulált mindenkinek, aki eljött, és ezzel kockára tette az egészségét.
SPORT
A Nemzet Sportolója, 1976 és 1980 olimpiai bajnoka megrendülten nyilatkozott fiatalon elhunyt utódjáról.
SPORT
A londoni játékok aranyérmese 15 éves volt Csollány olimpiai győzelmének idején, jó kapcsolatban voltak.
Népszerű
Ajánljuk